KULT
A Rovatból

"A zene az én utam" – Oláh Patrik Gergő zeneszerző még csak 20 éves, de sorra nyeri a díjakat

Hivatalosan még csak egy éve tanul klasszikus zeneszerzést a Zeneakadémián, máris több versenyen nyert díjat darabjaival. Rengeteg felkérést is kap. Interjúban mesélt magáról, céljairól és kedvenc zenéiről is.


Amikor másodikos általános iskolás volt, mindig unatkozott délután. Ezért kezdett el zeneiskolába járni. Zongorázni szeretett volna, de már nem volt hely, így a hegedűt választotta. Azóta már zongoratanulmányait is befejezte. Most meg kell írnia az első lovári nyelvű misét, és ő állít össze egy szimfonikus zenekart a Sziget klasszikus zenei színpadára. Húszéves, és technorajongó.

Mikor kezdtél el zeneszerzéssel foglalkozni?

Már nyolc éves koromban is írtam, az a mű akkor még elég kezdetleges volt, leginkább más művek összevágása. Még egy Szekeres Adrienn szám is volt benne, tehát ez még egyáltalán nem volt komoly… De a vizsgámon eljátszottam, a tanárok pedig mosolyogtak és megdicsértek.

Amikor nyolcadikos voltam az általános iskolában, egy barátom ballagásán eljátszottuk egy darabomat. Nagy sikere volt, bár szerintem nagyon rossz volt a darab, ma nem hallgatnám meg szívesen. Az első nagyobb siker talán akkor volt, amikor egy zenei táborban eljátszottuk az egyik vonósötösömet. Még az sem volt jó darab, de már nagyjából benne volt az én stílusom, és sokan gratuláltak akkor hozzá. Aztán negyedikes koromban Konziban volt egy zeneszerző verseny, ahova írtam egy vonósnégyest. Akkor még senki nem tudta, hogy zeneszerzősködöm.

Mindenki azt mondta, hogy inkább ne induljak, senki nem várta, hogy helyezést érek el. Végül második lettem.

A darabot ezután el is játszották, az első hegedűs Váradi Gyuszi volt a Virtuózokból. Ezután kezdett el jobban érdekelni a zeneszerzés, és azon gondolkodtam, hogyan tudnék átmenni hegedűről zeneszerzésre. Előtte csak autodidakta módon tanultam.

Mi vonzott annyira a zeneszerzésben?

Az tetszik a legjobban, hogyha megírok egy darabot mondjuk tizenhat-tizenhét évesen, és hatvan éves koromban elő kell venni, akkor csak előveszem a kottát, és odaadom másoknak, akik megtanulják. A hegedűvel nem ez volt a helyzet. Megtanultam egy nehéz koncertet, amit aztán, ha három év múlva elő kellett venni, elölről kell kezdeni. De az is nagyon tetszik benne, hogy miután megírtam egy darabot, a közönségből hallgatom, már nincs dolgom vele.

Milyen érzés visszahallani egy koncerten a saját műveidet?

Nagyon nem szeretem visszahallgatni őket. A próbákon, amikor először megszólal, nagyon jó érzés, de utána egyre inkább megunom a darabomat. A legutóbbi koncerten, amikor hallottam, már alig vártam, hogy vége legyen. Persze nem a zenészek miatt, hanem magam miatt.

A zenélésen kívül foglalkoztál mással is?

Igen, a pénzügyi szakma nagyon érdekelt. Dolgoztam is pénzügyi tanácsadóként egy szűk évig. Amikor ötödéves lettem, sok volt a szabadidőm, keresni akartam valamilyen munkát. Tetszett, hogy itt saját magamnak oszthatom be az időmet. Elvégeztem egy tanfolyamot, és elkezdtem dolgozni, de aztán tavaly augusztusban abbahagytam. Rájöttem, hogy a zene az én utam.

Milyen zenéket hallgatsz?

A kedvenc zeneszerzőm Csajkovszkij, az összes darabját hallottam már legalább egyszer. De mostanában a huszadik század is nagyon elkezdett érdekelni, azon belül Stravinsky, Bartók, Sosztakovics, Ravel, de főleg az oroszok.

Őszintén szólva a technozene egyik legnagyobb rajongója vagyok,

bár ezt sokan nem tudják elképzelni rólam. A Kolorado Fesztiválra is a techno zene miatt mentem el idén, de egyébként szinte mindent hallgatok, például dubstepet is.

Hogyan fér meg egymás mellett a techno és a klasszikus zene?

Régen, amikor tanultam, legtöbbször komolyzenét hallgattam. Mostanában már inkább valamilyen gépzene megy a fülemben, mert a komolyzene nagyon lekötni az agyamat, és egy idő után már csak arra figyelek. A másiknál viszont nem.

Hogyan írsz meg egy darabot?

A legnagyobb inspiráció az, hogy vinnem kell órára valamit. Csajkovszkij azt mondta, hogy

az ihlet nem szereti a lusta embereket.

Ha a zeneszerző leül, és csak azzal foglalkozik, akkor egy-két óra után mindenképpen jön valamilyen ihlet. Ezt meg kell várni, és onnantól megy majd tovább az egész.

Mostanában már úgy csinálom, hogy a feladataimba helyezem be az érzelmeimet, viszont régen csak arról volt szó, hogy valami történt velem, és abból írtam egy darabot. Fekete Gyula tanár úrral pedig nemrég arról beszélgettem, hogy a zeneszerzőnek át kell esnie azon, hogy egyik este elkezdenek darabot írni, és nem jön semmi ihlet. Jön a depresszió, az idegeskedés, emiatt pedig egész nap azon fognak gondolkozni, hogy mit kellene írni. Egy nap rámegy erre, én akkor semmi másra nem tudok figyelni, csak ezen gondolkozom. És másnap estére már valami új ötlet jön. Legtöbbször ez az egy nap mindig megvan.

A családod hogyan fogadta, hogy zenei pályára mentél?

Egy idő után elfogadták, hogy zenész leszek, viszont azt, hogy zeneszerző, azt csak nemrég. Szerintem a mostani Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny első helyezése fogadtatta el velük, főleg apukámmal, hogy zeneszerző leszek. Azt tudni kell, hogy a szüleim nem hozzáértők, viszont mindig azt mondják a darabomra, hogy jó. Főleg anyukám szokta mondani, hogy nagyon tetszik neki, de szerintem csak azért mondják, hogy ne sértsenek meg, és igazából nem tetszik nekik. A lakótársam egyszer azt mondta, hogy kapcsoljam ki a zenét, ami szól, mert nagyon depressziós. Aztán mondtam neki, hogy ez a saját darabom.

Milyenek a darabjaid – szerinted?

Mindig azt szoktam mondani, hogyha boldog zenét akarnak hallgatni, akkor ne ezt válasszák. A legtöbben vidám embernek ismernek, viszont a zenéim depresszívek. Minden darabom ilyen, leginkább a szomorú zenékbe tudom beleélni magam.

Miken dolgozol mostanában?

A nyárra még két feladatom van. A Bartók Zeneszerzőversenyre kell írnom egy zongoradarabot, emellett van egy egyházi felkérésem is, meg kell írnom az első lovári nyelvű misét. Már meg is kaptam a szöveget, a zongoradarab után ezt fogom elkezdeni. Zsoldos Dávidtól, a Papageno ügyvezetőjétől nemrég arra kaptam lehetőséget, hogy összeállítsak egy szimfonikus zenekart a Sziget klasszikus zenei színpadára. Tavaly meghívottként voltam ebben a zenekarban, az, hogy most én szervezhetem, nagyon jó érzés. Viszont rengeteg munkával is jár. Egy magyar műsorral készülünk, ahol Váradi Gyula és Kökény Tamás fognak szólózni egy-egy darabban. A következő koncerten pedig a legismertebb, legelterjedtebb klasszikus darabokat fogjuk játszani. Én is játszom majd a koncerten, nagyon szeretek zenekarban hegedülni, és a felelősség is kevesebb. De lehet, hogy ez lesz az utolsó, most már csak a zeneszerzéssel szeretnék foglalkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: