A Rovatból

„Arra kérlek titeket, mentsünk meg néhány életet” – 50 éve szólt a Koncert Bangladesért

A rockzene első humanitárius akcióján a műfaj több ikonja is példát mutatott.

Link másolása

Úgy kezdődött, hogy Pandit Ravi Shankar, a nagy indiai szitárművész és George Harrison, a Beatles gitárosa együtt nézték a tv-híradóban a Pakisztántól 1971 elején elszakadt Bangladest sújtó szörnyűségeket, a belháborút, amelyet még árvizek és ciklonok is sújtottak. Hatmillióan váltak földönfutóvá, pusztított az éhínség. Rögtön elhatározták, hogy a maguk eszközeivel próbálnak segíteni e példátlan humanitárius katasztrófa áldozatain. Így jött létre 50 éve, 1971. augusztus 1-én a New York-i Madison Square Gardenben a Koncert Bangladesért, a rockzenészek első humanitárius megmozdulása.

George-ot, aki Shankarnál tanult szitározni, sokat tett azért, hogy a nyugati fiatalok megszeressék mestere klasszikus indiai zenéjét és meghallgathassák őt Monterey-ben és Woodstockban, nagyon megérintette ez a tragédia, és hamar latba vetette kapcsolatait. A szelíd természetű, nyíltszívű baráti segítségre minden kész muzsikust sokan szerették a szakmában, ezért nem volt nehéz neki rábeszélnie Eric Claptont, Leon Russellt, Jim Keltnert, Billy Prestont, Klaus Voormant - akit George még a Beatles hamburgi éveiből ismert - hogy csatlakozzanak egy alkalmi szupergrouphoz.

VIDEÓ: Bangla Dhun

A névsornál azért álljunk meg egy pillanatra. Clapton és Harrison már korábban is szívesen játszottak együtt, a „Lassúkezű” a Cream utolsó lemezére feltette közös szerzeményüket, a Badge-et, és George ritmusgitárosként is közreműködött, Clapton pedig a Beatles White Albumának Harrison-szerzeményeiben pengetett. Barátságukat még az sem törte meg, hogy Eric elszerette George feleségét, Patti Boydot, hozzá írta Layla című klasszikusát. A már 29 évesen ezüsthajú oklahomai Leon Russell zongorista-gitáros a világ egyik legkeresettebb session-zenésze volt, akit Joe Cocker Mad Dogs and Englishmen című lemeze és annak turnéja tett világhírűvé. Ugyancsak sokakat szolgált Russell földije, a dobos Jim Keltner. Az orgonista Billy Preston a Beatles stúdiózenészeként lett ismert, később végigturnézta a Földet a Rolling Stones-szal is, pedig csodagyerekként indult és már 10 éves korában a nagy spirituálé-énekesnőt, Mahalia Jacksont kísérte. Klaus Voorman basszusgitárosként elsősorban Manfred Mann együttesében alkotott maradandót, de ő eredetileg fotósnak és képzőművésznek készült, és ő alkotta meg a Beatles Revolver című albumának kollázs-borítóját.

VIDEÓ: George Harrison, while my guitar gently weeps

Nem hiányozhatott a bandából Ringo Starr sem, az egyetlen a Beatles-tagok közül, aki kimaradt a szétválás körüli viszályokból, és jó viszonyban maradt mindegyikőjükkel. „Ikerdobolásuk” Jim Keltnerrel a koncert egyik nagyszerű látványeleme lett.

Valójában George szerette volna összetrombitálni a Fab Fourt, igazi szenzáció lett volna a közös visszatérés a színpadra 5 évvel az utolsó koncert után, de John Lennon az amerikai hatóságokkal való problémáira, Paul McCartney pedig saját turnéjára hivatkozva elutasította a meghívást.

Bár az emberbaráti tevékenység egyiküktől sem állt távol, a legendás szerzőpáros két tagja akkoriban nem volt egymással beszélőviszonyban, ezért inkább kifogásokat kerestek…

VIDEÓ: It Don't Come Easy

Így a nagy reunion, sajnos egyszer s mindenkorra elmaradt, George-nak azonban így is sikerült egy óriási dobása: 5 évvel korábbi motorbalesete után ezen a színpadon léptette fel először Amerikában Bob Dylant. A muzsikus később elmesélte, hogy sokkal könnyebb volt összeszedni a sztárzenészeket, mint meggyőzni a menedzsereiket és az érintett lemezcégeket, hogy mondjanak le a koncert, majd a várható lemez és film után járó részesedésükről.

A program összeállítása nem volt nehéz, mert Harrison All Things Must Pass című tripla albuma az 1970-es lemezpiac szenzációja volt, rajta olyan slágerekkel, mint a Wah-Wah, a slágerlistavezető My Sweet Lord, az Awaiting On You All vagy a Beware Of Darkness. Így a műsort ezekre, valamint az általa szerzett Beatles-dalokra építette. Nagy elégtétel volt ez George-nak, mert a Gombafejűeknél John és Paul ritkán engedte őt szerzőként érvényesülni, most bebizonyíthatta, hogy e téren sem marad el mögöttük.

VIDEÓ: Bob Dylan - A Hard Rain`s A-Gonna Fall

A Madison Square Gardenben tartott délutáni és esti koncert, amelyet összesen mintegy 40 ezren láttak a helyszínen minden elképzelést felülmúlt. Pandit Ravi Shankar kvartettje nyitotta meg a programot, majd jöttek George-ék, fúvósokkal és fekete vokalistákkal kiegészítve. Az akkor már Krishna-hívő Harrison hosszú hajával, szakállával úgy festett, mint egy hindu bölcs. Saját dalai mellett felcsendült három Beatles-örökzöld, a While My Guitar Gentle Weeps, Clapton finom szólójával, a Something és Here Comes The Sun - ez utóbbi két akusztikus gitárral. Ringo Starr elénekelte híres fahangján önálló slágerét, az It Don't Come Easy-t, amikor pedig a bemutatásokra került sor, a közönség ovációjára a banda a Yellow Submarine-ból húzott tust a dobosnak. Igazi gospeles szenvedéllyel énekelte Billy Preston a That's The Wayt, Russell fergetegesen dolgozta fel a Rolling Stones-féle Jumpin' Jack Flasht. Aztán jött Dylan, és korai korszakának leghíresebb dalait adta elő a publikum tombolása közepette a Blowin' In The Windtől a Mr. Tamburine Manig. Az azóta irodalmi Nobel-díjassá avatott minnesotai trubadúr utólag bevallotta, hogy valósággal rettegett, mielőtt a mikrofon elé szólították…

A finálé ismét George-é volt, a Bangla Desh című dallal, amely kislemezen két nappal a koncert előtt jelent meg.

„Eljött egy barátom hozzám,

szemében könnyek ültek.

Hazám odavész – mondta –

Hogyan segítsek?

Bár fel sem fogtam a bajt,

tudtam, cselekedni kell,

most arra kérlek titetek,

mentsünk meg néhány életet”

(GNL fordítása)

-énekelte George Harrison, és az utolsó taktusokat a közönség szűnni nem akaró ünneplése közepette játszotta együtt az összes fellépő.

VIDEÓ: George Harrison - Bangladesh

A kettős koncertből tripla, fotóalbummal gazdagított lemezdoboz lett már 1971 karácsonyára és 1972 tavaszán mutatták be a nagyszerű koncertfilmet, Saul Swimmer rendezésében. A Krishna-tudatúak öltözékére utaló narancsszínű dobozra nyomtatott fotó az üres tál előtt ülő éhező kisfiúval fogalommá vált. A résztvevők valamennyi bevételt, valamint gázsijukat a résztvevők átutalták a kelet-ázsiai országnak. Mindjárt a koncertek után kapott egy 250 ezer fontos csekket az UNICEF, az ENSZ gyermekalapja, amelynek keretén belül George Harrison külön alapítványt hozott létre. Összesen 15 millió dollár gyűlt össze a Bangla Desh-projektben.

Ez a segítség ugyan csepp volt a tengerben, de mégis felébresztette a világ lelkiismeretét, és bebizonyította: a "hosszú hajú gitárnyekergetők" tudatában vannak népszerűségükből fakadó felelősségüknek is.

A Koncert Bangla Deshért elindított egy máig tartó folyamatot. Azóta több tucat hasonló híres rock-összejövetelt tartottak a világban, köztük az 1978-as Kambodzsa-koncertet (annak a rendezvénynek atyja egy másik Beatle, Paul McCartney volt), az 1985-ös Live Aidet, amely felett Bob Geldof, a Boomtown Rats és Midge Ure, a Ultravox frontembere bábáskodott, az 1988-as Amnesty International által szervezett Human Rights, Now-turnét. Geldof és Bono, a U2 humanitárius tevékenységéről is elhíresült énekese hívta életre az eddigi utolsó ilyen nagy nemzetközi megmozdulást, a 8 helyszínen tartott Live 8-et, amelyet 2005-re, a Live Aid 30. évfordulójára időzítettek. Sok zenész mozdult meg az AIDS-betegekért – ilyen volt például a Freddie Mercury emlékére rendezett 1992-es londoni koncert – a háborús övezetekben élő gyermekekért, természeti katasztrófák, például a 2004-es dél-ázsiai, többek között ismét Bangladest sújtó szökőár áldozataiért. De zenészek adtak hangot 1988-ban a Free Mandela-koncerten a dél-afrikai polgárjogi vezető szabadon bocsátását követelőknek is. A világot ugyan egyik sem váltotta meg - sőt a segélyezésre szánt összegek gyakran szőrén-szálán eltűntek a közvetítők kezében - de a szándék mindig nemes volt, és bizonyította, hogy a Föld különböző tájain élő, sokféle gondolkodású emberek képesek összefogni fontos, sokakat érintő célok érdekében.

A Koncert Bangladesért 50 éve kíséri az életemet, talán azért is, mert megrendezése napján voltam 15 éves, és már akkor a rock-zene nagy rajongója. A filmet 1972 nyarán láttam Helsinkiben Édesapámmal, és rögtön megkaptam az albumot is, így családunk 65 finn márkával (akkori árfolyamon 520 forint) járult hozzá George alapítványához. Azóta is őrzöm a dobozt, benne a mozijegyet – e sorok írásakor is természetesen ezt a felvételt hallgatom. A következő évben már diákzenekari társaimmal Hódmezővásárhelyen néztük meg a filmet, egy héten hatszor, hogy gitárosaink pontosan „leszedhessék” Harrison, Clapton és Dylan akkordjait. Amikor George 2001. november 29-én meghalt, nem is volt kérdés számunkra Párommal, hogy a Koncerttel búcsúzzunk el tőle...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: