„Szerdán játszunk a Fishing on Orfűn, csütörtök délre pedig már Kanadában leszünk” – A 15 éves Bohemian Betyars idei tervei
Az idén 15 éves Bohemian Betyars teljesen új vizekre evez, és a kerek évfordulót egy olyan lemezzel ünneplik majd, amin kizárólag különleges és meglepő kollaborációk kapnak helyet. Ennek első előfutára a Fishing on Orfű himnuszaként megjelent Mezítláb volt, amelyet a Platon Karataevvel készítettek, nemrég pedig a katalán La Pegatinával közös megőrülés, a Quatre Grapes látott napvilágot. Közben gőzerővel készülnek születésnapi koncertjükre, valamint a fesztiválszezonra, ami szokásosan feszített menetrend szerint zajlik majd. A zenekar énekes-hegedűsével, Palágyi Mátéval beszélgettünk.
– Lényegében mindannyian ebben a zenekarban nőttetek fel. Milyen érzés visszagondolni az előző 15 évre?
– Nosztalgikus… Tényleg teljesen összeforrt ez az időszak a zenekarral, illetve a felnőtt életünkkel.
Nagyon szerettem ezeket az éveket, szerintem az összes lépcsőfokot végigjártuk, ami egy zenekar esetében felmerülhet. Kibuliztuk magunkat, utcazenéltünk Európa-szerte, évekig együtt is éltünk, szóval mindent kipipálhatunk, ami egy igazán bohém 15 évhez kellhet.
– Tovább tudjátok vinni a zenekar eredeti szellemiségét most, már nem buliztok annyit, sőt némelyikőtöknek családja is van?
– Aki végighallgatja a lemezeinket egymás után, azon is érezheti a változást, de szerintem ettől függetlenül igen. Felesleges a 18 éves anarchista énünket számon kérni rajtunk, nem is célunk ugyanolyanoknak lenni – bár most is anarchisták vagyunk, csak máshogy. Nincsen bennünk hiányérzet, organikusan alakul az életünk. És egyébként továbbra is nagyon szeretünk zenélni, táncolni, társaságba járni, csak már nem ez áll a középpontban.
– Van olyan dolog, amit mai fejjel máshogy csinálnátok?
– Nehéz erre válaszolni, mert én nagyon boldog vagyok a mostani életemben. Ha bármin változtatnék a múltban, abból lehet, hogy egy teljesen másik jelen következne. Mindenesetre sokszor fordult elő olyan, hogy több menedzser versengett értünk, és döntenünk kellett, kit választunk. Például Japánban is ez volt a helyzet: ketten szerettek volna megállapodni velünk, az egyik egy nagy cég alkalmazottja volt, komoly üzleti szemlélettel, a másik pedig inkább az anarchista, punk vonalat képviselte. Természetesen az utóbbit választottuk, ami mindenképpen önazonosabb volt, ugyanakkor a maga korlátai is megvoltak. Ki tudja, hogy alakul a dolog, ha a másik jelölt mellett döntünk, de összességében így sincs okunk panaszra a japán karrierünket illetően.
– Viszonylag ritka a ti szinteteken, hogy magatok viszitek a zenekar menedzsmentjét (legalábbis Magyarországon, de több külföldi országban is). Ez miért alakult igy, senkivel nem találtátok meg a közös hangot?
– Az elején sok menedzsmentet kipróbáltunk, de mivel a nagy irodák rendszerint legalább 5-6 előadóval dolgoznak párhuzamosan, sehol nem éreztük, hogy megkapnánk a megfelelő figyelmet és kihasználnánk a bennünk rejlő potenciált.
Biztosan gyorsabb sikert értünk volna el egy nagy irodával együtt dolgozva, de legkésőbb azután, hogy 2016-ban megnyertük a Nagy-szín-pad versenyt, amúgy is megnyíltak előttünk ugyanazok a lehetőségek és elkezdtek számolni velünk a fesztiválok.
Az általános menedzser a basszusgitárosunk, Fehér Gabi, ő köti le a magyarországi koncerteket, illetve tartja össze a csapatot és felel a többi alapvető folyamatért a zenekar körül. A dobosunk, Dankó Dani felel a social médiáért és a marketingkampányokért, illetve a turnékon fotózni is ő szokott bennünket. Hozzám pedig a nemzetközi kapcsolatok tartoznak. Amelyik országban nincsen helyi kapcsolatunk (ilyen volt például Lengyelország vagy Kanada), ott teljesen én szervezem a koncerteket, ha viszont jól csinálom a dolgomat, a második turné során már együtt tudunk dolgozni valakivel.
– Levinek a sérve miatt többször is ki kellett hagynia koncerteket. Hogy van most, lehet-e bízni abban, hogy többé nem lesz ilyen?
– Mi nagyon bízunk benne. Jelenleg teljesen jól van, a legutóbbi próbán kicsit már futott is, járt sítáborban, szóval óvatosan azért kezdi terhelgetni. Az a baj ezzel a hülye sérvvel, hogy sosem lehet tudni, mikor újul ki. Az előző ilyen is villámcsapásként ért bennünket, bár utólag valószínű, hogy akkor túlerőltette magát kosarazás során. Reméljük, többé nem lesz ilyen.
– Frontemberként mi most a megoszlás köztetek, hogy dől el például az, egy dalban melyikőtök a fő énekes?
– Ez eléggé organikus folyamat: alapvetően aki írja a dalszöveg alapját, az énekli el. Az új számok esetében is mindig van egy előzetes megállapodás, amit persze néha felrúgunk. A Makuka szövegét például közösen írta a zenekar, de Levi rakta rendbe és formátlan koherens egésszé a néhol elég kaotikus versszakokat. Emiatt először ő énekelte, ami mindenkinek nagyon tetszett, és örült is volna egy könnyedebb hangvételű számnak. Aztán viszont felvetettem, hogy szerintem ez hozzám sokkal jobban illene. Ment a huzavona, majd végül én maradtam, már csak azért is, mert addig még egyetlen klipünkben sem volt enyém a főszerep. Ez annyira is nem csoda, hiszen én általában a punkos vonalat viszem, Levi pedig a populárisabbat. Ezért amikor kiderült, hogy a Makukához forgathatunk egy nagy költségvetésű videót, lecsaptam a lehetőségre.
– Hogy jött a közös dalokat tartalmazó album koncepciója?
– Még nagyon sok éve vettük a fejünkbe, hogy de jó lenne egy közös szám Manu Chaóval. A spanyol menedzserünk mondta, hogy majd ő elküldi neki, írtunk is egy vázlatot, de sehogy sem akart egyről a kettőre jutni a dolog. Maga az ötlet viszont megtetszett, szóval amikor megkeresett bennünket a Platon Karataev egy hasonló felkéréssel, örömmel mondtunk igent. Ebből lett a Mezítláb, amit az idei Fishing on Orfű fesztiválhimnuszának választottak. A Parno Graszttal már évek óta dolgozunk együtt, szóval evidens volt, hogy ebbe a projektbe is bevesszük őket.
Utóbbiak jóval közelebb állnak hozzánk zeneileg, mégis inkább magyar zenekarokhoz sorol bennünket az algoritmus. Reméljük, hogy ha minél több külföldi csapattal kollaborálunk, annak látszani fog a hatása az ajánlások között is.
– A 15. születésnapi koncertet a Budapest Parkban tartjátok. Mivel készültök még ezen kívül az évforduló alkalmából?
– Ha minden igaz, készül majd egy visszatekintő kisfilm rólunk, ami megpróbálja összefoglalni az elmúlt 15 év legfontosabb pillanatait. Ezt leszámítva viszont minden puskaport a május 31-i bulira tartogatunk, ide próbálunk meghívni mindenkit vendégfellépőnek, aki jelentős szerepet játszott a zenekar életében. Még alakul, de reményeink szerint a La Pegatina énekesét is ide tudjuk reptetni. Nagyon hosszú, az összes lemezünkön, átívelő koncertet tervezünk.
– Milyen külföldi turnéterveitek vannak az idei évre?
– Új ország most csak egy lesz, Svájcban első alkalommal fogunk fellépni. Arra viszont büszkébb vagyok, hogy a tavalyi év után visszatérünk Kanadába, ezúttal 10 napra. Szerencsére az akkori fogadtatás nagyon pozitív volt, találtunk egy menedzsert, akinek köszönhetően elkezdett kiépülni a helyi bázisunk. Kanadához pedig már nagyon közel van az Egyesült Államok – remélhetőleg szép lassan sikerült majd átcsorognunk és meghódítanunk, elvégre az a zeneipar igazi fellegvára. Nehezítő tényezőt csak a vízum jelent: ha pénzt keresel ott, vagyis gázsiért lépsz fel (nem mondjuk egy showcase fesztiválon), annak elég durva költsége van.
– Mennyire lesz sűrű a nyaratok?
– Június 27-től július 6-ig leszünk Kanadában, szerdán játszunk a Fishing on Orfűn és másnap hajnalban indulunk.
Előző interjúnk a zenekarral, 2022 októberéből:
