KULT
A Rovatból

„Ez a szerep a színészi karrierem esszenciája” – interjú Seress Zoltánnal a Blokádról

Az Antall Józsefet megformáló színész azt mondja, a forgatás alatt többször eszébe jutott édesapjával való viszonya. Azzal a kritikával nem ért egyet, hogy Göncz Árpádból bohócot csináltak volna a filmben.


Gyermekkorában nem gondolta volna, hogy valaha színész lesz, a sport sokkal inkább érdekelte, aztán az élet úgy hozta, hogy mégis felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ahol Marton László osztályába járt. Innen egyenes út vezetett a Vígszínházba. Volt a Bárka színház igazgatója, szerepelt filmekben, tv-sorozatokban, de azt mondja, élete legfontosabb szerepét 60 esztendősen kapta meg. A Blokád című filmben, Seress Zoltán alakítja Antall Józsefet, aki a rendszerváltás után hazánk első miniszterelnöke volt. Ez az az alkotás, amelyet Oscar-díjra nevezett Magyarország.

- A szerepet, úgymond egy véletlennek köszönheti.

- Igen, az egyik barátomat kísértem el a film castingjára, ahol Tősér Ádám rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró fogadott minket. Aztán megkért a kollégám, hogy a dialógusoknál legyek partnere a szereplőválogatás alatt. Megtettem, majd a casting végén megkértek, hogy menjek vissza, mert megnéznek engem is, végül így kaptam meg a főszerepet a filmben.

- Hogyan készült a szerepre?

- Rengeteg információt kellett begyűjtenem, ez nem vitás, mert túl sok mindent nem tudtam Antall József magánéletéről, de ezzel szerintem nem voltam egyedül ebben az országban. A rendszerváltásáról, az ellenzéki kerekasztalról nyilván voltak emlékeim, illetve az interneten is utána lehetett járni dolgoknak, de a családi életéről, a múltjáról vajmi kevés részlettel rendelkeztem.

A legfontosabb számomra a szerep megformálásában az volt, hogy megértsem a személyiségét, adott szituációban hogyan cselekszik, miként reagál bizonyos helyzetekre, milyen ember is volt ő valójában.

Az előzetes felkészülés során természetesen sokat beszélgettem a forgatókönyvíróval, Köbli Norberttel, Antall Györggyel, a fiával, Kónya Imrével, egykori párttársával, akik mind-mind olyan információkat osztottak meg, amelyek nagyon relevánsak és érdekesek voltak. Kaptam tőlük egy kis csomagot útravalóul, ami nagyon hasznosnak bizonyult, és mindenki igyekezett teljeskörű képet adni Antall József személyiségéről.

- A kritika vegyesen fogadta a filmet, de egytől-egyig mindegyik kiemelte az ön kiváló színészi játékát. Mindezt hogyan éli meg?

- Életem egy nagy pillanata ez a szerep. Nem akarom túlmisztifikálni, de annyira összetett volt a munka, annyira kellett összpontosítanom, hogy miként formáljam meg hitelesen Antall Józsefet, hogy bizony sok mindent felkavart bennem. A 32-33 évvel ezelőtti önmagam köszönt vissza. Nem szeretnék most romantikus húrokat pengetni, de többször eszembe jutott a forgatás alatt az édesapámmal való viszonyom, és ezek akkor és ott mind rámszakadtak. Képek jöttek elő bennem az én családi viszonyulásaimról, pillanatok, amelyek nagyon mélyen vannak bennem. A kritika kapcsán azt mondom, kétfajta újságíró van: a Pulitzer-díjas és a Wurlitzer-díjas. Az utóbbi az, aki pénzért, - melyet én dobok be - lejátssza az előre bekészített lemezt, az általam kiválasztottat.

Arra számítani lehetett, sőt kellett is, hogy politikai témájú film kapcsán különböző vélemények lesznek. Ezzel nincs is semmi baj, sőt az lenne a rossz, ha egyáltalán nem lenne vélemény.

Olvastam olyan kritikát is, ahol azt írták: a filmből nem derül ki, hogy milyen ember is volt Antall József. Hátha ez nem derül ki egy Wurlitzer-díjas újságíró számára a Blokádból, akkor ehhez nincs mit hozzáfűznöm.

Seress Zoltán Antall József szerepében a Blokád című filmben

- Többen megemlítik Göncz Árpád szerepét a filmben. Sokak szerint a Blokádban egy bohócot látni, semmint egy rokonszenves köztársasági elnököt. Erről mi a véleménye?

- Ha címkézünk, azzal nincsen gondom. A megbélyegzéssel viszont van. Az olyan, mint amikor az állatokat forró vassal megbillogozzák. Nem gondolom, hogy bohóc lett a karakter. Volt szerencsém személyesen is találkozni Göncz Árpáddal, és két órán keresztül beszélgetni vele, így valamelyest megismerhettem őt.

Göncz Árpád szerepét Gáspár Tibor alakítja, ő pedig remek színész, és sokkal jobb ízlése van annál, minthogy bohócot csináljon az egykori köztársasági elnökből.

Ezzel a kritikai észrevétellel személy szerint én nem tudok mit kezdeni.

- Emlékszik arra, hogy 32 évvel ezelőtt, a taxisblokád idején ön hol volt, és mi történt akkor?

- A III. Richárd bemutatója volt a Vígszínházban. Mi, színészek izgultunk is, hogy lesz-e előadás, hiszen nem tudtuk, hogy a nézők, hogyan jutnak el a színházba. Sokáig kérdéses volt, hogy meg tudjuk-e tartani a premiert, de aztán a nézők nagy része kerékpárral, vagy gyalog eljutott a színházba és az előadás rendben lezajlott.

Ám milyen a történelmi párhuzam, a III. Richárd a Rózsák háborújának végét jelentette, ahol Henrik a dráma végén azt kéri: fejezzük be a csatározásokat. Az utolsó monológot én mondtam a darabban, megismételhetetlen pillanat volt, amikor éppen az utcán történtekkel találkozott Shakespeare.

- Karrierjében hol helyezkedik el ez a film és mit vár tőle a jövőben?

- Nagyon sok szép és jó emlékem van, amelyek meghatározók voltak a pályafutásomban: filmek, tévéjátékok, színházi darabok, de nem hiszem, hogy ezt felül lehetne múlni: ez a szerep a színészi karrierem esszenciája. Hálás vagyok, hogy ebbe mindent belerakhattam, amit csak szerettem volna, bár amikor megnéztem a filmet, voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ezt lehetett volna másképp is, de ez már megtörtént. Annyit tudok mondani, hogy a Seress most itt tart. Ha kifejezetten emiatt a film miatt jönnek majd olyan szerepek, amikor rám gondolnak, örülni fogok, de ezek a dolgok nem rajtam múlnak. Soha nem voltam az a taposós típus. Úgy vagyok vele, hogy lesz, ahogy lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt a Spions alapítója, Molnár Gergely: „Nem látta értelmét a folytatásnak”
Hetvenhat éves korában meghalt a magyar underground ikonikus alakja, Molnár Gergely. A hírt közlő Artpool bejegyzése szerint a zenész élettársa, Gina halála után döntött így.


Meghalt Molnár Gergely, a Spions punkegyüttes alapítója. A 76 éves zenész kedden hunyt el, a halálhírt a budapesti Artpool Art Research Center közölte a hivatalos Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a művész döntésének hátterében egy személyes tragédia állt.

A közlemény szerint Molnár Gergely „élettársa, Gina (Lakatos Gabriella) halála után nem látta értelmét a folytatásnak, és egy utolsó salto mortaléval követte őt.”

A posztból az is kiderült, hogy a művésznek volt egy utolsó kérése az írásos hagyatékával kapcsolatban. Azt kérte, hogy az anyagai Magyarországra, lehetőség szerint az Artpool archívumába kerüljenek. Az intézmény erre reagálva közölte: „Az Artpool megtisztelve érzi magát a szándék hallatán” – írta a 24.hu.

Molnár 1977-ben alapította a Spionst Hegedűs Péter gitárossal és ifj. Kurtág Györggyel. A zenekart a hazai punkkultúra egyik elindítójának tartják, és több későbbi művész is ihletadóként hivatkozott rájuk.

A rendszer nyomására 1978-ban Hegedűssel együtt elhagyta az országot. Előbb Franciaországba ment, majd Kanadában telepedett le, ahol haláláig élt. Külföldön Helmut Spiel!, majd Gregor Davidow álnéven is alkotott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
40 éves korában elhunyt Bak Róbert, a Telex költője és kritikusa
Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.


Negyvenéves korában, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. Az ismert könyvkritikus évek óta amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) küzdött, írta a Telex.hu.

A halálhírt Szöllősi Mátyás író, fotóriporter közölte. Bejegyzésében úgy fogalmazott, Bak Róbert méltósággal viselte gyógyíthatatlan betegségét, írásaival pedig sokakat ösztönzött és bátorított.

„A kortárs irodalom és a teljes magyar olvasóközösség hihetetlenül sok mindent köszönhet neki. Egy pótolhatatlan, nagyszerű ember távozott el” – írta.

Bak Róbert a Telex Kultúra, majd a Karakter rovatának szerzője volt, emellett a betegsége tapasztalatait feldolgozó versei az Ameddig elhiszem című kötetben jelentek meg. Munkabírását és az olvasás iránti szenvedélyét mutatja, hogy egy 2025-ös cikkében arról írt, december 10-ig 214 könyvet és nagyjából 56 000 oldalt olvasott el abban az évben.

A betegség első jelei 2020-ban jelentkeztek nála, 2022 őszén diagnosztizálták ALS-szel. Egy korábbi interjúban a halandósághoz fűződő viszonyáról is beszélt. „Az ember az egyetlen faj a világon, amely tisztában van saját halandóságával, és amely néha ugyan hajlandó elgondolkodni mások halálán, de a sajátján szinte soha. Van bennünk valamilyen belső blokk, ami ezt nem engedi” – fogalmazott.

Saját bevallása szerint miután túljutott a halál mint teljes megsemmisülés ijesztő gondolatán, egyfajta daccal fordult az élet felé.

„A fenét, inkább jól érzem magam, amennyire csak lehetséges.”

A betegséggel járó kényszerű bezártságban is talált kapaszkodót. Úgy vélte, „hogyha valaki annyira szeret olvasni, mint én, az hasznosan is fel tudja használni a nyakába szakadt rengeteg szabadidőt, mert így elolvashat mindent, amit csak szeretne.”

Bak Róbert 1985-ben született Berettyóújfaluban, ahol először a helyi kultúrházban dolgozott, majd magyar szakos pedagógusként tanított. Könyvkritikái az Ekultúrán és a szeged.hu oldalon is megjelentek, a moly.hu-n pedig giggs85 néven több mint kétezer könyvértékelést írt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Nobel-díjas Krasznahorkai László elmondta, miért nem fogadná el a Nemzet Művésze elismerést
Az író csütörtök Facebook-posztban üzente meg, hogy jelenleg miért nem képes elfogadni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által adományozott elismerést. Döntését a magyar kulturális élet „beteg, provinciális” megosztottságával indokolta.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. július 03.



Krasznahorkai László csütörtök este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem fogadná el a Nemzet Művésze elismerést, ha a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jelölné rá. Az irodalmi Nobel-díjas író azt írta, „dühödt értetlenséggel” fogadta a kérdést, amelyet közvetlenül az MMA elnökétől kapott, akiről kiderült, hogy az utcaszomszédja.

Szerinte a magyar művészeti életet egy „egymással hadban álló, történelmi egyet nem értéssel megvert” állapot jellemzi. Hosszan sorolta a az MMA és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) kiemelkedő tagjait, hogy érzékeltesse a megosztottság mértékét és abszurditását. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége májusban nyilvánosan tiltakozott a Magyar Művészeti Akadémia kultúrpolitikai szerepe és túlsúlya ellen.

Krasznahorkai szerint van valami, ami „egész egyszerűen felülírja ezt a beteg, rothadt, animális, piszkosul provinciális elkülönülést”.

Úgy látja, a Nemzet Művésze díjazottainak listáján már most is több olyan alkotó szerepel, aki a „másik oldalról” érkezett, ami egy „nagyon rég elhomályosított, nagyon megalázó összefüggésre” utal.

„Az MMA olyan tagjai, mint – hanyagul idézve a neveket – Bodor Ádám, Tandori Dezső, Baráti Kristóf, Bereményi Géza, Cserhalmi György, Deim Pál, Dobai Péter, Erdélyi Zsuzsanna, Grendel Lajos, Haumann Péter, Kányádi Sándor, Karácsony Gábor, Kósa Ferenc, Lakner László, Oravecz Imre, Ránki Dezső, Rost Andrea, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sass Szilvia, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szilágyi István, Szörényi László, Tóth János, Vásáry Tamás, míg a másik oldalon a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiánál velem együtt Ascher Tamás, Bodor Ádám, Cseres Tibor, Enyedi Ildikó, Esterházy Péter, Eötvös Péter, Fábri Zoltán, Ferge Zsuzsa, Gábor Miklós, Gothár Péter, Haimann György, Határ Győző, Hegedűs D. Géza, Lucian Hervé, Ted Hughes, Jancsó Miklós, Jeney Zoltán, Jordán Tamás, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Kocsis Zoltán, Kosáry Domokos, Kovács András Ferenc, Kurtág György, Lakner László, Ligeti György, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Nádler István, Nemes Nagy Ágnes, Parti Nagy Lajos, Pintér Béla, Thomas Pynchon, Szabó István, Szőts István, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Tarr Béla, Tolnai Ottó, Vas István, Zsámbéki Gábor – nos, ezek a nagy művészek hogy kerülhettek egymástól ekkora távolságra?!?!? Külön táborokba? Egyáltalán hogy kerültek táborokba? Nem inkább a Magyar Olümposzon kellene lenniük? Nektárt szopogatva együtt?! Nincs köztük semmi, ami összefűzi őket?!?! A választ mindannyian tudjuk. Ami összefűzi őket, az a rang, amit csak a legjobbak adhattak a magyar kultúrának.”

Döntését azzal zárta:

„Amíg nem történik meg, hogy gyöngeségeinken felülemelkedve ez az áldatlan állapot megváltozik, nem vagyok képes elfogadni ezt a mindannyiunk számára megtisztelő címet. Annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom!”

A 2025 októberében irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László az elmúlt hónapokban több rangos nemzetközi és hazai elismerést is kapott, köztük márciusban a francia Művészetek és Irodalom Érdemrend parancsnoki fokozatát, májusban pedig az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A streaming egyik legjobb sci-fije újra megtalálta önmagát: visszatért a Siló
Három hónap telt el a második évad óta, a Siló pedig teljesen megváltozott. Új vezetők, új fenyegetések és egy olyan múltbeli szál, amely alapjaiban írhatja át mindazt, amit eddig igaznak hittünk.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. július 04.



A posztapokaliptikus sorozatokból nincs hiány mostanában, de kevés olyan akad közöttük, amely ennyire sajátos hangulatot tud teremteni, mint az Apple TV+ Silója. Az első évad lassan építkező rejtélyeivel, klausztrofób világával és folyamatos bizonytalanságérzetével hamar a streaming egyik legjobb sci-fijévé nőtte ki magát.

A második szezon azonban már jóval megosztóbb lett. Bár akadtak erős pillanatai, a történet sokszor elveszítette a fókuszát, és Juliette Nichols (Rebecca Ferguson) különálló kalandja kevésbé bizonyult izgalmasnak, mint a Silóban zajló események. A kettő találkozásakor pedig vége is lett az évadnak.

Éppen ezért biztató, hogy az idei évad már az első epizódjával azt sugallja: a készítők pontosan tudják, mi működött igazán jól korábban.

A folytatás rögtön egy merész húzással indított. Három hónapot ugrunk előre az időben, és első pillantásra teljesen más világ fogad bennünket. Az előző szezon végén még egy polgárháború szélére sodródott, feszült közösséget hagytunk magunk mögött, most viszont egy látszólag rendezettebb, nyugodtabb és ami meglepő, hogy boldogabb Silót látunk. Az emberek ismét dolgoznak, a mindennapi élet visszatért a megszokott kerékvágásba, Juliette pedig szinte legendává vált azok szemében, akik ismerik a történetét. Szinte sztárként kezelik az egyetlen embert, aki visszatért a száműzetésből élve. Persze a látszat ezúttal is csal.

A nyitójelenetet követően a sorozat visszaugrik az időben, hogy megmutassák nekünk, miként jutott el a világ a pusztulás szélére. Ez a szerkezet elsőre talán szokatlannak tűnhet, de jól illeszkedik a Siló világához, amely mindig is szeretett apránként adagolni minden fontos információt.

A legnagyobb újdonság is ebben rejlik. A harmadik évad végre kilép abból a szűk perspektívából, amely eddig meghatározta a történetet.

Nemcsak a Siló lakóit követjük, hanem egy másik idősíkban Washington D.C.-be is eljutunk kb. 300 évvel korábban, amikor az emberiség még az összeomlás előtt állt. Itt ismerjük meg Daniel Keene (Ashley Zukerman) képviselőt, akinek históriája egyre fontosabbá válik. Abba a különleges helyzetbe kerül, hogy az ő perspektívájából/nyomozásából tudhatjuk meg mi is történt ebben a világban.

Ez a múltbeli szál már az előző évad utolsó perceiből is ismerős lehet, és a könyvsorozat olvasói valószínűleg számítottak rá, hogy előbb-utóbb megérkezik. Egy egész könyv épül külön Daniel Keene képviselőre. A sorozat azonban nem egyszerűen adaptálja Hugh Howey regényeit. Inkább összemossa a múltban játszódó eseményeket a jelen cselekményével, így a két történet párhuzamosan halad előre. Meglepően jól működik eddig ez a megoldás.

Míg a második évad sokszor érződött töredezettnek, mert Juliette hosszú időre kiszakadt a fő történetszálból, most ismét minden esemény ugyanazt a nagy rejtélyt szolgálja.

A jelen és a múlt folyamatosan reflektál egymásra, a néző pedig lassan kezdi összerakni, mi vezethetett odáig, hogy az emberiség a kihalás szélére sodródjon. (Persze én utánaolvastam, mert utálom a meglepetéseket.)

Rebecca Ferguson továbbra is a sorozat lelke. Ezúttal azonban egészen más kihívással kell szembenéznie. Juliette látszólag ugyan visszatért, mégsem teljesen az az ember, akit megismertünk. Az emlékei hiányosak, viselkedése időnként szokatlan, mintha saját maga fölött sem rendelkezne teljes kontrollal. Érezhetően manipulálják a Silóban.

Ferguson remekül átadja ezt a bizonytalanságot. Nem játszik túl semmit, apró gesztusokból és pillantásokból építi fel a karakter zavartságát. Nézőként végig ott motoszkál bennünk a kérdés: valóban Juliette döntéseit látjuk, vagy valami egészen más történik vele? Természetesen a Siló nem marad konfliktusok nélkül.

Az új évad egyik legérdekesebb eleme egy titokzatos, maszkot viselő anarchista csoport felbukkanása.

A magukat Kívülállóknak nevező szervezet, alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit a Siló lakói a külvilágról gondolnak. Szerintük az embereket hazugságban tartják, és a felszín egészen más, mint amilyennek eddig hitték. Ezt mi, akik látták már az előző két évadot természetesen biztosan tudhatjuk, hogy igazuk van. Ez a fenyegetés nemcsak új akciójeleneteket hoz magával, hanem ismét előtérbe helyezi a sorozat legérdekesebb kérdését: kinek lehet hinni egy olyan világban, ahol a múlt nagy részét tudatosan eltörölték?

Közben a mellékszereplők is több figyelmet kapnak. A beszerzési részlegen új karakter érkezik, aki saját nyomozásba kezd az építkezési csapat sikkasztásaival kapcsolatban. Ezek a kisebb történetszálak szerencsére nem érződnek fölösleges kitérőknek, inkább tovább gazdagítják a Siló világát és azt az érzést, hogy minden szinten akadnak titkok, amelyeket valaki igyekszik elrejteni.

A sorozat továbbra sem kapkod. Megőrzi azt a melankolikus, nyomasztó atmoszférát, amely az első évad egyik legnagyobb erőssége volt. A díszletek, a fényképezés és a zenei aláfestés ismét kiválóan támogatják ezt a komor hangulatot. Jó érzés újra visszatérni ebbe a világba, még akkor is, ha az ember pontosan tudja, hogy itt szinte minden mögött újabb hazugság lapul.

Az első epizód alapján a harmadik évad sokkal magabiztosabban indul, mint elődje.

Új kérdéseket vet fel, izgalmas irányba bővíti a világot, miközben végre ismét Juliette köré szervezi a történetet anélkül, hogy elszakítaná a fő cselekménytől és a Silójától. Ha a folytatás képes megtartani ezt az egyensúlyt, akkor könnyen lehet, hogy a Siló ismét visszatalál ahhoz a színvonalhoz, amely miatt az első évadot annyira könnyű volt szeretni.

Az indulás mindenesetre kifejezetten biztató. A folytatás nagyobb léptékben gondolkodik, miközben nem felejti el azt sem, hogy a karakterei teszik igazán különlegessé. Rebecca Ferguson pedig ismét elképesztően erős alakítást nyújt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: