KULT
A Rovatból

Budapest soha nem megy ki a divatból – káprázatos divattörténeti kiállítás nyílt a Kiscelli Múzeumban

Budapest lenyűgöző divattörténetét fedezheted fel a Divat & Város kiállításon. Arra is fény derül, hogy hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi és kulturális változásait.


A főváros 150. születésnapján, azaz Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján egyedülálló kiállítás mutatja be Budapest divattörténetének legutóbbi 150 évét a Kiscelli Múzeumban.

A tárlaton nem csak a város fejlődésének állomásait ismerheted meg, hanem azt is, hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi és kulturális változásait, milyen szerepet játszott a város identitásának formálásában. Mi már láttuk a kiállítást, mutatjuk, mi vár rád!

Egy várost az ott élő emberek határozzák meg, az öltözködés pedig minden ember elsődleges kommunikációs eszköze ha kilep a nagyváros utcáira. A ruha információt hordoz nem csak a viselőjéről, hanem a készítőjéről és az adott adott kor, illetve hely - jelen esetben Budapest - számos jellemzőjéről is.

A Kiscelli Múzeum lenyűgöző kiállítóterében, a 18. századi barokk romtemplomban mintegy 250 tárgyon keresztül nézhettük erre gyönyörű példákat.

A tárlat érdekessége, hogy a ruhákat nem kronológia vagy tematika, hanem szín szerint állították ki.

Összesen 9 színcsoportba rendezték el a különböző korok, stílusok ruháit a tárlatban.

A színcsoportokban több mint 120 teljes öltözéket, divatkiegészítőket, dokumentumokat és más különleges tárgyakat láthattunk. Nekem nagyon tetszett a kiállításban, hogy

a ruhák mellett az egyes korszakok öltözködését bemutató festményeket és divatképeket is kiállítottak.

A Divat & Város kiállítás az 1873-tól 2023-ig terjedő időszakot öleli fel. A tárlat legrégebbi darabjai a kiegyezést követő évekbe repítettek vissza bennünket, amikor az újonnan egyesített magyar főváros hihetetlen fejlődésnek indult.

A századforduló Budapestjét néhány csodálatos, 20. század elejéről származó szecessziós női ruha képviseli. Köztük is kiemelkedő egy ír csipkével díszített uszályos sétaruha.

A kiállításon a templom hat oldalhajójában olvashattunk a ruhák tervezéséről, gyártásáról és terjesztéséről, azaz a vásárlásról. Illetve arról, hogy milyen szerepet tölt be a ruha az ember életében.

Megtudtuk, hogy a nők a korábbi korokban gyakran ruhadarabokkal alakították és formálták, sokszor deformalták magukat egy vágyott ideának megfelelően. A 19. században deréktól fölfelé fűzőkkel karcsúsították, lefelé pedig abroncsokkal és párnákkal szélesétették alakjukat. A 20. században jött divatba a fogyókúra és a sport, aminek köszönhetően a ruhák jóval könnyebbek lettek, és kevésbé korlátozták a testet a szabad mozgásban.

A kiállítás rávilágított arra is, hogy az öltözék jelentést is hordoz. Kifejezheti társadalmi státuszunkat, anyagi helyzetünket, és választott hovatartozásunkra is utalhat.

A 19. század második felében a bonyolult öltözködési szokások célja az volt, hogy a ruhából egyértelműen következtetni lehessen a viselő társadalmi státuszára, és ki lehessen szűrni a kevésbé előkelő származásúakat a társaságból.

A tárlaton olvashattunk arról is, hogy a divat szoros kapcsolatban áll a hatalomgyakorlással, hiszen elsődlegesen az elit az új divatok megtestesítője. A 18. század végéig a francia udvar által irányított luxusipar volt a mértékadó egész Európában. A 19. század második felében a divattervezés megszületésével a párizsi cégek üzletszerűen kezdték el irányítani a divatot. A 20. század második felében Nyugaton kiépült a fogyasztói társadalom, ezzel szemben

a szocialista blokkban a hiánygazdaság és a központi irányítás határozta meg a divatot is, ami komoly lemaradást eredményezett a század végére.

A tárlat darabjai főként a Kiscelli Múzeum saját gyűjteményéből származnak, de a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Közlekedési Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár is kölcsönzött tárgyakat a kiállításra.

A tárlat 23 kortárs, hazai divattervező Budapest ihlette munkáit is bemutatja. A tárlat végén pedig két különleges terem a jövő divatját is prezentálja, amelynek darabjaihoz a tervezők környezettudatos megoldásokat, újrahasznosított anyagokat és etikus gyártási módszereket alkalmaztak.

A kiállítás tanulságos volt, mert emlékeztetett bennünket arra, hogy a ruhát nem csak elsődleges funkciója, a védelem és takarás miatt viseljük, hanem azért is, hogy kifejezzük vele hovatartozásunkat és egyéniségünket. Ez alól pedig senki nem bújhat ki, hiszen az öltözködés nem elkerülhető tevékenység.

Divat & Város kiállítást neked ajánljuk, ha érdekel Budapest történelme, kultúrája és divatja. Illetve ajánljuk akkor is, ha csak nosztalgiáznál, és élőben szeretnéd látni a szüleid, nagyszüleid, dédszüleid korában divatos ruhákat, melyekhez hasonlót korábban csak a családi fotóalbumokban vagy archív felvételeken láttál.

A Divat & Város kiállítást 2024. április 14.-ig nézheted meg. Részletek a Kiscelli Múzeum honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György a Kossuth-díjról: Rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmusban
A Magyar Színházi Társaság független bizottsága a díjátadó után tette közzé saját névsorát. A lépéssel azt jelzik, hogy az állami döntnökök több mint tíz éve figyelmen kívül hagyják javaslataikat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Alig pár órával azután, hogy március 14-én, szombaton átadták az idei Kossuth-díjakat, a Magyar Színházi Társaság máris közzétette a saját, független szakmai bizottsága által javasolt névsort, nyíltan jelezve, hogy a szakma másokat részesített volna a legmagasabb állami elismerésben. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a színművészek közül Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Gáspár Tibor színész vehette át az elismerést, mellettük Pataky Attila és Rúzsa Magdi énekesek is Kossuth-díjasok lettek.

A Magyar Színházi Társaság közleményben jelezte, több mint egy évtizede „szorongató hiányérzettel” figyelik a szakmai elismerések alakulását, mert úgy látják, az állami döntnökök nem veszik figyelembe a felterjesztéseiket.

Bodor Johanna, a szervezet elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a javaslataikat újra és újra mellőzik. „Több mint tíz éve – egy-két kivételtől eltekintve – nem érnek célba az MSZT javaslatai. Most egy szakmai minőséget, kvalitásérzéket reprezentáló, nagy szakmai és erkölcsi felelősséggel jelölő grémium felterjesztéseit hagyták figyelmen kívül. Amikor az előadó-művészeti szakma legnagyobb tekintélyű alkotói közül tizenketten névvel vállalják szakmai javaslataikat – sőt ők még konzultáltak további Kossuth-díjas kollégáikkal –, az nem pusztán ajánlás, hanem felelősségvállalás a magyar művészet értékeiért” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság tavaly kérte fel tizenkét Kossuth-díjas művész – Bánsági Ildikót, Cserhalmi Györgyöt, Csikos Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kolonits Klárát, Kovács Jánost, Máté Gábort, Molnár Piroskát, Nagy-Kálózy Esztert, Szakács Györgyit, Valló Pétert és Volf Katalint –, hogy egy független Művészeti Díj Bizottság tagjaiként segítsék a 77 tagszervezetük jelölési folyamatát. A bizottság konszenzussal döntött a felterjesztésekről, hogy a névsorok hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek legyenek.

A testület Kossuth-díjra javasolta Fekete Ernő, Fodor Tamás, Gáspár Tibor, Kiss Mari, László Zsolt, Monori Lili, Ónodi Eszter, Takács Katalin, Tóth Ildikó és Pintér Béla színművészeket.

Mellettük Lőcsei Jenő, Lőrinc Katalin és Nagy Tamás táncművészeket, Kovácsházi István, Ötvös Csaba és Pitti Katalin énekművészeket, Dukay Barnabás zeneszerzőt, Szokolay Balázs zongoraművészt, Várdai István gordonkaművészt, valamint Antal Csaba és Khell Csörsz tervezőművészeket tartották érdemesnek a díjra. A bizottság Kiváló Művész díjra terjesztette fel Derzsi Jánost, Für Anikót, Hernádi Juditot, Kerekes Évát és Mucsi Zoltánt, Érdemes Művész díjra pedig Fekete Gizit, Görög Lászlót, Harsányi Attilát, Hegyi Barbarát, Keresztes Tamást, Máhr Ágit, Martin Mártát és Mertz Tibort.

Cserhalmi György, a független bizottság tagja az állami díjátadó után úgy nyilatkozott, Gáspár Tibor Kossuth-díjának felhőtlenül örül, de a helyzetet jóval borúsabban látja.

„Azt gondolom, rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmus időszakában. Ott azért néha elég alaposan beletrafáltak, és még az utolsó pillanatban megpróbálták azt a csorbát is kiköszörülni, hogy Őze Lajosnak és Latinovits Zoltánnak nem adtak Kossuth-díjat, de 1990-ben posztumusz nekik ítélték oda.

Ezért fordulhatott elő az, hogy én egy évben kaptam velük Kossuth-díjat. Kinek hiányzik az, hogy majd posztumuszokat osztogassunk pár év múlva?

Minden rendszernek az egyik legnagyobb hibája az előítéletesség”

– fogalmazott a nemzet színésze. Cserhalmi szerint nem egy „ellenlistát” akartak összeállítani, hanem egy szakmailag és morálisan száz százalékosan vállalható névsort. Hozzátette: „A művészeti díjaknak nem törésvonalakat kellene kijelölniük a szakmán belül, hanem éppen azt kellene megmutatniuk: a magyar kultúra értékei túlmutatnak minden megosztottságon.”

Az állami díjakról döntő Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság állandó elnöke a mindenkori miniszterelnök, a korábbi albizottsági rendszert pedig már nem alkalmazzák. A művészeti díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a kulturális miniszter kéri fel, a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésével. Az állami kommunikáció szerint a díjak a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeit ismerik el.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Úgy szólt, és úgy nézett ki a Beton.Hofi koncertje a Papp Lászlóban, ahogy kell – már csak egy igazi közönség kellene egy tökéletes bulihoz
Két koncerten is bizonyította Beton.Hofi, hogy látványban, színpadképben vagy épp hangzásban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és nem probléma egy ekkora helyszínt tökéletesen bejátszani. Már csak vagy tízezer olyan ember kéne a közönségbe, aki nem csendben nézi végig a show-t.
Jásper Ferenc - szmo.hu
2026. március 16.



Dupla koncerttel rúgta be az évet a Papp László Sportarénában Beton.Hofi, aki pár év alatt az egyik legfontosabb magyar előadóvá vált. A Jolly presszós koncert és a comic.sins album óta eltelt időben szépen, lassan építkezve arénakoncertes produkciót is tető alá tudott hozni, az új INTERREGNUM nagylemez köré építve a klasszikus számaival együtt komplett show-t rakott elénk, méghozzá nagyon profin.

Az lassan megszokottá válik, hogy a Covid óta megerősödő rap-trap-hiphop szcéna az egészen kis klubkoncertektől nagyon hamar eljut a tízezres közönséget vonzó Budapest Park-Sportaréna-MVM Dome fellépésekig, és ezt többnyire professzionálisan meg is oldja. Azahriah a Puskást is, de ő más dimenzió már.

Beton.Hofi viszont kicsit más tészta. Az utóbbi években talán az ő szövegei voltak a legkidolgozottabbak, a leginkább intellektuális megoldások nála jelentek meg – kifejezetten széles kört tudott bevonzani nem csak a Z-generációból merítve.

Ennek persze lesznek következményei egy ilyen nagy koncerten, de erről később.

Több, mint két évet kellett várni a negyedik nagyalbumra, bár lehet, hogy még ez is túl kevés volt. Ezt azért mondom, mert az INTERREGNUM 18 számból áll össze, aminek több, mint a fele annyira felejthető, hogy a koncerten fel sem ismertem, hogy ezek az ő számai. Láthatóan a többi koncertező is hasonló véleményen lehetett, főleg, ha a hangulatból indulunk ki, mivel még a mainstream számait is kevesen énekelték vele, például a "PLAYBÁNIA"-t, ami az egyik, ha nem a leghallgatottabb száma.

Végignézve a közönségen, ez talán nem véletlen - relatíve kevés fiatal volt, inkább középkorúakat láttam nagyobb számban, akik elvájbolgattak a számokra, de különösebben nem számítanak hardcore rajongóknak. Hofira nem lehet panasz, ő mindig megpróbálta énekeltetni a közönséget, ha túl hangos volt a csend.

Na de térjünk rá a pozitívumokra, mert van az is azért bőven.

Hofi lehengerlő teljesítményt nyújtott mindkét koncerten, teljes beleéléssel próbálta átadni az új album hangulatát, ami természetesen nem rossz, csak néhol repetitív lett kicsit. A TOP G például nálam az új kedvenc lett Hofitól, nagyon adja ezt az undergorund, kicsit pogányos vibe-ot, ami nálam mindig telitalálat.

Ádám most talán az eddigi legjobb fellépését nyújtotta, ez éppúgy megmutatkozott a kétszintes színpad profi elrendezésében, mint abban, hogy végre a hangosítás is perfekt volt, kipróbáltuk, messziről is jól lehetett hallani mindent. Látszólag a crew nem spórolta ki a világítást sem, ami hatalmasat dobott az élményen, mert mindig alkalmazkodott az éppen hallható számhoz.

A koncert elején a "BE VAGYOK ZÁRVA" volt az a szám, amiről gondolhattuk, hogy beindítja rögtön a közönséget, ami persze sikerült is nagyrészt. Ezután következett pár új, kevésbé ismert szám az új albumból, azoknak is szuper volt mellesleg a hangulata, koncerten teljesen más élményt nyújtottak, mint amikor Spotin hallgatja az ember - de hát ezért járunk koncertre.

Amit viszont sajnáltam, hogy a "COMIC SINS" albumból csak az "OFFWHITE"-ot játszotta, ami amúgy a koncert egyik csúcspontja volt. Szólt még a "SOFIA COPPOLA", "TARR BÉLA", "NULLAKÖZÖD", és sok más kedvencem is, végül a koncertet a már említett "PLAYBÁNIA"-val zárta, aminek tényleg valami mesterien szólt minden egyes másodperce. Ezért is sajnáltam, hogy nem volt igazi koncerthangulat a közönségben.

De hiába hittük naivan, hogy itt a vége, szerencsére a közönség egy jó része is felébredt itt, és hosszas "vissza" skandálással visszahívta még pár szám erejéig, nagyon helyesen. Mindössze kétperces szünet után Hofi nem is akárhogy tért vissza, a magasból emelkedett le hozzánk, mint egy angyal, majd ennek megfelelően következett is az "ANGYALOK".

Összességében egy teljesen korrekt koncertet hozott össze nekünk Ádám, minden jól szólt, a remek színpadkép és a hatalmas kijelzők is dobtak a hangulaton, a színpad felől tehát minden nagyon rendben volt. Még egy-két ilyen nagyszabású koncert, és talán a közönség többi része is megérkezik

Beton.Hofi karrierjének közel sincs még vége, sőt, bizonyos értelemben most kezdődik az a rész, ahol eldől, hogy egy nagy korszak kiemelkedő előadójával van-e dolgunk. Láthatóan rajta nem fog múlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
46 milliárd forint egyetlen estére: így keresi degeszre magát a hollywoodi virágkötő és fánkos az Oscar-gálán
A 98. Oscar-gála több ezer ideiglenes munkahelyet teremt Los Angelesben, a rendezvényhez kapcsolódó eseményekkel együtt. Az Akadémia becslése szerint a közvetlen gazdasági hatás eléri a 134 millió dollárt.


Negyvenhatmilliárd forint egyetlen estére. Nagyjából ennyi pénzt pumpál ma a Los Angeles-i régió gazdaságába a filmvilág legnagyobb eseménye, miközben maga a műsor előállítása alig húszmilliárd forintot emészt fel.

A vörös szőnyeg csillogása mögött kőkemény üzlet húzódik, ahol a harmincmásodperces reklámhelyekért is hatszáz- és hétszáznyolcvanmillió forint közötti összegeket fizetnek a hirdetők.

A számok mögött pedig virágkötők, sofőrök, stylistok, étterem-tulajdonosok és szállodák állnak, akiknek ez a hét jelenti az év legfontosabb időszakát.

A tengerentúlon egy országos tévécsatorna és egy streamingplatform közvetíti a díjátadót, amelynek időzítése a nézői és hirdetői pénzeket is alapvetően meghatározza.

A Privátbankár elemzése rámutat, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megbízásából készült jelentés szerint a gála és a hozzá kapcsolódó rendezvények közvetlen gazdasági hatása eléri a százharmincnégy millió dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon számolva több mint negyvenhatmilliárd forintot jelent.

A hatalmas összegek a helyi kisvállalkozóknál és a szezonális munkásoknál csapódnak le.

A rendezvény heteiben több ezer ideiglenes munkahely jön létre. „Óriási üzleti hatása van az iparágunkra” – mondta a Los Angeles Timesban Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója.

A beszállítók számára ez az időszak nemcsak a bevételről, hanem a presztízsről is szól.

„Az Oscarhoz kötődő munkák olyan módon formálták a hírnevünket, ahogyan azt semmilyen marketingkampány nem tudná” – tette hozzá Michael Uncapher, egy helyi virágkötészet tulajdonosa.

A turizmusból és vendéglátásból élők is hasonlóan élik meg a felhajtást.

„Amióta újranyitottunk, évről évre egyre forgalmasabbak vagyunk, most, hogy jön az Oscar, rengeteg helyről érkeznek az emberek” – mondta Alex Brandt, egy hollywoodi túraszervező cég operatív vezetője.

Egy fánkozó tulajdonosa, Alex Alejomeire is megerősítette a forgalomnövekedést: „Nagyon pörgünk, nekünk ez nagyszerű.”

A helyi költésekre és a munkalehetőségekre épül rá a nagy televíziós üzlet.

A műsor előállítási költségét ötvennyolc és hatvanmillió dollár, vagyis nagyjából húszmilliárd forint közé teszik. Ezzel szemben az Akadémia díjátadóhoz kapcsolódó bevételei a legutóbbi nyilvános beszámolók alapján megközelítik a száznegyvenhét millió dollárt, ami több mint ötvenmilliárd forint.

A képernyőn megjelenő márkák finanszírozzák a show jelentős részét. A harmincmásodperces reklámspotok ára az elmúlt időszakban 1,7 és 2,3 millió dollár között mozgott, a teljes reklámbevétel pedig a korábbi évek adatai alapján a százötvenmillió dollárt is elérheti.

A műsor jövője azonban nem csak a reklámpiacon dől el, hanem a terjesztési jogokon is.

Az már biztos, hogy az amerikai piacon a jelenlegi csatorna marad a hivatalos otthon egészen a századik gáláig. A szerződés pontos pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A televíziós korszak után viszont komoly változás jön: a rákövetkező évtől egészen a kétezer-harmincharmadik évig egy videómegosztó platform veszi át a közvetítési jogokat, ezzel a világ egyik legrégebbi filmes eseménye végleg belép a globális streaming térbe.

A show körüli luxusvilág állandó beszédtéma, amelynek egyik legvitatottabb eleme a jelölteknek járó ajándékcsomag.

Az idei, az Akadémiától teljesen független, nem hivatalos válogatás értékét több forrás is háromszázötvenezer dollárra, azaz nagyjából száztizenkilencmillió forintra becsüli.

A csomag összeállítója egyáltalán nem titkolja a kezdeményezés exkluzív jellegét. „A mi rendkívüli ajándékaink semmilyen módon nem szükségalapúak” – mondta egy magazinban Lash Fary, a csomagokat kurátorként összeállító cég alapítója.

A kilencvennyolcadik Oscar-gála ma este, helyi idő szerint délután négy órakor, keleti parti idő szerint este hétkor veszi kezdetét. A magyar nézők számára ez azt jelenti, hogy a közvetítés hétfőn pontban éjfélkor indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A hétvége legnézettebb filmje lett a Magyar Péter-dokumentumfilm, jó reklámnak bizonyult a kamufelvásárlás
A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította, a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket. A filmre a választáshoz közeledve már nagy a valós érdeklődés is.


Alig pár nappal a bemutatója után máris a mozik legnézettebb filmje lett a Tavaszi szél című dokumentumfilm, a premiert azonban vita árnyékolta be az állítólagos jegyfelvásárlások miatt. A március 12-én bemutatott alkotás a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter eddigi politikai karrierjét követi végig. A film bejelentése meglepetésszerű volt, a nyilvánosság csupán 9 nappal a premier előtt értesült róla.

A Filmforgalmazók Egyesületének toplistája szerint a film a hétvége legnézettebbje lett, megelőzve az Itt érzem magam otthont és a legújabb Colleen Hoover-adaptációt, az Emlékek rólát is – írta a 24.hu.

A premier napja nagy visszhangot kapott, miután Magyar Péter a Facebook-oldalán arról posztolt, hogy a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket több moziban is, hogy az üres termekről készült felvételekkel azt a látszatot kelthessék, a filmre senki sem kíváncsi.

Az állítások kapcsán Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója a Telexnek megerősítette, hogy tapasztaltak hasonló jelenséget. Azt mondta:

„A mai napon délelőtti és kora délutáni előadásokon tapasztaltunk olyat, hogy viszonylag rövid idő alatt minden jegyet megvásároltak (nálunk a foglalás már nem elérhető, csak venni lehet a jegyeket), viszont ténylegesen a terem kb. egyharmadában ültek vendégek”. Bár a szóban forgó felvásárlás valószínűleg megdobta az eladásokat, a filmre a választáshoz közeledve nagy a valós érdeklődés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk