KULT
A Rovatból

Eszenyi Enikő rehabilitálása vegyes érzésekkel tölt el – Dancing With the Stars-kritika

Az első adás alapján meg kellett állapítsam, a nők sokkal inkább odateszik magukat, mint a férfi celebek, kivéve Marics Petit, aki minden linksége ellenére dolgozik, ha kell.


A Dancing Wtih the Stars negyedik évada nem hozott nagy változásokat. Azért apróságok akadnak. A zsűriből például kivált Bereczki Zoli, így Ördög Nóra, Juronics Tamás és Szente Vajk hármasban osztja az észt és a pontokat. Van egy új szabály is, a zsűri – a Sztárban sztárhoz hasonlóan – a műsor végén megmenthet egy párost a kieséstől.

Az is nóvum, hogy a zenekart lecserélték a play gombra.

Stohl András persze ezt szebben fogalmazta meg: „a versenyzők ezentúl az eredeti előadók hangjára táncolnak.”

Az adás sajátos James Bond-kisfilmmel kezdődött, amelyben a versenyzők üldözték a két műsorvezetőt, Lékai-Kiss Ramónát és Stohl Andrást, egészen a TV2 stúdiójáig, ahol aztán – hehe, de szellemes – nem sikerült ellopniuk a Dancing With the Stars fődíját.

.

A versenyt Krausz Gábor nyitotta Mikes Anna oldalán showtánccal. Nem volt rossz, bár azért úgy általában meg kell állapítanom a férfi versenyzőkről, hogy kicsit olyanok, mint a lusta szerető, aki hagyja, hogy mindent a nő csináljon.

Miután az ország elsőszámú celebszakácsáról van szó – bocs Lázár, ez van – persze röpködtek a főzős poénok. Ördög Nóra például megjegyezte, hogy olyan volt kicsit a produkció, mint amikor kinyitjuk a hűtőt, és abból főzünk, ami van. Találó metafora, de hát voltaképp ez lenne a műsor lényege.

.

Ördög Nóra és Juronics Tamás szigorú pontozást ígért, ennek megfelelően 7-7 ponttal értékelték a produkciót. A lágyabb szívű Szente Vajk viszont 8 pontot adott.

Hunyadi Donatella helyzete nem könnyű, hiszen a legtöbben, valljuk be, még mindig Kiszel Tünde lányát látjuk benne. Pedig felnőtt, elvégezte a Zeneakadémiát, profi énekesnő lett.

A Dancingben Bődi Dénest kapta párnak. Donatella tagadhatatlanul szép, és jól mozog, de ahhoz képest, hogy a kisfilmben azt ígérte, a színpadon azt látni fogjuk „mennyire szerelmesek” (nyilván csak a produkció keretei között),

olyan faarccal táncolta végig a tangót, hogy a Vígszínház szerintem újra gondolja a Pinokkió szereposztását.

A zsűri mindössze 19 pontot adott.

T. Dannynek újdonságot jelentett a paso doble kifejezés, ebből sejthetjük, micsoda kihívás elé állították Lissák Laurát. Igaz, engem is ért meglepetés: nem hittem volna, hogy a Neoton 220 fölött című számára lehet paso doblét járni. Laurának sikerült. Dannynak kevésbé, időnként kicsit ki is esett a szerepéből, de Juronics Tamás pozitívumként említette, hogy Danny merte mozgatni a csípőjét. 20 pontot kaptak.

.

Király Lindának és Suti Andrásnak a szamba jutott, és be kell vallanom, nekem az eddigiek közül ez a produkció tetszett a legjobban. Linda jól táncolt és még élvezte is. Tudott mosolyogni, és miközben benne volt a munka, azért látszott, hogy nem veszi véresen – és unalmasan – komolyan.

A zsűrinek is tetszett, nagyon dicsérték a látottakat. Ugyanakkor a pontozás ezt nem tükrözte, 22 pontot kaptak ugyanúgy, mint Krausz Gáborék.

.

Csutinak Tóth Katica jutott, és a bécsi keringő. Az ejtőernyősként színpadra pottyantott influenszernek nem mindig jött ki a három, de azért derekasan küzdött, igazi katona módra.

Juronics Tamás szerint szép volt és tiszta, de túlságosan látszott a koncentráció. Szente Vajk úgy értékelte a látottakat, hogy

olyan volt, mint amikor a hosszú idő után hazalátogató katonának kiöltözik a felesége mert még nem akarja elmondani neki, hogy már egy pékkel él és van két gyereke.

19 pontra volt jó.

.

Bevallom, az én kedvencem ezen az estén Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna párosa volt. Na nem feltétlenül a táncprodukció minősége miatt. Félreértés ne essék, Zsuzsanna csodálatosan táncolt, szép volt, nőies és elegánsan szexi. Simon Kornél pedig… nos, ő is ott volt.

Az az igazság, hogy kedvelem Kornélt színészként is, személyiségként is, és most is nagyon szerethetően adta elő a táncot. A tánc szót persze most elég tág értelemben használom, hogy az is beleférjen, amit Kornél produkált. Kicsit olyan volt, mint amikor valakinek túszul ejtették a családját, és kénytelen volt bevállalni, hogy Szőke Zsuzsannával rumbázzon, különben nem látja őket többé.

.

A zsűriben is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, ezt tükrözi a 17 pont. Vajknak tetszett, de hát ő a Dancingben a jó zsaru.

Sydney van Den Boshtól ezúton is elnézést kérek, de valahányszor meghallom a nevét, Van der Bosch parancsnok jut eszembe a vérebeivel.

A szlovákiai Ádám Csabának a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy elnyerje Sydney bizalmát. A hölgy ugyanis a válása óta nehezen bízik a férfiakban.

Quickstepjükben nekem kicsit több volt a quick, mint a step, de összességében vidám, jóhangulatú produkciót láttunk.

Ők is csak 17 pontot kaptak, mert a mosolygás több volt, mint a lépés.

.

Radics Gigi és Baranya Dávid a Barbi filmet idézte meg cha-cha-cházva. Ez a szezon az énekesnőkről szól. Király Lindához hasonlóan Gigi is remekül teljesített. Ő is azon művészek közé tartozik, akik a szemünk előtt nőttek fel. Nagy utat tett meg azóta, hogy először feltűnt a Megasztárban. (Nem amikor nyert, hanem még előtte, amikor valahol félúton kiesett.) A zsűrit is elvarázsolták, a 24 pont nagyon soknak számított ezen az estén.

.

Az összes páros közül talán Marics Peti és Stana Alexandra között volt legerősebb a kémia. Peti érdekes figura, egyfelől egy nagyon laza, trehány csávónak tűnik, de a munkában odateszi magát, dolgozik, és meg is van az eredménye.

A férfi versenyzők közül szerintem ő táncolt a legjobban. 23 ponttal a tabella élmezőnyébe repültek.

.

Végére maradt a műsor legkérdésesebb szereplője, Eszenyi Enikő. Panaszra nem lehet oka, Hegyes Bercit kapta partnernek, aki már kétszer is megnyerte a magyar Dancing With the Starst.

Bár Eszenyi tagadhatatlanul nagyszerű színésznő, vegyes érzelmekkel nézem, ahogy a kereskedelmi média rehibilitálta anélkül, hogy az ex-igazgatónő egyszer is megállt volna reflektálni mindarra, ami vele történt, urambocsá’ bocsánatot kért volna bárkitől. Azt viszont el kell ismerni, hogy a salsaelőadás nagyon jó volt.

.

A műsorvezetők ma nem voltak topon, többször éreztem megtorpanást, bizonytalanságot, mintha nem tudnák, mi jön. Ez nem biztos, hogy az ő hibájuk, lehet a szervezés nem volt zökkenőmentes és néha tényleg nem az jött, aminek kellett volna.

Egészen zavaró volt például, amikor Stohl András felvezető beszélgetésbe kezdett a következő párossal, de közben már megérkeztek az előző táncosok a színpadról, és emiatt volt egy kis keresztbe beszélés, kapkodás.

A zsűri Donatellát mentette meg, a közönség pedig Eszenyi Enikőt, így nagy szomorúságomra Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: