Bárth János: Életem legmeghatározóbb zenei élményei voltak a kapolcsi éjszakai jammelések
A Művészetek Völgye egyik újdonsága volt tavaly a Völgyimpró, aminek keretében mindennap kora délután spontán örömzenélés kerekedett a Blue sPot zenekar és válogatott meglepetésvendégek részvételével.
A Blue sPot énekes-gitárosát, Bárth Jánost ennek kapcsán arról is kérdeztük, mindenki igent mondott-e a felkérésre, és mit tervez megnézni még a fesztiválon a saját koncertjein túl.
– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?
– Tinédzser korom óta el szerettem volna jutni oda, de sokáig nem akart összejönni, még akkor se, amikor már megvolt a zenekarunk. 2007-ben aztán egy ismerősön keresztül sikerült bekerülnünk az akkori blues színpadra Taliándörögdön, aminek természetesen nagyon örültünk. Sok emlékem van arról az estéről: kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt játszhattunk, utána órákig csocsóztunk is a Katica Büfében. Azóta, ha jól emlékszem, egyetlen évet sem hagytam ki, mindig ott voltam a fesztiválon. 2012-ben pedig úgy alakult, hogy a szervezők közé is bekerültünk: három éven át csináltuk a Blue sPot Café nevű színpadot a zenekarral, a kapolcsi óvoda kertjében. Erről is szép emlékeim vannak, sikerült egy olyan emberközeli helyszínt létrehozni, ahol a fellépők együtt fröccsöztek a közönséggel a koncertjük után. Éjszakánként pedig rendszeresen spontán jam session alakult ki az ott maradó zenészekkel, ezek voltak életem talán legmeghatározóbb zenei élményei.
Idővel egyre nagyobb neveket hívtunk meg, többé nem fértünk el abban a kis udvarban, ezért 2015-ben a helyszínünk átköltözött a mai Panoráma Színpad helyére. Ebben az átmeneti évben Blue sPot Major volt a neve, még ennek a szervezésébe is belefolytunk, de ehhez már sokkal profibb hozzáállásra volt szükség: többé nem lehetett baráti szívességekre építve csinálni, így ezután szervezőként nem vettem már részt a program alakításában, egészen a tavalyi évig. Fellépőként és vendégként viszont a köztes időszakban is visszajártam.
Fotó: Northern Lights Photo HU
– Miben más ez a fesztivál a többihez képest?
– Óriási dolog, amit annak idején Márta István megálmodott: művészi produkciókat visz be egy pici falu udvaraiba, a helyi közösség értékeit pedig megmutatja az odalátogatóknak.
Én már kicsit otthon is érzem magam: ismerem a kocsmákat, kezdem tanulgatni az utcák, falurészek eredeti, helyi elnevezéseit, túrázva a környék nagy részét is bejártam. Emiatt már-már olyan érzésem van minden év júliusában, mintha hazatérnék.
– Hogy indult a Völgyimpró?
– Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató ötlete volt, hogy létre kellene hozni egy improvizációra épülő zenei programot. Két dolog lebegett a szeme előtt: egy alkalom, amikor a Random Trip tagjai Pély Barnabással és a csodálatos Fábián Julival a patak partján örömzenéltek, hatalmas hangulatot csinálva. A másik pedig az imént említett éjszakai jammelések a mi blues-színpadunknál. Utóbbi miatt kért meg engem, hogy találjam ki a dolog kereteit. Így a tavalyi fesztiválon kora délutánonként kipakoltunk egy szándékosan minimális zenekari felszerelést az egyik barátságos helyszínre (akkor Kenderkertnek hívták, idén Káli Kunyhó lesz a neve), vendégnek mindennap elhívtunk egy vagy két fellépőt, akinek egyébként is koncertje lenne aznap, és létrehoztunk velük valamit félórás időtartamban. Ez lehetett akár teljesen szabad improvizálás, de kiindulhatunk egy konkrét dallamból, esetleg egy létező dalból is, amit mindannyian szeretünk.
– Mindenki igent mondott a felkérésre?
– Nem, de természetesen ettől még nem haragudtunk meg rájuk. Többen voltak, akiket kinéztem a műsorfüzetből, mivel már régóta szerettem volna együtt zenélni velük, de kerek perec azt válaszolták, hogy nem vállalják.
Az idei évre hasonlóan fordultunk rá, most is voltak, akik nem fogadták el a felkérést, de sokan csak logisztikai okokból, nagy sajnálkozások közepette mondtak nemet. Akik viszont igen, őket nagyon lelkesen várjuk, szerintem még a tavalyinál is sokszínűbb a műfaji paletta. Jónás Verára különösen kíváncsi vagyok, szenzációs zenésznek tartom, de még soha nem játszottunk együtt. A folk irányt a Chalga együttes, a pop-rockot a Lóci játszik tagjai, a klasszikus bluest pedig Fekete Jenő fogja képviselni. De velünk lesz Premecz Mátyás is, aki biztosan le fog szólózni mindannyiunkat a sárga földig az orgonájával. Rábeszéltük egy közös zenélésre Dióssy D. Ákost is, a legendás Kispál és a Borz billentyűsét. Tavalyhoz hasonlóan most is rögzítik majd a koncerteket, de ezúttal a Petőfi TV stábja, így ha lehet, talán még profibb lesz a megvalósítás.
– Szándékos volt, hogy tavaly nem szerepelt a programfüzetben a Völgyimpró, inkább csak szájról szájra terjedt a híre?
– Ennek annyi a magyarázata, hogy a fesztivál szervezése évről évre professzionálisabb, így ma már január környékén véglegesül a program, áprilisban pedig a műsorfüzet is bekerül a nyomdába. A Völgyimpró ötlete viszont csak ekkortájt született meg, tehát már pont kicsúsztunk az időből. Ezért egyfajta flashmobként szerveztük meg, de így is minden alkalommal tele volt az udvar. Idén a sikeren felbuzdulva már előre meghirdettük. Az időpont változatlan: mindennap délután 2 óra, kivéve az első napon, amikor a hivatalos megnyitó miatt 4-kor kezdünk.
– Hol foglal helyet a Blue sPot az életedben? Alapvetően hobbi, vagy több ennél?
– Mindenképpen több, annak ellenére is, hogy nem ez a fő megélhetési forrásom. Főállásban kutatóként, nyelvészként dolgozom az ELTE-n, de tinédzserkorom óta zenélek, a Blue sPot 2005-ben alakult. Sokat koncerteztünk, írtunk dalokat, készítettünk lemezeket, tehát egy sima hobbizenekarnál mindenképp komolyabb. Annak ellenére, hogy többségünknek van másik hivatása, a dobosunk, Mezőfi István “Fifi” évtizedek óta ismert, profi zenész. A célunk most az, hogy minél több időt tölthessünk színpadon, miközben folyamatosan megújuljunk.
De azóta is jó barátok vagyunk, évente egyszer-kétszer fel szoktam lépni velük vendégként. A kreatív energiáimat viszont a Blue sPotban élem ki.
– Sok megzenésített verset játszotok, Cseh Tamásnak egy egész feldolgozáslemezt szenteltetek. Mit ad neked, amikor mások dalait énekled?
– A zenekar annak idején úgy indult, hogy blues-rock klasszikusokat játszottunk, ahogy egyébként sokan mások is teszik. Csak később merészkedtem odáig, hogy saját dalokat írjak, aztán egyszer csak jött egy fordulópont, amikor inkább már abból volt több. Azt viszont ma is tartom, hogy néha jó kicsit rákoncentrálni egy-egy korszakra vagy előadóra. Hogy mit ad nekem? Cseh Tamásnál például az volt a kihívás, meg lehet-e szólaltatni ezeket a törékeny, csöndes dalokat zenekari felállással úgy, hogy közben megmarad a lényegük. De most megint olyan korszakomat élem, amikor inkább a saját dalok írását érzem fontosabbnak. A Völgyben lesz idén egy olyan koncertünk is, július 23-án este a Kőbánya Udvarban, amikor főként ezekből fogunk válogatni.
Fotó: Danyi Orsolya
Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.
– Mi inspirálja a saját dalaidat?
– Az a típus vagyok, aki először zenét ír, erről pedig nehéz megmondani, pontosan milyen előképei vannak. Elsőként különféle akkordsorok, lüktetések szoktak eszembe jutni, erre pattintom rá azt a szöveget, amit az aktuális lelkiállapotomtól és élethelyzetemtől függően ki tudok találni. Minden dalt elég sokáig rágok, nem szoktam túl hamar elengedni őket. A Covid alatt egyébként született egy másik projektem is: elkezdtem dalokat írni egy állatokról szóló gyerekkönyvhöz, amit szintén nagyon megszerettem. Ezt a műsort is elő fogom adni a fesztivál egyik délelőttjén, egy szál gitárral.
– Mit vársz még az idei Völgyben a saját fellépéseiden kívül?
– Esténként általában szabad leszek, ezért szeretnék minél több dolgot megnézni.
Emellett barátokat is igyekszem elcsípni, például a Vodku zenekart, és még hosszan sorolhatnám. Elképesztő a műsorgazdagság, szóval biztos, hogy nem fogok mindenhová odaérni, de a célom ez lesz.
