KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ez egy rémálom, igazi világsztár volt” – megszólalt a Farkasember, akinek lelőtték szelíd szarvasait

Beszélt az RTL Híradónak Enyedi Ildikó is, akinek Berlinben Arany Medvét nyert filmjében szerepelt az egyik megölt állat.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfő hajnalban orvvadászok lelőtték a Farkasemberként is emlegetett Horkai Zoltán két szelíd szarvasát Gödöllőn. A lelőtt állatok közül az egyik Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről betanított szarvasa volt.

Horkai a az RTL Híradónak nyilatkozva a közelben élőket arra figyelmeztette, hogy ha valaki idegen szarvashússal találkozik, ne egyen belőle, ugyanis állatai olyan vakcinákkal voltak beoltva, amelyek fertőzést okozhatnak az emberi szervezetben.

Elmondása szerint az orvvadászok két állatot lőttek meg, közülük a filmben szereplő Góliát a helyszínen meghalt, míg a másik elmenekült, őt a tettesek nem találták meg. Az ő tetemére gazdája talált rá, golyóval a nyakában.

Horkai szerint legalább négy ember kellett ahhoz, hogy a 150 kilós szarvasbikát feltegyék egy járműre, majd elvigyék. Az állatokról elmondta: színészszarvasok voltak, több híres filmben játszottak.

„Ez egy rémálom, egy világsztár volt. Berlinben Arany Medvét nyert a film, és ez annak is volt köszönhető, hogy Góliát játszott velük”

– mondta az RTL kamerái előtt a megrendült idomár.

Megszólalt a csatornának a rendező, Enyedi Ildikó is. Ő elmesélte, hogyan talált rá Horkai Zoltánra és az állataira. „Azért választottam Horkai Zoltán állatkoordinátort a filmhez, mert ő nem rávenni, rákényszeríteni akarja az állatokat arra, hogy csináljanak valamit, hanem az a fajta ember, aki megpróbálja kitalálni, hogy vajon mitől lenne kedve az állatnak megcsinálni egy bizonyos dolgot. Tehát igazán partnernek tekinti őket. Ez egy különleges érték, ami beköltözik egy filmbe is.”

„Ezért aztán különlegesen fájdalmas hír volt hallani azt, hogy megölték ezeket az állatokat, akik nagyon komplex lények”

– fogalmazott a díjnyertes rendező.

Hozzátetet: „ [Horkai] kétféle módon foglalkozik az állatokkal. Vannak, akik filmekben dolgoznak: a mi lányszarvasunk, Picúr ilyen volt. Góliát, az idősebb hím egy olyan szarvas volt, akit kifejezetten eredeti csordájában, eredeti körülményei között, emberektől távolt nevelt fel.”

„Nagyon nagy szívességet tett nekünk azzal, hogy egy féléves munka során apró, napi lépésekkel közel hozta őt az emberekhez, magához és a stábhoz, hogy le tudjuk forgatni ezt a filmet.”

Az RTL interjúja Horkai Zoltánnal

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fordulat Ceglédbercelen: 27 év után ásták ki a férj kertjéből az eltűnt édesanya holttestét
A rendőrség emberölés miatt nyomoz, miután emberi maradványokat találtak Ceglédbercelen. A nő férjét gyanúsítottként hallgatták ki a 27 éve megoldatlan ügyben.


Huszonhét év után oldódhat meg egy ceglédberceli eltűnés rejtélye: a hatóságok emberi maradványokat találtak egy ingatlanon, a rendőrség emberölés miatt nyomoz. Az 1999-ben eltűnt, kisgyerekes édesanya férjét gyanúsítottként már ki is hallgatták.

Pénteken számolt be az RTL Híradó arról, hogy előkerült a 27 éve eltűnt nő holtteste Ceglédbercel határában. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz. A nyomozók és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai már csütörtökön megszállták a település Pesti úti részét, ahol egy családi háznál és a környékén kezdtek ásni és kutyákkal kutatni. A Bors információi szerint a maradványokat a ház kertjében találták meg, a nő férjét pedig a munkahelyén fogták el.

A fiatal nőt 1999-ben, rejtélyes körülmények között látták utoljára. A faluban sokan ismerték, eltűnését mindvégig rejtélynek tartották. Kisfiát az eltűnése után az apa és a nagymama nevelte tovább.

A mostani rendőrségi akció sokkolta a helyieket. „Amikor meghallottam, hogy miről van szó, meghűlt az ereimben a vér” – mondta egy helyi lakó a Blikknek. Egy másikuk szerint „borzalmas belegondolni, hogy több, mint egy negyed évszázadon keresztül a közelünkben lehetett egy holttest.” A hatóságok most az előkerült maradványokat azonosítják, a gyanúsított jogi sorsáról pedig később döntenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Vizespalackkal fejbedobták, majd a sürgősségiről hazaküldték a 12 éves lányt, napokkal később agyvérzés végzett vele
A Los Angeles-i kislányt egy iskolai bántalmazás után vitték orvoshoz, ahol nem vették komolyan a panaszait. Családja most gyászol, és arra keresi a választ, miért kellett meghalnia.


Tíz nappal azután, hogy egy iskolai folyosón állítólag fejbe dobták egy fém vizespalackkal, meghalt egy 12 éves Los Angeles-i lány. A hatodikos diák február 25-én, szerdán hunyt el a kórházban, miután bonyolult agyműtéten esett át.

Családja szerint

a lány az incidenst követően napokig súlyos fejfájásra panaszkodott, de amikor a sürgősségire vitték, hazaküldték

– írja a People magazin. Néhány nappal később a lány agyvérzést kapott és összeesett, ezután szállították vissza a kórházba. A halála után indított GoFundMe-oldal szerint a lány agyában a főbb erek megrepedtek. Az UCLA Gyermekkórházba szállították, ahol mesterséges kómába helyezték, és sürgősségi agyműtétet hajtottak végre rajta. „A családja végig mellette maradt, imádkozva és remélve, hogy visszatér, de hajnali 3:30-kor a szíve feladta” - közölték.

A Los Angeles-i Rendőrség emberölésként vizsgálja az ügyet, de a nyomozásról egyelőre nem közöltek több részletet.

„Össze vagyok törve. Tele vagyok fájdalommal, arra gondolva, hogy soha többé nem láthatom a lányomat” – nyilatkozta a lány édesanyja, Elma. A lány nagybátyja szerint az eset egy intő példa arra, hogy ilyesmi senkinek a gyerekével ne történhessen meg. „Ez minden szülő, minden nagybácsi, minden testvér és minden szerettünk félelme – különösen akkor, amikor olyan valakit veszítünk el, aki ilyen fiatal, és nem ártott senkinek.”

A család a gyűjtőoldalon úgy emlékezett rá, mint a család legkisebbjére, aki „különleges fényt és örömöt hozott az életükbe.” Hozzátették: „Szerette a családját, a zenét, a röplabdát, a sétákat két imádott kutyájával, és sok álma volt a jövőre nézve.”

A 12 éves lány a Reseda High diákja volt, ahol a hatodiktól a tizenkettedik évfolyamig tanulnak diákok. Az iskola előtt emlékhelyet állítottak fel, ahol sokan gyűltek össze.

A Los Angeles-i Egységes Iskolakerület közleményében azt írta, mélyen elszomorította őket a diák halála. „Gondolatban és együttérzésben a diák családjával, barátaival és az egész iskolai közösséggel vagyunk.” A közleményben az is szerepel, hogy a kerület elkötelezett a diákok, a dolgozók és a családok támogatása mellett, beleértve a tanácsadást is. „A kerület rendkívül komolyan veszi diákjaink biztonságát és jóllétét. Jelenleg együttműködünk a bűnüldöző szervekkel az esettel kapcsolatban.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
150 köbméter szemét égett hatalmas füsttel Soroksáron, egy hulladékfeldolgozóban
Egy Ócsai úton található hulladékfeldolgozó üzemben ütött ki tűz. A tűzoltóknak már sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését.


Sűrű, fekete füst borította be Soroksár egét pénteken, miután lángra kapott egy hulladékfeldolgozó a XXIII. kerületi Ócsai úton.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása

nagy területen, mintegy százötven köbméteren ég a szemét,

a tűzoltók nagy erőkkel kezdték meg az oltást.

„A lángok egy szomszédos csarnoképületet is veszélyeztetnek. Jelen pillanatban a tűzoltók több vízsugárral oltják a tüzet. Az oltási munkálatokat hat rakodógép segíti” – közölte korábban a a 24.hu-val Kiss Ádám szóvivő-helyettes.

A katasztrófavédelem délután 4 órakor arról tájékoztatott, hogy

a tűzoltók négy vízsugárral és öt vízágyúval megakadályozták a lángok továbbterjedését.

A fővárosi hivatásos egységek mellett Zuglóból, Dél-Pestről, Fótról érkeztek önkéntes tűzoltók a munkálatokhoz, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, majd vezetési törzs irányítása mellett dolgoztak a tűz elfojtásán.

A legfrissebb tájékoztatás szerint a tűzoltók két létraágyúval, két telepített vízágyúval, két fecskendőről szerelt vízágyúval és hat vízsugárral megszüntették a lánggal égést a szeméthalom külső oldalán. A munkálatok azonban várhatóan még órákon át fognak tartani.

Nem ez az első tűzeset a környéken. Legutóbb tavaly augusztusban szintén a soroksári Ócsai úton égett mintegy 50 köbméternyi darált fémhulladék. 2023 áprilisában pedig egy autóbontó telephelyén csaptak fel a lángok ugyanitt, akkor a hatalmas füstöt a város több pontjáról is látni lehetett. Tavaly júniusban a MOHU budapesti telephelyén égett kétszáz köbméternyi lomtalanítási hulladék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a zátonyra futott uszály: hiába szivattyúzzák, a helyiek szerint egyre csak süllyed a hajó
A búzát szállító Alcyon orra sérült meg, amikor Vámosszabadinál léket kapott a Dunán. A katasztrófavédelem és a tűzoltóság is a helyszínen dolgozik a hajó megmentésén.


Alig két hónappal azután, hogy egy szállodahajó feneklett meg Gönyűnél, most egy búzát szállító uszály futott zátonyra a Dunán. Az Alcyon nevű, román felségjelzésű hajó Vámosszabadinál kapott léket február 27-én, péntek délután – írta a Kisalföld.

A balesetben a hajó eleje sérült meg. A szakemberek azóta is szivattyúzzák a vizet a hajótestből, a helyiek szerint azonban a már víz alá került rész péntek óta tovább süllyedt. A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a vízügy és a rendőrség szakemberei is a helyszínen dolgoznak.

A négy-öt fős személyzetből senki nem sérült meg. Az üzemanyagtartály is épen maradt, így a vízbe nem került szennyeződés.

Szilveszterkor egy turistahajó járt hasonlóan: a svájci lobogójú Nicko Vision szállodahajó december 31-én hajnalban, az alacsony vízállás miatt akadt el Gönyűnél, fedélzetén 210 utassal. Sérülés akkor sem történt, az utasokat pedig egy másik hajó vitte tovább.

VIDEÓ: Léket kapott egy hajó Vámosszabadinál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk