A végtelenben összefonódó hajszálaink – beszélgetés Laetitia Colombanival, a filmesből lett írónővel
A filigrán, szinte kislányos megjelenésű Laetitia elismert színésznő, forgatókönyvíró. Több rövidfilmje mellett két nagyjátékfilmet is készített, a Szeretni bolondulásig című alkotását Audrey Tautou szenzációs alakításával a magyar közönség is láthatta. A Gellért szállóban A hajfonat születéséről, hátteréről beszélgettünk.
-A hajfonat olyan, mint egy folyó, amelynek három ága egy ponton találkozik. Három nő, három ország, három kultúra. Hogyan találta meg ezeket a figurákat?
-Az indiai szál alapja egy dokumentumfilm volt, ami sok-sok évvel ezelőtt láttam, amely az ősi templomokról szólt, ahová az „érinthetetlenek” járulnak. A film feltárta előttem az ő sorsukat, és ennek hatására elkezdtem kutatni az ezeréves indiai szokásokat. Én magam is ellátogattam Indiába, és ezután határoztam el, hogy regényem középpontjában egy „érinthetetlen” nő áll, aki elindul egy zarándokútra. A kanadai Sarah alakját egy nagyon közeli barátnőmről mintáztam, akit három évvel ezelőtt rák támadott meg és megkért engem, hogy kísérjem el parókát választani. Miközben azon gondolkodtam, hogy szembeállítok két kultúrát, két női élethelyzetet, megtudtam, hogy Szicíliában ma is léteznek családi parókakészítő műhelyek. Úgy gondoltam, ez jó háttér lesz a kettő összekötéséhez, annál is inkább, mert Szicília megint egy másfajta társadalom, a maga patriarchális berendezkedésével és hagyományőrzésével. Így indítottam el három szereplőmet.
-Smita, Sarah és Giulia sorsában az a közös, hogy mindhárman menekülnek valami elől, és mindhármuknak nagyon kemény döntést kell hozniuk önmagukért, szemben az őket körülvevő világgal.
-Mindhármuknak egy-egy nagy kihívással kell szembenézniük, ami életük fordulópontját jelenti: vagy folytatják azt az utat, amit az élet, a társadalom kijelölt nekik, vagy pedig fellázadnak ez ellen, emancipálódnak, és kitalálnak maguknak egy új életet, egy új létformát. Tehát mindhárom út a felszabadulás útja. Valamennyien életük legintenzívebb pillanatát élik át. Olyan választások elé akartam őket állítani, ahol a tét élet vagy halál.
-A könyv számos társadalmi és erkölcsi kérdést vet fel, mint például a hagyományokét, amelyek egyfelől fontosak, másfelől pedig gúzsba kötnek, a nők függetlenségét, és nem utolsósorban – Sarah történetén keresztül – azt a modern rabszolgaságot, amelyet a munka mai világában nap mint nap átélünk.
-E három portré kapcsán beszélni akartam arról, hogy milyen a nők helyzete ma a világban. Sarah van közülük látszólag a legjobb helyzetben, ő vitte legtöbbre, igazi sikertörténet az övé. De mögötte ott van a teljes alávetettsége a munkájának, hogy folyamatosan őrlődik a család és a karrier között, úgy érzi, mintha állandóan szétszakadna, közben állandóan bűntudat gyötri – ez nagyon jellemző a nőkre, pedig a társadalom teszi számukra a világot élhetetlenné. Meg akartam mutatni, hogy az erős, nagyhatalmú nő mögött ott van a szenvedés. Végül a betegség szembesíti őt mindezzel, és robbantja fel számára az egész életét. A látható és a láthatatlan béklyókról akartam beszélni, amelyek a nőket fogva tartják: láthatóan Indiában és láthatatlanul Kanadában.
-A három út lehetőséget ad e nőknek, hogy megismerjék önmagukat és a bennük rejtőző erőt is.
-Éppen ebben nyilvánul meg az ő bátorságuk hősiességük. Giuliának például önmaga ismerete egyet jelent azzal, hogy felelős felnőtté válik. De mindannyian igazi harcosok, hatalmas erővel és kitartással.
-Ez a regény filmért kiált. Kicsit olyan az összeérő szálaival, mint a 21 gramm, vagy az Ütközések. Az ön stílusa, nyelvezete is nagyon vizuális.
-Előbb voltam forgatókönyvíró és filmrendező, mint író. De ezúttal valóban regényt akartam írni, egy, a mozitól nagyon eltérő élményre vágytam. Ugyanakkor munkamódszeremre nagyon erősen hatottak filmes tapasztalataim. Valószínűleg azért tűnik a könyv vizuálisnak, mert először elképzeltem a figurákat, a helyszíneket, és ezt a „látványt” öntöttem szavakba. Ez egyfajta szakmai ártalom nálam. És közben már dolgozunk a moziváltozaton. Eredetileg nem szántam filmre, de miután a könyvnek nagyon nagy sikere volt Franciaországban, rengeteg ajánlatot kaptam.
-Számomra A hajfonatnak két üzenete van. Az egyik, hogy egy globális világban élünk, és soha nem tudjuk, hogy kivel fogunk találkozni. A másik pedig, hogy valamennyien emberi lények vagyunk, akiknek kötelességük egymást segíteni.
-Én nagyon magaménak vallom azt a gondolatot, hogy láthatatlan, tudattalan szálak kötnek össze minket. Ez működik e három nő esetében is. Tudom, hogy a mai, globalizált világunkban sok szörnyűség történik, de vannak időnként mágikus pillanatok. És éppen egy ilyen pillanatot akartam megragadni, amikor az egyik nő bátorsága észrevétlenül magával ragadja a másikat.
-Végül Smita, Giulia és Sarah történetét nyitva hagyja, az olvasóra bízza a befejezést.
-Úgy gondoltam, hogy elvezetem őket az új életük kapujába. Számomra azt volt fontos megmutatni, hogy miként volt bátorságuk eljutni idáig, hogy nem adták fel az abba vetett reményt, hogy létezik még egy jobb világ is nekik.
-Rendezőként két játékfilmet forgatott a francia film két csodájával. A Szeretni bolondulásig főszereplője Audrey Tautou volt, a Sztárjaim és én című alkotásában pedig Catherine Deneuve-öt irányította. Milyen volt velük dolgozni?
-Nagyon szeretek filmet forgatni, színészeket mozgatni. Színésznő is vagyok, ezért jól megértem magam velük. A színészeket úgy tekintem, mint egy festő, akinek élő anyaggal kell megalkotnia a vásznát. Mindkét esetében nagyon izgalmas a munka, hiszen két nagy színésznőről van szó, akiknek hihetetlen kisugárzása lejön a vászonról. Nagyszerű érzés volt ezt közelről megfigyelni. Most már lélekben A hajfonat filmjére készülök, keresem hozzá a szereplőket, akik vissza tudják adni az ő erejüket, elszántságukat.
-Közben már dolgozik új regényén is.
-Igen, és ennek is nők lesznek a főszereplői. Mintha mozdulna valami a nők helyzetében szerte a világon. Amikor megjelent A hajfonat, volt, aki azt mondta, hogy „persze, ez most nagyon aktuális”, mire én azt feleltem, hogy ugyanolyan aktuális lett volna 50 évvel ezelőtt is, vagy még régebben. A nőket ősidők óta diszkriminálják a legkülönbözőbb társadalmakban. A 70-es évek elején volt egyfajta „forradalom” az emancipáció terén, azóta valahogy stagnálnak ezek a dolgok. Mostanában mintha új szintre emelkedne a nők jogainak kérdése, amely együtt járhat végre a nők általános öntudatra ébredésével. Ebbe az irányba kell haladnunk tovább…
(Laetitia Colombani: A hajfonat című regénye a Kossuth Kiadónál jelent meg, fordította: Borsi Éva)
