KULT
A Rovatból

Balázs János: Nagyon nehéz megugorni a szintet, amikor már a szakma és a közönség is elismeri a fiatal művészt



- Éppen a közelmúltban ért véget az Ön által életre keltett Cziffra György-fesztivál, ahol olyan sztárok léptek fel, mint José Cura, Miklósa Erika vagy Lajkó Félix. A Kossuth-díj indoklásában is kiemelték a Cziffra György emlékének ápolásáért tett fáradozásait. Balázs János számára miért emelkedik ki Cziffra György a többiek közül?

- Ő olyan zongorista volt, akinek a játéka az első hang leütésétől egyértelműen felismerhető, és van benne valami olyan misztikus, megmagyarázhatatlan, ami tulajdonképpen a zene esszenciája. Bár én sosem találkoztam a mesterrel, nagyapám együtt zenélt vele, jó kapcsolatot ápoltak, mondhatom, hogy a családunk barátja volt. 3-4 évesen az ő felvételeit hallgatva fogott meg a klasszikus zene, majd később ennek a hatásnak köszönhetően döntöttem úgy, hogy komolyzenével szeretnék foglalkozni. Tinédzser koromban elolvastam Ágyúk és virágok című önéletrajzi könyvét, és nem értettem, hogy miért van Magyarországon ennyire elfeledve ez a világszerte nagy megbecsülésnek örvendő művész. Azóta szerencsére ez már változott.

- A Cziffra Fesztiválon idén először tartottak Cigányprímás Mesterkurzust is. Ha van terület, ahol általában mindenki elismeri a romák tehetségét, az a zene. Azt is tudjuk sajnos, hogy a szegregáció és az előítéletek miatt általában a világban a roma fiatalok hátrányból indulnak. A zene világában könnyebb érvényesülniük, mint az élet más területein, vagy azért itt is meg kell küzdeniük az előítéletekkel?

- Elterjedt az a sztereotípia, hogy a romáknak „a zene a vérükben van”. A zenei pályán talán valóban kiemelkedőbbek, de a tehetség az egy veleszületett dolog, a belefektetett munka nélkül egyszerűen nem lehet hosszútávon érvényesülni. Az otthon elvégzett műhelymunka nem kihagyható. Úgy gondolom, hogy származástól függetlenül mindenkinek meg kell küzdenie a sikerért mindenféle szempontból, főleg a zene világában igaz ez nagyon. Itt vissza kell utalnom arra a mondatomra, hogy zenei szempontból mindig is a világ élvonalába tartoztunk. Ez azt jelenti, hogy nagyon magasan van az a bizonyos „léc”. Tehát attól függetlenül, hogy valaki roma származású vagy sem, nagyon nehéz megugorni azt a szintet, amikor már a szakma és a közönség is egyaránt elismeri a fiatal művészt.

Egyébként az tény, hogy rendkívül büszkék lehetünk azokra a roma muzsikusainkra, akik a magyar zenekultúrát páratlan szinten képviselik az egész világon, ezzel öregbítve hazánk jó hírnevét.

- Talán nem mindenki tudja, hogy Cziffra György sokáig bárokban, éttermekben játszott.

- Igen, ott játszott többek között a nagypapámmal, aki maga is bárzenészként muzsikált. Cziffra is oda kényszerült, sajnos a második világháború utáni időszakban nem elsősorban a tehetség határozta meg, hogy ki zenélhetett a pódiumon. De Cziffra György példája, emberi tartása fantasztikus üzenet mindenki számára. Tulajdonképpen annál tragikusabb és kilátástalanabb élethelyzet nem sokaknak adatott, mint neki a háború után. 56-ban hagyta el Magyarországot, és már 57-ben befutott világsztárként ünnepelték, ami valami egészen fantasztikus. Egy programfüzet dokumentációjából tudható, hogy 1957 októberében már a legnagyobb fesztiválokon lépett fel a korszak vezető karmestereinek társaságában. Épp ezért mindenkinek példakép lehet, és reményt adhat, hogy igenis, bármilyen helyzetből ki lehet törni.

Persze nem sikerülhet mindenkinek, mert kitartás, szorgalom és szerencse nélkül nem megy.

- A zenészek között kétféle szélsőséges nézet tapasztalható. Ez néha a Virtuózok zsűrijének vitáiban is visszaköszön. Az egyik tábor azt vallja, hogy mindennél fontosabb a kottahű, precíz játék, és amennyire csak lehetséges, vissza kell adni a szerző szándékait. A másik szélsőség, aki szerint a legfontosabb a művészi beleélés, az érzések és ezek közvetítése. Ön hol áll ebben a kérdésben?

- Ez egy nagyon összetett, komplex kérdés. Kicsit szét kell választani. Vannak olyan zeneszerzők, akiknek a fantasztikus műveik kötöttségeket rejtenek. Ilyen például a barokk muzsika, vagy a bécsi klasszikusok, Beethoven és Mozart szonátái. Ott természetesen nem lehet szélsőséges dolgokat csinálni. De egy romantikus darabnál, ahol a szerző sem követelte meg annyira precízen a darab ritmusát, a metrumát, ott nyugodtan megmutatkozhat a művész. Hiszen gondoljunk bele, ha minden művész mindent egyformán játszana, akkor miért lenne fontos, hogy elmenjünk valakinek a koncertjére? Nem csak a zeneművet szeretnénk meghallgatni, hanem azt a látásmódot is, amit az előadóművész visz bele. Hiszen ez az, ami által megújulhat, reveláció lehet egy olyan darab, amit 30-40-50 éve hallgatunk. Hallgassuk meg azokat az előadókat, akik vitán felül állnak a zongoraművészetben. Cziffra György, Vlagyimir Horowitz, Szjatoszlav Richter vagy Glenn Gould előadásában ugyanazok a darabok merőben eltérőek, és mégis, a maga szintjén mindegyik zseniális.

Természetesen nem az a cél, hogy valaki olyan szélsőségeket vigyen bele, ami már kicsit a giccs határát súrolja.

Hisz nagyon lavírozni kell, megtalálni azt az egyensúlyt, ahol visszaadom a szerző gondolatát, természetesen azokkal a hangokkal, de beleteszek egy olyan szuggesztív előadásmódot, amivel belátást engedek a közönségnek abba, hogy én mit gondolok a darabról. Ennek az összességét hívják talán előadó művészetnek.

- Számtalan díjat kapott már, úgy tűnik, nagyon fiatalon, 30 éves korára megnyert mindent, amit lehet. Nincs az emberben ilyenkor kicsit az az érzés, hogy mi lesz ezután?

- Rendkívül megtisztelő, hogy az elmúlt 6-8 évben észrevették azt a sok munkát, a hitet, amit érzek a zene iránt, és ami talán a társadalom javát szolgálja. De egyébként sosem vágytam sok, vagy több díjra, az ember nem ezért dolgozik. Most a legfontosabb életperiódusomban vagyok. Abban a korban, amikor a legaktívabb egy művész, 30 éves korától 50-55 éves koráig. Úgy szokták ezt nevezni, hogy a „fénykor”. Most szeretnék a zeneművészet terén valami olyasmit megvalósítani, amelyben kicsit a saját hangomat meg tudom találni.

A közönség szeretete, a nemzetközi siker, vagy amikor a hangverseny után csillogó szemmel és hálásan megköszönik idegenek, hogy játszottam, ezek minden egyes koncert után egy-egy különdíjat jelentenek.

Ezekért érdemes élni, dolgozni, az egész életemet feláldozni a zene oltárán. Így érhetem el, hogy majd 70-80 éves koromban, ha visszanézek a pályámra, akkor azt mondhassam, megérte – és nem csak a kitüntetésekért.

- A közeljövőben holt láthatjuk, hallhatjuk?

- Rendkívül aktív szezonnak nézek elébe. Áprilisban a Nemzeti Filharmonikus zenekarral és Hamar Zsolt karmesterrel Kínában turnézok, majd Moszkvában a Csajkovszkij konzervatóriumban játszom a moszkvai szimfonikus zenekarral. Nem rég jöttem meg Olaszországból, azután Izraelben fogok turnézni a Győri Balett társulatával. Ott Liszt Ferenc műveket fogok játszani. Ami budapesti vonatkozás: április 23-án egy számomra nagyon kedves kollégával, Miklósa Erikával fogok színpadra állni a Zeneakadémia Nagytermében a ZongOpera elnevezésű hangversenyen, ahol zongorára készült opera átiratokat fogunk előadni.

- Gondolom, hamarosan folytatódik a Virtuózok is.

- Igen, hamarosan indul a Kamara Virtuózok, ahol ezúttal nem egyéni versenyzőket hallhatunk majd, hanem formációkat. Ez is egy kicsit üzenet a fiataloknak, hogy próbáljanak együtt zenélni, hiszen a zenében olyan barátságok kötődnek, amelyek segítenek abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül.

A kamarazenélés legnagyobb öröme, amikor együtt sikerül elérni valamit.

Fotó: Kleb Attila és Teknős Miklós


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véresre kaparta a falat a 27 éves Soós Imre, mégis öngyilkosságnak zárták le a halálát
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.


Egy 27 éves filmsztár, akit egy ország imádott, és akinek a nevét a cannes-i filmfesztivál után a nemzetközi sajtó is megjegyezte, holtan fekszik egy budai lakás teakonyhájában. A levegő sűrű a gáztól. A hivatalos közlemény szerint Soós Imre és felesége, dr. Perjési Hedvig 1957. június 20-án önkezével vetett véget életének. A kortársak és a későbbi nyomok azonban egy egészen más, sötétebb történetet mesélnek: a színész körmei véresek voltak, az ajtót, a küszöböt és a falat kaparta, mintha utolsó erejével is menekülni próbált volna. Ma, születésének 96. évfordulóján, február 12-én az ő pályája és máig lezáratlan tragédiája elevenedik fel.

Ki volt ez a fiatalember, aki ilyen rövid idő alatt a magyar filmtörténet kultikus alakjává vált?

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvároson. A legenda szerint a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol mezítláb, elementáris erővel szavalta Petőfit. Ezzel az ösztönös, mégis fegyelmezett játékkal, jellegzetes, fátyolos hangjával robbant be a köztudatba. Pályája üstökösként ívelt felfelé: 1952 és 1955 között a Debreceni Csokonai Színház, majd haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt.

1954-ben, mindössze 24 évesen Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Olyan klasszikus szerepekben bizonyított, mint Shakespeare Rómeója vagy Benedek a Sok hűhó semmiért-ből.

A filmvászon tette országosan ismertté. Olyan alkotásokban játszott, mint a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi és a Liliomfi. A csúcsot és a nemzetközi áttörés lehetőségét Fábri Zoltán 1955-ös remekműve, a Körhinta hozta el. A filmben Törőcsik Marival alkotott párosa a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb kettőse. A film ikonikus táncjelenete a felszabadulás és a szerelem szimbólumává vált.

A Körhintát 1956-ban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták, ahol a fiatal francia kritikus, François Truffaut is lelkendezve írt róla. Törőcsik Mari évtizedekkel később egy rövid mondattal utalt a forgatáson szövődött különleges kapcsolatra: „…kicsit egymásba is szerettek.”

A sikerek mögött azonban egyre mélyülő belső vívódás húzódott. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája ráerőltette a „paraszti hős” skatulyáját, amiből kétségbeesetten próbált kitörni. Az 1956-os forradalom utáni légkör, szerelme, Ferrari Violetta disszidálása és a szakmai mellőzöttség érzése idegösszeomláshoz vezettek.

A János Kórházban kezelték, itt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb orvossal, dr. Perjési Hedviggel, akit hamarosan feleségül vett. Ez a kapcsolat pecsételte meg a sorsát.

A hivatalos verzió, amit a Népszabadság 1957. június 22-i száma is közölt, egyértelmű volt: „…holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét… a rendőri bizottság megállapította, hogy … világítógázzal öngyilkos lett.” A lakás belülről volt bezárva. Az Index által feltárt későbbi visszaemlékezések és dokumentumok azonban rémisztő részleteket tártak fel.

A helyszínen egy cédulát találtak, amelyen állítólag ez állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” A mondatot Perjési Hedvig testvére idézte fel. Egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ügynöki jelentés még sötétebb képet fest a nőről, aki a jelentés szerint korábban már megpróbálta megölni előző vőlegényét.

„Már régen az öngyilkosság volt a mániája… Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot elzárja” – áll a dokumentumban.

A jelek arra utalnak, hogy a felesége beadott neki valamilyen szert, majd megnyitotta a gázcsapot. Soós Imre felébredhetett a kábultságból, és utolsó erejével próbált menekülni, de a bezárt ajtón már nem jutott ki. A gondos, teljes körű vizsgálat elmaradt, a halálesetet gyorsan lezárták kettős öngyilkosságként. Soós Imre sírja a Farkasréti temetőben található, a Nemzeti Sírkert részeként védelem alatt áll. Rövid, de annál fényesebb pályája, a Körhinta nemzetközi sikere és halálának máig tisztázatlan körülményei legendává tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Imádtad a Stranger Things-et? A Duffer Brothers most előjött egy új, nagyon nyugtalanító sorozattal
Új sorozatukban a menyasszonyt egyetlen, kegyetlen kérdés gyötri az oltár felé menet. A Netflix hátborzongató előzetese szerint a válasz egy rémálomba taszít. Mutatjuk a videót.


Volt már olyan borzalmas érzésed, hogy valami szörnyűség leselkedik rád a sarkon túl? Pontosan erről szól a Netflix legújabb, nyolcrészes horrorja, a Something Very Bad Is Going To Happen, magyarul valószínűleg a Nagyon rossz előérzetem van címmel megy majd, amelynek mind a 8 epizódja március 26-án érkezik. A főszerepben Camila Morrone és Adam DiMarco látható, a kreatív felügyeletet pedig a Stranger Things alkotói, a Duffer fivérek biztosítják – írta a LADbible.

A történet egy fiatal pár esküvője körül bonyolódik, ahol a menyasszony, Rachel egyre inkább retteg attól, hogy élete legrosszabb döntését készül meghozni.

A sorozatot a házasság Carrie-jeként és Rosemary gyermekeként emlegetik, ami egy fokozódó paranoiára épülő pszichológiai horrort ígér. Az első, egyperces előzetes ezt a nyomasztó hangulatot erősíti: miközben a menyasszony az oltár felé vonul, a képeket nyugtalanító látomások, torz, vészjósló mosolyok és különböző szereplők ismételt bocsánatkérései szakítják meg. A feszültség a csúcspontjára ér, amikor egy hang felteszi a kérdést: „Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?”.

A sorozat mögött Haley Z. Boston áll alkotóként, a rendezői székben pedig a Baby Reindeer egyik rendezője, Weronika Tofilska mellett Axelle Carolyn és Lisa Brühlmann is helyet foglalt.

„Imádom a horrort. Teljesen természetes közeg számomra: így dolgozom fel a saját érzelmeimet, érzéseimet, és így értem meg a világot is.” – nyilatkozta Boston a Netflix Tudum nevű magazinjának. Hozzátette, a horror szerinte lehetővé teszi a tabunak számító érzések felfedezését.

„Szerintem a horror lehetőséget ad arra, hogy tabunak számító érzéseket is megvizsgáljunk, és ezeknek a félelmeknek valódi formát, igazi súlyt adjunk.”

Az alkotó azt is elárulta, hogy az ihletet egy gyerekkori beszélgetés adta az anyjával. „Amikor gyerek voltam, anyukám azt mondta nekem: „Csak arra kell figyelned, hogy ne a rossz emberhez menj feleségül”

– mondta, majd elárulta: „A sorozat arról a félelemről szól, hogy az ember a rossz emberhez megy”

A rettegő menyasszonyt Camila Morrone, vőlegényét pedig Adam DiMarco alakítja. A szereplőgárdában olyan nevek is feltűnnek, mint Jennifer Jason Leigh, Ted Levine, Jeff Wilbusch, Karla Crome és Gus Birney. A közönség első reakciói alapján nagy az érdeklődés.

„A cím és a főszereplők korábbi munkái alapján egy hangulatos, pszichológiai thrillerre vagy egy sötét presztízsdrámára számítok” – írta egy kommentelő.

„Ennek az előzetesnek komoly esküvői horror energiája van. Nézni fogom” – fogalmazott egy másik, míg egy harmadik hozzátette: „Na, ez valami izgalmas és borzongató. Alig várom, hogy lássam.”

A gyártásért a Duffer fivérek cége, az Upside Down Pictures felelt, a Baby Reindeer-ből ismert Weronika Tofilska pedig a nyolc epizódból négyet rendezett. Aki kíváncsi, jelölje be a naptárában március 26-át – ez az esküvő garantáltan nem a boldog befejezésről fog szólni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Daenerys Targaryen Mácsai Pállal kémkedik a Budapesten forgatott Poniesban – Hetvenes évek, összeesküvések, átverések, magyar színészek
Emilia Clarke és Haley Lu Richardson számunkra ismerős utcákon és tereken próbálják kinyomozni, kik és miért ölték meg CIA-s férjeiket.


Susanna Fogel író-rendező-producer főként női történetekkel, nőkről szóló, a nőket különféle, sokszor férfiak helyébe helyező sztorikkal pakolta tele a filmográfiáját. Hozzá kapcsolódik például A légikísérő és az Anne Frank bújtatója című sorozatok, az Éretlenségi című vígjáték forgatókönyve, vagy a Magyarországon forgatott, 2018-as A kém, aki dobott engem, amit egyúttal meg is rendezett. S úgy tűnik, megtetszett neki a kémtéma, sőt, kis hazánk is, ugyanis ezúttal újra ötvözte a kettőt. Ismét Budapestre utazott a stábjával, hogy leforgassa az íróként, producerként, rendezőként és kreátorként is jegyzett Ponies című hidegháborús dráma-thrillersorozatot (nálunk a SkyShowtime-on látható). S bár eddigi darabjai főként a nevettetés nemes céljával készültek, ezúttal Fogel komolyabb vizekre evezett, bár a humort így sem tudta teljesen mellőzni, úgy tűnik, az már mindig a lényének része marad. És ez jól is van így.

A Poniesban rengeteg budapesti helyszínt ismerhetünk fel, bár csodaszép fővárosunk ezúttal sem önmagát alakítja: mint oly sokszor, most is Moszkvának álcázza magát.

1977-ben járunk. Két „PONI”, azaz „person of no interest” (a hírszerzés nyelvén „érdektelen személy”) névtelenül dolgozik titkárnőként az amerikai nagykövetségen. Egészen addig, amíg férjeiket (John Mcmillan, Louis Boyer) rejtélyes körülmények között meggyilkolják, a két nő pedig úgy dönt, kiderítik, mi történt a párjaikkal, és beállnak CIA-ügynöknek. Bea (Emilia Clarke) egy komoly, túlképzett, szovjet bevándorlók oroszul is beszélő gyermeke. Társa, Twila (Haley Lu Richardson) pedig egy kisvárosi lány, aki ugyanolyan nyers, mint amennyire félelem nélküli. Együtt dolgoznak azon, hogy feltárjanak egy szerteágazó hidegháborús összeesküvést, és megoldják azt a rejtélyt, amely miatt özvegyek lettek.

A Poniesban tehát Susanna Fogel folytatja hagyományát, és érdekfeszítően mesél két nőről, akik egy abszolúte férfiak uralta világban (nem elég a kémes terep, a nőket lenéző tematikára még a korszak is rátesz egy lapáttal) kénytelenek boldogulni beépített ügynökökként, noha semmiféle ilyen képzésük nem volt korábban. Titkárnők voltak és feleségek. Viszont mindketten eszesek, elszántak és bátrak, mindez pedig már elég is ahhoz, hogy a KGB elleni életveszélyes játszmába kezdjenek, ráadásul szovjet felségterületen. Gyorsan be is indulnak az események, amikor felbukkan egy kegyetlen KGB-ügynök, Andrej (Artjom Gilz), és randevúra hívja Beát…

A Ponies alaphangon egy szórakoztató, fordulatos, időnként könnyed, máskor pedig meglepően erőszakos és komor kémjátszma. Nekünk, magyaroknak mégis sokkal emlékezetesebb és érdekesebb néznivaló lesz, természetesen a hazai vonatkozásoknak köszönhetően.

Valószínűleg kétszer kell majd megnéznünk az epizódokat, hiszen az első megtekintés minden bizonnyal azzal fog telni (a budapestieknek legalábbis feltétlenül), hogy próbáljuk felismerni vagy kideríteni, melyik külső jelenetet a főváros melyik pontján rögzítettek, mely idegen városelemeket tettek be az utómunka során CGI-jal a magyar látképbe (Kreml, sztálinkák stb.), s egyáltalán melyik utcát vagy teret látjuk épp? Így viszont lemaradunk a pergő párbeszédekről és a szereplők közti dinamikákról. Saját tapasztalat, újra kell nézni majd ezt-azt, higgyétek el!

Mivel itthon forgott, az is elkerülhetetlen volt, hogy feltűnjenek benne kiváló magyar színészek is, jöhet tehát az arcfelismerős játék is! A legnagyobb szerepeket Walters Lili (Senki szigete, Egynyári kaland, Drakulics elvtárs, Űrpiknik, Apatigris) és Mácsai Pál (Hanussen, Torzók, A temetetlen halott, Rokonok, Testről és lélekről, Terápia, A besúgó) kapták az összesen nyolc részt számláló Poniesban: előbbi a fiatal, szovjet piaci árust, Ivannát, utóbbi a kémkiképző Emile-t alakítja. Rajtuk kívül pedig olyan hazai arcokat lehet még felismerni kisebb szerepekben, mint Törőcsik Franciska (ő manapság sehonnan sem hiányozhat), Trokán Nóra, Fehér Panna, Ferencz Attila, Bartos Ágnes, Karácsonyi Zoltán, Holl Zsuzsanna, Schmidt Sára, Mészáros Piroska, Szóka Roland vagy Törköly Levente.

Mácsai és Walters egyébként nagyot is játszanak, abszolút egyenrangúak a nemzetközi sztárokkal és a főszereplőkkel. Emilia Clarke (Trónok harca, Solo: Egy Star Wars történet, Mielőtt megismertelek, Múlt karácsony, Titkos invázió) és Haley Lu Richardson (A Fehér Lótusz, Egy magányos tinédzser, Széttörve, Két lépés távolság, Nemterhes) egyébként emlékezetes páros, nyilván a karakterek, Bea és Twila elütő személyiségjegyei miatt is, jól kiegészítik egymást. Az egyik a laza, nagydumás és jól improvizáló, a másik a megfontolt, konszolidált és eltökélt.

Abban viszont megegyeznek, hogy mindkettejük számára új ez a kémesdi, így eleinte meg vannak rettenve, de szívesen vesznek részt benne eddigi életük után, amelyet főként a sarokban töltöttek. Így örömmel lépnek most az előtérbe, és veszik kezükbe az események irányítását.

A Ponies nem találja fel a spanyolviaszt, és nem is rukkol elő igazán forradalmi dolgokkal, de erős alapokról indul, amikből érdekes és izgalmas sztoriszálakat fejt ki. Igazából szinte ugyanaz a helyzet itt is, mint Susanna Fogel korábbi filmjében, A kém, aki dobott engemben Mila Kunisszal és Kate McKinnonnal, csak most a hetvenes években járunk, komolyabb az atmoszféra, és nagyobbak a tétek. S persze a színvonal is megugrott a pozitív irányba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: