KULT
A Rovatból

Az év első nagy meglepetése: Az első ómen brutális, hangulatos és félelmetes

Ha valaki attól fél, hogy nem értené Az első óment, mivel nem látta a franchise korábbi darabjait, eláruljuk: a félelme alaptalan, ugyanis, ahogy a címe is utal rá, ez egy előzmény. Ráadásul nem is akármilyen!

Link másolása

Persze nagyobb az élmény, ha a néző látta legalább az 1976-os első filmet (annak érdemes is nekivágni), hiszen ismerni és érteni fogja a kapcsolódási pontokat, ám Az első ómen azok számára is teljes élmyént nyújt, akik semmit nem tudnak Damienről.

Az eredeti film Richard Donner (Superman, Kincsvadászok, Halálos fegyver-tetralógia, Maverick: Halálos póker) rendezésében nagyot ment a hetvenes évek közepén.

Az ördögűző (1973) által elindított horrorhullám egyik indulójaként sikerült megatalálnia a közönségét: friss volt, félelmetes (sokat köszönhetett Jerry Goldsmith Oscar-díjas zenéjének), és hatással volt a későbbi filmtörténetre is (az egyértelmű epigonok mellett a Végső állomás-franchise is ebből nőtt ki végül is).

És mivel a mozik kasszáinál is sikeres volt (kb. 61 millió dollárt keresett csak az Egyesült Államokban), nem tudta elkerülni a folytatásokat, amelyek mindegyike természetesen valamennyivel rosszabb lett, mint az előző. Az 1978-as második részben (Ómen 2: Damien) a sátán fia, Damien Thorn kisfiúból tinisráccá cseperedett, az 1981-es harmadikban (Ómen 3: Végső leszámolás) pedig már a fiatal Sam Neill alakította a felnőtt antikrisztust, aki a politikai pályára lépve próbálta elhozni a világvégét, és elpusztítani az új messisást.

Majd egy jókora, tízéves szünet után következett a negyedik epizód, az Ómen 4: Az ébredés, amelyben már egy Delia nevű kislány (Asia Vieira) képviselte a legfőbb gonoszt, és amely már annyira rossz volt (mármint a film is, nemcsak Delia), hogy ki is nyírta a franchise-t jó időre. Legközelebb 2006-ban, az eredeti 30 éves évfordulójára kaptunk egy szinte „szóról szóra” remake-et az 1976-os első részből Ómen címmel John Moore-tól (Ellenséges terület, A Főnix útja, Max Payne: Egyszemélyes háború), de nem volt benne sok köszönet.

Durva, hogy már a remake is 18 éves, és bár még két év van hátra a franchise kezdetének 50. jubileumáig, a jogtulajok nem várták ki az alkalmat, és összedobták nekünk Az első óment, amely egyben az első előzmény is a sorozaton belül.

A sztori középpontjában Margaret Daino (Nell Tiger Free főként a Trónok harca Myrcella Baratheonjaként lehet ismerős), egy Rómában frissen végzett amerikai novícius áll, aki a fogadalomtétele előtt egy árvaházban dolgozik. Ártatlanul és izgatottan érkezik a hetvenes évek elejének olasz fővárosába, ahol éppen politikai zavargások zajlanak, és az emberek hátat fordítanak az egyháznak. Mégis hagyja, hogy egy novíciustársa, Luz (a magával ragadó Maria Caballero) csábító ruhákba öltöztesse, és elvigye egy dögös táncklubba.

Az árvaházban pedig Margaret azonnal kapcsolatot alakít ki a kívülálló és problémás lánnyal, Carlitával (Nicole Sorace) aki önmagára emlékezteti. Carlita fokozatosan Margaret szeretetére és védelmére rendezkedik be, ami nem tetszik az árvaház idősebbjeinek, például a szigorú Silva nővérnek (Sonia Braga).

Aztán ott van még Bill Nighy magas rangú és nyájas Lawrence bíborosa, a Ralph Ineson által alakított aggodalmaskodó és sokak által őrültnek tartott Brennan atya (ez a név ismerős lehet az Ómen-rajongóknak), vagy a fiatal Gabriel atya (Tawfeek Barhom), akivel Margaret összebarátkozik. A fiatal lány nemsokára nyakig belemerül egy csontig hatoló összeesküvésbe, ahol senkiben sem lehet megbízni…

Az első ómen nagyjából úgy viszonyul az Ómenhez, ahogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) a Star Wars IV. rész: Egy új reményhez (1977). Közvetlen előzményről van szó tehát, amelyben megismerjük azt a római eseménysort, amelynek következményeként világra jön a Sátán fia. Persze ettől még abszolút tartogathat meglepetést az új film, és tartogat is.

Kapásból felettébb megkapó lett a hetvenes évek Rómájának megjelenítése. Sőt, az egész film olyan lett képeiben, zenéiben, stílusában, mintha tényleg 1971-ben forgatták volna, és nem 2022 őszén. Bizony, már lassan másfél éve rögzítették a jeleneteket, mégis csak most került mozikba a mű, köszönhetően a hosszadalmas utómunkának.

Az amerikai korhatár-besoroló bizottság eredetileg a lehető legdurvább, NC-17-es kategóriába (17 éven aluliak nem nézhetik meg) akarta rakni a filmet egy durva szülésjelenet miatt, az eddig csupán tévésorozatokban (Légió, A cseresznye vadiúj íze) utazó elsőfilmes Arkasha Stevensonnak és vágóinak pedig négyszer kellett újravágnia a jelenetet, hogy végre nagy nehezen rányomhassák az R-es besorolás bilogját.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy Az első ómen egyértelműen a franchise legvéresebb és legbrutálisabb darabja. Noha az Ómen-filmek nem a gyomorforgató jeleneteiről voltak híresek (bár ilyenből is akadt néhány emlékezetes), sokkal inkább a megfoghatatlan gonosz jelenlétéről.

Stevenson filmje azonban mindkettőre ráerősít. Sőt, egyszerre kapunk egy gore-ban bővelkedő véres borzalmat, egy giallo hangulatú horrort, amire ugye ráerősít az olasz terep és a korszak, illetve a Démonok között-féle jump scare-ek sem hiányozhatnak. Ráadásul mindegyik működik is. Ennélfogva Az első ómen 2024 egyik első nagy meglepetése, hiszen előzetesen nem sokat vártunk e filmtől. A korábbi horrorfranchise-ok új bőrlenyúzásai általában csalódást okoznak, és persze Stevenson darabja sem lesz valószínűleg a műfaj megkerülhetetlen klasszikusa, de abszolút tisztességes darab, amely gyorsan magába szív, elborzaszt és félelemmel tölt el. Egy horrortól pedig ennyi, mi elvárható. Amikor pedig a sztori végefele felcsendül Jerry Goldsmith Ave Satanija, minden Ómen-rajongó elmorzsol egy könnycseppet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah-koncert: kígyózó sor a büféknél, a színpad előtti sorok megteltek
A büfék előtti sorok reménytelennek tűnnek percekkel a kezdés előtt. A programot DESH koncertje nyitja, utána lép színpadra Azahriah.

Link másolása

Kígyózó sorok voltak órákkal Azahriah első Puskás Arénában rendezett koncertje előtt a kapuknál. A stadion területén azonban már zökkenőmentesen terelték a tömeget a rendezők. A színpad előtti sorokba azonban már szinte lehetetlen odaférkőzni:

A büféknél nagyjából fesztiválárakra érdemes készülni:

A hivatalos kezdés előtt fél órával azonban szinte már esélytelen, hogy időben sorra kerüljenek a sor végére beállók:

Úgy tudjuk, hogy a program 19:35-kor kezdődik DESH önálló koncertjével, majd némi átszerelés után Azahriah 20:45-kor lép színpadra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Meghalt a dokumentumfilmes, aki egy hónapig csak mekis kajákat evett
Morgan Spurlock 53 éves volt. Még 2004-ben mutatták be nagy port kavart gyorskajás filmjét, amiért végül Oscarra is jelölték.

Link másolása

53 éves korában elhunyt Morgan Spurlock, Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmes, aki a 2004-es Super Size Me című filmjével vált ismertté, írja a BBC. A rendező halálát daganatos betegség okozta csütörtökön, közölte a filmes családja.

A húsz évvel ezelőtti filmben Spurlock egy hónapig csak McDonald's ételeket fogyasztott, hogy bemutassa azok egészségügyi hatásait. Az alkotás hatalmas vitákat váltott ki, és végül Oscar-jelölést kapott a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Nem csak rendezte a Super Size Me-t, hanem ő volt a film sztárja, egyben a bizarr kísérlet alanya is. A dokumentumfilm forgatása alatt naponta tucatnyi Big Macet és Chicken McNuggetset evett, valamint literszámra fogyasztotta a kólát.

Ennek hatására 11 kilót hízott, és az orvosok figyelmeztették, hogy az egészsége komoly veszélyben van, ha folytatja a 30 napos kihívást.

A forgatás idején amikor csak megkérdezték tőle az előadók, hogy nagyobb krumplival és üdítővel kéri-e a menüket, mindig el kellett fogadnia. A kísérlet alatt folyamatosan romló egészségi állapotáról és az orvosi aggodalmakról számolt be, amelyek vérnyomására és koleszterinszintjére vonatkoztak.

Spurlock pályafutása során több mint 20 filmet és dokumentumfilmet rendezett, köztük a 2008-as Hol az ördögben van Oszama bin Laden? című alkotást és a 2013-as One Direction turnéfilmet. 2010-ben Emmy-díjra jelölték a Simpson család 20. évfordulós különkiadásáért.

2017-ben bevallotta, hogy nemi erőszakkal vádolták, és fizetett a szexuális zaklatással kapcsolatos per rendezéséért. Azt is elismerte, hogy „minden feleségét és barátnőjét” megcsalta. Ennek következtében végül kilépett a produkciós cégéből, amelynek társalapítója volt.

2019-ben visszatért a képernyőkre a Super Size Me folytatásával, és saját gyorsétteremláncot nyitott, hogy bemutassa, hogyan változott a gyorséttermi ipar.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé
A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Link másolása

A hazai zenei élet, egyúttal a sajtó is már több, mint fél éve ugyanazon a kérdésen rugózik, ami a popkultúrát illeti: lesz-e hazai “világsztárunk”? Ha erre nem is lett egy koncert után határozott válasz, az a zenetörténeti tény viszont megvan, hogy még soha nem sikerült hazai előadónak ennyi ember előtt fellépnie. Baukó Attila, azaz Azahriah három teltházas Puskást hoz össze, mi pedig megnéztük a “legelső napján”.

A legelső nap valóban idézőjeles, hiszen ez a koncert lett utoljára, “csakazértis” alapon behirdetve a két telt ház után: számítani lehetett az inkább kíváncsiskodó, az esemény nagysága miatt résztvevő tömegre is, hiszen a hardcore rajongók az első két nap jegyárusítása során a Broadway rendszerét hosszas órákra fagyasztották le. Ez érződött is a tömegen, illetve az is kijelenthető, hogy bőven nem tinilányokról van szó az összetételt tekintve, ritkán láttunk ilyen diverz közönséget.

A helyszín adott, a Puskás Aréna, ahol már több koncertet is rendeztek, ebből körülbelül ugyanennyi szólt értékelhetetlen visszhanggal: a tavalyi Red Hot Chili Peppers koncertje pont a hangosításnál esett el, Az est egyik döntő kérdése volt, sikerül-e egy teljesen magyar produkció esetében áthidalni azt, amit világszinten elismert bandáknak nem.

Relatíve lassan telt meg a Puskás lelátója és küzdőtere, az előre nem nyilvános timing szerint fél nyolc tájékán megjelent Desh a színpadon egy zenekarral a háta mögött, aki önállóan, Azahriah-tól függetlenül körülbelül fél éve működik, mint produkció. A közönség közepesen lelkes sikításokkal üdvözölte mindezt, a bulin a vizuálok “jólvanazúgy” megoldása sem dobott túlságosan sokat: Desh saját vetítését az álló ledfalakra vízszintesen, teljesen koncepció nélkül helyezték el, mögötte az eleve kivetített újpalotai panelházakra ráapplikálva.

Pont, mint a nagyok.

Nagyjából így lehetne leírni a háromnegyed kilenckor megjelenő Azahriah produkcióját.

Ritkán érezhetett olyat hazai közönség, akár egy Budapest Parkos “szupershow’ alatt sem, hogy ez a nagy “valami” nemhogy egy egyszeri alkalommal van összerakva, hanem az az érzésünk támadt, mintha egy valóban régóta, nemzetközi szinten elismert előadó koncertjén lennénk. Maga az intro, a végtelen kameraállásból közvetített, és minden számra különböző effekteket használó közvetítés a koncertről, rengeteg apró pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy igenis hazai előadó is képes ilyen magas szintű produkcióra.

Azahriah színpadon való megjelenése és a kezdeti eksztázis egészen gyorsan ülepedett, és mintha technikai gondok is lettek volna, hiszen a második számnál szemmel láthatóan a stábot és a zenekart kereste. Ezután pedig egy nagyon hosszú, viszonylag “mozgásmentes” blokk következett. Ennek két tanulsága is van: egyrészt a Puskásban már egy részint szkeptikus közönségnél talán nem elég a sok különböző táncos ilyen etapokban, másrészt pedig végtelenül tisztelendő az, hogy érezhetően nem egy “szuperbesztofot” hallunk, hanem tényleg Azahriah szája íze szerint halad a setlist.

Ami a hangzást illeti, az egyáltalán nem koncertekre tervezett stadionból kihozták a technikusok a maximumot. Nyoma nem volt a tavalyi “chilis visszhangnak”, a delay tornyok a stadionban körbemászkálva szépen tették a dolgukat. Ami még ennél is fontosabb, hogy minden zenész pontosan annyit tett bele a buliba, amennyi kell, ez pedig a hazai “koncertshow-k”, Majkák és Rúzsa Magdik hazájában dicséretként kell említeni. A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Ha nem is nagy falat, de mégiscsak szokatlan ez a fajta nagyság még Azahriah-nak is, érződött, hogy mennyivel felszabadultabbá vált a koncert Desh “második eljövetelekor”, amikor elérkeztek a közös számok, ezzel egyetemben a nagy klasszikusok.

A közönség nagy része jól fogadta a produkciót, és talán csak az erősen zenei, komplexebb részeknél lehetett olyat érezni, hogy kicsit másra figyeltek. De eleve ilyen körítés esetén csak azért mennék vissza háromszor, hogy egyszer tényleg a zenekarra, egyszer tényleg a vizuálokra figyeljek jobban, szóval ez a kalandozás egy Puskásban nyugodtan nevezhető bocsánatos bűnnek.

Számomra még ijesztő is az a gondolat, ami a dalok közötti interakciókat, kommunikációt illeti a közönséggel, ugyanis az érződött a leginkább, hogy

Azahriah tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és tudja is kezelni a cirka 45 ezer embert. A show több részénél is az érződött, hogy mi sem lenne természetesebb dolog, minthogy ennyi ember előtt rontson akár mosolyogva bele a gitárszólóba, vagy énekeljen egy hónapja kiadott dalokat.

A katarzis azért elmaradt, noha egész egyszerűen a Puskással kapcsolatban nem tudnék olyan elvárásokat megfogalmazni, amit egyébként ne teljesített volna vagy a főhős vagy a zenekar vagy a technika tisztességgel az este folyamán. Az viszont biztos, hogy rendkívül jót tesz az a hazai zeneiparnak, ha ilyen elvárások megugrása után is azt érezzük, van még ott, ahonnan ez jött.

Alapvetően sokáig lehetne firtatni annak az okát, hogy miért működik pont az Azahriah-projekt ilyen magas nézőszám esetén is, talán pont a mellettem ülők mondták ki a legfontosabb mondatot: “neki tényleg elhisszük”. Amennyire monumentális volt a puskásos buli, ugyanannyira volt az egésznek egy sajátos élménye: ez most “tényleg a miénk”.

Kimondatlanul, de a hazai élet tényleg várt egy valódi sztárra, akinél a nagyszínpad az nem az aktuális (tökéletesen ugyanolyan lineuppal dolgozó) fesztiválok egy-két évéig terjed, hanem valaki olyanra, akiről talán kispáli nosztalgiázással beszélhetünk, hogy mi hol és mikor láttuk mindezt először. Ha itt, akkor azért, ha máshol, akkor pedig azért vált ez az alkalom egyszerivé (háromszorivá).


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lovasi András: A 2020-as években is születtek már olyan dalok, amiket nem kell szégyellni, mint egy Kozsó-számot
Két zenekart is méltó utódnak tartanak a Kispál és a borz tagjai. Szerintük már eddig is született egy csomó olyan sláger az évtizedben, amire később emlékezni fogunk. Exkluzív interjúnk Lovasi Andrással és Dióssy D. Ákossal.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 23.


Link másolása

„Ami fura, hogy vannak fiatalok. Nem tudom, hogy a szüleiknél hallották, vagy van az emberekben egy természetes igény, hogy utánanézzenek, mit csináltak a régiek” – válaszolta Dióssy D. Ákos, vagyis Dió a Kispál és a Borz billentyűse arra a kérdésünkre, hogy miben változott a turnézás a korábbiakhoz képest.

Lovasi András azt is elárult a Kobuci Kertben rendezett koncertjük előtt, hogy szerinte ma is vannak nagyon jó fiatal zenekarok abban a stílusban, amit ők képviselnek, kettőt meg is nevezett közülük: az Elefántot és a Carson Comát.

„Szerintem a 2020-as években is születtek már most olyan dalok, amik valószínűleg tíz év múlva is hallgathatók és énekelhetők lesznek, és nem kell szégyellni őket, mint mondjuk egy Kozsó-számot”

– tette hozzá a zenekar frontembere.

A teljes beszélgetésből ezen kívül az is kiderül, hogy kinek melyik a kedvenc Kispál-lemeze az eddigi életműből:

@szeretlekmagyarorszag.hu A #kispálésaborz két tagjával, #lovasi ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: