KULT
A Rovatból

Amikor még Adam Driver karizmája is kevés – megnéztük a 65 című filmet

A 65 remek főszereplővel, látványos dinoszauruszos jelenetekkel, és némi csavarral próbál lekenyerezni, de mégsem áll össze az egész. Kritika.

Link másolása

Muszáj úgy kezdenem, hogy nem Adam Driver a hibás! Jó eséllyel miatta ül be erre a mozira az ember, és lehet, hogy jogos csalódottsággal is távozik, de erről a színész tényleg semmit sem tehet. Hiszen láthattuk már vicces és furcsa kapcsolatokban a Girls című sorozatban, odaadó apaként a Marriage Storyban, vagy éppen Kylo Renként a Star Warsban, és minden szerepben kivételes öröm nézni a játékát.

A film végeredményéért az író- és rendezőpáros Bryan Woods és Scott Beck azonban joggal kérhetőek számon, hiszen ha valami olyat várunk most is tőlük, amilyen az előző filmjük, a Hang nélkül volt, akkor rendesen hoppon maradunk.

(Mondjuk az is igaz, hogy a fent említett filmet, és annak folytatását csak íróként jegyzik, és ott a rendező John Krasinski volt.)

Nem segít az sem a helyzeten, hogy Magyarországon 16-os besorolást, valamint horror és sci-fi címkét kapott az alkotás. Pedig ez a film ennél távolabb már nem is állhatna egy horrortól.

Ha viszont a helyén kezeljük, és egy kalandos, dínós, tiniknek szóló, popcorn-mozinak hívjuk, akkor talán nem okoz csalódást. Bár hibái ettől még bőven vannak.

A történet 65 millió évvel ezelőtt játszódik. (Szóval abszolút nem a jövőben, ahogy ezt sok helyen, rövid leírásként olvasni lehet.) Egy űrhajós (Adam Driver) épp hibernált embereket szállít két bolygó között, amikor balesetet szenved, és a dínókkal teli Földünkre zuhan. Milyen izgi történelemhamisítás, nem? Nemhogy éltek előttünk tökéletesen emberszerű lények, de még fejlettebbek is voltak, mint mi most. A balesetet az utasok közül csak egy kislány (Ariana Greenblatt) éli túl, így nem túl meglepő módon a cél az lesz, hogy ők ketten hazajussanak.

Szerintem a történet annyira kiszámítható és gyenge, hogy olyan fordulat senkit sem fog érni, amitől leesik a székről, de kötelességemnek érzem, hogy szóljak:

innentől arcátlanul spoileres leszek.

Ismerős ez a sztori? Egy ismeretlen világ. Két idegen. Az egyikük egy árván maradt lány, a másikuk egy apa, aki pont nemrég vesztette el a hasonló korú lányát. A legújabb videojáték-adaptáció, az HBO Maxon nemrég hatalmas sikerrel bemutatott The Last of Us története is kísértetiesen hasonló.

És a The Last of Us után egy erősebb forgatókönyvvel megtámogatott mozinak sem lenne könnyű dolga, de így szinte nevetséges ez az egész.

Ha látta az ember a sorozatot, nem tudja nem összehasonlítani a két szereplő kémiáját, a bejárt utat, és az építkező érzelmeket. A 65 pedig finoman fogalmazva is csúnyán alulmarad mindenben.

Pedig Adam Driver rutinból hozza a formát, de egyszerűen nem tud elég jól kapcsolódni a kislány szerepébe bújt Ariana Greenblatthoz. A történet szerint nem beszélik egymás nyelvét, így alapból egy normális monológ sem tud kialakulni kettejük között. Van pár kedves és vicces szituációjuk, de nagyon súlytalan az egész, nem építkezik annyira, hogy körmünket rágva izgulnánk értük a véghajrában.

És nincs is min izgulni, hiszen pontosan tudjuk, hogy nem fognak csak úgy meghalni a közepén, hiszen akkor miről szólna a film vége.

Aztán itt vannak a dinoszauruszok, amik sok helyen egész jól néznek ki, hangulatosan kergetik a főhősöket, de sokkal többet érzelmileg nem adnak hozzá. Szépen lassan jönnek, egyre többen, egyre nagyobbak. És amikor meghal az óriási főellenségdínó, akkor kapunk még egy ugyanolyat, meg még egy ugyanolyat...

Ettől függetlenül a látvány a film erőssége. Szépek a színek, szép a környezet, és jó nézni a szereplőket meg a vadállatokat is.

Viszont a vágás határozottan pocsék. Az amúgy is döcögős forgatókönyvet még lejjebb tolja. Csak egy példa: A főhősök egy barlangban ragadnak, kúsznak-másznak, majd rájuk szakad az egész. És akkor hirtelen a kislány kiszabadul, és egy karcolás nélkül, abszolút kosz- és pormentesen fut is tovább a felszínen.

Felsorolni sem lenne elég hely, hogy hány ilyen pillanat van, amikor össze tudod rakni a lényeget, tudod követni a cselekményt, de képileg totál zavaros és kusza az egész. És a szereplők viselkedésében is túl sok logikátlanság van, de ebbe már bele sem megyek, mert teljesen felesleges mélyebb drámát vagy összetett érzelmeket keresni.

A katarzis annál a pontnál jön el, amikor a kislány megtudja, hogy az űrhajós végig hazudott neki, és már rég nem élnek a szülei. De ezt a "vitát" is gyorsan, egy könnycseppel lerendezik, és sietnek tovább még egy pár őshüllővel megküzdeni.

Próbáltam megérteni és elfogadni, hogy itt a lényeg a szórakoztatás, hogy ez csak egy habkönnyű kaland, de 93 perc rettentően sok a felszínes akciójelenetekre. Hiszen bőven lett volna idő legalább jobban elmélyíteni a karaktereket.

Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy sokak számára élvezhető ez a mozi (és ha hallhattam volna Adam Driver eredeti hangját, talán én is nyugodtabban ülten volna végig), de hogy maradandót nem tett le az asztalra a 65, az biztos.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csinovnyikok” – ez volt az alaphang a kommentekben.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon, ahol egyedüli magyar versenyfilm volt.

Hamar híre ment, hogy a kisfilmhez a Nemzeti Filmintézet semmivel nem járult hozzá, magyarán hazai támogatás nélkül készült el. Összesen háromszor dobták vissza a filmötletet egyébként.

Erre jött a Nemzeti Filmintézet egymondatos gratulációja a Facebookon:

„Óriási gratuláció a 27 címü rövidfilm alkotóinak az Arany Pálmához!”

– írták.

Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert ha beleolvasunk a kommentekbe a bejegyzés alatt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy magukra rántották az abroszt és ami rajta volt...

„A filmintézet háromszor visszadobta a tervet, így Franciaországban készült. Ez szégyen és kiválóan leírja a fideszes filmintézet működését.”

„Úgy tűnik ebből a gratulációból, mintha bármi közötök volna a filmhez és alkotóihoz. Ja, mégis. Annyi, hogy elutasítottátok őket többször is. Nemtelen ez a behízelgős álgratuláció.”

„Elég abszurd ez, mekkora gombóc lehet, hogy egy a rezsimnek nem behódoló, többször is visszautasított művésznek gratulálni kellett. Lehet, ha a stadionok füvét gereblyéző jobbágyokról szóló filmet készített volna, annak jobban örültök. Főleg ha flexibilis költségvetéssel készül.”

„Szerintem "nektek" ehhez hozzá sem szabadna szólnotok! Semmi közötök hozzá! Max a szégyen, hogy "megint" úgy érvényesül magyarként valaki a világban, hogy innen fél kontinenssel odébb álltak vele szóba. Nem pedig itthon, a hazájában. Hányinger a köbön!”

Kattints még kommentekért, és hogy végül hogy készült el a film:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meghalt Szegedi Erika színésznő
A Jászai Mari-díjjas színművész közel ötven évig volt a Vígszínház tagja, ezalatt több mint 70 szerepben állt színpadra.

Link másolása

81 éves korában pénteken meghalt Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja. A hírt a színház közölte a Facebook-oldalán.

A Vígszínház azt írta, hogy Szegedi Erika balerinának készült, de később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepe várt rá.

A Vígben töltött évtizedek alatt több mint 70 szerepben állt színpadra. Felejthetetlen alakításai közé tartozik Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

Munkásságát többek között Jászai Mari-, illetve Déryné-díjjal tüntették ki, de megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is.

„Szerepről szerepre formálódva és fejlődve bizonyította be Szegedi Erika, hogy különleges lelki hőszabályozóval rendelkezik, amellyel a szenvedély és az érzékiség forróságától, egy belső permanens izzáson át a gúny vagy a gonoszság metsző hidegéig széles skálán képes megjeleníteni a legváltozatosabb nőalakokat. Vérbő, szépasszonyt, szenvedély lázában emésztődő klasszikus figurát, gyermekien naiv butuska személyt, veszedelmesen ravasz perszónát, s ki tudná felsorolni még, hányféle karaktert, sorsot, életet” – ídézték egy 1977-ben róla megjelent kritikát

Szegedi Erika azonban akkor még csak pályájának elején járt, de ez a jellemzés mindvégig igaz maradt rá. Utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott, hol kisgyermekként, hol pedig fölényes, rafinált asszonyságként komédiázott.

„Emlékét szeretettel őrizzük és ápoljuk”

- zárta bejegyzését a Vígszínház.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Hatalmas siker: magyar rendező nyert Arany Pálmát Cannes-ban
Buda Flóra Anna animációs filmje a legjobb rövidfilm lett a rangos filmfesztiválon.

Link másolása

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén. A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért.

A díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét, valamint a fesztiválnak a meghívásért Cannes-ba, ahol „élete legcsodálatosabb hetét töltötte”.

A rendezőnő az Arany Pálmát a magyar tanároknak és diákoknak, valamint a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak ajánlotta.

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet. Ám ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1-7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A cannes-i fesztivál rövidfilmes versenyében utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat: Mészáros Péter Eső után című kisfilmje, azt megelőzően pedig 1996-ban Iványi Marcell Szél című filmjét díjazták az Arany Pálmával.

Buda Flóra Anna az MTI-nek Cannes-ban elmondta: tíz évig készítette a 27 című animációs művét, alapvetően a lakhatási válságról szeretett volna filmet készíteni. Az alkotás főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él.

„A film arról szól, hogy egy fiatal nőnek hogyan kapcsolódik a szexuális fantáziájához az a bezártság, amit felnőttként egy szüleinél élő nő megél. Ezért egy szociópornót készítettem”

– hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagy örömet jelentett számára, hogy az alkotás élőszereplős filmekkel együtt szerepelt a rövidfilmes versenyben, és a tervei között szerepel, hogy a jövőben élőszereplős filmet is rendezzen.

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén (MOME Anim). Diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. A film ezt követően további több mint száz fesztivál programjában szerepelt.

A 27 című rövidfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin, a zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte. A gyártó Boddah nevű formációt 2013-ban alapította Osváth Gábor, Rév Marcell és Szimler Bálint a Balaton Method című zenés film gyártására. A cég az elmúlt évek több sikeres hazai animációjáért felel, egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete elnevezésű válogatásában bemutatott Superbia című filmért, Tóth Luca rendezésében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Új Stephen King horrorklasszikus született? – Ilyen lett A mumus
Ilyen erős kezdést régen láttam moziban. Atmoszférikus, brutális és mégis 16-os korhatár? Ekkor még azt gondoltam, ez lesz az év horrorfilmje.

Link másolása

Sokféleképpen tekinthetünk A mumusra. Metafora a veszteségről, a gyász feldolgozásáról és a továbblépésről. Lehet könnyed esti szórakozás egy ijesztő horrorfilmen. Esetleg tekinthetünk rá olyan kis költségvetésű horrorként, ami a Mosolyogj és a Barbár sikere nyomán megpróbált nagyot kaszálni. Az igazság valahol a három keverékében van.

A mumus nyitó képsorai nagyon hatásosak. Átütő atmoszféra, sötét, de mégis kellően megvilágított szoba, ijesztő hangkeverés, hirtelen erőszak, és egy vérfröccsenés. Mosollyal az arcommal ültem, és ekkor még voltunk így sokan. Ezek a jelzők egyébként az egész filmet leírják: hirtelen, gyors erőszak, a sötétben zavarba ejtően mozgó szörny, hatásos fényképezés és hangkeverés. Bár a címszereplő szörnyeteg mozgása lendületes és agresszív, sajnos a film tempójáról ez nem mondható el.

A röpke 98 perces játékidő csak vánszorog.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire erős kezdésből ilyen mélyet lehet zuhanni. Amikor történik valami mumushoz kapcsolódó akció, akkor összeszorul az ember torka, de ahogy a színészek kerülnek a fókuszba, hamar unalomba fullad a sztori. Túl nagy a kontraszt, pedig éreztem a potenciált benne, hogy ez legyen a következő nagy horrordobás.

Stephen King novellája alapján, Rob Savage rendező készítette a filmet. Itt a szó szoros értelmében rövid történetről beszélünk, hiszen mindössze 18 oldalas a mű. Éppen ezért a stúdió kedvéért Scott Beck, Bryan Woods és Mark Heyman írók ezt egész estés hosszúságúra bővítettek.

Will Harper (Chris Messina) pszichiáter, aki

nem tudja feldolgozni felesége elvesztését és nem is akar foglalkozni a gyásszal, csak elzárja magában fájdalmát.

Ekkor egy számára ismeretlen páciens, Laster meglepi az otthonában és könyörög, hogy segítsen neki. A zavart Lester Billings (David Dastmalchian), amint egyedül hagyja pszichiátere, látszólag öngyilkos lesz a házban, ahol a doktor lánya, Sadie (Sophie Thatcher) találja meg a holttestét. Lester akaratán kívül az orvos családjára szabadít egy átkot, vagyis egy szörnyet, aki a bánatukból és szenvedésükből táplálkozik, egészen addig, amíg az őrületbe nem kergeti áldozatait.

Ez a casting a „láttam már valamiben” tipikus esete. Ismeretlenebb arcokat kértek fel a szerepekre, akiknek így lehetőségük adódott a bizonyításra. Sophie Thatcher mint főszereplő, élt is ezzel és viszi a hátán a filmet. Ő a Yellowjackets sorozatból lehet sokaknak ismerős, ahol szintén egy talpraesett csajszit játszik. Kistestvére a remek Vivien Lyra Blair, az Obi Van-sorozat irritáló Leia hercegnője, aki itt kiemelkedő,

a két testvér együtt pedig tökéletes.

Az apa kicsit tutyimutyi, de a testvérpár egyértelműen értelmes, életrevaló, reális karakterek. Sokszor egy horrorfilmben a szereplők döntései okozzák a legnagyobb fájdalmat a nézőnek, de itt nem ez a helyzet. Kemény csajok, akik legjobb tudásuk szerint oldják meg a problémákat.

Az alkotók próbálták kerülni a „kinges” kliséket, az apa nem alkoholista, nincs igazán vallási szimbolika se, azért a középiskolában még elfért egy-két erőszakos tini, de érezni a törekvést, hogy ne csak egy zsánerelem-gyűjtemény legyen a mozi. Ugyanakkor ez a történet teljesen jellegtelen és unalmas. Próbálják kerülni a megszokott köröket, úgy, hogy közben hasonló eredményhez jutnak: unalom. Tényleges gyilkosság alig történik, aki vérzuhatagot vár, nem ezt a filmet keresi.

Mondjuk amit a kamera nem mutat, sokszor félelmetesebb, mint amit a képünkbe kapunk.

Ügyesen kerülik a jumpscare-eket, de sokszor ingerszegény megoldásokat vetnek be. A mumus dizájn egyértelműen dicséretes. Az ügyes világításnak és operatőr munkának köszönhetően nem sokszor látjuk a sötétben leselkedő rémet, de amikor előkerül, főleg a végső harc során igencsak látványos és kreatív. Nem csak gyenge CGI-t látunk, próbáltak különleges karakterisztikát adni a szörnynek.

Összességében mi az, ami jó? Amikor a mumus vadászik, olyankor a vér megfagy az emberben. Hiába kicsit gagyi és kiszámítható és vértelen, nagyon hatásos. Mi az, ami elhibázott? Rossz a ritmusa. Ennek elkerülésére, a tempót feszesebbre kellett volna vágni, a tartalmat pedig bővíteni.

Stephen King nem 200 oldalnyi papírra vetette A mumus történetét, hanem kevesebb mint 20 oldalra

és ez nem véletlen. Úgy hathat, hogy nem tetszett A mumus, pedig igen is jól szórakoztam rajta, volt egy-két kellemes pillanata, sőt néhány jelenetben még meg is mosolyogtattak fekete humorral.

Aki járatos a horrorfilmek világában, az tudhatja, mire számítson: mi-mit jelképez, egyértelmű metaforák, könnyed feszültség, ki fogja túlélni a kalandot, hová fog kifutni az eseménysorozat. Ugyanakkor

a szörny designja, hangja, mozgási energiája, erőteljes jelenléte igen is a nézővel marad.

Egyértelműen tudom ajánlani, horrorfanoknak csemege lehet, de nem a vérengzős fajtából. Egy esélyt mindenképp megérdemel A mumus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: