SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Eljegyezték Metzker Vikit, meg is mutatta, milyen gyönyörű gyűrűt kapott

Nagyon romantikus helyszínen kérték meg a dögös lemezlovas kezét, aki nem is lehetne most boldogabb.

Link másolása

Örömhírt jelentett be Instagram-oldalán Metzker Viki pünkösdhétfőn: párja megkérte a kezét, ő pedig igent mondott.

A dögös lemezlovas korábban több mint hat évig volt együtt DJ Andro-val, tavaly év elején szakítottak, nem sokkal később azonban ismét rátalált a szerelem a BSW egyik rappere személyében, akivel már több mint egy éve alkotnak egy párt. Gabennel nagyon boldogok, legalábbis az Instragram-fotóik szerint, Viki rendszeresen áradozik arról, mennyire szeretik egymást.

Márciusban már kipróbálhatták magukat házaspárként, ugyanis részt vettek egy esküvői fotózáson. A szexi dj gyönyörű menyasszonyi ruhákba bújhatott, amelyek remekül álltak neki.

A párjával közös képeket látva pedig sokan már azt hitték, hogy valóban esküvőre készülnek, rengetegen gratuláltak neki a kommentekben.

De akik tudták, hogy ez csak fotózás volt, azok is megjegyezték, hogy csinálhatnák ezt élesben is, mert nagyon szépen mutatnak együtt.

Most úgy tűnik, eljött a pillanat, Viki tényleg menyasszony lett. A lemezlovas és szerelme az Instagramon tudatták rajongóikkal, hogy eljegyezték egymást.

"Igen! A legboldogabb nap a világon! Köszönöm szerelmem, melletted a legtökéletesebb minden! Annyira boldoggá teszel. Varázslatos volt az egész, el se hiszem"

- írta az újdonsült menyasszony, aki meg is mutatta, milyen gyűrűt kapott a párjától.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kulcsár Edina kórházba került, a gyerekek Csutinál vannak
Az aggódó követőket megnyugtatta. Nincsen baj, csak a terhessége miatt folyamatosan vizsgálatokra jár, és most is csak vérvételre ment a biztonság kedvéért.

Link másolása

Kórházba került a negyedik gyerekével várandós ex-szépségkirálynő, Kulcsár Edina. Közös gyerekeiket, Ninát és Medoxot távolléte alatt volt férjére, Szabó András Csutira bízta, írja a Bors a két celeb Instagram-sztorijára hivatkozva.

Az aggódó követőket megnyugtatandó, Kulcsár a közösségi oldalán közölte, hogy nincsen baj, csak a terhessége miatt folyamatosan vizsgálatokra jár, és most is csak vérvételre ment a biztonság kedvéért.

”Kijöttem a levegőre, az autóba beültem, mert jobb azért itt kivárni azt a két órát a következő vérvételemre, mint ott bent”

– mondta videóüzenetben Kulcsár, aki mostanában nagyon dekoncentrált, és mindent elfelejt, ezért ment el megvizsgáltatni magát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Justin Bieber felesége terhes, a hetedik hónapban lehet
Az énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

Link másolása

Gyermeket vár Hailey Bieber modell, Justin Bieber énekes felesége - írta meg a TMZ.

A lap szerint

a Hailey már a hetdik hónapban lehet, vagyis a gyerek még a nyár végéig megszülethet.

A 2022-es Szigeten is fellépett énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

A bulvársajtó már 2022 végén azt találgatta, hogy Hailey Bieber terhes lehet, de akkor még cáfolták az erről szóló hírt.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy 70 éves korában meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje.

Nyertes Zsuzsa - a gyászoló színésznő kolléganője a Story-nak eláruéta, hogy Tunyogi Bernadett és Soponyai Géza tökéletes házasságban éltek.

A közösségi médiában megjelenő bejegyzésekből kiderül, hogy "Soponyai Géza méltósággal viselt betegség következtében hunyt el".

Tunyogi Bernadett mellett ott állnak a kollégái, így Nyertes Zsuzsa is. Elmondta, hogy sokat gondol a színésznőre, de még nem merte felhívni:

„Az ember ilyenkor nem tud mit mondani, de gondolatban vele, mellette vagyok ebben a nehéz helyzetben. Tunyó mellett, ahogy mi hívjuk Bernadettet, ott van most a csodálatos lánya és az édesanyja, ők segítik őt".

"Amióta megtudtuk, milyen beteg Géza, mindennap imádkoztam érte. Nagyon jóban voltam vele, nagyon szerettem. A végén tudtuk, hogy nagy a baj, mert Tunyó lemondta minden előadását. Ő mindent megtett a férjéért. Tökéletes szerelemben éltek, Géza tökéletes férj volt, jó volt rájuk nézni. Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik”

- mondta el Nyertes Zsuzsa. Úgy véli, hogy kolléganője idővel visszatér a színpadra majd, hiszen a legjobb gyógyír, ha dolgozhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Nem engedték érettségizni a TV2 kőgazdag sztárját, kiakadt az iskolára – „A fejemhez vágta, hogy úgyis lesz miből megfinanszírozni”
Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében, és nagy vagyona van, de ő arról nem tehet, mert beleszületett.

Link másolása

Nem érettségizhet le a Kőgazdag fiatalok sztárja - írja a Ripost.

Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében és nagy vagyona van - ezért nem engedték vizsgázni.

A fiatal többször is elmondta, hogy pénzügyi gondjai nincsenek, a szülei támogatják, nem kell dolgoznia sem. Így is előfordul, hogy havonta akár 700 ezer forintot is elkölt. Vett már 50 milliós autót és többmilliós karórát is magának.

Aurél most érettségizett volna, de nem engedte az iskolája. Szerinte a tévés szereplése és a gazdagsága miatt nem mehetett érettségire, másként kezelték őt, mint a diáktársait - vélekedett.

"Amióta benne voltam a műsorban, azóta láttam azt a tanárokon, hogy nem úgy állnak már hozzám, mint a többiekhez"

– mondta.

"Igazából én három éve ebbe a sülysápi iskolába járok esti tagozatra és mindig is normálisan kezeltek engem, ameddig nem voltam benne a műsorban. Pontosan jól tudták, hogy egy normális, jószívű, inkább visszahúzódó srác vagyok a hétköznapokban, és soha nem úgy álltam az iskolai élethez, hogy azt mutattam volna, hogy mennyi pénzem van, vagy éppen milyen autóval jövök suliba. Úgy érzem, hogy ezek a külsőségek zavartak egy-két embert, akik éppenséggel arról döntöttek, hogy elengednek-e érettségizni, vagy sem"

– panaszolta aportálnak a fiú. Azt is elárulta, hogy akadt azért tanár, aki normális volt vele, de azok véleményét nem vették figyelembe a döntésnél.

Az érettségi előtt szinte az utolsó percben értesítették, hogy nem mehet vizsgázni.

"Volt egy tantárgy, amiből a kettesért küzdöttem, először meglett egy javító dolgozattal, majd az érettségi előtt pár nappal megkeresett ez az adott tanár, hogy értesítsen, nem enged el, hogy befejezhessem a tanulmányaimat. Azt is a fejemhez vágta, hogy ne bánkódjak, úgyis lesz miből megfinanszírozni jövőre az érettségimet"

- mondta, hozzátéve, hogy szerinte igazságtalan a döntés.

"Úgy hiszem, teljes igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem. Direkt nem szeretnék neveket mondani, vagy tantárgyakat említeni, mert nem akarok ujjal mutogatni, de például a jó barátom, aki egyben az osztálytársam is, az adott tantárgyból ugyan arra az év végi átlagra állt, mint én. Ő megkapta, de én nem!"

Még nem tervez jogi lépéseket, de nem hagyja annyiban a dolgot - mondta a portálnak.

"Azt gondolom, olyan dolog miatt különböztetnek meg, amiről én nem tehetek igazán. Én ebbe a vagyonba és környezetbe csak beleszülettem, nem tehetek erről. Egyedül annyit tudok tenni, hogy hálás vagyok és nem teszek keresztbe másoknak. A tévézés az már más tészta, de nekem az csak egy munka. Ha ez alapján akarnak megítélni, akkor köszönöm szépen, így nem kell az a sz*ros érettségi"

– jelentette ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET: