Gánton egy marsbéli tájba csöppenhetsz – a régi bauxitbányában tanösvény, múzeum és látogatóközpont is van
Száraz őszi időben kiváló szabadtéri program lehet Gánt.
A Fejér megyei falu környéke olyan, mintha a Marsra érkeznénk meg. A „vörös bolygóra” emlékeztető vidék a Vértes egyik kedvelt turista célpontja.
Gánt régen bányásztelepülés volt, ez volt Magyarország első bauxit-lelőhelye, amit Európában, de világszerte is jegyeztek.


A településnek régi múltja van, már a 12. században is említik egy oklevélben. Sok más helyhez hasonlóan a török időkben elnéptelenedett, majd szlovák és német telepesek élesztették fel a kihalt falut.
A bauxitot 1920-ban találták meg, majd pár évvel később megkezdődött a bányászata is. 1988-ban zárták be a bányát, addig 13,6 millió tonna nyersanyagot termeltek ki, öt helyen volt külszíni fejtés.
Gántnak manapság a legvonzóbb látványossága a vörös táj, és a hozzá kapcsolódó – az érctelep felfedezőjéről elnevezett - Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum,
melyet egy tárnában és az udvaron alakítottak ki 1976-ban. Benne bányászati eszközök, szerszámok, régi fotók és még régi mozdony is látható.




A Bagoly-hegy lábánál található hatalmas bányagödör - ma az Európában is ritkaságnak számító - Bauxitföldtani Parkként üzemel. Benne alakították ki a 3,5 kilométeres, 13 állomásos tanösvényt.
A 1,5-2 órás séta során a különféle ásványoktól színes föld is különös élményt nyújt. A táblákon megismerheted a környék földtani múltját, vagy az itt fellelhető ásványokat. A szabadtéri geológiai múzeum ráadásul remek fotós téma is.
Idén ősszel a hely új létesítménnyel bővült: átadták a látogatóközpontot.
Ha pedig szívesen kalandozol, akkor nézz körül egy kicsit a tanösvény környékén is, mert a közelében hasonló vöröslő tájat találsz.


A bauxit egy üledékes kőzet, és az alumíniumkohászat legfontosabb érce. A hozzá szükséges timföld gyártásának alapanyaga, a timföld pedig az alumíniumgyártás kiinduló anyaga. A bauxitot felhasználják a vaskohászatban is, salakképző adalékként. De fontos anyaga a (tűzálló) téglagyártásnak is. A világ bauxittermelésének mintegy 95%-át az alumíniumgyártásra használják.