KULT
A Rovatból

A zsűri állva tapsolt, Gáspár Laci zokogott az X-Faktor első élő show-jában

ByeAlex szerint az egyik produkció kiégette a cukiságfaktort: az Oscar-díjas Mindenki betétdala csendült fel.


Szombaton is volt X-Faktor, most már élő show-val, amibe a műsort hét közben feladó Nagy Krisztián helyére Bereznay Dánielt hívták vissza. A műsor közös dallal indult, aminek kissé Village People hangulata volt a rappelő napközis tanárral, az estélyibe bújtatott operaénekessel, a tetovált kopasz lánnyal és a többiekkel, de legalább érdekes az idei felhozatal.

Elsőként a szempilla stylist, Berta Dániel állt színpadra, aki egy Punnany Massif rockabilly átdolgozással készült. Habár az ember fejében folyamatosan az pörgött, hogy ez az egész vajon hogyan jutott eszébe, ennek ellenére teljesen szórakoztató volt. Jó ötlet volt valami különlegeset hozni, ami még emészthető mindenki számára, és külön érdekesség, hogy a rockabilly-éneklést is nagyon jól vette le a versenyző. Gigi szerint Dani most nem mutatta meg, hogyan tud énekelni, Peti úgy gondolta, hogy tökéletesen indult vele a show.

Petinek szerintem teljesen igaza volt, ki kell végre szakadni abból a hozzáállásból, hogy minden egyes versenyzőnek minden alkalommal hatalmas Beyoncé-balladákat kell tolni a győzelem érdekében.

Nem csak technikás énekesekre van szükség, hanem bizony olyanokra is, akik képesek újragondolni egy nótát.

berta

Hallgasd meg a produkciót ide kattintva!

Másodikként ByeAlex mutatta be Tóth Bettinát, aki Magyarország első számú énekversenyén felcsendült produkciójában egyetlen hangot sem énekelt. Ettől függetlenül a lány félelmetes és cuki is egyszerre, ami érdekessé teszi, és nyilván nem kizárt hogy rapperként lesz közönsége. Ám ez egyértelműen inkább Csillag Születik-produkció volt. A Faktort néző nyugdíjas nénik szerintem egyszerűen nem értik, hogy ez meg vajon mi lehetetett, és azon lamentálhatnak, hogy fáj-e szegény kislánynak a torka, vagy miért nem énekel, de ne legyen igazam.

Gigi rettenetesen lelkes volt, szerinte a lány lerappelte a közönség fejét. Gigi amúgy két és fél perccel korábban azon akadt fenn, hogy az első énekes dala nem mutatta meg teljes egészében Dániel hangi adottságait.

Szerencsére 3 perc alatt „nagyot fordult vele a világ”, így egy olyan produkció és kiváló tudott lenni, amiben egy nyiffanásnyi énekhang el sem hangzott el.

rap

Hallgasd meg a produkciót ide kattintva!

Gáspár Laci első zenekara, a London Kids zenélt harmadikként, és bár a produkció magabiztos és trendi volt, az énekes a mélyeknél bizonytalankodott, a fejhangokat pedig sajnos egyszerűen elrontotta. Azokat külön ki kell gyakorolni és nem lehet gitározás meg mozgás közben lazán odavetni, mert bár jól néz ki, de nem lesz élvezhető. 
Olyan szempontból jó volt a dalválasztás, hogy nagyon sokat megmutatott az énekes hangjából, ám sajnos ezúttal ugyanez volt a hátránya is. A banda ráadásul nemigen működött együttesként,

inkább tűnt úgy, mintha a szemüveges srác mögött néhány, aznap délután beugrott session-zenész maszatolna magányosan.

Sajnos semmi kommunikáció nem volt a csapattagok között és semmiféle kapcsolat sem. Bár tisztességesen megcsinálták, de nem lehetett azt érezni, hogy ők is élvezik a zenélést, akkor viszont tőlünk, közönségtől meg hogyan várhatnák el ugye... Remélhetőleg ennek csak az izgalom volt az oka, és a jövő héten már jóval összeszokottabbnak tűnik majd a csapat.

Alex szerint ízléssel játszottak, Puskás Peti azt hangsúlyozta, hogy a frontember legyen főnök, Gigi hallotta a fejlődést az énekes hangjában és a zenekarban is. Gáspár Laci szimpatikus abból a szempontból, hogy nem fényezi halálra jelöltjeit. Most is közölte, hogy a fiú korábban rettenetesen hamis volt és Lackó szerint ez megszűnt. (Nem.)

Radics Gigi mentoráltja következett, Mézes Norbert, aki szintén egy hangsúlyos karakter és kisfilmjében szembesült azzal, hogy mentora első produkciója során egész egyszerűen kinevette. Később volt alkalmuk megbeszélni a ciki jelenetet, amit Gigi elegánsan annyival rendezett le, hogy az a reakció természetes és később is meg fogja kapni az énekespalánta. Ez laza volt… Norbert előadásában hozta a tőle megszokott magas, fura hangot, neki a Bodzavirág című dalt választották és annál kedvesebb, karakteresebb, önironikusabb dalt nem is kaphatott volna, egyszerűen tökéletes választás volt.

zsuri

Hallgasd meg a zsűri értékelését ide kattintva!

Az előadás hatásos volt, feledtette az alulintonált hangokat is. Puskás Peti kritikájában úgy fogalmazott: „te egy üzenet vagy”. Alex véleménye szerint „kiégették a cukiságfaktort” a produkcióval, Gáspár Laci csodálatosként jellemezte a dalt és előadóját.

Bereznay Dániel énekelt a folytatásban, akinek mindössze néhány napja volt felkészülni. Ekkora mákot és szerencsétlenséget ritkán produkál így egyben az élet, de Dani nem jött zavarba. A végtelenül szimpatikus versenyző tiszta hanggal vitte végig a nótát, de sajnos annak hallgatása közben nem tűnt karizmatikus előadónak. Lehet, hogy azért, mert a dalválasztás nem volt az igazi, de lehet, hogy a hangszerelés volt kevés. Az egygitáros kíséret sem volt valami jó ötlet, mert a hangszerek sokat tudtak volna dobni a produkció ívén, ami így kissé lapos maradt. Whitney Houstonnak elég volt egy gitár, vagy egy zongora, Bereznay Daninak még luxus kihagyni azt a segítséget, amit egy tisztességes hangszerelés hozzáadhat az előadásához.

„Rájöttél, hogy Londonból hogyan lehet hazacsábítani a fiatalokat Magyarországra”

- mondta szellemesen Puskás Péter Giginek, majd közölte, hogy a versenyzőnek ott a helye az X-Faktorban. ByeAlex, aki a válogatók során ezt a produkciót valószínűleg unalmasnak nevezte volna, most csupán az angol kiejtést kifogásolta.


Ezek után Gáspár Laci konferálta fel Riccot és Claudiát, akik kiváló színpadkép mellett énekeltek, a tőlük megszokott, egészen kiváló minőségben. Ez az átdolgozás nekem nem tetszett, mert az énekdallam megváltoztatása inkább akkor lenne indokolt, ha jobb lesz tőle a nóta az eredetinél, de ők annyira jók hogy, igazából teljesen mindegy, mit énekelnek. Minden mentor egyöntetűen imádta az előadást.

ByeAlex tetovált mentoráltja, Erdős Viola énekelt a folytatásban egy Kispál-átdolgozást, amit valamiért pongyolában adott elő. Fura volt a dalválasztás, így klasszul illett a lányhoz, ám kissé unalmas feldolgozás lett belőle. Bele lehetett volna húzni zeneileg, hogy építkezzen a produkció valamicskét. Gigi azt mondta: szeretné látni a lány további fejlődését, Laci viszont nem tudott elmenni amellett, hogy sokszor hamis volt az énekes.

Az operaénekes Abaházi Nagy Lívia volt a következő énekes, aki tökéletesen hozta a tőle eddig megszokott stabil hangot és profi produkciót. Ehhez ráadásul egy különleges színpadképet is kapott.

Előadása után Gáspár Laci zokogott, a zsűri állva tapsolt, nem is kell ennél nagyobb elismerés.

9

Nézd meg a produkciót ide kattintva!

A műsor utolsó előtti blokkjában a Radio Mobster állt színpadra. Velük kapcsolatban az volt a legfontosabb kérdés, hogy a korábbi, jól sikerült Nancy Sinatra dalt és azt a vonalat vajon milyen irányba viszik tovább, és még inkább: milyen minőségben. Úgy tűnt, egészen másfelé mentek és velük kapcsolatban is az volt az érzése az embernek, hogy más színpadon talán nagyobb sikereket arathattak volna.

Az X-Faktor közönsége talán inkább a populáris zenékhez és átdolgozásokhoz van szokva, amikhez kell és lehet is kreatívan hozzáállni, ám ha valaki átlépi az emészthetőség határait, azzal a szavazatai kockáztatja.

ByeAlex észrevétele szerint az énekes egy kicsit túlordította a produkciót, de Gáspár Laci rövidre zárta a vitát azzal, hogy ő egyszerűen hangnemben rikácsol, így nincs semmi probléma. Puskás Peti egyenesen az elmúlt két év kedvenc zenekarának nevezte az együttest.



Az extracuki Gulyás Roland produkciója előtt épp akartam írni, hogy a kisfilmek szerintem túl hosszúak, ráadásul sokan csak nyávognak benne és a gyengeségeiket hangsúlyozzák, amit szintén nem kéne. Roland filmjét látva vissza kell, hogy vonjam ezt. Nagyon vicces volt a kisfilmje, mert végig nem lehetett rájönni, hogy mikor poénkodik és mikor beszél komolyan. Olyanokról beszélt, hogy sohasem volt barátnője és hogy ő egyáltalán nem macsó, tetszik neki Radics Gigi, ám hiányzik neki énektanára hangja, majd révedezve relaxált kicsit a Barátok Közt zenéjére. Szerintem össze-vissza szívat mindenkit ezekkel a szövegekkel, de tény, hogy kiválóan érzi, mit kell a kisfilmekben mondani.

A produkció akár nehéz is lehetett volna, mert Ed Sheeran gyönyörű éneklést mutat be ebben a dalban. Ezt nyilván nehéz überelni, de Gulyás Rolandnak szerencsére teljesen más a hangszíne, így tudott valami újat is hozni a előadásba, ami így egész patent lett végül.

Gáspár Laci szerint világszínvonalú volt, de elvárta volna, hogy a dalt jobban építse a versenyző és még többet adjon bele. Nehezen értelmezhető kritika volt, amit a zsűritagok közül sem mindenki értett. Valószínűleg arról van szó, hogy Laci azt várja el - egyébként teljesen jogosan -, hogy Roland egyszerűen ne nyugodjon bele a jó hangú, jóképű fiú szerepébe, adjon bele több tehetséget. Ha a közönségnek már bőven elég, hogy jól néz ki, neki ne legyen az. Szerintem nagyon fontos kritikája volt ez a műsornak. Később Lackó hozzátette azt is, hogy a frazírt hiányolta... Neki legyen mondva. Szerintem a frazír az éneklés vegetája, nekem egyáltlán nem hiányzott.

Később az is kiderült, hogy Gulyás Roland MILF-mániás, amit ezennel hivatalosan a hét legjobb hírének könyvelek el.

ByeAlex utolsó versenyzője, Serena Rigacci állt színpadra a folytatásban, aki Miley Cyrus egyik dalát választotta. Teljesen jól elénekelte, jó a külső, szép az énekhang. A jövőben inkább azon kell gondolkodnia mentorával, hogy a többszörösen túltelített magyar poppiacra vajon milyen egyedi karakterrel fog tudni beilleszkedni. Gigi szerint lehengerlő volt, Gáspár Laci szerint szuper, hogy a dal folyamatosan építkezett, Alex pedig nagyon bírja versenyzőt.

miley

Nézd meg a produkciót ide kattintva!

Végül a napközis nevelő rapper, Péter bácsi állt színpadra, amit nem azért volt végtelenül szomorú látni, mert a versenyző ne lenne kifejezetten szimpatikus, vagy ne lenne time-ban a produkciója. Inkább azért, mert úgy érzi az ember, hogy egyszerűen nem itt van az ő sikerének helye. Ez a vicces rap egy kulturális seregszemlén a hatodikosok és a hetedikesek produkciója között kiválóan megállná a helyét, és biztos, hogy óriási sikert aratna. Minden egyes diák egy ilyen napközis tanárt akarna utána és őszinte lenne vastaps, ami a Faktor színpadán inkább csak egy rutinos tapsoltatónak volt köszönhető.

De csak szerintem, a zsűri másképp gondolta: Gigi szerint élvezhető volt, Péter szerint csodás volt, Alex nem hitte el, hogy mi történik a színpadon, Gáspár Laci nem is sejtette, hogy ennyire jó lesz a rapper. A szavazás később lezárult, és a szokásos paráztatás, majd párbaj után végül a Radio Mobster és Hegedűs Péter esett ki.

A jövő héten folytatódik a show, addig is vasárnap, vagyis csigaleves, rántott szelet és krumplipüré.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.


„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.

A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.

Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.

„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.

A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.

„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”

– tette hozzá.

A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.

„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.

Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Mary-Kate és Ashley Olsen a 40. születésnapjukat ünneplik, miután a gyerekszínészi karrierjüket egy divatbirodalomra cserélték. A The Row nevű márkájuk a „csendes luxusra” épül, és szakmai díjakkal is elismerték.


Negyven éve születtek, kilenc hónaposan már egy ország ismerte őket, tizenévesen egy saját médiabirodalom élén álltak, ma pedig a „csendes luxus” egyik legbefolyásosabb márkáját irányítják a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárkózva. Mary-Kate és Ashley Olsen 1986. június 13-án kezdődött története nem egy hollywoodi tündérmese, hanem a fegyelmezett stratégia, a makacs perfekcionizmus és a diszkréció mint legfőbb érték diadalának üzleti esettanulmánya. Az útjuk a Bír-lak (Full House) című sitcom ikonikus gyerekszerepétől a The Row nevű divatházuk kifutójáig bemutatja, hogyan lehet a gyereksztár-brandet egy felnőtt, globális presztízsű luxusvállalkozássá konvertálni, miközben a reflektorfényt tudatosan a termékre, nem pedig az arcukra irányítják.

Minden 1987-ben indult, amikor a csecsemő ikerpár megkapta Michelle Tanner szerepét az ABC családi sorozatában. A gyerekszínészekre vonatkozó szigorú munkaügyi szabályok miatt a testvérek felváltva játszották a karaktert egészen 1995-ig, ezzel egy egész generáció „tévétestvéreivé” válva. A nevük a családi televíziózás szinonimája lett, és ez a hírnév megalapozta a későbbi üzleti sikereket.

A képernyős korszakuk utolsó nagy közös dobása a 2004-es New York Minute című mozifilm volt, amely már egyfajta átmenetet jelzett a felnőtt karrier felé, és egyben le is zárta a közös színészi pályafutásukat. A film világszinten 21,3 millió dollárt, vagyis közel 6,5 milliárd forintot hozott a kasszáknál a The Numbers adatai szerint. A képernyős siker azonban önmagában nem lett volna tartós, ha a család nem épít köré egy professzionális üzleti struktúrát már a kezdetektől.

A család és Robert Thorne menedzser 1993-ban hozta létre a Dualstar Entertainment Groupot, amely ernyőként fogta össze az ikrek egyre bővülő portfólióját. A cég gyártotta a rendkívül népszerű, közvetlenül videókazettára kiadott filmjeiket és kezelte a nevükkel fémjelzett termékvonalakat.

A kontroll megszerzésében a 2004. június 13-i, 18. születésnapjuk jelentette a fordulópontot, amikor hivatalosan is a vállalat társelnökei lettek. A Dualstar-katalógus értéke pedig időtállónak bizonyult: 2015-ben a Viacomhoz tartozó Nickelodeon megszerezte a teljes archívum sugárzási jogait, ezzel igazolva, hogy a korai tartalmak generációkon átívelően is vonzóak – derül ki a Paramount hivatalos közleményéből.

Miközben a múltjukat sikeresen monetizálták, a jövőjüket már egy teljesen más iparágban, a divat zárt és elitista világában tervezték. 2006-ban New Yorkban megalapították a The Row márkát, amelynek genezise egyetlen ruhadarab, a „tökéletes fehér póló” megalkotásának vágya volt. A céljuk az volt, hogy a termék önmagáért beszélhessen, ne pedig a hírnevük adja el.

„Nem akartunk előtérben lenni, sőt, azt sem feltétlenül szerettük volna, ha tudják, hogy mi vagyunk mögötte” – magyarázta Ashley Olsen egy ritka, a márka 15. évfordulójára készült interjúban.

Ez a diszkréció és a minőség iránti elkötelezettségük lett a védjegyük. Mary-Kate a munkamoráljukat emelte ki, ami a logómentes, időtálló szabásvonalakban és a legkiválóbb anyagok használatában ölt testet.

„Azt hiszem, nagyon maximalisták vagyunk és keményen dolgozunk; mindig is így volt” – tette hozzá, rávilágítva a „csendes luxus” esztétikájának alapjaira, amelyet évekkel a trend felkapása előtt tökéletesítettek.

A piac és a szakma egyaránt igazolta a váltás sikerét. A The Row alapítói több alkalommal is elnyerték az amerikai divatszakma Oscar-díjának számító CFDA-trófeát: 2012-ben és 2015-ben az év nőiruha-tervezőinek, 2018-ban pedig az év kiegészítő-tervezőinek választották őket a CFDA hivatalos közlései szerint.

A piaci bizalmat jelzik azok a 2024-es sajtóértesülések is, amelyek szerint a Chanelt tulajdonló Wertheimer család és a L’Oréal-örökös Françoise Bettencourt Meyers vagyonkezelői is kisebbségi részesedést vásároltak a cégben, a tranzakciót egymilliárd dollár, azaz több mint 300 milliárd forint körüli cégértékelés mellett emlegetve – közölte elsőként a Bloomberg. A márka már a korai években sem félt a luxus legmagasabb szintjét megcélozni: egyik első, nagy sajtóvisszhangot kapott termékük egy kézzel varrott aligátorbőr hátizsák volt, amelynek 34 ezer dolláros (mai árfolyamon több mint 10 millió forintos) árcédulájáról a Time is írt.

A márkaépítésük kulcsa a következetes diszkréció, amely nem csupán személyes preferencia, hanem tudatos üzleti stratégia. Ritkán adnak interjút, és a magánéletüket teljes mértékben elzárják a nyilvánosság elől. Ez a hozzáállás a közösségi médiára is kiterjed; demonstratívan távol tartják magukat egy olyan korban, ahol a személyes márkaépítés szinte kötelező. Ashley egy 2017-es interjúban, amit az ABC News is szemlézett, így foglalta össze a filozófiájukat: „Nem merülünk el abban a [közösségi] világban; nincs Instagramunk vagy Facebookunk.”

Ez a távolságtartás egyfajta misztikumot és exkluzivitást kölcsönöz a márkájuknak: a termék beszél helyettük, miközben védőpajzsot vonnak maguk köré a celebkultúra zajával szemben. Ez a következetesség mutatkozott meg abban a döntésükben is, amikor nemet mondtak a Bír-lak 2016-os folytatására, a Fuller House-ra. A rajongók és a készítők is szerették volna, ha Michelle Tanner visszatér, de az ikrek elutasították a felkérést, ezzel végleg lezárva életük színészi korszakát.

Bob Boyett, a produkció egyik vezetője a People magazinnak idézte fel Ashley indoklását: „’17 éves korom óta nem álltam kamera előtt, és nem érzem komfortosnak a színjátszást’…”

Mary-Kate pedig az időzítést nevezte rossznak. Ezzel a döntéssel megerősítették új, divattervezői identitásukat, és elkerülték a nosztalgia csapdáját, amely visszarántotta volna őket a gyereksztár-skatulyába.

A képernyős korszakuk öröksége azonban pénzügyileg is jelentős maradt. Az 1995-ös Ketten az úton (It Takes Two) című filmjük 19,5 millió dolláros (kb. 5,9 milliárd forintos) mozibevételt ért el, a házivideó-forgalmát pedig 75 millió dollárra (kb. 22,8 milliárd forintra) becsülik. Ezek a számok is mutatják, mekkora üzleti gépezet épült a nevük köré már tinédzserkoruk előtt.

A kulturális hatásuk pedig kettős: egyrészt a korai munkáik a mai napig a nosztalgia tárgyát képezik, másrészt a The Row révén a divat legmagasabb köreiben is referenciaponttá váltak. A márka lényegét talán Gigi Hadid modell foglalta össze a legjobban, aki szerint a ruháik viselése felszabadító érzés: „Ettől sikkesnek és védettnek érezhetem magam.”

Kreatív univerzumuk a The Row mellett más projektekben is testet öltött. 2007-ben elindították az Elizabeth and James nevű, megfizethetőbb, kortárs márkát, amelyhez később sikeres parfümlancolat is társult. 2008-ban pedig megjelentették Influence című könyvüket, amelyben olyan ikonokkal beszélgettek, mint Karl Lagerfeld vagy Lauren Hutton, feltérképezve saját vizuális és kulturális inspirációikat. Mégis, a popkulturális státuszukat talán leginkább az a korai elismerés szimbolizálja, amikor 2004. április 29-én, alig 18 évesen közös csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán a televíziós kategóriában, a walkoffame.com hivatalos oldala szerint. Ez a csillag egyfajta emlékműve lett annak a korszaknak, amelyet éppen maguk mögött hagytak, hogy egy új, általuk írt fejezetet kezdjenek.

A 40 éves Olsen ikrek pályafutása azt bizonyítja, hogy a hírnév nem végcél, hanem eszköz, amelyet tudatosan lehet formálni vagy akár háttérbe is lehet szorítani egy nagyobb cél érdekében. A reflektorfény helyett a minőségbe fektetett makacs munka és a következetes diszkréció az ő esetükben nemcsak egy működő üzleti modellnek bizonyult, hanem egyfajta ellenkulturális állásfoglalásnak is a mindent kipakoló, közösségi médiára épülő celebvilággal szemben. Ezzel pedig egy teljesen új iskolát teremtettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból játszott el egy részletet a Puskás Arénában.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



Kalapács József, a Pokolgép egykori énekese egy Facebook-posztban kommentálta, hogy a Metallica csütörtöki budapesti koncertjén eljátszotta a magyar metálbanda Totális metál című számát.

„Itt bizony úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – kezdte bejegyzését.

Kalapács szerint nem azzal volt a gond, hogy a közönség ne ismerte volna fel a dalt, sokkal inkább a „rendes, harapós ütem” hiányzott a produkcióból.

A posztot egy szellemes felajánlással zárta: „Miért nem szóltak, pont ráértünk volna segíteni…?”

A világhírű zenekar M72-es turnéjának csütörtöki nyitóestjén a Puskás Arénában Kirk Hammett gitáros és Robert Trujillo basszusgitáros a szokásos helyi dalokat bemutató blokkjukban játszottak el egy részletet a Pokolgép klasszikusából. A duó dob és teljes zenekari kíséret nélkül adta elő a számot.

A Metallica a No Repeat Weekend koncepciójának részeként szombaton egy teljesen új műsorral és más előzenekarokkal (Gojira, Knocked Loose) lép fel újra, míg a csütörtöki esten a Pantera és az Avatar volt a vendég.

A csütörtöki bulin mi is ott voltunk. A koncertről itt írtunk részletesen:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Káromkodom, tehát vagyok! – A Tourette-szindrómáról szóló, kivételesen vicces és megható Miket nem beszélek az év eddigi legjobb filmje
Te hallottál már a Tourette-ről? Akármi is a válasz erre a kérdésre, nézd meg ezt a filmet, más emberként állsz majd fel a székből.


A Miket nem beszélek című brit filmről akkor lehetett szélesebb körben hallani (így itthon is), amikor az idei, 79. BAFTA-díjátadón (amit a londoni Royal Festival Hallban rendeztek meg) történt egy s más. Egyrészt a főszerepet alakító Robert Aramayo történelmet írt, mivel először kapta meg egyszerre a legjobb férfi főszereplő és a legjobb feltörekvő csillag díját, ami azonban még inkább ráfordította Kirk Jones rendező (Lottózsonglőrök, Nanny McPhee: A varázsdada, Mindenki megvan, Bazi nagy görög lagzi 2) új filmjére a figyelmet, az az volt, amikor a közönség soraiban ülő aktivista, John Davidson az éppen színpadon álló Michael B. Jordannek és Delroy Lindónak odakiáltotta azt a bizonyos „n” betűs szót. Nos, ez elsőre botrányosnak és elfogadhatatlannak hangzik, ám hozzá kell tenni, hogy ez a bizonyos John Davidson egy 12 éves kora óta Tourette-szindrómával élő ember (jelenleg 55 éves), akiről amúgy a Miket nem beszélek című film szól, őt alakítja benne Robert Aramayo.

Vagyis a durva beszólást nem rasszizmus, hanem a betegség hívta elő. Persze ettől függetlenül heves vitákat szült az eset. Voltak, akik magasról tojtak Davidson állapotára, és szerintük a Tourette csak azt erősíti fel, ami amúgy is benne van az emberben (például Jamie Foxx is így vélekedett), ők azonban valószínűleg nem látták a Miket nem beszéleket

Ez a film ugyanis épp azért hihetetlenül fontos, mivel megismerteti a nézőkkel ezt az örökletes idegrendszeri betegséget (amely akaratlan, ismétlődő mozgásokban és hangadásokban, úgynevezett tikkekben nyilvánul meg). „A probléma nem a Tourette, hanem az, hogy az emberek nem tudnak eleget a Tourette-ről” – hangzik el többször is filmben, amely talán egyben a legerősebb üzenet is.

A valóságon alapuló sztori tehát John Davidsonról szól (az eredeti forgatókönyvet maga Kirk Jones írta), aki a film elején, 2019-ben éppen II. Erzsébettől készül átvenni a kitüntetését, amikor bekiáltja a rendezvényen, hogy „Ba***a meg a királynő!”. Majd visszaugrunk 1983-ba, amikor az ígéretes focikapus karrier elé néző 12 éves John (Scott Ellis Watson szintén kiváló alakításában) először kezdi tapasztalni magán a furcsa tüneteket:

fejrángásokat, akaratlan hangkibocsátásokat, illetve válogatott vulgáris szavakat vág közeli ismerősök és idegen arcába ugyanúgy, sőt, akár le is köp akaratlanul másokat.

Akkoriban még nagyon kevesen ismerték ezt a betegséget, ezért nem is tudtak vele mit kezdeni (John családja sem), ezért folyamatosan kapta a viselkedéséért a retorziókat otthon és az iskolában egyaránt.

1996-ban az akkor 25 éves John (Aramayo feltűnik) még mindig próbál az állapota ellenére beilleszkedni a kisvárosba, ahol él. Ez a betegség azonban továbbra is kiveti őt a társadalomból, és csak azok tudják, hogy a folytonos káromkodásai nem rosszindulatúak, akik jól ismerik őt. Ekkorra már hivatalosan megkapta a Tourette-diagnózist, ami gyógyíthatatlan, ám szed egy gyógyszert, ami visszafogja a tüneteit, ezzel együtt pedig őt magát is.

Majd megismerkedik az egyik jó barátja édesanyjával, a rákbeteg Dottie-val (Maxine Peake), aki végre teljes megértéssel és szeretettel fordul a sráchoz, még John első hozzá intézett mondata („Bele fogsz halni a rákba, haha!”) sem riasztja el őt.

Dottie és a család befogadja magához a fiút, ahol végre szabadabban lehet önmaga, és közösen úgy döntenek, a gyógyszeres kezelését is elhagyják. John még munkát is talál a helyi közösségi házban a gondnok Tommynak (Peter Mullan) hála, aki szintén elfogadja őt olyannak, amilyen. Azonban ezzel még mindig sokan nincsenek így, ezért Johnnak hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy a királynő által kitüntetett aktivista, és a Tourette-szindrómában szenvedők megsegítője legyen.

A Miket nem beszélek, és ez tán a fentiekből is kitűnik, egy életrajzi dráma, épp ezért meglepő, hogy kevés film van, amin amúgy ennyit lehet röhögni. Kirk Jones ugyanis nem arra pályázott, hogy nyomorultnak mutassa be Johnt és a Tourette-ben szenvedőket, az érzékenyítésnek egy sokkal hatásosabb formáját választotta: a nevetést.

Az akaratlan, válogatott káromkodások a legkevésbé odaillő helyzetekben ugyanis, akármennyire botrányosak és kínosak, kétségtelenül iszonyú viccesek is (amikor Johnból és egy másik tourette-es lányból egyszerre özönlenek a szitkok egy kocsi hátsó ülésén, ott szem nem marad szárazon). És ettől lesz ez a film hihetetlenül őszinte.

Felhívja a figyelmet egy betegségre, amiről sajnos még manapság, a 21. század első negyedének letelte után sem hallottak sokan, és eléri, hogy a nézők jókat derüljenek a helyzet komikumán, mégis komolyan vegyék azt, s talán a jövőben másképp reagáljanak, amikor az utcán vagy a tömegközeledésen ilyen viselkedésbe botlanak.

Robert Aramayo (akit egyébként már a fiatal Ned Starkként is láthattunk a Trónok harcában, vagy a fiatalabb Elrondként A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben) a csillagot is lejátssza az égről, és minden díjat megérdemel, amit csak kaphat még ezért az alakításáért (bár a film 2025-ös, az Egyesült Államokban idén mutatták be a mozikban, szóval a jövő évi Oscaron remélhetőleg több kategóriában is találkozunk majd vele), de rajta kívül mindenki más is brillírozik, a hihetetlenül szimpatikus Maxine Peake, a szintén imádnivaló Peter Mullan, valamint a John anyjaként tőle talán egy kissé szokatlan szerepben látható Shirley Henderson is.

Aki tehát egyszerre szeretne nagyokat nevetni és sírni, annak sipirc a mozikba, mivel egy kivételes film… miket nem beszélek, talán az év eddigi legjobb filmje lesz a jutalma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk