KULT
A Rovatból

Bárth János: Életem legmeghatározóbb zenei élményei voltak a kapolcsi éjszakai jammelések

A Blue sPot zenekar frontembere 15 éve visszajáró vendég a Művészetek Völgyében, ahol tavaly óta improvizációs koncertsorozatot is szervez. Ennek apropóján beszélgettünk.


A Művészetek Völgye egyik újdonsága volt tavaly a Völgyimpró, aminek keretében mindennap kora délután spontán örömzenélés kerekedett a Blue sPot zenekar és válogatott meglepetésvendégek részvételével.

Feltűnt például a fellépők között Vitáris Iván, Hobo, Ferenczi György és Harcsa Veronika is. A programsorozat idén is folytatódik, ezúttal már hivatalosan meghirdetve, így valószínűleg még nagyobb lesz az érdeklődés.

A Blue sPot énekes-gitárosát, Bárth Jánost ennek kapcsán arról is kérdeztük, mindenki igent mondott-e a felkérésre, és mit tervez megnézni még a fesztiválon a saját koncertjein túl.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Tinédzser korom óta el szerettem volna jutni oda, de sokáig nem akart összejönni, még akkor se, amikor már megvolt a zenekarunk. 2007-ben aztán egy ismerősön keresztül sikerült bekerülnünk az akkori blues színpadra Taliándörögdön, aminek természetesen nagyon örültünk. Sok emlékem van arról az estéről: kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt játszhattunk, utána órákig csocsóztunk is a Katica Büfében. Azóta, ha jól emlékszem, egyetlen évet sem hagytam ki, mindig ott voltam a fesztiválon. 2012-ben pedig úgy alakult, hogy a szervezők közé is bekerültünk: három éven át csináltuk a Blue sPot Café nevű színpadot a zenekarral, a kapolcsi óvoda kertjében. Erről is szép emlékeim vannak, sikerült egy olyan emberközeli helyszínt létrehozni, ahol a fellépők együtt fröccsöztek a közönséggel a koncertjük után. Éjszakánként pedig rendszeresen spontán jam session alakult ki az ott maradó zenészekkel, ezek voltak életem talán legmeghatározóbb zenei élményei.

Idővel egyre nagyobb neveket hívtunk meg, többé nem fértünk el abban a kis udvarban, ezért 2015-ben a helyszínünk átköltözött a mai Panoráma Színpad helyére. Ebben az átmeneti évben Blue sPot Major volt a neve, még ennek a szervezésébe is belefolytunk, de ehhez már sokkal profibb hozzáállásra volt szükség: többé nem lehetett baráti szívességekre építve csinálni, így ezután szervezőként nem vettem már részt a program alakításában, egészen a tavalyi évig. Fellépőként és vendégként viszont a köztes időszakban is visszajártam.

Fotó: Northern Lights Photo HU

– Miben más ez a fesztivál a többihez képest?

– Óriási dolog, amit annak idején Márta István megálmodott: művészi produkciókat visz be egy pici falu udvaraiba, a helyi közösség értékeit pedig megmutatja az odalátogatóknak.

A természeti és az épített környezet is csodálatos, itt szerintem egész más zenélni és szórakozni egyaránt, mint egy pusztaságban felépített klasszikus fesztiválon. A másik pedig a sokszínűség: hagyományosan rengeteg programot kínál a Völgy, ha végigsétál az ember a falvakon, népzenétől színházon át könnyűzenéig mindent találhat.

Én már kicsit otthon is érzem magam: ismerem a kocsmákat, kezdem tanulgatni az utcák, falurészek eredeti, helyi elnevezéseit, túrázva a környék nagy részét is bejártam. Emiatt már-már olyan érzésem van minden év júliusában, mintha hazatérnék.

– Hogy indult a Völgyimpró?

– Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató ötlete volt, hogy létre kellene hozni egy improvizációra épülő zenei programot. Két dolog lebegett a szeme előtt: egy alkalom, amikor a Random Trip tagjai Pély Barnabással és a csodálatos Fábián Julival a patak partján örömzenéltek, hatalmas hangulatot csinálva. A másik pedig az imént említett éjszakai jammelések a mi blues-színpadunknál. Utóbbi miatt kért meg engem, hogy találjam ki a dolog kereteit. Így a tavalyi fesztiválon kora délutánonként kipakoltunk egy szándékosan minimális zenekari felszerelést az egyik barátságos helyszínre (akkor Kenderkertnek hívták, idén Káli Kunyhó lesz a neve), vendégnek mindennap elhívtunk egy vagy két fellépőt, akinek egyébként is koncertje lenne aznap, és létrehoztunk velük valamit félórás időtartamban. Ez lehetett akár teljesen szabad improvizálás, de kiindulhatunk egy konkrét dallamból, esetleg egy létező dalból is, amit mindannyian szeretünk.

– Mindenki igent mondott a felkérésre?

– Nem, de természetesen ettől még nem haragudtunk meg rájuk. Többen voltak, akiket kinéztem a műsorfüzetből, mivel már régóta szerettem volna együtt zenélni velük, de kerek perec azt válaszolták, hogy nem vállalják.

Egyszerűen nem mindenkinek illik ez az alkatához, akadnak olyan zenészek is, akik mindent aprólékosan megterveznek, és attól tartanak, hogy ellenkező esetben valami kellemetlen sülhetne ki belőle. És ez rendben is van így. Mások viszont olyanok, mintha erre születtek volna: Szirtes Edina Mókus például őstehetség abban, hogy egy semmiségből valami csodát hozzon ki, Ferenczi György és zenésztársai szintén. Amelyik kombináció összejött, az mind jól sikerült.

Az idei évre hasonlóan fordultunk rá, most is voltak, akik nem fogadták el a felkérést, de sokan csak logisztikai okokból, nagy sajnálkozások közepette mondtak nemet. Akik viszont igen, őket nagyon lelkesen várjuk, szerintem még a tavalyinál is sokszínűbb a műfaji paletta. Jónás Verára különösen kíváncsi vagyok, szenzációs zenésznek tartom, de még soha nem játszottunk együtt. A folk irányt a Chalga együttes, a pop-rockot a Lóci játszik tagjai, a klasszikus bluest pedig Fekete Jenő fogja képviselni. De velünk lesz Premecz Mátyás is, aki biztosan le fog szólózni mindannyiunkat a sárga földig az orgonájával. Rábeszéltük egy közös zenélésre Dióssy D. Ákost is, a legendás Kispál és a Borz billentyűsét. Tavalyhoz hasonlóan most is rögzítik majd a koncerteket, de ezúttal a Petőfi TV stábja, így ha lehet, talán még profibb lesz a megvalósítás.

– Szándékos volt, hogy tavaly nem szerepelt a programfüzetben a Völgyimpró, inkább csak szájról szájra terjedt a híre?

– Ennek annyi a magyarázata, hogy a fesztivál szervezése évről évre professzionálisabb, így ma már január környékén véglegesül a program, áprilisban pedig a műsorfüzet is bekerül a nyomdába. A Völgyimpró ötlete viszont csak ekkortájt született meg, tehát már pont kicsúsztunk az időből. Ezért egyfajta flashmobként szerveztük meg, de így is minden alkalommal tele volt az udvar. Idén a sikeren felbuzdulva már előre meghirdettük. Az időpont változatlan: mindennap délután 2 óra, kivéve az első napon, amikor a hivatalos megnyitó miatt 4-kor kezdünk.

– Hol foglal helyet a Blue sPot az életedben? Alapvetően hobbi, vagy több ennél?

– Mindenképpen több, annak ellenére is, hogy nem ez a fő megélhetési forrásom. Főállásban kutatóként, nyelvészként dolgozom az ELTE-n, de tinédzserkorom óta zenélek, a Blue sPot 2005-ben alakult. Sokat koncerteztünk, írtunk dalokat, készítettünk lemezeket, tehát egy sima hobbizenekarnál mindenképp komolyabb. Annak ellenére, hogy többségünknek van másik hivatása, a dobosunk, Mezőfi István “Fifi” évtizedek óta ismert, profi zenész. A célunk most az, hogy minél több időt tölthessünk színpadon, miközben folyamatosan megújuljunk.

Én egyébként belekóstolhattam abba is, milyen egy klasszikus értelemben vett profi együttesben játszani: hat évig voltam a The Bits nevű Beatles-emlékzenekar tagja, évi 60-80 koncerttel. Épp emiatt kellett azt mondanom 2018-ban fájó szívvel, hogy keressenek helyettem valaki mást, mert ezen a szinten egyszerűen nem fért bele az időmbe.

De azóta is jó barátok vagyunk, évente egyszer-kétszer fel szoktam lépni velük vendégként. A kreatív energiáimat viszont a Blue sPotban élem ki.

– Sok megzenésített verset játszotok, Cseh Tamásnak egy egész feldolgozáslemezt szenteltetek. Mit ad neked, amikor mások dalait énekled?

– A zenekar annak idején úgy indult, hogy blues-rock klasszikusokat játszottunk, ahogy egyébként sokan mások is teszik. Csak később merészkedtem odáig, hogy saját dalokat írjak, aztán egyszer csak jött egy fordulópont, amikor inkább már abból volt több. Azt viszont ma is tartom, hogy néha jó kicsit rákoncentrálni egy-egy korszakra vagy előadóra. Hogy mit ad nekem? Cseh Tamásnál például az volt a kihívás, meg lehet-e szólaltatni ezeket a törékeny, csöndes dalokat zenekari felállással úgy, hogy közben megmarad a lényegük. De most megint olyan korszakomat élem, amikor inkább a saját dalok írását érzem fontosabbnak. A Völgyben lesz idén egy olyan koncertünk is, július 23-án este a Kőbánya Udvarban, amikor főként ezekből fogunk válogatni.

Fotó: Danyi Orsolya

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.

– Mi inspirálja a saját dalaidat?

– Az a típus vagyok, aki először zenét ír, erről pedig nehéz megmondani, pontosan milyen előképei vannak. Elsőként különféle akkordsorok, lüktetések szoktak eszembe jutni, erre pattintom rá azt a szöveget, amit az aktuális lelkiállapotomtól és élethelyzetemtől függően ki tudok találni. Minden dalt elég sokáig rágok, nem szoktam túl hamar elengedni őket. A Covid alatt egyébként született egy másik projektem is: elkezdtem dalokat írni egy állatokról szóló gyerekkönyvhöz, amit szintén nagyon megszerettem. Ezt a műsort is elő fogom adni a fesztivál egyik délelőttjén, egy szál gitárral.

– Mit vársz még az idei Völgyben a saját fellépéseiden kívül?

– Esténként általában szabad leszek, ezért szeretnék minél több dolgot megnézni.

Érzékelem a változást, hogy a nagy öregeken túl egyre több fiatal tehetség kerül be a nagyszínpadok programjába, csupa olyanok, akikért most rajonganak a tizen- és huszonévesek. Én ebben rettenetesen le vagyok maradva, a Carson Comát például alig pár hete ismertem meg és a Ricsárdgírről is csak tavaly hallottam először. Őket mindenképp szeretném élőben is látni, de alapvetően nyitott szemmel fogok járni, hátha sikerül más hasonló előadókba is belefutnom.

Emellett barátokat is igyekszem elcsípni, például a Vodku zenekart, és még hosszan sorolhatnám. Elképesztő a műsorgazdagság, szóval biztos, hogy nem fogok mindenhová odaérni, de a célom ez lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér az X-akták, de már semmi sem lesz a régi: a Fekete Párduc rendezője baromi ijesztővé varázsolná a kultikus sorozatot
A Hulu pilotot rendelt Ryan Coogler X-akták-rebootjából, a főszerepben Danielle Deadwylerrel. A sorozat új FBI-ügynökpárost és a korábbinál sokkal ijesztőbb hangvételt ígér.


Az igazság talán nincs odaát, de egyre közelebb van: hétfőn kiderült, hogy a Hulu pilot epizódot rendelt Ryan Coogler (Fekete Párduc) régóta várt X-akták-rebootjából.

Sajtóhírek szerint az egyik főszerepet a Till és A zongoralecke című filmekből ismert Danielle Deadwyler kapta. A hivatalos leírás szerint a széria

„két kitüntetett, ám egymástól gyökeresen különböző FBI-ügynök valószínűtlen szövetségét” követi, akiket „egy régóta bezárt, megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó részleghez osztanak be”.

A pilot epizódot maga Coogler írja és rendezi, emellett Proximity Media nevű cégén keresztül executive producerként is részt vesz a munkában. A showrunneri feladatokat a The Copenhagen Test című sorozatot is jegyző Jennifer Yale látja el. A projekt a Disney-hez tartozó Onyx Collective és a 20th Television stúdiók égisze alatt készül.

Fontos adalék, hogy az eredeti sorozat alkotója, Chris Carter is a fedélzeten van, de írói feladatok nélkül, executive producerként támogatja az újragondolást.

Coogler korábban már utalt rá, hogy az új verzió a korábbinál sötétebb tónusú lehet.

„Néhány epizód, ha jól végezzük a dolgunkat, tényleg baromi ijesztő lesz”

– ígérte egy interjúban, hozzátéve, hogy a célja valami igazán jót alkotni a régi rajongóknak, miközben újakat is találnak.

Az eredeti stáb áldását adta a projektre. Chris Carter egyértelművé tette, hogy teljes mértékben támogatja Coogler vízióját. „Szabadon azt csinálhatnak vele, amit jónak látnak. Megtisztelő, hogy hozzám jöttek, és nem az engedélyemet, hanem az áldásomat kérték” – mondta a TheWrap-nek. Gillian Anderson, az eredeti Dana Scully megformálója sem zárkózott el egy esetleges visszatéréstől. „Mondd, hogy hívj fel!” – üzente a színésznő Cooglernek a People magazinban, jelezve, hogy nyitott a közös munkára.

Az eredeti X-akták 1993 és 2002 között futott a Fox csatornán, és a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált. A szériából két mozifilm is készült (1998, 2008), majd 2016-ban és 2018-ban két rövid évad erejéig visszatért a képernyőre. Coogler verziója új ügynökpárost, friss látásmódot és a mai kor összeesküvés-elméleteire reflektáló tematikát ígér, miközben tiszteleg az ikonikus előd előtt. Azt egyelőre nem tudni, ki játssza Danielle Deadwyler partnerét, ahogy a forgatás kezdetéről és a lehetséges premierdátumról sincs még információ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk