KÉK HÍREK
A Rovatból

Áder vagy Majtényi: ma eldől ki lesz Magyarország új államfője

Hétfőn, 9.30-tól a jelöltek felszólalásával kezdődik a választási folyamat, ezután kezdődik a titkos szavazás. Eredmény ekkor valószínűleg még nem lesz.


Az Országgyűlés ma két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Az első titkos szavazást fél tízkor tartják az államfőről, de várhatóan nem lesz meg a szükséges kétharmad.

Ehhez ugyanis 133 képviselőnek kellene Áder Jánosra szavazni, a Fidesz-KDNP-nek pedig csak 131 képviselője van.

Ráadásul az államfőválasztáshoz nem a jelenlévő, hanem az összes 199 képviselő kétharmada+1 szavazat kell. A második szavazási fordulót 11:45-kor kezdik, ide már elég az egyszerű többség. Ebből délután egyre lehet eredmény.

Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé öt évre, aki - a voksok számától függetlenül - a legtöbb szavazatot kapta.

A jelöltek

Áder János

ach der janos

Áder János (született: Csorna, 1959. május 9.) magyar jogász, politikus, Magyarország köztársasági elnöke. 1990 és 2009 között országgyűlési képviselő, 1997 és 1998 között az Országgyűlés alelnöke, majd 2002-ig elnöke. 2002 és 2003 között ügyvezető alelnökként a Fidesz – Magyar Polgári Párt, 2002-től 2006-ig a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2009-től 2012-ig európai parlamenti képviselő, 2012. januártól októberig az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága alelnöke.

2012. április 16-án Orbán Viktor javaslatára a Fidesz-KDNP frakciószövetség államfőjelöltje lett. Május 2-án az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta, az Alaptörvény rendelkezése szerint 8 nappal később, 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Majtényi László

majtenyi

Majtényi László (született: Budapest, 1950. november 30.) magyar jogtudós, egyetemi tanár volt Pécsen és a budapesti Műszaki egyetemen is, az MTA doktora. Kutatási területe kezdetben a tengerjog volt, később az ombudsmani intézménnyel foglalkozott. 1995 és 2001 között adatvédelmi biztos (ombudsman), 2008–2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke volt.

Forrás: Wikipedia, Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: