KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Én nem a fesztiválkirályt ismertem” – pénteken búcsúznak Endrédi Bálinttól Pécsen

Bálint soha nem adta fel. Ez volt az utolsó üzenete is. Még a kórházban is azon járt az esze, hogyan segíthetne másokon. Barátai próbálják megvalósítani az álmát.  


Endrédi Bálintot a legtöbben fesztiválkirályként ismerték. Ez volt a beceneve, mert imádta a bulikat, igyekezett minden zenés rendezvényen ott lenni a kis piros mopedjével.

Én nem találkoztam vele partikon. Írtam róla hat éve, amikor mozgéssérülteknek is használható albérletet keresett Budapesten, aztán tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy leukémiás, majd amikor kiengedték hónapok múlva a kórházból, akkor próbáltam segítőket találni neki. Sokat beszéltünk az életéről, én olyannak láttam őt, mint amilyennek egy barátja írta le:

„Zabálnivaló fazon. Ő az, aki kerekesszékkel is úgy éli az életet, ahogyan sok egészséges ember csak szeretné! Nem fél, ÉL!”
Endrédi Bálint

Ő maga a kitartására volt a legbüszkébb. Arra, hogy nem adja fel, soha! Ez volt a mellére tetoválva és ezzel búcsúzott. Kedden délután kaptam tőle egy hangüzenetet, hogy

„33 a cukrom. Minden szar elér mostanában. De nem baj, nem adom fel. Soha.”

Szerdán meghalt.

Ezt az üzenetet, többen megkapták,

pedig nem szokott több embernek küldeni egy üzenetet.

Nekem ő nem a fesztiválkirály

Volt valaki, aki szinte végig vele volt. Buriánné Bíbor Mariannával Bálint halála után pár nappal beszéltünk.

„Mindennap mentem hozzá. Többször lemondtam a munkáim is, hogy ott lehessek. Amikor nála voltam, mindig aggódva küldött haza. De mellette én nem voltam fáradt, akkor sem, ha éjfélre értem haza. Munka után is könnyen indultam. Tudtam, hogy vár és beszélgetünk, sokat.”

Hat éve ismerték egymást.

„Akkor végeztem reflexológián. A fiam barátja ismerte Bálintot és kérdezte, hogy segítenék-e neki? Nem ígérhettem semmit, csak hogy megpróbálom. A talpmasszázsokkal javulgatott.”

A kezelésekért sosem kért pénzt és rengeteget beszélgettek,

így lett egy életre szóló barátság köztük. Így lett Mariann a pótanya, ahogy Bálint emlegette.

„Nekem a fogadott fiam volt Bálint. Nagyon közel állt hozzám, a veszteséget is így érzem.” – sírja el magát.

Ő nem a bulis kerekesszékes fiúra emlékszik:

"Én nem a fesztiválos Bálintot ismertem. Ő egy hihetetlenül kedves, jószándékú, segítőkész, jószívű fiú volt, egy nagyon-nagyon jó gyerek, aki akkor is segíteni akart, ha nem tudott mit csinálni.”

A bulikról Mariannnak legfeljebb annyi maradt meg, hogy németjuhász kutyája rágta le Bálint fesztiválszalagjait.

bálint

Mariann is próbált segíteni Bálintnak ápolókat, segédeszközöket szerezni, hogy könnyebb legyen a élete az imádott, pécsi albérletében.

„A férjem és a fiam is segítettek átalakítani a lakást rámpákkal, kapaszkodókkal. Az egész család szerette őt. Nagyon sok barátja volt.

Amikor mellette voltam, mindig pittyegett a telefonja. Az utolsó napon is sokan keresték. Rengetegen gyászolják.”

A búcsúztatóval azért vártak hónapokat, mert az elmúlt 8 hónapban legfeljebb kilenc ember lehetett volna ott. Mariann azt szeretné, ha minél többen ott lennének a búcsúztatóján.

Július 16-án, pénteken 14.00 órakor Pécsett, a Memento Ravatalozó és Urnacsarnokban búcsúzunk Bálinttól (Pécs, Nagyárpádi út 15/C). A Pécsi Köztemető mögötti úton, az Interspar felől indulva bal oldalon található. A helyszínen van parkolási lehetőség.

Mivel virágok elhelyezésére a búcsúztatót követően nem lesz lehetőségünk, kérjük, hogy kegyeletüket legfeljebb egy szál virággal róják le.

Emlékezzen pénteken minden barátja egy képpel, egy történettel Bálint Facebook profilján!

Marianntól is elbúcsúzott, akkor nem is akarta hinni. Kedd este azt mondta, mindent köszön és mondjam meg a férjemnek és a fiamnak is. Persze mindig mindent megköszönt, de úgy szokott elbúcsúzni, hogy nagyon szeret. Most más volt. Másnap már lélegeztetőgépen volt.

Mariann szerint pótolhatatlan űrt hagyott maga után:

„Folytatnám ma is. Nagyon jó volt kimenni hozzá.

Ő nagyon sokat adott. Mindent meghallgatott és mindenre kíváncsi volt. Elképesztően figyelmes volt.”

A lakás tulajdonosa és lánya is ápolgatták, segítették Bálintot. Kun Mirtill egyik plüssével ment a kórházba. A lány a csuklójára tetováltatott egy angyalszárnyat és mellé egy B betűt:

„Bálintom...mikor megismertelek az első gondolatom az volt, hogy egy angyal vagy. Sajnos igazi angyallá váltál, te ki a legjobb barátom volt. Most már örökre velem leszel pici B.” – írta neki a Facebookon.

Példakép volt, aki élni akart és nem kesergett

Endrédi Bálint élete első harmadában izgő-mozgó fiú volt. Táncolt, focizott, futott, ugrált a haverokkal. Kilenc éves volt, amikor kiderült beteg, mert - ahogy mondta - egyre gyakrabban esett, kelt. A Friedrich Ataxia nem gyógyítható, csak lassítható. Egyensúly problémákkal kezdődik, majd gyengülnek az izmok, nehezebb lesz a beszéd, szívgondok is kialakulhatnak és más belső szervek is leépülnek.

„Nagy fájdalmakkal jár a betegség. Olyan, mintha az egész testem tűvel szurkálnák. Agykontrollal igyekszem már elviselni. Fájdalomcsillapítókról leszoktam, mert már függő voltam. Nélkülük megőrültem, ha meg megkaptam, kiütöttek, kiürítettek. Nem voltak céljaim, csak úgy voltam” - mesélte tavaly.

Már tíz éve kerekesszékkel járt, de akkor sem hagyott ki semmi izgalmat.

Bulizott nagy koncerteken az első sorban, imádta, ha a tömeg fölé emelték mopedjével együtt. Ugrott vízbe, ejtőenyővel tandemben és a bungee jumping is megvolt. Rallyzott és motorral is ment 200-zal. Átugrottak felette egykerekű biciklivel.

Több mint egy éve romlott hirtelen az állapota, miután otthagyta Budapestet.

„Május óta kórházban vagyok, miután bekrepált a szívem és egyik tüdőm összeomlott. Kiderült leukémiám van. Most kapom a kemoterápiát, vannak jobb és rosszabb napok. Tudom, hogy a vége jó lesz, arra kell készülnöm most. Kesereghetnék, de én mindig a pozitívumot látom.” – írta korábbi levelében.

A kórházi ágyon is azon járt az esze, hogy segítenie kell másoknak,

de tudta, előbb ahhoz neki kell jobban lennie.

„Egyesületet tervezünk egy barátommal. Az alapító okirat már megvan.

Olyan támogató csapat leszünk, ahol rászorulóknak osztunk maszkot, segítünk eljutni egyik helyről a másikra, tanácsot adunk.

Van már orvos, pszichológus, sofőr, teológus és szocmunkás is a csapatban.”

Azt remélte, pozitív szemléletével, tanácsaival sok embernek segíthet. Iskolákban szeretett volna beszélni az életéről.

Siró Imre barátja nem feledte a terveket, már dolgoznak az alapítványon.

„Tovább kell vinni a szellemiségét, mert az nagy érték és segíteni, ahogy ő akart.”
- mondta.
Endrédi Bálint

Fotó: Rédl-Kuti Judit, J-Moments

Fotó: Cloud9+

Bálint magával vitt egy titkot. Halála előtt két nappal azt üzente nekem:

„Mesélnék, csak neked valamit. Hátha valami jót ki lehet sütni belőle cikk formájában. Másnak ezt nem mondtam el, nem is akarom. Mert végsősoron szégyelleném, de amúgy semmi rossz nincs benne. Na, mindegy, majd hívj fel!”

Amikor felhívtam, már szobatársa volt, és így nem akart beszélni. Nem tudom, mit akart elmondani, sajnálom, hogy nem nyugtathattam meg, nincs mit szégyellnie.

Akik ismerték, mindannyian büszkék a józan gondolkododására, a kedvességére, a figyelmére. Ő egy különleges fiú volt. Szavai, találkozásai sok ezer ember emlékezetében megmaradnak örökre.

bálint

Fotó: Cloud9+


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: