KULT
A Rovatból

Bárth János: Életem legmeghatározóbb zenei élményei voltak a kapolcsi éjszakai jammelések

A Blue sPot zenekar frontembere 15 éve visszajáró vendég a Művészetek Völgyében, ahol tavaly óta improvizációs koncertsorozatot is szervez. Ennek apropóján beszélgettünk.


A Művészetek Völgye egyik újdonsága volt tavaly a Völgyimpró, aminek keretében mindennap kora délután spontán örömzenélés kerekedett a Blue sPot zenekar és válogatott meglepetésvendégek részvételével.

Feltűnt például a fellépők között Vitáris Iván, Hobo, Ferenczi György és Harcsa Veronika is. A programsorozat idén is folytatódik, ezúttal már hivatalosan meghirdetve, így valószínűleg még nagyobb lesz az érdeklődés.

A Blue sPot énekes-gitárosát, Bárth Jánost ennek kapcsán arról is kérdeztük, mindenki igent mondott-e a felkérésre, és mit tervez megnézni még a fesztiválon a saját koncertjein túl.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Tinédzser korom óta el szerettem volna jutni oda, de sokáig nem akart összejönni, még akkor se, amikor már megvolt a zenekarunk. 2007-ben aztán egy ismerősön keresztül sikerült bekerülnünk az akkori blues színpadra Taliándörögdön, aminek természetesen nagyon örültünk. Sok emlékem van arról az estéről: kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt játszhattunk, utána órákig csocsóztunk is a Katica Büfében. Azóta, ha jól emlékszem, egyetlen évet sem hagytam ki, mindig ott voltam a fesztiválon. 2012-ben pedig úgy alakult, hogy a szervezők közé is bekerültünk: három éven át csináltuk a Blue sPot Café nevű színpadot a zenekarral, a kapolcsi óvoda kertjében. Erről is szép emlékeim vannak, sikerült egy olyan emberközeli helyszínt létrehozni, ahol a fellépők együtt fröccsöztek a közönséggel a koncertjük után. Éjszakánként pedig rendszeresen spontán jam session alakult ki az ott maradó zenészekkel, ezek voltak életem talán legmeghatározóbb zenei élményei.

Idővel egyre nagyobb neveket hívtunk meg, többé nem fértünk el abban a kis udvarban, ezért 2015-ben a helyszínünk átköltözött a mai Panoráma Színpad helyére. Ebben az átmeneti évben Blue sPot Major volt a neve, még ennek a szervezésébe is belefolytunk, de ehhez már sokkal profibb hozzáállásra volt szükség: többé nem lehetett baráti szívességekre építve csinálni, így ezután szervezőként nem vettem már részt a program alakításában, egészen a tavalyi évig. Fellépőként és vendégként viszont a köztes időszakban is visszajártam.

Fotó: Northern Lights Photo HU

– Miben más ez a fesztivál a többihez képest?

– Óriási dolog, amit annak idején Márta István megálmodott: művészi produkciókat visz be egy pici falu udvaraiba, a helyi közösség értékeit pedig megmutatja az odalátogatóknak.

A természeti és az épített környezet is csodálatos, itt szerintem egész más zenélni és szórakozni egyaránt, mint egy pusztaságban felépített klasszikus fesztiválon. A másik pedig a sokszínűség: hagyományosan rengeteg programot kínál a Völgy, ha végigsétál az ember a falvakon, népzenétől színházon át könnyűzenéig mindent találhat.

Én már kicsit otthon is érzem magam: ismerem a kocsmákat, kezdem tanulgatni az utcák, falurészek eredeti, helyi elnevezéseit, túrázva a környék nagy részét is bejártam. Emiatt már-már olyan érzésem van minden év júliusában, mintha hazatérnék.

– Hogy indult a Völgyimpró?

– Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató ötlete volt, hogy létre kellene hozni egy improvizációra épülő zenei programot. Két dolog lebegett a szeme előtt: egy alkalom, amikor a Random Trip tagjai Pély Barnabással és a csodálatos Fábián Julival a patak partján örömzenéltek, hatalmas hangulatot csinálva. A másik pedig az imént említett éjszakai jammelések a mi blues-színpadunknál. Utóbbi miatt kért meg engem, hogy találjam ki a dolog kereteit. Így a tavalyi fesztiválon kora délutánonként kipakoltunk egy szándékosan minimális zenekari felszerelést az egyik barátságos helyszínre (akkor Kenderkertnek hívták, idén Káli Kunyhó lesz a neve), vendégnek mindennap elhívtunk egy vagy két fellépőt, akinek egyébként is koncertje lenne aznap, és létrehoztunk velük valamit félórás időtartamban. Ez lehetett akár teljesen szabad improvizálás, de kiindulhatunk egy konkrét dallamból, esetleg egy létező dalból is, amit mindannyian szeretünk.

– Mindenki igent mondott a felkérésre?

– Nem, de természetesen ettől még nem haragudtunk meg rájuk. Többen voltak, akiket kinéztem a műsorfüzetből, mivel már régóta szerettem volna együtt zenélni velük, de kerek perec azt válaszolták, hogy nem vállalják.

Egyszerűen nem mindenkinek illik ez az alkatához, akadnak olyan zenészek is, akik mindent aprólékosan megterveznek, és attól tartanak, hogy ellenkező esetben valami kellemetlen sülhetne ki belőle. És ez rendben is van így. Mások viszont olyanok, mintha erre születtek volna: Szirtes Edina Mókus például őstehetség abban, hogy egy semmiségből valami csodát hozzon ki, Ferenczi György és zenésztársai szintén. Amelyik kombináció összejött, az mind jól sikerült.

Az idei évre hasonlóan fordultunk rá, most is voltak, akik nem fogadták el a felkérést, de sokan csak logisztikai okokból, nagy sajnálkozások közepette mondtak nemet. Akik viszont igen, őket nagyon lelkesen várjuk, szerintem még a tavalyinál is sokszínűbb a műfaji paletta. Jónás Verára különösen kíváncsi vagyok, szenzációs zenésznek tartom, de még soha nem játszottunk együtt. A folk irányt a Chalga együttes, a pop-rockot a Lóci játszik tagjai, a klasszikus bluest pedig Fekete Jenő fogja képviselni. De velünk lesz Premecz Mátyás is, aki biztosan le fog szólózni mindannyiunkat a sárga földig az orgonájával. Rábeszéltük egy közös zenélésre Dióssy D. Ákost is, a legendás Kispál és a Borz billentyűsét. Tavalyhoz hasonlóan most is rögzítik majd a koncerteket, de ezúttal a Petőfi TV stábja, így ha lehet, talán még profibb lesz a megvalósítás.

– Szándékos volt, hogy tavaly nem szerepelt a programfüzetben a Völgyimpró, inkább csak szájról szájra terjedt a híre?

– Ennek annyi a magyarázata, hogy a fesztivál szervezése évről évre professzionálisabb, így ma már január környékén véglegesül a program, áprilisban pedig a műsorfüzet is bekerül a nyomdába. A Völgyimpró ötlete viszont csak ekkortájt született meg, tehát már pont kicsúsztunk az időből. Ezért egyfajta flashmobként szerveztük meg, de így is minden alkalommal tele volt az udvar. Idén a sikeren felbuzdulva már előre meghirdettük. Az időpont változatlan: mindennap délután 2 óra, kivéve az első napon, amikor a hivatalos megnyitó miatt 4-kor kezdünk.

– Hol foglal helyet a Blue sPot az életedben? Alapvetően hobbi, vagy több ennél?

– Mindenképpen több, annak ellenére is, hogy nem ez a fő megélhetési forrásom. Főállásban kutatóként, nyelvészként dolgozom az ELTE-n, de tinédzserkorom óta zenélek, a Blue sPot 2005-ben alakult. Sokat koncerteztünk, írtunk dalokat, készítettünk lemezeket, tehát egy sima hobbizenekarnál mindenképp komolyabb. Annak ellenére, hogy többségünknek van másik hivatása, a dobosunk, Mezőfi István “Fifi” évtizedek óta ismert, profi zenész. A célunk most az, hogy minél több időt tölthessünk színpadon, miközben folyamatosan megújuljunk.

Én egyébként belekóstolhattam abba is, milyen egy klasszikus értelemben vett profi együttesben játszani: hat évig voltam a The Bits nevű Beatles-emlékzenekar tagja, évi 60-80 koncerttel. Épp emiatt kellett azt mondanom 2018-ban fájó szívvel, hogy keressenek helyettem valaki mást, mert ezen a szinten egyszerűen nem fért bele az időmbe.

De azóta is jó barátok vagyunk, évente egyszer-kétszer fel szoktam lépni velük vendégként. A kreatív energiáimat viszont a Blue sPotban élem ki.

– Sok megzenésített verset játszotok, Cseh Tamásnak egy egész feldolgozáslemezt szenteltetek. Mit ad neked, amikor mások dalait énekled?

– A zenekar annak idején úgy indult, hogy blues-rock klasszikusokat játszottunk, ahogy egyébként sokan mások is teszik. Csak később merészkedtem odáig, hogy saját dalokat írjak, aztán egyszer csak jött egy fordulópont, amikor inkább már abból volt több. Azt viszont ma is tartom, hogy néha jó kicsit rákoncentrálni egy-egy korszakra vagy előadóra. Hogy mit ad nekem? Cseh Tamásnál például az volt a kihívás, meg lehet-e szólaltatni ezeket a törékeny, csöndes dalokat zenekari felállással úgy, hogy közben megmarad a lényegük. De most megint olyan korszakomat élem, amikor inkább a saját dalok írását érzem fontosabbnak. A Völgyben lesz idén egy olyan koncertünk is, július 23-án este a Kőbánya Udvarban, amikor főként ezekből fogunk válogatni.

Fotó: Danyi Orsolya

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.

– Mi inspirálja a saját dalaidat?

– Az a típus vagyok, aki először zenét ír, erről pedig nehéz megmondani, pontosan milyen előképei vannak. Elsőként különféle akkordsorok, lüktetések szoktak eszembe jutni, erre pattintom rá azt a szöveget, amit az aktuális lelkiállapotomtól és élethelyzetemtől függően ki tudok találni. Minden dalt elég sokáig rágok, nem szoktam túl hamar elengedni őket. A Covid alatt egyébként született egy másik projektem is: elkezdtem dalokat írni egy állatokról szóló gyerekkönyvhöz, amit szintén nagyon megszerettem. Ezt a műsort is elő fogom adni a fesztivál egyik délelőttjén, egy szál gitárral.

– Mit vársz még az idei Völgyben a saját fellépéseiden kívül?

– Esténként általában szabad leszek, ezért szeretnék minél több dolgot megnézni.

Érzékelem a változást, hogy a nagy öregeken túl egyre több fiatal tehetség kerül be a nagyszínpadok programjába, csupa olyanok, akikért most rajonganak a tizen- és huszonévesek. Én ebben rettenetesen le vagyok maradva, a Carson Comát például alig pár hete ismertem meg és a Ricsárdgírről is csak tavaly hallottam először. Őket mindenképp szeretném élőben is látni, de alapvetően nyitott szemmel fogok járni, hátha sikerül más hasonló előadókba is belefutnom.

Emellett barátokat is igyekszem elcsípni, például a Vodku zenekart, és még hosszan sorolhatnám. Elképesztő a műsorgazdagság, szóval biztos, hogy nem fogok mindenhová odaérni, de a célom ez lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Évekkel a halála előtt megjósolta Bajor Imre, hogy fogytán az ideje: „Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van”
A nemzet komikusa már 48 évesen érezte, hogy az őrült tempó végzetes lehet. A folyamatos munka és stressz végül felőrölte az egészségét.
Szabó Anikó, Fotó: ATV - szmo.hu
2026. március 09.



„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”

Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.

„Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy rettegek tőle.

Úgy képzelem, hogy rám nem vár a halál előtt hosszú szenvedés, egy pillanat lesz, és vége.

Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok.”

Ma, március 9-én lenne 69 éves a nemzet komikusa, akinek pályája egy pesti lokálból indult, és a legnagyobbak közé emelte.

Minden a Balettcipőben kezdődött, ahol Verebes István felfigyelt a közönséget szórakoztató tehetséges fiatalemberre.

„Nagyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok”

– emlékezett vissza később Bajor Imre.

A színész 1976-ban, 19 évesen az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. Majd Verebes István ajánlására szerepet kapott a Játékszínben. Innen egyenes út vezetett az országos ismertségig:

a Szomszédok című teleregényben 77 epizódon át alakította a „Csóközön”-nel köszönő Oli urat, a Rádiókabaréban pedig az „én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó” refrénnel vált halhatatlanná.

Később a Heti Hetes oszlopos tagja lett, és olyan filmekben szerepelt, mint a Pasik, a Meseautó remake-je, vagy a 2005-ben bemutatott Le a fejjel! című vígjáték.

A közönség a mindig vidám, viccelődő sztárt látta, de a felszín alatt egészen más zajlott.

„Persze mindig is tudtam, ha valaki állandó stresszben él, abból előbb-utóbb baj lesz, az nem úszhatja meg. Én tizennyolc éves korom óta, amióta színész lettem, örök stresszben élek. Ilyenkor görcsbe rándul a gyomrom, izgulok, félek”

– vallotta be őszintén.

Már a negyvenes évei végén megdöbbentő jóslatot tett saját életéről.

„Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van, nem több. 48 éves elmúltam, fizikailag nem bírom már az őrült tempót.”

A figyelmeztető jelek ellenére sem vett vissza a tempóból, játszott, fellépett, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. A megállás nélkül végzett munka azonban lassan felőrölte a szervezetét.

52 évesen bokatörést szenvedett, majd idegkimerüléssel került kórházba, végül mély depresszióba zuhant. Egy időre teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

„Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni, senkit nem bántani. Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat.”

A gödörből felesége, Ildikó segítette ki, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. Mellette álltak gyermekei, Lili lánya és Marci fia, valamint közeli barátai, köztük Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Koós János is. „Magam előtt is be kellett ismernem, hogy a feleségem nélkül semmire nem mennék, mivel még egy olyan alapvető dolgot, mint egy sms-küldés, sem tudok önállóan megoldani” – mondta róla önironikusan. Önmagával és a szakmával szemben is kíméletlenül őszinte volt, még a legkényesebb témákban is. „A régi nagy színészkollégák is állandóan ittak, csak letagadták. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”

A lassítás az őrült tempón már későn jött. 2014 elején agydaganatot diagnosztizáltak nála.

Kínába utazott egy különleges kezelés reményében, de már nem kaphatta meg. Utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta az ATV-ben.

2014. augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el. A Karinthy-gyűrűvel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Közeledik a NER utolsó évadának fináléja” – új dallal előlegezi meg a Bankrupt a kormányváltást
A 30. születésnapját néhány hét múlva ünneplő zenekar azt is megjósolja, mi lesz a rendszer főszereplőinek sorsa. Premier!
L.D. - szmo.hu
2026. március 09.



A Bankrupt az elmúlt években sorra ontotta magából a kormánykritikus közéleti slágereket, amelyek közül nem egy a több százezres hallgatottságot is elérte a különféle streaming oldalakon. Legutóbb, novemberben a MÁV-ot vették elő, most pedig a közelgő választásokra készülve búcsúdallal lepték meg a kormányt.

„Közeledik a NER utolsó évadának fináléja, és örök optimistaként a Szopóroller című számunkkal megelőlegezzük a happy endet, ami a sorozat főgonoszai számára természetesen egyáltalán nem lesz happy”

– vezeti fel a most megjelenő új dalt a zenekar frontembere, Sarkadi Balázs. A számhoz ezúttal élőszereplős klipet forgattak. „Ha látott valaki mostanában rollerező zebrát a Fővám téren, azok mi voltunk” – teszik hozzá.

A zenekar március 28-án egy várhatóan teltházas koncerttel ünnepli majd 30. születésnapját az Instantban, és emellett folytatódik a Fish! és a Kozmosz együttesekkel közös turnéjuk, amivel Sopronba, Hajdúszoboszlóra és Egerbe is eljutnak. Év elejétől olasz gitárosukat, Salvatorét Alex váltotta, aki már sikeresen be is mutatkozott a februári koncerteken.

Spotify-ra és társaira március 18-án érkezik a Szopóroller, amiből angol változat kivételesen nem készült. A klip operatőrei Bremer Miki és Kovács Zoltán voltak, a felvétel Botlik Matyinál készült a Grenma Studióban, a borítógrafika pedig Vass Richárd műve volt ezúttal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Minden évszázadban csak egyszer születik ilyen csoda” – ma lenne 80 éves Venczel Vera, az ország Vicuskája
A Jászai Mari-díjas színművésznő 2021-ben hunyt el Budapesten. Pályatársai és a közönség is a magyar színjátszás egyik legtisztább alakjaként emlékezik rá.


Március 10-én lenne 80 éves az ország Vicuskája: Venczel Vera, a törékeny fény, amely több mint ötven évig beragyogta a hazai színpadokat és a filmvásznat, és akinek csendes jelenléte még ma is elevenen él bennünk.

Személye egyet jelentett a nemes tisztasággal, de ez a törékenység acélos szakmai fegyelemmel és mély alázattal párosult.

Generációs kedvenc volt, akinek alakításai – Cecey Éva az Egri csillagokban, Tót Ágika az Isten hozta, őrnagy úr!-ban vagy Zsuzsika a Pillangóban – kulturális mérföldkövekké váltak.

Venczel Vera Budapesten született 1946. március 10-én, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Pártos Géza osztályában végzett. Tehetségére már a felvételin felfigyelt Várkonyi Zoltán, aki nem várt a diplomaosztóig: másodévesen szerepet ajánlott neki, ezzel pedig elindította egy rendkívüli pályán.

1968-tól haláláig, több mint ötven éven át a Vígszínház társulatának hűséges és meghatározó tagja maradt, ahol klasszikus és modern darabokban egyaránt bizonyította sokoldalúságát.

Az intézmény, amely otthona volt, gyászközleményében saját halottjának tekintette a 2021. október 22-én, 75 éves korában elhunyt színésznőt.

Pályáját a hatvanas évek nagy filmjei alapozták meg, amelyek egy csapásra országosan ismertté tették.

Várkonyi Zoltán 1968-as, nagyszabású Gárdonyi-adaptációja, az Egri csillagok nemcsak a magyar filmtörténet egyik legnézettebb alkotása lett, de Venczel Verát végérvényesen azonosította Cecey Éva, azaz Vicuska alakjával.

Az ő áttetsző tisztasága és finom játéka adta meg a nemzeti filmeposz emberi tengelyét, a Bornemissza Gergelyt alakító Kovács Istvánnal pedig az „ország szerelmespárjaként” emlegették őket.

Egy évvel később Fábri Zoltán legendás Örkény-filmjében, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban formálta meg Tót Ágikát. A groteszk és tragikus világban az ő karaktere képviselte az ártatlanságot, alakítása pedig Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre mellett is felejthetetlenné vált.

A hetvenes évek elején a televízió is felfedezte: a Móricz Zsigmond művéből készült Pillangó című tévéjátékban nyújtott Zsuzsika-alakításáért a Monte-Carlói Televíziós Fesztiválon Arany Nimfa-díjjal jutalmazták.

Szintén a korszak kiemelkedő teljesítménye volt Rozáli szerepe Zsurzs Éva Mikszáth-adaptációjában, A fekete városban.

A Vígszínház nekrológja egy korabeli kritikát idézve fogalmazta meg a lényeget: „valami belsőséges, áttetsző tisztaságról, a tehetség naiv sugárzásáról van szó nála”.

„Törékeny, filigrán, légies tünemény. Minden évszázadban ilyen csoda csak egyszer születik!” – fogalmazott róla Felvidéki Judit tévéfilmrendező.

Megkapta a Jászai Mari-díjat, a Kazinczy-díjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2008-ban pedig a közönség a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választotta. 2010-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, utolsó éveiben pedig a Magyar Művészeti Akadémia is díjával ismerte el életművét.

Örökségét a Vígszínház rendszeres megemlékezésekkel, a mohorai Tolnay Klári Emlékház pedig életmű-kiállítással ápolja.

Via Vígszínház


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kirúgott 5000 alkalmazottat, 93 évesen nősült ötödször, és "eljátszotta" a valóságban az Utódlás című sorozatot – A médiamágnás Rupert Murdoch 95 éves
Sokan a valódi Charles Foster Kane-nek tartják az Aranypolgárból: Rupert Murdoch így kebelezte könyörtelenül a médiavilág jelentős részét…


Keith Rupert Murdoch néven született 1931. március 11-én, az ausztráliai Melbourne-ben. Négy gyermek közül a második volt s egyben az egyetlen fiú. Apja, Sir Keith Murdoch újságíró, anyja, Elizabeth Greene (később Dame Elizabeth Murdoch) pedig jótékonysági tevékenységet folytató személyiség volt. Keith az I. világháborúról tudósítva tett szert újságíróként hírnévre, majd a Sydney Sun és a Melbourne Herald által működtetett londoni székhelyű távírószolgálat főszerkesztője lett. Az ausztrál miniszterelnöknek írt levelével vált híressé, amelyben elítélte a brit hadsereg hajlandóságát arra, hogy ausztrál katonákat áldozzon fel a gallipoli hadjárat során. A levél kiszivárgott a brit sajtóba is, a sajtómágnás Lord Northcliffe pedig felerősítette a hatását, így Murdochnak ott is és otthon is nagy befolyású barátai lettek.

Rupert születésekor a családja már Melbourne felső-középosztályához tartozott. A fiú a közeli Geelong Grammar bentlakásos iskolába járt, ahol a társai gúnyolódtak rajta, mivel a családja újgazdagnak számított.

Az apja nevelése alatt Rupert korán érdeklődni kezdett az újságok és a politikai viták iránt, Keith-szel ellentétben viszont – aki konzervatív volt – Rupertet eleinte a baloldali eszmék vonzották. Rövid gyakornoki idő után apja lapjánál, a Melbourne Heraldnál rendőrségi és bírósági ügyekről írt. 1950-ben, 19 évesen aztán beiratkozott az Oxfordi Egyetem Worcester College-ába, és az Egyesült Királyságba költözött.

22 évesen már újságot irányított

Az oxfordi tanulmányai alatt Murdoch nyíltan szocialista politikai nézetei miatt, és mert Lenin mellszobrát tette ki a kandallópolcra, a „Vörös Rupert” becenevet kapta. A kezdeti idealizmusa azonban az egyetemi évei alatt apja egészségi állapotának romlásával együtt megcsappant kissé. Keith Murdoch 1952-ben hunyt el rákban, ami után Rupert anyja, Elizabeth jótékonysági munkát végzett a melbourne-i Royal Women's Hospital élethosszig tartó vezetőjeként, és megalapította a Murdoch Children's Research Institute-ot; 102 éves korában hunyt el 2011-ben, és 74 leszármazottja volt. Egyértelmű, kitől örökölte Rupert a hosszú élet génjeit…

1953-ra, nem sokkal azután, hogy lediplomázott Oxfordban, rövid távú szerkesztői állást vállalt a londoni Daily Expressnél, ahol Lord Beaverbrook, egy konzervatív mentor mellett tanulta meg a „újságírás fekete művészetét”. Beaverbrook bulvárlapja nagy példányszámban jelent meg, és szenzációhajhász, pikáns riportokra specializálódott. Rupertnek anyagi gondjai már akkor sem nagyon voltak, mivel apja a családra hagyta az Adelaide News nevű újság többségi részesedését, így az örökös 22 évesen tért vissza Nagy-Britanniából Ausztráliába, hogy vezesse az újságot. Gyorsan kibővítette az üzletet: megvásárolta Ausztrália és Új-Zéland több más újságját, és a brit bulvársajtó technikáit alkalmazva növelte azok példányszámát. Ismert volt arról, hogy ő maga találta ki a cikkek címeit, sőt, az oldalakat is áttervezte, bár állítása szerint nagy szabadságot adott a szerkesztőknek.

A valódi Aranypolgár

Murdoch ambíciói azonban nem csak a kontinensre terjedtek ki, abszolút globálisak voltak. 1968-ban megvette a brit News of the Worldöt, és egy éven belül felvásárolta a gyengélkedő Sun nevű lapot is, amelyet szenzációhajhász bulvárlapként indított újra. A szexszel és celebbotrányokkal teli lap példányszáma az egekbe szökött, s hamarosan Nagy-Britannia legnagyobb napilapjává vált. Murdochot ekkor már gyakran vádolták politikai manipulációval, a kritikusai pedig cinikusnak nevezték, aki a szenzációra éhes közönségnek való behódolással rontotta az újságírás színvonalát.

1986-ban, amikor már ő volt a tulajdonosa a brit Times és Sunday Times újságoknak is, mind a négy nagy lapját egy hatalmas londoni nyomdába költöztette, és kirúgott 5000 alkalmazottat.

A régi munkamódszerek eltűntek az újságírásból miatta, ezt pedig nem sokkal később a televíziós forradalom követte, amikor Murdoch elindította a Sky nevű műholdas tévészolgáltatást Nagy-Britanniában. A benne lévő műsorok gyakori kritizálása ellenére a műholdvevő antennák hamarosan mindennapossá váltak a brit otthonokban, a Sky pedig felvásárolta a riválisát, a BSB-t, így hatalmas nyereségre tett szert. Többek között megszerezte az 1992-ben újonnan alakult angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League közvetítési jogait is.

Murdoch azonban még nagyobb célokra vágyott, és elkezdett az Egyesült Államokra koncentrálni, ahol 1976-ban a New York Post nevű bulvárlap révén már megvetette a lábát.

1985-ben a News Corp megvásárolta a 20th Century Foxot, létrehozva Amerika 4. legnagyobb televíziós hálózatát, a Foxot, Murdoch pedig ezzel megszerzett egy hollywoodi filmstúdiót is.

A Fox olyan műsorai, mint pl. A Simpson család, világszerte eladhatók voltak, míg a Fox News hálózat az amerikai tévés hírműsorokban egy populista, jobboldali szemlélet megjelenését hozta magával.

Túl nagy hatalom?

Az 1980-as évek végére Murdoch birodalma szinte végzetes adósságokat halmozott fel, de még ezt is túlélte. A HarperCollinst vezető könyvkiadóvá tette, valamint megvásárolta a Star TV-t Hongkongban, amely egész Ázsiában sugároz. Ezzel a sok felvásárlással azonban egyre nagyobb aggodalmak merültek fel a monopóliummal kapcsolatban. „ Az emberek azt mondják, hogy versenyellenesek vagyunk, amikor olyasmit teszünk, amit bárki más is megtehet a világon” – mondta egyszer Murdoch ezzel kapcsolatban.

Murdoch 2011-ben újabb kritikákkal szembesült, amikor kiderült, hogy brit újságja, a News of the World újságírói számtalan híresség telefonját feltörték. A botrány miatt kénytelen volt bezárni az újságot, és megalázó bocsánatkérésre kötelezték. Ez az eset egy rövid időre megakadályozta az üzleti terjeszkedési terveit, bár nem sokkal később már újabb üzleteket kötött, még a kilencvenes éveiben is.

93 évesen az oltár előtt

Murdoch összesen ötször nősült. Először 1956-ban vette el Patricia Bookert, egy melbourne-i eladót és stewardesst, akivel egy közös gyermekük született: Prudence. 1967-ben váltak el, Rupert pedig még abban az évben újranősült. Anna Torvtól viszont csak 32 év után vált el 1999-ben, három közös gyermek (1968: Elisabeth, 1971: Lachlan, 1972: James) világrajövetele után. A harmadik nejét, a televíziós vezetőt, Wendi Denget két héttel a Torvtól való válásának kimondása után vette el, vele egészen 2013-ig volt házas, ez idő alatt pedig két gyermekük született: Grace 2001-ben és Chloe 2003-ban (Murdoch ekkor már 72 éves volt).

A médiamogul ezt követően 2016-ban, 85 évesen vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb egykori modellt, Jerry Hallt, de öt éven belül el is váltak.

A szerelmi ügyeknek azonban korántsincs még vége… 2023-ban a 92 éves milliárdos hirtelen felbontotta az eljegyzését az akkor 67 éves rádiós műsorvezetővel, Ann Lesley Smith-szel, hogy aztán 2024-ben, 93 évesen ötödszörre is kimondhassa az igent, ezúttal a 67 éves nyugalmazott orosz biológusnak, Elena Zhukovának, akit az előző évben ismert meg.

Idén, június 1-én ünneplik a 2. házassági évfordulójukat.

Az Utódlás valóra vált

Rupert 2023-ban lemondott a Fox és a News Corp elnöki posztjáról, ami látszólag a világ egyik legbefolyásosabb médiamágnása karrierjének végét jelentette. Megpróbálta azonban ezután megváltoztatni a családi vagyonkezelői alapot, hogy a halála után a News Corp és a Fox News irányítását legidősebb fiára, Lachlanre ruházza át. S bár elvesztette a bírósági csatát három másik gyermeke – Prudence, Elisabeth és James – ellen, amit az Utódlás című sikersorozat való életbeli verziójának neveztek, ez is egy újabb példája volt Murdoch üzleti könyörtelenségének.

A mogul egyébként a bírósági perekig szoros kapcsolatban állt a gyermekeivel. A lánya, Elisabeth és a fia, James vezető pozíciókat töltöttek be apjuk birodalmában, bár James 2020-ban lemondott a News Corp igazgatói posztjáról a vállalat hírügynökségei által közzétett bizonyos szerkesztői tartalmak és egyéb stratégiai döntésekkel kapcsolatos nézeteltérések miatt. Lachlan nevű fia lett így a trónörökös, aki 2023-ban átvette a Fox és a News Corp üzleti tevékenységét. Murdoch a halála után neki akarja átadni a legtöbb szavazati jogot és a legnagyobb hatalmat. Lachlant konzervatívabbnak tartják a testvéreinél, így ő őrizné meg a Murdoch-médiamárkák örökségét.

Az elmúlt évek újságipari hanyatlása egyébként néhány Murdoch-kiadványt is súlyosan érintett. A 20th Century Foxot a Disney-nek adták el („csak” a filmes részleget, a hírműsorok maradtak), a Sky-t pedig a Comcastnek. Murdoch úgy érezte, ezzel a vállalat megszabadulhat azoktól az üzletágaktól, amelyek veszteségesek voltak.

E hónapban pedig ő maga is egy film főszereplője lett, március 13-án kerül fel ugyanis a Netflix kínálatába a Dinaszta: A Murdoch család című dokumentumfilm, amely főként az apa és a gyerekei örökösödési harcáról szól.

A Forbes magazin a Murdoch család nettó vagyonát jelenleg 22,5 milliárd dollárra (kb. 7,5 billió forintra) becsüli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk