KULT
A Rovatból

„Boomer vagyok, 35 évesen. Ideje felvállalnom” – Abel Label lemezpremier

Az új album dalai között van olyan, amit a Covid-lezárásokat övező képmutatás, egy másikat pedig a szomszédunkban dúló háború ihletett. Mindezt igazi rockos hangszerelés kíséri.

Link másolása

A korábban főként dobosként ismert Mihalik Ábel manapság inkább producerként tevékenykedik (bár eredeti hangszerét sem engedte el teljesen), emellett pedig Abel Label nevű szólóprojektjével is aktív. Az élőben már jó ideje teljes zenekarként működő formáció különlegessége, hogy mindegyik lemez más műfajban készült: Ábel kalandozott már többek között a funk, a blues és az elektronika berkeiben, legújabb albumát pedig vérbeli rockos hatások jellemzik.

A dalszerző-frontember szerint azért Boomer Music lett a lemez címe, mert „nem nagyon hallgatnak manapság a fiatalok olyan zenét, mint én szoktam, vagy amiken felnőttem. Apám generációjának egy későbbi verziójának érzem magam sokszor. A címadó dalban írom is, hogy boomer vagyok 35 évesen. Ideje felvállalnom” – fogalmaz, hozzátéve, hogy egyébként egész sok mai zenét kedvel.

A lemez itt hallgatható meg:

A borítót Vigovszky Rita Szederke készítette Adamkó Péter fotója alapján. A szövegeket lektorálta Chovanecz-Molnár Éva, az albumot maszterelte Fenyvesi Márton. A külön kiemelt kivételektől eltekintve minden hangszert Ábel szólaltat meg, és ő is énekel. Spotify-on IDE KATTINTVA hallgatható.

Röviden az egyes dalokról

It shall pass – a pszichológusom nyugtatott ezzel, hogy mikor szorongok, gondoljak arra, hogy ez is el fog múlni. Ezt kicsit a dalszövegben továbbgondoltam. Akkoriban vettem egy basszustorzítót, ami megihlette ezt a riffet. Igazából a basszus volt meg legelőször az egészre és abból jött minden más hangszer.

Cliché – Ez egy kedves kis dal arról, hogy tudnánk egymást szeretni, ha nem lennének túl nagy elvárásaink másokkal szemben, illetve magunkkal szemben is óriási elvárásaink vannak. A másokkal való elvárásaink figyelésének egyik legjobb tesztje a forgalomban való közlekedés autóval. Még mindig bele tudok kerülni intenzív mérgelődésbe mások cselekedetei miatt, de már sokkal jobb a helyzet, mint pár éve. Gyakran tudok kedvesen legyinteni újabban.

Folk – Itt a gitárriff született meg először, aztán mivel elég népiesnek éreztem a motívumot, valahogy emlékeztem, hogy az „Elmegyek, elmegyek..” c. népdalt mindig is fel akartam dolgozni valamilyen módon. Végül ezt a dalt választottam erre a célra.

Game – Azt gondoltam, ez amolyan Foo Fighters-es dal lesz és ugyan kicsit olyasmi lett, de azért csak tettem bele fuvolát és idióta szólamokat, hogy ne legyen olyan. A szöveg arról szól, hogy az élet egy játék / illúzió és most már értem, szóval megpróbálok minél jobban játszani és szórakozni benne.

Boomer – ez egy nem annyira udvarias véleménydal főleg a trap műfajról, de a mai popsztár-ideálról is. Ebben vallom be, hogy 35 évesen boomer vagyok. Az az érdekes, hogy konkrétan egyre hamarabb maradnak le komplett generációk a technikai fejlődés exponenciális gyorsulása és a divatok mihamarabbi változása miatt. Már a 25 évesek zenei ízlését és sokszor kommunikációját sem értem egyáltalán, míg régebben azért tíz év még nem volt ennyire áthidalhatatlan szakadék. Ez persze lehet, hogy nem így van, de szubjektíven eléggé így tűnik.

We all belong – Mostanában nagyon foglalkoztat a tudat és minden ehhez kapcsolódó kérdés. Egyre inkább azt gondolom, hogy össze vagyunk sokkal jobban kötve, mint eddig valaha gondoltuk (és néhányan akartuk volna). Bár ez a dal kicsit hurrá-optimista, de a célja az, hogy rávilágítson, mennyien járunk szinte ugyanabban a cipőben és sosem vagyunk egyedül, még ha valaki annyira rosszul is érzi magát a bőrében, hogy ezt hiszi éppen.

A dalban Meggyes Ádám és Kováts Gergő fúj az Irie Maffiából (és Kéknyúlból is részben).

Nicely done – Ezt a dalt a Covid ihlette és az a körüli, kissé fasiszta intézkedések, illetve a képmutatás és a virtue signaling is témája. Sajnos a közösségi média sok esetben a vélt morális fölényünk villogtatásáról szól, de amúgy is nagyon szomorúnak látom az egész szosal médiát jelenleg. Kellene valami reform, nem?

Egyik barátomnak azt mondtam, hogy jó kis Blur dalt írtam és emiatt hónapokig azt gondolta, hogy ez a dal egy Blur feldolgozás. Mondjuk lehetne is.

Round & round – Ezt teljes egészében Galambos Peti énekli, aki a lemezen több dalban is közreműködik. Az élet körbe-körbe forog és valójában nem tudunk róla túl sokat.

Sinking – Ezt is Peti énekli. A szorongásról és kényszeres gondolatokról szól. Hogy mennyire rabul tud ejteni egy-két teljesen indokolatlan félelem. Megakadályoz az életben is, ha nem teszel valamit ellene – vagy kérsz segítséget.

Look – Ezt a dalt a mellettünk dúló háború ihlette. Ahogy idősödöm, egyre érthetetlenebb lesz a háború eszméje számomra. Nem akarok semmiféle erkölcsi felsőbbrendűséget kifejezni, csak sajnálom, hogy még mindig nem jöttünk rá, hogy mások gyilkolgatásával magunkat gyilkoljuk tulajdonképpen. Ráadásul ugye nem is a közkatona tehet róla, hanem jóval feljebb azok, akik be sem teszik a lábukat a harctérre. Kellemetlen belegondolni.

A lemezen körülbelül másfél évet ültem, és már csak azért is fejeztem be, hogy végre elengedhessem a kezét. Innentől az lesz vele, amit akarnak, hogy legyen. Próbálok ihletett maradni és figyelni a belső hangomra és a kreativitásom megtartására, de a mai helyzetben, ebben a furcsa, sietős taposómalomban nem nagyon van tér nem mainstream projekteknek itthon – pláne ha angol nyelvű - és nehéz ezzel lélekben dűlőre jutni. Sok körülöttem levő alkotón látom ezt a csendes elkeseredést.

Na de nem akarom negatív energiákkal zárni a mondandóm, hanem örüljön velem, aki akar, hogy megjelent végre a lemez és jöjjön is el a december 15-i lemezbemutatónkra a Turbinába!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: