Amikor még Adam Driver karizmája is kevés – megnéztük a 65 című filmet
Muszáj úgy kezdenem, hogy nem Adam Driver a hibás! Jó eséllyel miatta ül be erre a mozira az ember, és lehet, hogy jogos csalódottsággal is távozik, de erről a színész tényleg semmit sem tehet. Hiszen láthattuk már vicces és furcsa kapcsolatokban a Girls című sorozatban, odaadó apaként a Marriage Storyban, vagy éppen Kylo Renként a Star Warsban, és minden szerepben kivételes öröm nézni a játékát.
(Mondjuk az is igaz, hogy a fent említett filmet, és annak folytatását csak íróként jegyzik, és ott a rendező John Krasinski volt.)
Nem segít az sem a helyzeten, hogy Magyarországon 16-os besorolást, valamint horror és sci-fi címkét kapott az alkotás. Pedig ez a film ennél távolabb már nem is állhatna egy horrortól.
A történet 65 millió évvel ezelőtt játszódik. (Szóval abszolút nem a jövőben, ahogy ezt sok helyen, rövid leírásként olvasni lehet.) Egy űrhajós (Adam Driver) épp hibernált embereket szállít két bolygó között, amikor balesetet szenved, és a dínókkal teli Földünkre zuhan. Milyen izgi történelemhamisítás, nem? Nemhogy éltek előttünk tökéletesen emberszerű lények, de még fejlettebbek is voltak, mint mi most. A balesetet az utasok közül csak egy kislány (Ariana Greenblatt) éli túl, így nem túl meglepő módon a cél az lesz, hogy ők ketten hazajussanak.
Szerintem a történet annyira kiszámítható és gyenge, hogy olyan fordulat senkit sem fog érni, amitől leesik a székről, de kötelességemnek érzem, hogy szóljak:
Ismerős ez a sztori? Egy ismeretlen világ. Két idegen. Az egyikük egy árván maradt lány, a másikuk egy apa, aki pont nemrég vesztette el a hasonló korú lányát. A legújabb videojáték-adaptáció, az HBO Maxon nemrég hatalmas sikerrel bemutatott The Last of Us története is kísértetiesen hasonló.
Ha látta az ember a sorozatot, nem tudja nem összehasonlítani a két szereplő kémiáját, a bejárt utat, és az építkező érzelmeket. A 65 pedig finoman fogalmazva is csúnyán alulmarad mindenben.
Pedig Adam Driver rutinból hozza a formát, de egyszerűen nem tud elég jól kapcsolódni a kislány szerepébe bújt Ariana Greenblatthoz. A történet szerint nem beszélik egymás nyelvét, így alapból egy normális monológ sem tud kialakulni kettejük között. Van pár kedves és vicces szituációjuk, de nagyon súlytalan az egész, nem építkezik annyira, hogy körmünket rágva izgulnánk értük a véghajrában.
Aztán itt vannak a dinoszauruszok, amik sok helyen egész jól néznek ki, hangulatosan kergetik a főhősöket, de sokkal többet érzelmileg nem adnak hozzá. Szépen lassan jönnek, egyre többen, egyre nagyobbak. És amikor meghal az óriási főellenségdínó, akkor kapunk még egy ugyanolyat, meg még egy ugyanolyat...
Viszont a vágás határozottan pocsék. Az amúgy is döcögős forgatókönyvet még lejjebb tolja. Csak egy példa: A főhősök egy barlangban ragadnak, kúsznak-másznak, majd rájuk szakad az egész. És akkor hirtelen a kislány kiszabadul, és egy karcolás nélkül, abszolút kosz- és pormentesen fut is tovább a felszínen.
Felsorolni sem lenne elég hely, hogy hány ilyen pillanat van, amikor össze tudod rakni a lényeget, tudod követni a cselekményt, de képileg totál zavaros és kusza az egész. És a szereplők viselkedésében is túl sok logikátlanság van, de ebbe már bele sem megyek, mert teljesen felesleges mélyebb drámát vagy összetett érzelmeket keresni.
A katarzis annál a pontnál jön el, amikor a kislány megtudja, hogy az űrhajós végig hazudott neki, és már rég nem élnek a szülei. De ezt a "vitát" is gyorsan, egy könnycseppel lerendezik, és sietnek tovább még egy pár őshüllővel megküzdeni.
Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy sokak számára élvezhető ez a mozi (és ha hallhattam volna Adam Driver eredeti hangját, talán én is nyugodtabban ülten volna végig), de hogy maradandót nem tett le az asztalra a 65, az biztos.
