KÉK HÍREK
A Rovatból

Fojtófogással ölt meg egy agresszív utast a metrón a volt tengerészgyalogos, de az ügyvédei szerint nem akart ártani áldozatának

Daniel Penny önvédelemre hivatkozik, míg nagynénje szerint a hajléktalan Jordan Neely pszichés zavarokban szenvedett.


Ahogyan beszámoltunk róla, meghalt egy 30 éves férfi a New York-i metróban hétfőn, miután egy másik utas, egy volt tengerészgyalogos 15 percen át fojtófogásban tartotta. Az esetről készült videó nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában, és azóta több információ is kiderült az üggyel kapcsolatban.

Daniel Pennynek „nem állt szándékában ártani” Jordan Neelynek, amikor későbbi áldozatán halálos kimenetelű fojtófogást alkalmazott egy manhattani metrón – közölték a 24 éves, 2017 és 2021 között a tengerészgyalogságnál szolgált férfi ügyvédei a pénteken kiadott közleményükben.

A két ügyvéd, Steven Raiser és Thomas Kenniff azzal érvelt, hogy Penny önvédelemből lépett fel az agresszívan viselkedő Neelyvel szemben hétfőn a manhattani F vonalon járó szerelvényen.

Hozzátették, az áldozat korábban már többször is összeütközésbe került a törvénnyel erőszakos viselkedése miatt, ami kezeletlen mentális betegségéből fakadt – írja a New York Post.

„Amikor Neely agresszívan fenyegetni kezdte Daniel Pennyt és más utasokat, Daniel mások segítségével védekezett, amíg a segítség meg nem érkezett. Danielnek nem állt szándékában ártani Neelynek, és nem láthatta előre korai halálát” – olvasható a közleményben.

A rendőrség és szemtanúk szerint a 24 éves Queens-i férfi közbelépett, amikor a hajléktalanként élő Neely üvöltözni kezdett a metrón, megfenyegette az utasokat és szemetet dobált rájuk, miközben ételt kért. Az egykori tengerészgyalogos fojtófogást alkalmazott a 30 éves férfin, akinek ezalatt két másik utas lefogta a csapkodó végtagjait. Az esetről videó készült, amely gyorsan elterjedt a közösségi médiában.

Az orvosszakértő Neely halálát emberölésnek minősítette, és megállapította, hogy a 30 éves férfi „fulladás miatt halt meg”.

Pennyt őrizetbe vették, de nem sokkal később vádemelés nélkül elengedték.

Neely nagynénje a New York Postnak azt mondta, hogy anyja 2007-es brutális meggyilkolása után „teljes káosz” lett a férfi élete: skizofrénia, depresszió és poszttraumatikus stressz szindróma (PTSD) alakult ki nála.

„Az egész rendszer egyszerűen cserbenhagyta őt” – tette hozzá Carolyn Neely.

Rendőrségi források szerint

Neelyt korábban többször letartóztatták erőszakos viselkedése, valamint egyebek mellett kábítószer-birtoklás miatt. Mentális egészségügyi problémái ismertek voltak a hatóságok előtt.

Penny ügyvédei közleményükben kitértek arra is, hogy az illetékeseknek jobban oda kellene figyelniük a hasonló pszichés zavarokkal küzdők megfelelő ellátására, kezelésére.

Sajtóinformációk szerint a manhattani kerületi ügyészség már a jövő héten összehívhatja az esküdtszéket, hogy eldöntsék, vádat kell-e emelni az ügyben. New York polgármestere, Eric Adams azt mondta, fontos, hogy az ügyészség befejezze Neely halálának vizsgálatát, és ne siesse el a következtetéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját fia ölhette meg lakóhajóján a világhírű német írónőt
Alexandra Fröhlichet saját lakóhajóján ölték meg néhány hete. A rendőrséget éppen fia értesítette anyja haláláról.


Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.

Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.

A BILD információi szerint épp az a fiú lehetett a tettes, aki a rendőröket értesítette.

A rendőrség később elfogatóparancsot adott ki a 22 éves férfi ellen, akit gyilkossággal gyanúsítanak.

A nyomozók végül kedd délben fogták el a fiatal férfit a hamburgi Rothenburgsort városrészben. Nem tanúsított ellenállást, amikor őrizetbe vették.

A gyanúsított fiatalember jelenleg előzetes letartóztatásban van, magánzárkában tartják.

Alexandra Fröhlich leginkább 2012-ben írt Az orosz anyósom és más katasztrófák címmel megjelent regényével lett ismert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kimondta a bíróság: a BRFK a tények felderítése nélkül tagadta meg a nyomozást a Vodafone-részvények ügyében
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a rendőrség megalapozatlanul tagadta meg, hogy nyomozást indítson a kormányzat Vodafone- és Yettel-részvényügyleteivel kapcsolatban.


A végzés szerint a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya nem vitatta ugyan, hogy a részvénycserék és -eladások során 13 milliárd forintos vagyoni hátrány érte a százszázalékos állami tulajdonban álló Corvinus Zrt.-t, mégsem gyűjtötte be az ügy feltárásához szükséges dokumentumokat. Ehelyett néhány újságcikkből igyekezett indokot gyártani a vizsgálat lefolytatása ellen, írta a 24.hu.

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan január elején tett rendőrségi feljelentést a Vodafone adásvétele kapcsán keletkezett hatalmas veszteség miatt, és azt állította, hogy az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre: magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékűekre, amivel végső soron az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosának, a 4iG Nyrt.-nek a piaci pozícióját javította.

Az MSZP közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja így 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a két nappal később elcserélt, 19,5 százaléknyi Vodafone-részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.

A történet folytatásaként 2023. február 2-án a Corvinus Zrt. elcserélte a Vodafone 19,5 százaléknyi részvényét a másik mobilvállalat, a Yettel és annak hálózati infrastruktúra cége, a Cetin részvényeire. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban.

2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie.

A nyomozás megtagadása miatt az MSZP politikusa felülbírálati indítványt nyújtott be, amit a bíróság megalapozottnak talált, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy

a 10 százalékot meghaladó, nagyarányú értékvesztés önmagában elég, hogy felvesse az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás akár szándékos, akár gondatlan megsértésének egyszerű gyanúját.

Kiderült: semmilyen olyan adat bekérésére nem került sor, amely alapján tisztázható lett volna, hogy a jogügyletek ilyen veszteség melletti megkötése milyen indokok mentén történt, annak során a rendes gazdálkodás szabályait maradéktalanul betartották-e, volt-e olyan külső, piaci folyamat vagy belső, az állami vagyonnal való gazdálkodás körében felmerülő, méltányolható ok vagy érdek, amely ilyen értékkülönbözet mellett is megengedhetővé teszi az állami vagyonnal ekként való rendelkezést.

A bíróság azt is kiemelte, hogy a nyomozást elutasító határozat egy sajtóhírre is hivatkozik a részvényügyletek „indokoltságának alátámasztására törekedve”. 2023. december 19-én „Kiszáll a Yettelből a magyar állam” címmel cikk jelent meg a Portfolión, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye alapján azt állította, az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozásához fogja felhasználni.

A bíróság szerint azonban a nyomozó hatóság a hivatkozást nem tette az eljárás anyagává, ebből következőleg nem vonhatott le megalapozott következtetést arra nézve, hogy a Vodafone-részvények Yettel- és Cetin-részvényekre történő elcserélésének indokát valójában mi képezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halála előtt két héttel ment hozzá egy 87 éves, haldokló férfihez a házvezetőnője, most érvénytelenítették a házasságot
A nő két ügyvéddel rohant be a kórházba, hogy hazavigye az idős férfit. A rokonok szerint csak a vagyon kellett neki – az ügy végül a bíróságon kötött ki.


Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.

A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.

Egy alkalommal megjelent a kórházban a házvezetőnő két ügyvéddel. Azonnal kérte a férfi hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mert a beteg inadekvát válaszokat adott, tájékozatlan volt, és nem tudta reálisan megítélni a saját helyzetét. A nő és a jogi képviselői tiltakoztak a vizsgálat ellen. Végül a férfi maga is kérte, hogy engedjék haza. A kórház ennek eleget tett, de értesítette a gyámhatóságot.

Ezután a szentendrei jegyzőhöz eljutott a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyv, valamint a várakozási idő alóli felmentési kérelem.

A jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a férfi leányfalui lakóhelyén történjen meg. Később kiderült, hogy a kérelmet nem a férfi írta alá.

A házasságkötés előtt a férfi újra kórházba került. Az orvosok szerint korlátozottan tudott együttműködni, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt nehéz volt információt nyerni tőle. Két nappal a hazaengedése után mégis megtörtént a házasságkötés. Két héttel később a férfi ismét kórházba került, és ott meghalt.

A férfi testvérei ezután fordultak az ügyészséghez. Szerintük a nő a férfi demenciáját és leromlott állapotát kihasználva kötötte meg vele a házasságot, hogy megszerezze a vagyonát.

A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított a házasság érvénytelenségének megállapításáért. Álláspontjuk szerint a férfi a házasságkötéskor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Ezt az igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztotta.

A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és kimondta a házasság érvénytelenségét. A döntést a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerősen helybenhagyta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőrségi és TEK-es akció volt a Ferenciek terén – egy embert elvittek
A járókelők döbbenten figyelték az akciót, amely néhány perc alatt zajlott le. A helyszínelés estig tartott, a hatóságok egyelőre hallgatnak az ügyről.


Este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy

a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

Az akció mindössze néhány percig tartott, mégis nagy torlódás alakult ki a környéken. A helyszínelés este nyolc óra körül is zajlott.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) állig felfegyverzett emberei is részt vettek az akcióban, több tucat rendőrrel együtt.

Az üggyel kapcsolatban keresték a TEK-et, de nem tudtak nyilatkozni az akcióról. A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf sem tudott semmit az ügyről, a BRFK sajtóosztálya pedig későbbre ígért tájákoztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: