Dalról dalra: a Pál Utcai Fiúk új lemezéről meséltek a zenekar tagjai
9. Itt is jártunk
B: Eredeti neve Cseh Tamás. Egyrészt mert olyan volt az akkordmenete. mint a Cimborának, plusz a szöveg is úgy hozta, mintha róla szólna. Refrénje sokáig váratott magára, de aztán megjött Eszter (akit nem ismerünk).
L: Ez a dal is jó régen megszületett már. A lüktetése és a zenéje elsőre megtetszett a zenekarból mindenkinek, de nagyon nehezen játszható dal. Ahhoz, hogy jól szóljon, tökéletesen kell hallani a többieket a zenekarból. Ezt csak olyankor lehet majd játszani, ahol megvannak a megfelelő körülmények, különben darabokra hullik. Ha viszont jól sikerül, akkor ott varázslat lesz!
10. Columbo
B: Egy dal az öregedésről, avagy a forradalmár is nyugalomra vágyik néha. A stúdióban lett ilyen modern, miután feljebb tettük egy hanggal az egészet, és a gitárt lejjebb toltuk egy oktávval, különben hülyén szólt volna. De így került minden a helyére.
L: Ezzel a dallal is futottunk egy pár kört. Kicsit olyan lett a végeredmény, mintha egy „disco remix” verzió lenne, de bármennyire is hihetetlen, mindannyian szeretjük a jó diszkóremixeket. A refrén meg nagyon PUF!
11. Láttam ma
B: Amikor akár álmodban, akár a valóságban látni vélsz valakit aki már nem lehet ott.
L: Gyönyörű és megható dal. A Balázs az elején azt akarta, hogy én énekeljem, de egyáltalán nem tudtam hitelesen előadni. Mondtam, hogy ezt vagy elénekli ő, vagy senki. Jó, hogy vállalta. Szegényebb lenne a világ.
12. Placebo
L: Nehezen barátkoztam meg vele, de aztán otthonossá tettem magamnak. Van benne valami, ami a Mr. Bean nyaral tengerparti jelenetére emlékeztet, amikor az egész stáb a „La mer”-t énekli (harles Trenet sanzon). Ez olyan típusú dal, amikor a zene együtt születik meg a zenével. Próbálkoztam a szövegre sok másik zenét kitalálni, de mindig visszatért az eredeti dallam. Végül megadtam magam: Jöjjön aminek jönnie kell! És talán nem is kellett ide, semmilyen nagy megfejtés….
13. Ha a Beatles is...
B: A szöveg első két sora már régen megvolt. Aztán vettem egy mandolint, és tovább szövődött a történet. Lecsónak nem tetszett, javasolta hogy legyen benne valami érdekes harmónia, hogy történjen már végre valami. Hát lett. Magam is meglepődtem: elkezdett élni a dal, Pláne mikor Anikó felénekelte – egyből. Egy dal arról, hogy mégis csak jó ez a kis élet.
L: Igen, sokáig fúrtam, mert gyönyörű részek és sorok váltakoznak benne olyanokkal, ami nekem nagyon nem tetszett. Végül elfogadtam, hogy nem kell mindenben az én ízlésemet tolni előre.
14. Nagy szerelem
B: Pécs. Lecsó dal, Balázs refrén. Gitárok. Próbahely – Budapest – Zoli. Trió. Trió koncert. Tetszik. Aztán nem tetszik. Zenekar. Még mindig nem. Aztán alakul. Stúdió. Dob – dobgép. Szétszed – összerak. Vokál. Kevés. Több. Mindenki énekel. Kész. Ez minden. És működik!
L: A zene és a szöveg itt is egyszerre született egy Duna-parti séta alkalmával, de úgy, hogy a fejemben hárman énekelték egyszerre. Később is ragaszkodtam a több énekeses megvalósításhoz. A stúdióban mindenkivel felénekeltettem minden sort, hogy majd kiválogatom, de végül ez a sokéneklős verzió győzött.
Nagyon vicces, ahogy a zenekar nem éneklő tagjai a mikrofonhoz állnak, de egyben nagyon kedves is. A próbákon remekül szórakozunk. (Azért egy kicsit félek az első előadástól...) Az biztos, hogy benne van minden. Igazán.
A lemezbemutató koncert november 30-án lesz az Akvárium klubban, bővebb infókat ITT találsz.