Az érzelmek és egy késhegynyi dráma – ez hiányzott A mi kis falunk első évadából
A mi kis falunk 8 részes első évada csütörtökön ért véget, én pedig vegyes érzelmekkel idézem fel ezeket az epizódokat. Hétről hétre követtem a Pajkaszeg fantázianevű kis falu történetét, melynek karaktereit az első rész egyből jól bemutatta. A karakterek ugyan megtartották jellemzőiket az évad végéig, valahogy mégsem sikerült kellő folyamatossággal hozni a jellemük frappánsságát és egyediségét.
Sok helyen inkább erőltetettnek éreztem a rendezést, különösképp Szabó Győző esetében, aki a kétbalkezes, kétballábas és csekély értelmi szintű, de annál lelkiismeretesebb biciklis rendőrt alakította.
A színész rettentően jól játszotta el az esést-kelést, de ahelyett, hogy minden alkalommal összetöri magát, egyszer-kétszer rá lehetett volna feküdni például arra, hogy mindig a rendőrségi szaknyelvet próbálja alkalmazni, belezavarodva a saját szavaiba. Esetleg ki lehetett volna építeni neki egy minimális érzelmi szálat valaki vagy valami iránt.
Az erőltetettséget más esetekben is felemlegethetném, például a meglepően nagy nézőszámú záróepizód fő jelenetében. Ebben egyszerre és egymás mellett kerül sor egy temetésre és egy focimeccsre, miután nem sikerült eldönteni, melyik maradjon el (figyeljük meg ebben az erőteljes utalást a magyar virtusra!). Természetesen annyival megoldódhatott volna a dolog, hogy a temetést egy órával előbbre hozzák, de ez senkinek sem jutott eszébe. Így aztán végignézhettünk egy alapvetően kacagtatónak szánt, de sokkal inkább unalmasra sikeredett és kicsit morbid jelenetsort, egy-két megmosolyogtató elemmel.
A rendezésen többször érezni lehetett, hogy mi volt a szándék, és hogy mi történt helyette. Talán az volt a gond ezeknél a részeknél, hogy egy kicsit komótosra sikeredett a vágás: több képváltással sokkal dinamikusabbá lehet tenni egy jelenetet.
Mindezek ellenére a sorozat hangulata valahogy mégis szívet melengető maradt, a néhol gyengécske, de alapvetően jól kitalált sztorit és szereplőket nem (vagy csak egyszer-kétszer) éreztem cikinek, többször inkább aranyosnak, és persze ironikusnak.
Viszonylag hamar nagy kedvencemmé vált a suttyó fociedzőt alakító Lengyel Tamás, azaz Gyuri, aki ízléstelen autójával, hallgathatatlan house zenéjével és enyhe agresszivitásával talán a legjobb karikatúrája annak a társadalmi rétegnek, amelyik valószínűleg pont nem fogja fel, hogy Gyuri őt tükrözi. Nagyon jól alakítottak a csajok is.
Lovas Rozi mint a határozott, de közben csupa szív álmodozó Erika, és Bata Éva mint a pénzközpontú és nagyon ravasz domina külön-külön is jól jelképezett egy-egy nőtípust, egymással való "finom" élcelődésük pedig talán az egyik legtipikusabb jelenség a kisebb közösségekben.
Schmied Zoltán, a nyáját örökkön terelgetni akaró pap is szerethető volt, de én vártam volna tőle egy erősebb kirohanást. Mit tudom én, kivonulhatott volna egy roncstelepre bőrdzsekiben és napszemüvegben levezetni a feszültséget, miközben izmos heavy metált kevernek a jelenet alá.
Talán a legvalóságosabb falusit Reviczky Gábor, az orvosként funkcionáló állatorvos testesítette meg, aki szerint mindenre megoldás egy korty pálinka. Ja, meg Szifon és társai, az örökké láthatósági mellényt viselő, az ivásra és a munka ellen is mindig jó indokot találó kétkezi munkások.
El-elnézegettem a sorozatot, nem volt rossz, de magával ragadó poénok vagy folytatásos szálak nem korbácsolták fel az érzelmeimet, a szereplőkben pedig sokkal több lehetett volna az epizódokon átívelő érzelmi töltet. Egy kialakuló szerelem, egy dühből fakadó bosszúvágy, sőt részemről akár egy megható, szomorú vonal is beleférhetett volna, ami közelebb hozza és jobban összeköti a karaktert a nézővel. Meglátjuk, hogy a második évad - mert biztos, hogy nyáron gőzerővel forgatják majd - merészebb lesz-e ilyen tekintetben.
Videó: forgatási bakik
Még több bakivideóért kattints ide!
