"A zene az én utam" – Oláh Patrik Gergő zeneszerző még csak 20 éves, de sorra nyeri a díjakat
Mikor kezdtél el zeneszerzéssel foglalkozni?
Már nyolc éves koromban is írtam, az a mű akkor még elég kezdetleges volt, leginkább más művek összevágása. Még egy Szekeres Adrienn szám is volt benne, tehát ez még egyáltalán nem volt komoly… De a vizsgámon eljátszottam, a tanárok pedig mosolyogtak és megdicsértek.
Amikor nyolcadikos voltam az általános iskolában, egy barátom ballagásán eljátszottuk egy darabomat. Nagy sikere volt, bár szerintem nagyon rossz volt a darab, ma nem hallgatnám meg szívesen. Az első nagyobb siker talán akkor volt, amikor egy zenei táborban eljátszottuk az egyik vonósötösömet. Még az sem volt jó darab, de már nagyjából benne volt az én stílusom, és sokan gratuláltak akkor hozzá. Aztán negyedikes koromban Konziban volt egy zeneszerző verseny, ahova írtam egy vonósnégyest. Akkor még senki nem tudta, hogy zeneszerzősködöm.
Mindenki azt mondta, hogy inkább ne induljak, senki nem várta, hogy helyezést érek el. Végül második lettem.
A darabot ezután el is játszották, az első hegedűs Váradi Gyuszi volt a Virtuózokból. Ezután kezdett el jobban érdekelni a zeneszerzés, és azon gondolkodtam, hogyan tudnék átmenni hegedűről zeneszerzésre. Előtte csak autodidakta módon tanultam.
Mi vonzott annyira a zeneszerzésben?
Az tetszik a legjobban, hogyha megírok egy darabot mondjuk tizenhat-tizenhét évesen, és hatvan éves koromban elő kell venni, akkor csak előveszem a kottát, és odaadom másoknak, akik megtanulják. A hegedűvel nem ez volt a helyzet. Megtanultam egy nehéz koncertet, amit aztán, ha három év múlva elő kellett venni, elölről kell kezdeni. De az is nagyon tetszik benne, hogy miután megírtam egy darabot, a közönségből hallgatom, már nincs dolgom vele.
Milyen érzés visszahallani egy koncerten a saját műveidet?
Nagyon nem szeretem visszahallgatni őket. A próbákon, amikor először megszólal, nagyon jó érzés, de utána egyre inkább megunom a darabomat. A legutóbbi koncerten, amikor hallottam, már alig vártam, hogy vége legyen. Persze nem a zenészek miatt, hanem magam miatt.
A zenélésen kívül foglalkoztál mással is?
Igen, a pénzügyi szakma nagyon érdekelt. Dolgoztam is pénzügyi tanácsadóként egy szűk évig. Amikor ötödéves lettem, sok volt a szabadidőm, keresni akartam valamilyen munkát. Tetszett, hogy itt saját magamnak oszthatom be az időmet. Elvégeztem egy tanfolyamot, és elkezdtem dolgozni, de aztán tavaly augusztusban abbahagytam. Rájöttem, hogy a zene az én utam.
Milyen zenéket hallgatsz?
A kedvenc zeneszerzőm Csajkovszkij, az összes darabját hallottam már legalább egyszer. De mostanában a huszadik század is nagyon elkezdett érdekelni, azon belül Stravinsky, Bartók, Sosztakovics, Ravel, de főleg az oroszok.
Őszintén szólva a technozene egyik legnagyobb rajongója vagyok,
bár ezt sokan nem tudják elképzelni rólam. A Kolorado Fesztiválra is a techno zene miatt mentem el idén, de egyébként szinte mindent hallgatok, például dubstepet is.
Hogyan fér meg egymás mellett a techno és a klasszikus zene?
Régen, amikor tanultam, legtöbbször komolyzenét hallgattam. Mostanában már inkább valamilyen gépzene megy a fülemben, mert a komolyzene nagyon lekötni az agyamat, és egy idő után már csak arra figyelek. A másiknál viszont nem.
Hogyan írsz meg egy darabot?
A legnagyobb inspiráció az, hogy vinnem kell órára valamit. Csajkovszkij azt mondta, hogy
az ihlet nem szereti a lusta embereket.
Ha a zeneszerző leül, és csak azzal foglalkozik, akkor egy-két óra után mindenképpen jön valamilyen ihlet. Ezt meg kell várni, és onnantól megy majd tovább az egész.
Mostanában már úgy csinálom, hogy a feladataimba helyezem be az érzelmeimet, viszont régen csak arról volt szó, hogy valami történt velem, és abból írtam egy darabot. Fekete Gyula tanár úrral pedig nemrég arról beszélgettem, hogy a zeneszerzőnek át kell esnie azon, hogy egyik este elkezdenek darabot írni, és nem jön semmi ihlet. Jön a depresszió, az idegeskedés, emiatt pedig egész nap azon fognak gondolkozni, hogy mit kellene írni. Egy nap rámegy erre, én akkor semmi másra nem tudok figyelni, csak ezen gondolkozom. És másnap estére már valami új ötlet jön. Legtöbbször ez az egy nap mindig megvan.
A családod hogyan fogadta, hogy zenei pályára mentél?
Egy idő után elfogadták, hogy zenész leszek, viszont azt, hogy zeneszerző, azt csak nemrég. Szerintem a mostani Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny első helyezése fogadtatta el velük, főleg apukámmal, hogy zeneszerző leszek. Azt tudni kell, hogy a szüleim nem hozzáértők, viszont mindig azt mondják a darabomra, hogy jó. Főleg anyukám szokta mondani, hogy nagyon tetszik neki, de szerintem csak azért mondják, hogy ne sértsenek meg, és igazából nem tetszik nekik. A lakótársam egyszer azt mondta, hogy kapcsoljam ki a zenét, ami szól, mert nagyon depressziós. Aztán mondtam neki, hogy ez a saját darabom.
Milyenek a darabjaid – szerinted?
Mindig azt szoktam mondani, hogyha boldog zenét akarnak hallgatni, akkor ne ezt válasszák. A legtöbben vidám embernek ismernek, viszont a zenéim depresszívek. Minden darabom ilyen, leginkább a szomorú zenékbe tudom beleélni magam.
Miken dolgozol mostanában?
A nyárra még két feladatom van. A Bartók Zeneszerzőversenyre kell írnom egy zongoradarabot, emellett van egy egyházi felkérésem is, meg kell írnom az első lovári nyelvű misét. Már meg is kaptam a szöveget, a zongoradarab után ezt fogom elkezdeni. Zsoldos Dávidtól, a Papageno ügyvezetőjétől nemrég arra kaptam lehetőséget, hogy összeállítsak egy szimfonikus zenekart a Sziget klasszikus zenei színpadára. Tavaly meghívottként voltam ebben a zenekarban, az, hogy most én szervezhetem, nagyon jó érzés. Viszont rengeteg munkával is jár. Egy magyar műsorral készülünk, ahol Váradi Gyula és Kökény Tamás fognak szólózni egy-egy darabban. A következő koncerten pedig a legismertebb, legelterjedtebb klasszikus darabokat fogjuk játszani. Én is játszom majd a koncerten, nagyon szeretek zenekarban hegedülni, és a felelősség is kevesebb. De lehet, hogy ez lesz az utolsó, most már csak a zeneszerzéssel szeretnék foglalkozni.
