KULT
A Rovatból

Bárth János: Életem legmeghatározóbb zenei élményei voltak a kapolcsi éjszakai jammelések

A Blue sPot zenekar frontembere 15 éve visszajáró vendég a Művészetek Völgyében, ahol tavaly óta improvizációs koncertsorozatot is szervez. Ennek apropóján beszélgettünk.


A Művészetek Völgye egyik újdonsága volt tavaly a Völgyimpró, aminek keretében mindennap kora délután spontán örömzenélés kerekedett a Blue sPot zenekar és válogatott meglepetésvendégek részvételével.

Feltűnt például a fellépők között Vitáris Iván, Hobo, Ferenczi György és Harcsa Veronika is. A programsorozat idén is folytatódik, ezúttal már hivatalosan meghirdetve, így valószínűleg még nagyobb lesz az érdeklődés.

A Blue sPot énekes-gitárosát, Bárth Jánost ennek kapcsán arról is kérdeztük, mindenki igent mondott-e a felkérésre, és mit tervez megnézni még a fesztiválon a saját koncertjein túl.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Tinédzser korom óta el szerettem volna jutni oda, de sokáig nem akart összejönni, még akkor se, amikor már megvolt a zenekarunk. 2007-ben aztán egy ismerősön keresztül sikerült bekerülnünk az akkori blues színpadra Taliándörögdön, aminek természetesen nagyon örültünk. Sok emlékem van arról az estéről: kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt játszhattunk, utána órákig csocsóztunk is a Katica Büfében. Azóta, ha jól emlékszem, egyetlen évet sem hagytam ki, mindig ott voltam a fesztiválon. 2012-ben pedig úgy alakult, hogy a szervezők közé is bekerültünk: három éven át csináltuk a Blue sPot Café nevű színpadot a zenekarral, a kapolcsi óvoda kertjében. Erről is szép emlékeim vannak, sikerült egy olyan emberközeli helyszínt létrehozni, ahol a fellépők együtt fröccsöztek a közönséggel a koncertjük után. Éjszakánként pedig rendszeresen spontán jam session alakult ki az ott maradó zenészekkel, ezek voltak életem talán legmeghatározóbb zenei élményei.

Idővel egyre nagyobb neveket hívtunk meg, többé nem fértünk el abban a kis udvarban, ezért 2015-ben a helyszínünk átköltözött a mai Panoráma Színpad helyére. Ebben az átmeneti évben Blue sPot Major volt a neve, még ennek a szervezésébe is belefolytunk, de ehhez már sokkal profibb hozzáállásra volt szükség: többé nem lehetett baráti szívességekre építve csinálni, így ezután szervezőként nem vettem már részt a program alakításában, egészen a tavalyi évig. Fellépőként és vendégként viszont a köztes időszakban is visszajártam.

Fotó: Northern Lights Photo HU

– Miben más ez a fesztivál a többihez képest?

– Óriási dolog, amit annak idején Márta István megálmodott: művészi produkciókat visz be egy pici falu udvaraiba, a helyi közösség értékeit pedig megmutatja az odalátogatóknak.

A természeti és az épített környezet is csodálatos, itt szerintem egész más zenélni és szórakozni egyaránt, mint egy pusztaságban felépített klasszikus fesztiválon. A másik pedig a sokszínűség: hagyományosan rengeteg programot kínál a Völgy, ha végigsétál az ember a falvakon, népzenétől színházon át könnyűzenéig mindent találhat.

Én már kicsit otthon is érzem magam: ismerem a kocsmákat, kezdem tanulgatni az utcák, falurészek eredeti, helyi elnevezéseit, túrázva a környék nagy részét is bejártam. Emiatt már-már olyan érzésem van minden év júliusában, mintha hazatérnék.

– Hogy indult a Völgyimpró?

– Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató ötlete volt, hogy létre kellene hozni egy improvizációra épülő zenei programot. Két dolog lebegett a szeme előtt: egy alkalom, amikor a Random Trip tagjai Pély Barnabással és a csodálatos Fábián Julival a patak partján örömzenéltek, hatalmas hangulatot csinálva. A másik pedig az imént említett éjszakai jammelések a mi blues-színpadunknál. Utóbbi miatt kért meg engem, hogy találjam ki a dolog kereteit. Így a tavalyi fesztiválon kora délutánonként kipakoltunk egy szándékosan minimális zenekari felszerelést az egyik barátságos helyszínre (akkor Kenderkertnek hívták, idén Káli Kunyhó lesz a neve), vendégnek mindennap elhívtunk egy vagy két fellépőt, akinek egyébként is koncertje lenne aznap, és létrehoztunk velük valamit félórás időtartamban. Ez lehetett akár teljesen szabad improvizálás, de kiindulhatunk egy konkrét dallamból, esetleg egy létező dalból is, amit mindannyian szeretünk.

– Mindenki igent mondott a felkérésre?

– Nem, de természetesen ettől még nem haragudtunk meg rájuk. Többen voltak, akiket kinéztem a műsorfüzetből, mivel már régóta szerettem volna együtt zenélni velük, de kerek perec azt válaszolták, hogy nem vállalják.

Egyszerűen nem mindenkinek illik ez az alkatához, akadnak olyan zenészek is, akik mindent aprólékosan megterveznek, és attól tartanak, hogy ellenkező esetben valami kellemetlen sülhetne ki belőle. És ez rendben is van így. Mások viszont olyanok, mintha erre születtek volna: Szirtes Edina Mókus például őstehetség abban, hogy egy semmiségből valami csodát hozzon ki, Ferenczi György és zenésztársai szintén. Amelyik kombináció összejött, az mind jól sikerült.

Az idei évre hasonlóan fordultunk rá, most is voltak, akik nem fogadták el a felkérést, de sokan csak logisztikai okokból, nagy sajnálkozások közepette mondtak nemet. Akik viszont igen, őket nagyon lelkesen várjuk, szerintem még a tavalyinál is sokszínűbb a műfaji paletta. Jónás Verára különösen kíváncsi vagyok, szenzációs zenésznek tartom, de még soha nem játszottunk együtt. A folk irányt a Chalga együttes, a pop-rockot a Lóci játszik tagjai, a klasszikus bluest pedig Fekete Jenő fogja képviselni. De velünk lesz Premecz Mátyás is, aki biztosan le fog szólózni mindannyiunkat a sárga földig az orgonájával. Rábeszéltük egy közös zenélésre Dióssy D. Ákost is, a legendás Kispál és a Borz billentyűsét. Tavalyhoz hasonlóan most is rögzítik majd a koncerteket, de ezúttal a Petőfi TV stábja, így ha lehet, talán még profibb lesz a megvalósítás.

– Szándékos volt, hogy tavaly nem szerepelt a programfüzetben a Völgyimpró, inkább csak szájról szájra terjedt a híre?

– Ennek annyi a magyarázata, hogy a fesztivál szervezése évről évre professzionálisabb, így ma már január környékén véglegesül a program, áprilisban pedig a műsorfüzet is bekerül a nyomdába. A Völgyimpró ötlete viszont csak ekkortájt született meg, tehát már pont kicsúsztunk az időből. Ezért egyfajta flashmobként szerveztük meg, de így is minden alkalommal tele volt az udvar. Idén a sikeren felbuzdulva már előre meghirdettük. Az időpont változatlan: mindennap délután 2 óra, kivéve az első napon, amikor a hivatalos megnyitó miatt 4-kor kezdünk.

– Hol foglal helyet a Blue sPot az életedben? Alapvetően hobbi, vagy több ennél?

– Mindenképpen több, annak ellenére is, hogy nem ez a fő megélhetési forrásom. Főállásban kutatóként, nyelvészként dolgozom az ELTE-n, de tinédzserkorom óta zenélek, a Blue sPot 2005-ben alakult. Sokat koncerteztünk, írtunk dalokat, készítettünk lemezeket, tehát egy sima hobbizenekarnál mindenképp komolyabb. Annak ellenére, hogy többségünknek van másik hivatása, a dobosunk, Mezőfi István “Fifi” évtizedek óta ismert, profi zenész. A célunk most az, hogy minél több időt tölthessünk színpadon, miközben folyamatosan megújuljunk.

Én egyébként belekóstolhattam abba is, milyen egy klasszikus értelemben vett profi együttesben játszani: hat évig voltam a The Bits nevű Beatles-emlékzenekar tagja, évi 60-80 koncerttel. Épp emiatt kellett azt mondanom 2018-ban fájó szívvel, hogy keressenek helyettem valaki mást, mert ezen a szinten egyszerűen nem fért bele az időmbe.

De azóta is jó barátok vagyunk, évente egyszer-kétszer fel szoktam lépni velük vendégként. A kreatív energiáimat viszont a Blue sPotban élem ki.

– Sok megzenésített verset játszotok, Cseh Tamásnak egy egész feldolgozáslemezt szenteltetek. Mit ad neked, amikor mások dalait énekled?

– A zenekar annak idején úgy indult, hogy blues-rock klasszikusokat játszottunk, ahogy egyébként sokan mások is teszik. Csak később merészkedtem odáig, hogy saját dalokat írjak, aztán egyszer csak jött egy fordulópont, amikor inkább már abból volt több. Azt viszont ma is tartom, hogy néha jó kicsit rákoncentrálni egy-egy korszakra vagy előadóra. Hogy mit ad nekem? Cseh Tamásnál például az volt a kihívás, meg lehet-e szólaltatni ezeket a törékeny, csöndes dalokat zenekari felállással úgy, hogy közben megmarad a lényegük. De most megint olyan korszakomat élem, amikor inkább a saját dalok írását érzem fontosabbnak. A Völgyben lesz idén egy olyan koncertünk is, július 23-án este a Kőbánya Udvarban, amikor főként ezekből fogunk válogatni.

Fotó: Danyi Orsolya

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.

– Mi inspirálja a saját dalaidat?

– Az a típus vagyok, aki először zenét ír, erről pedig nehéz megmondani, pontosan milyen előképei vannak. Elsőként különféle akkordsorok, lüktetések szoktak eszembe jutni, erre pattintom rá azt a szöveget, amit az aktuális lelkiállapotomtól és élethelyzetemtől függően ki tudok találni. Minden dalt elég sokáig rágok, nem szoktam túl hamar elengedni őket. A Covid alatt egyébként született egy másik projektem is: elkezdtem dalokat írni egy állatokról szóló gyerekkönyvhöz, amit szintén nagyon megszerettem. Ezt a műsort is elő fogom adni a fesztivál egyik délelőttjén, egy szál gitárral.

– Mit vársz még az idei Völgyben a saját fellépéseiden kívül?

– Esténként általában szabad leszek, ezért szeretnék minél több dolgot megnézni.

Érzékelem a változást, hogy a nagy öregeken túl egyre több fiatal tehetség kerül be a nagyszínpadok programjába, csupa olyanok, akikért most rajonganak a tizen- és huszonévesek. Én ebben rettenetesen le vagyok maradva, a Carson Comát például alig pár hete ismertem meg és a Ricsárdgírről is csak tavaly hallottam először. Őket mindenképp szeretném élőben is látni, de alapvetően nyitott szemmel fogok járni, hátha sikerül más hasonló előadókba is belefutnom.

Emellett barátokat is igyekszem elcsípni, például a Vodku zenekart, és még hosszan sorolhatnám. Elképesztő a műsorgazdagság, szóval biztos, hogy nem fogok mindenhová odaérni, de a célom ez lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rákay Philipék a választás után visszaléptek a mohácsi csatáról szóló filmhez kért támogatástól
Rákay Philip csapata visszavonta a film támogatási kérelmét. A 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket. A forgatókönyv első változatára már kaptak korábban 5 milliót.


Alig öt nappal az április 12-i országgyűlési választás után, április 17-én visszavonták a mohácsi csatáról szóló, Mohács 1526 című film közel egymilliárd forintos támogatási kérelmét. A film producere korábban elutasításról beszélt, a Nemzeti Filmintézet szerint viszont a gyártó lépett vissza – írta a Telex.

A projekt mögött álló FP Films Kft. 956 millió forintot igényelt a film gyártás-előkészítésére. A produkció 2024 júliusában már kapott ötmillió forintot a forgatókönyv első változatának elkészítésére.

A most visszavont 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket.

A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip írta, a producer Fülöp Péter volt. Az alkotói kör nem ismeretlen a nagy költségvetésű állami produkciók világában: a Most vagy soha! című Petőfi-filmhez korábban 4,7 milliárd forint állami támogatást kaptak, annak forgatókönyvét is Rákayék jegyezték, Fülöp a producerek között volt, az FP Films pedig az egyik gyártócégként vett részt a munkában.

A mohácsi film alkotói korábban arról beszéltek, hogy a produkciót a csata 500. évfordulójára, 2026-ra szeretnék elkészíteni. Szente Vajk egy nyilatkozatában kiemelte, hogy a történet már készen áll, és II. Lajos királyt egy árnyaltabb, a valósághoz közelebb álló figuraként akarták bemutatni.

Rákay Philip korábban így kommentálta a készülő filmet: „Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén.”

A producer, Fülöp Péter a Telexnek azt állította, hogy a pályázatot a Nemzeti Filmintézet „visszadobta”. A Nemzeti Filmintézet ezzel szemben azt közölte a lappal, hogy a pályázó vonta vissza a kérelmet április 17-én.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyártó miért döntött a visszalépés mellett, és hogy tervezik-e a későbbiekben újra benyújtani a kérelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a Tűzben edzett férfi – „Újraélesztette” a Netflix a kultikus akciófilmet sorozatformában, de vajon megérte?
Most Denzel Washington nélkül folytatódik a Man on Fire. A hangulat ismerős, mégis egészen más élményt nyújt, mint az eredeti. Ez az a fajta feldolgozás, ami biztosan reakciókat vált ki. A kérdés csak az, hogy ez előnyére válik-e.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 05.



A Man on Fire, avagy a Tűzben edzett férfi sokak számára nem egy mindennapos akciófilm volt, hanem egy Tony Scott-klasszikus, az akciókorszak egy meghatározó darabja volt 2004-ben. Scott stílusa: a gyors vágások, a zaklatott, mégis kontrollált kameramozgás és a nyers érzelmi töltet olyan intenzív élményt teremtett, amely a mai napig etalonnak számít a műfajban. Bevallom, én nem kedveltem annyira a direktor stílusát. Nem csoda, hogy amikor a Netflix bejelentette a történet sorozatos újragondolását, sokan egyszerre lettek izgatottak és szkeptikusak.

Pedig akad bőven alapanyag. A. J. Quinnell regénye nem egyetlen történetet kínál, hanem egy egész karakterívet: John Creasy figurája több könyvön keresztül fejlődik, így a sorozat formátum kifejezetten indokoltnak tűnhet.

A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e új életet lehelni ebbe a világba, és sikerül-e az emberek fejében elkülöníteni a netflixes verziót Denzel Washington alakítása után. Az új változatban Yahya Abdul-Mateen II veszi át John Creasy szerepét, és már az első epizódok alapján kijelenthető: nem próbálja másolni elődjét, hanem saját értelmezéssel próbálkozik. Ez a döntés kifejezetten jót tesz a sorozatnak. Az ő Creasy-je törékenyebb, sérültebb figura, akit nemcsak a fizikai, hanem a lelki sebek is folyamatosan gyötörnek. Washington az alkoholba menekült, ám Mateen alakítását látva ő inkább funkcionális alkoholistának tűnik, mintsem mentsvárként gondol az italra.

A történet egy elhibázott CIA-akcióval indul, amelynek egyetlen túlélője Creasy. A trauma nem múlik el nyomtalanul: évekkel később is a múlt árnyaival küzd, és saját magát hibáztatja társai haláláért. Ez az alapvetés egyértelműen a karakterdrámára helyezi a hangsúlyt, legalábbis kezdetben. A sorozat bátran vállalja ezt a lassabb, introspektívabb felütést, majd az első rész végén egy váratlan húzással kizökkenteni a nézőt ebből a melankolikus hangulatból és igazán beindulnak az események. Meglepő módon ez a rész teljesen működik.

A cselekmény a nagyfilm Mexikója után most Brazíliába helyeződik át, ami ismerősen hathat, de mégis egy kicsit más.

A történet vizuálisan is profitál ebből: a zsúfolt, kaotikus favelák és a luxusban úszó riói penthouse-ok között erős a kontraszt. A sorozat ügyesen kihasználja ezt a környezetet, és sikerül megteremtenie azt a nyers, földközeli atmoszférát, amely egy ilyen történethez szükséges. Nem ússzuk meg azonban a sárga szűrőt, hogy mindenki tudja valahol latinamerikában vagyunk… de ez már szerintem hollywoodi tradíció.

Ami az akciót illeti, a sorozat nem okoz csalódást, legalábbis részben. Amikor beindulnak az események, feszült tűzpárbajokat és kifejezetten jól koreografált közelharcokat kapunk. Ezek a jelenetek emlékeztetnek arra, miért működött az eredeti történet is. Ugyanakkor hiányzik az a vizuális túlzás és stilizáltság, ami Tony Scott filmjét igazán egyedivé tette. Itt minden visszafogottabb, realistább, ami nem feltétlenül hiba, csak más élményt nyújt. Ha valaki az eredeti Tűzben edzett férfi hangulatra/stílusára vágyik, azt sajnos itt hiába keresi.

A mellékszereplők terén kifejezetten erős a felhozatal. Bobby Cannavale, Alice Braga és Scoot McNairy mind hozzák a tőlük elvárható szintet.

Én nagyon kedvelem Scoot McNairyt, aki bár korábban bizonyította, hogy képes árnyalt, emlékezetes karaktereket hozni, itt sajnos elég sablonos egydimenziós szerepet játszik. Ez egyébként az összes mellékszereplőre igaz, a forgatókönyv nem adott sokat a színészek kezükbe, igazi karakteríve maximum Mateennek van.

A sorozat tempója sem mindig egyenletes. Az első négy epizód után például úgy tűnhet, mintha a főkonfliktus már viszonylag korán lezárulna, ami kissé megtöri a lendületet. Innen a sztori egy kicsit új irányt vesz. Illetve a fordulatok sem ütnek akkorát, mint kellene. A csavarok többsége előre sejthető, és bár nem zavaróan gyengék, nem is emelik ki a sorozatot a hasonló produkciók közül. Aki már látott egy kémes akciófilmet is (az elmúlt időben sok van belőlük, ezen a héten is legalább három új érkezik), az már az első pillanatban fogja tudni, kik állnak minden mögött.

Kyle Killen filmográfiája vegyes képet mutat. Korábbi projektjei alapján nem feltétlenül számít a néző kiemelkedő eredményre és ez érződik is.

A sorozat korrekt, működőképes, de ritkán mer igazán nagyot húzni. Inkább biztosra megy, mintsem kockáztasson, ami egy ilyen alapanyag esetében kissé csalódás. Nem akarok nagyon szigorú lenni, mert nem bántam meg, hogy végignéztem a szériát, de nem adott semmi kiemelkedő élményt.

Érdekes sajátosság, hogy nem igazán alkalmas háttérben futó tartalomnak, ahogy a Netflix elképzeli a modern sorozatozást. A többnyelvűség miatt, (a portugálul beszélő helyiek és Creasy spanyol próbálkozásai) folyamatos figyelmet igényel. Ez viszont egyben erőssége is: hitelesebbé teszi a világot, és jobban bevonja a nézőt. Nekem tetszett, de szerintem nézőket fog veszíteni miatta.

Végül is ez az új feldolgozás egy korrekt, helyenként kifejezetten erős akciósorozat, amely azonban ritkán lép túl a saját árnyékán.

Nem lesz kultikus státusza soha, mint az eredeti filmnek, de nem is vall kudarcot. Inkább egy stabil, nézhető adaptáció, amely tisztességgel használja fel az alapanyagot, még ha nem is hozza ki belőle a maximumot.

A befejezés nyitva hagyja az ajtót a folytatás előtt, ami logikus döntés, hiszen az alapanyag még bőven kínál lehetőségeket. A kérdés már csak az, hogy lesz-e elég lendület és néző a folytatáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk