Az év első nagy meglepetése: Az első ómen brutális, hangulatos és félelmetes
Persze nagyobb az élmény, ha a néző látta legalább az 1976-os első filmet (annak érdemes is nekivágni), hiszen ismerni és érteni fogja a kapcsolódási pontokat, ám Az első ómen azok számára is teljes élmyént nyújt, akik semmit nem tudnak Damienről.
Az eredeti film Richard Donner (Superman, Kincsvadászok, Halálos fegyver-tetralógia, Maverick: Halálos póker) rendezésében nagyot ment a hetvenes évek közepén.
És mivel a mozik kasszáinál is sikeres volt (kb. 61 millió dollárt keresett csak az Egyesült Államokban), nem tudta elkerülni a folytatásokat, amelyek mindegyike természetesen valamennyivel rosszabb lett, mint az előző. Az 1978-as második részben (Ómen 2: Damien) a sátán fia, Damien Thorn kisfiúból tinisráccá cseperedett, az 1981-es harmadikban (Ómen 3: Végső leszámolás) pedig már a fiatal Sam Neill alakította a felnőtt antikrisztust, aki a politikai pályára lépve próbálta elhozni a világvégét, és elpusztítani az új messisást.
Majd egy jókora, tízéves szünet után következett a negyedik epizód, az Ómen 4: Az ébredés, amelyben már egy Delia nevű kislány (Asia Vieira) képviselte a legfőbb gonoszt, és amely már annyira rossz volt (mármint a film is, nemcsak Delia), hogy ki is nyírta a franchise-t jó időre. Legközelebb 2006-ban, az eredeti 30 éves évfordulójára kaptunk egy szinte „szóról szóra” remake-et az 1976-os első részből Ómen címmel John Moore-tól (Ellenséges terület, A Főnix útja, Max Payne: Egyszemélyes háború), de nem volt benne sok köszönet.
A sztori középpontjában Margaret Daino (Nell Tiger Free főként a Trónok harca Myrcella Baratheonjaként lehet ismerős), egy Rómában frissen végzett amerikai novícius áll, aki a fogadalomtétele előtt egy árvaházban dolgozik. Ártatlanul és izgatottan érkezik a hetvenes évek elejének olasz fővárosába, ahol éppen politikai zavargások zajlanak, és az emberek hátat fordítanak az egyháznak. Mégis hagyja, hogy egy novíciustársa, Luz (a magával ragadó Maria Caballero) csábító ruhákba öltöztesse, és elvigye egy dögös táncklubba.
Aztán ott van még Bill Nighy magas rangú és nyájas Lawrence bíborosa, a Ralph Ineson által alakított aggodalmaskodó és sokak által őrültnek tartott Brennan atya (ez a név ismerős lehet az Ómen-rajongóknak), vagy a fiatal Gabriel atya (Tawfeek Barhom), akivel Margaret összebarátkozik. A fiatal lány nemsokára nyakig belemerül egy csontig hatoló összeesküvésbe, ahol senkiben sem lehet megbízni…
Az első ómen nagyjából úgy viszonyul az Ómenhez, ahogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) a Star Wars IV. rész: Egy új reményhez (1977). Közvetlen előzményről van szó tehát, amelyben megismerjük azt a római eseménysort, amelynek következményeként világra jön a Sátán fia. Persze ettől még abszolút tartogathat meglepetést az új film, és tartogat is.
Kapásból felettébb megkapó lett a hetvenes évek Rómájának megjelenítése. Sőt, az egész film olyan lett képeiben, zenéiben, stílusában, mintha tényleg 1971-ben forgatták volna, és nem 2022 őszén. Bizony, már lassan másfél éve rögzítették a jeleneteket, mégis csak most került mozikba a mű, köszönhetően a hosszadalmas utómunkának.
Ebből pedig egyenesen következik, hogy Az első ómen egyértelműen a franchise legvéresebb és legbrutálisabb darabja. Noha az Ómen-filmek nem a gyomorforgató jeleneteiről voltak híresek (bár ilyenből is akadt néhány emlékezetes), sokkal inkább a megfoghatatlan gonosz jelenlétéről.
Stevenson filmje azonban mindkettőre ráerősít. Sőt, egyszerre kapunk egy gore-ban bővelkedő véres borzalmat, egy giallo hangulatú horrort, amire ugye ráerősít az olasz terep és a korszak, illetve a Démonok között-féle jump scare-ek sem hiányozhatnak. Ráadásul mindegyik működik is. Ennélfogva Az első ómen 2024 egyik első nagy meglepetése, hiszen előzetesen nem sokat vártunk e filmtől. A korábbi horrorfranchise-ok új bőrlenyúzásai általában csalódást okoznak, és persze Stevenson darabja sem lesz valószínűleg a műfaj megkerülhetetlen klasszikusa, de abszolút tisztességes darab, amely gyorsan magába szív, elborzaszt és félelemmel tölt el. Egy horrortól pedig ennyi, mi elvárható. Amikor pedig a sztori végefele felcsendül Jerry Goldsmith Ave Satanija, minden Ómen-rajongó elmorzsol egy könnycseppet.
