KULT
A Rovatból

Aki a történelmi hitelességet keresi, menjen inkább levéltárba – megnéztük a Most vagy sohát

Látványos kalandfilm született az 1848-as március 15-ről, aki akcióra és kalandra vágyik, nem fog csalódni. Történeti hitelességet azonban ne keressünk, szép képeket annál inkább.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. március 14.



1848 március 15-e az a nap valóban, amiről mindannyiunknak van egy képe. Egy legendárium, melynek történeti elemeit passiójátékszerűen el lehet játszani iskolai ünnepeken, bizonyos rítusai a mai napig elevenen hatnak (gondoljunk arra, hogy minden magát komolyan vevő szervezet, mozgalom a követeléseit 12 pontban fogalmazza meg azóta is, sosem 11 a pontok száma, de végképp nem 13). Tehát ez az esős márciusi nap bizony közös kultúrkincs. Ilyen szempontból

adósa is volt a magyar film egy nagy opusszal, amely erről a napról szól,

hogy miért most készült el a film, lehet erről rosszmájú és kevésbé rosszmájú megjegyzéseket tenni, de egy biztos: most itt egy művészeti alkotásról fogunk írni, amibe semmi aktuálpolitikai megjegyzésnek nem lesz helye. Azt majd tegyék meg a politikusok, politizáló értelmiségiek. Ez a mű akkor is mű lesz, amikor már a mai politikai kurzus is a történelemkönyvek lapjain fog porosodni. Ha tetszik: vitrinben.

Sok tragikus kísérlet volt már történelmi eseményeink filmen való megörökítésére,

így sikerült tökéletesen hazavágni az István a királyt is,

amiből egy nézhetetlen tévéközvetítést volt képes előállítani az a személy, akinek a nevét most juszt sem írom le.

Leírom viszont Lóth Balázs rendező nevét, mert megérdemli. Balázs minden bizonnyal képes megrendezni jól egy filmet, ha kap egy jó forgatókönyvet. És itt az alapanyag, amiből dolgozott, Kis-Szabó Márk munkája szerencsére jóval több, mint egy áhítatos passiójáték az Ifjakról. Így, bár lesznek fenntartásaink is, de ez a film egy tisztességes, nézhető alkotás, egy évezredben sem emlegethető a Szörényi-Bródy alkotópáros művének meggyalázásával.

Vannak ennek előzményei is. Nagy lélegzetű, már-már történelmi szuperprodukciónak ott volt nekünk eddig az Egri csillagok, melyről szintén elmondható jó-rossz, de emlékezetes alkotás, nemzedékek nőttek fel rajta. Ha majd a politikai táborok megosztó tébolya elmúlik (azaz ez a rezsim mindenképpen), akkor eljöhet az a kor is, amikor meri az is megnézni, esetleg szeretni ezt a filmet, aki ki nem állhatja az alkotói gárda egy részének politikai beágyazottságát.

Nézzük a történetet. Adott 24 óra. Ennyi a cselekmény ideje. 1848. március 14. késő estétől a nagy nap estéjéig.

Jó dramaturgiai keret, kemény feladat, nem lehet mellébeszélni, nincs ugrálás térben és időben, fegyelmez egy ilyen vállalás.

A másik fontos alapvetés: a fikció felvállalása. Aki ebben a filmben 1848. március 15-ének hiteles, történetileg hű leírását keresi, az inkább levéltárba menjen, ne moziba. Ez itt kérem, fikció, ahogy fikció volt Jumurdzsák is, de hát az Egri csillagokról mindenkinek Jumurdzsák jut eszébe, az a személy, aki ott sem volt. Itt is megkapunk egy antagonistát, egy Farkasch nevű titkosügynök(?) besúgó(?) alakjában (Horváth Lajos Ottó), aki legalább annyira elvetemült, mint Jumurdzsák volt hajdanán. De Farkasch nélkül ez a film is csak egy passiójáték lenne, azért meg kár lett volna a felhajtás.

Ami igazán fontos, az az, hogy megértsük, mi is a művészi szabadság, és mi a dramaturgia. Bármennyire felemelő egy történelmi esemény, az egészen addig nem érdemes arra, hogy filmvászonra álmodjuk, amíg meg nem találjuk benne a személyes történeteket, személyes szálat. Ebben a filmben mi a személyes történet?

Egy elvetemült rosszfiú próbálja megállítani a forradalom eseményeit. Személyesen Petőfire vadászik. Összeszövetkezik a város legrosszarcúbb alakjaival, akik aztán megteszik, ami tőlük telik. Az kicsit aggályos számomra, hogy

ezek a rosszarcúak mintha pont és csak romák lennének, csak az arany fuksz hiányzik a nyakukból. Ha ez klisé, az a baj, ha tudatos, az még nagyobb.

És itt el kell dönteni pár dolgot. Az egyik a kontextus.

A hazai, történelemmel foglalkozó nagy filmek örök betegsége, hogy csak az érti, mi is a történet háttere, aki figyelt az iskolában.

Azaz képben kell lenni, mi is az a március 15, kicsoda Petőfi, kicsoda Jókai, Vasvári, stb. És azt sem árt tudni, ki volt Táncsics. Ez sajnos most is így van. Megértem, hogy az egy napos dramaturgiai keret nem tesz lehetővé hosszas előzménytörténetet, de ezt olyan szellemesen meg lehet oldani. Akár feliratokkal is. Még csak nem is kell olyan hosszú rege, mint a Star Wars epizódjai elején van, de néhány tény azért belefért volna, és akkor értenénk, kik ezek a fiatalemberek, akik a Pilvaxban töltik estéiket, és mitől annyira lelkesek. Értenénk, hogy helyzet van. Most inkább csak tudjuk. Tudjuk, mert figyeltünk a történelemórán.

Az számomra nagyon üdítő volt, hogy éreztem a törekvést, hogy végre leléptethessék a szobortalapzatról az ifjakat. Idegesítő, vicces, de mindenképpen bohém huszonéves srácokat látunk, nem dörgő hangon szónokló lánglelkeket. Jól áll a csajozós karakter, a piperkőc, a gátlásos, amitől nagyon jól működhetne a történet. Mi az az egy dolog, ami hiányzik ebből? Egy kis intimitás néha. Ahogy végigdübörög a zene a filmen, úgy dübörög végig a történet is. Elhiszem, hogy a történelem, ha viharos, akkor dübörög, de a klasszikus zene is a piano-forte váltakozására, ennek dinamikájára épül fel.

Karakterépítés szempontjából is annyira jó lett volna, ha bele-belefért volna a nyegléskedés és forradalmi hév mellé egy-egy halk, őszinte, intim, tépelődő beszélgetés, mélázás, kétely.

Amikor Júlia bejelenti Sándorának, hogy gyerekük lesz, ott például megsuhint ennek a szele, de nem jutunk túl egy fortisszimónál és annál, hogy a költő annyit mond, hogy érzi, fia lesz. Ez a ziccer pedig adhatott volna egy mélyebb dimenziót mind Petőfinek, mind Júliának is, ezáltal az egész filmnek.

Ahogy korábban szó volt róla, érvényes dramaturgiai fogás, hogy antagonista jelenik meg a történetben, Farkasch képében. Jó karakter, értem, mi mozgatja. Mindaddig működik ez a szál jól, ameddig nem következnek be olyan cselekmények, melyek viszont súrolják a történelemhamisítás kategóriáját. Amikor az akció és a látvány kedvéért szétverik és felgyújtják Landerer nyomdáját, vagy olasz gárdisták állnak szemben a várban Petőfiékkel, akkor kicsit kényelmetlenül érzem magamat. Azért, mert amíg az antihős behozatala belefér az „akár” kategóriájába, erősíti, színesíti az eredeti történetet,

az nem „akár”, hogy felgyújtották-e vagy sem a pesti nyomdákat, köztük Landerer Lajosét.

Ráadásul szerintem enélkül a tűz nélkül is ugyanúgy megmaradt volna a történet dinamikája.

Menjünk még végig egy kicsit a történelmi hitelesség kérdésén. Sokszor, hangsúlyosan kerül szóba a cselekmény során, hogy magyarul akarnak beszélni, nem németül. Ebből akad is több konfliktus. Az igazság azonban az, hogy 1844 óta a magyar volt a hivatalos nyelv Magyarországon. Meglehet Pest inkább német város volt, mint magyar, de tilalom alatt már régen nem állott a magyar nyelv, mint ahogy állt már a Nemzeti Színház is, persze a Német Színház is működött.

A tizenkét pontba sem került bele a nyelv kérdése, pontosan emiatt, mert ez a követelés már négy éve okafogyott volt.

Most a kevésbé hiteles részek után jöjjenek azok a részek, melyekért külön hálás vagyok. Szerencsére mára a CGI technika odáig jutott, hogy meg tudta jeleníteni a film a reformkori Pest-Budát. Nekem külön izgalmas volt felismerni például a korabeli Kálvin teret (akkor még piactér), a református templommal, és a Ráday utca sarkán álló épületekkel, sárban, pocsolyákkal, mára már eltűnt klasszicista épületekkel. Szerencsére a költségvetés megengedett néhány totálképet is a városról, az épülő Lánchíddal, ami külön izgalmas volt.

Itt a látványtervező csapat történészi hitelességű munkát végzett,

dicsérje ez azt, akit illet, ha a rendező igényességét, akkor neki jár az elismerés.

A színészek közül nem nehéz kiemelni Lukács Sándort Ignaz von Lederer szerepében. Számomra az ő kevés, de súlyos megjelenése, kimért játéka mindenképpen emlékezetes jeleneteket adott a filmhez.

A korábban említett Horváth Lajos Ottó szinte a film főszereplőjeként viszi a történet sötét oldalát. Nemcsak a forgatókönyvírót, őt is dicséri az a pontosság, hogy értem, miért teszi, amit tesz.

Mosolygó Sára mint Szendrey Júlia nem könnyű feladatot kapott. Az életben sem könnyű a Nagy Ember hátterének lenni, egy filmben kifejezetten nehéz autonóm karaktert felépíteni egy ilyen pozícióban. Annyi segítséget viszont kapott, hála az alkotói fantáziának, hogy egy ponton

a mosolygó (nomen est omen) feleségből komoly akcióhős lesz, aki magával a gonosszal száll szembe, számomra mondjuk nem túl hihető, de annál látványosabb közelharcot vív a gorilla méretű Farkasch-sal,

hogy aztán, mintha mi sem történt volna, boldogan ünnepeljen tovább.

Az örök kérdés számomra a főszereplő, Berettyán Nándor. Piszok nehéz lehet eljátszani egy ikont, akiről mindannyiunkban él egy kép, és ehhez kemény karakterépítés és rendezői támogatás kell (a jó forgatókönyvről nem is beszélve). Nem tudom eldönteni, hogy a színész nem tudott maradéktalanul megfelelni a feladatnak, hogy kiszínezze a szobrot, vagy a rendező nem gondolt többet Petőfiről. De tény, hogy

lett volna még mit építeni a karakteren.

Hogy mire gondolok? Mondom, ami tetszett, és érthető lesz. Amikor először elszavalja a Nemzeti Dalt. És még maga sem érzi, hogy most akkor ez működik-e. A legelején látom rajta azt, ami több, mint az ikon, mert esendő. Ilyen mély vonásokból jöhetett volna több.

Dobos Tamásnak köszönjük a festményszerű, igényes képeket, ahogy Hegedűs Gyulának és Kertai Gábornak a vágást, ami hibátlan volt.

Összegezve azt gondolom, hogy aki képes elfelejteni a 2024-as aktuálpolitikai kontextust, hogy NER vagy nem NER, és szeretne megnézni egy profi mesét 1848-ról, nem fog csalódni.

Lóth Balázs jó rendező, az, hogy rábízták ezt a kurzusfilmnek induló alkotást, szerintem sokat mozdított azon, hogy a végtermék egy kellemesen nézhető film,

ami a fentebb sorolt eldöntetlenségek ellenére olyan alkotás, ami fenn fog maradni, tovább, mint a rendszer, ami létrehozta. És ez már jó hír.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Ganxsta Zolee édesanyja
Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő 97 éves volt.


Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

- olvasható a zenész posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Drámai továbbjutások, mansplaining és az évad talán legnagyobb éneklése: ilyen volt az X-Faktor második székes köre
Patai Anna komoly veszélybe került, végül egy meglepő szabálymódosításnak köszönhetően jutott tovább.


Itt aztán volt minden, mint a vásárban. Jó pár éve írom ezeket a cikkeket, de azt hiszem, ilyen változatos – és erős – székes kört még nem láttam.

Minden mesésen kezdődött, ugyanis Gáspár Laci erre a motívumra fűzte fel a saját rostáját. Hogy, hogy nem hozzá került a versenyzők közül "Piton professzor", "Hamupipőke" és "Gru" is. Ilyen felütés után a mentor természetesen mesés produkciókat várt. Meg is kapta, az más kérdés, hogy némelyik rémmesének bizonyult, de hát végül is halloweeni időszak van.

Ha már szóba került Piton professzor, ő kezdte az éneklést. Kicsit hűtlen lett szerepéhez, mert ahelyett, hogy tisztességes varázslóhoz méltóan hoppanált volna, Zaporozseccel érkezett – az Azon az éjszakán című dalt énekelte, de természetesen ezt is némileg módosítva, Lilinek ajánlva.

Sajnos a professzor nem mondta el az "Invito énektudás" varázsigét, és a mentorok – vállalva a kockázatot, hogy a mogorva varázsló elvarázsolja őket, vagy levon 100 pontot a Griffendéltől – visszaküldték tanítani.

A székek tehát üresen maradtak, de ez igen hamar megváltozott. Gulyás Dániel avagy Danny Roxx a Def Leppardtól a Put Some Sugar on Me-t énekelte. Laci örült a srác érkezésének, mert mint mondta, idén kevés a rock hang. Mondjuk szerintem ez Danny előadásával sem változott, nála nem csak a rockhang kevés, hanem úgy egyáltalán a hang. Ennek ellenére leülhetett.

"Szeretném, ha lenne egy rock katonám" mondta Laci egy Ossian parafrázissal élve.

A külhoni leányzó, Victory jobb volt, a 365 című Netflix sorozat betétdalát, az I See Redet énekelte az Everybody Loves and Outlaw-tól. Azért az ő éneklésében is voltak hiányosságok, de kapott széket. Így hát három éneklés után Lacinak már csak egy kiadó helye maradt.

Következett a "Hamupipőkének" elkeresztelt Kapitány Evelin, aki mintha csak megérezte volna, hogy Laci ma a mesékre utazik, a Mulán egyik betétdalával érkezett. A mentor szeme nem is maradt szárazon, és székkel hálálta meg a produkciót.

A székek beteltek, Majka nem is bírta ki, hogy ne szúrjon oda:

"Megteltek a székek, Lackó! A szórakoztatóipar csúcsa ül azokon székeken."

Gyengébb próbálkozások következtek, ebből a csokorból Ákos csak a humorával emelkedett ki, aki felhívta Laci figyelmét rá, hogy a piros szék még szabad. Illetve bejelentkezett műsorvezetőnek is, amire Majka megjegyezte: "Nagy szükségünk lenne rá, mert ketten vannak, de felet érnek."

De sajnos Ákos sem ülhetett le, ahogy Waskovics Tímea sem annak ellenére, hogy amúgy Laci gyermeki hangulatához nagyon illő dalt választott, Paulinától A te mesédet.

Solti Juli "Seekas" az idei X-Faktor egyik legnagyobb egyénisége, bár ő maga is megállapította magáról, hogy szélsőséges karakter. A produkciója – a Minimál című saját dala – meglehetősen eklektikus volt. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy néha a kevesebb több. De azért kapott széket, mert tényleg jól énekel.

A műsor első igazán meglepő fordulatát a Sztárban sztár leszekben is megfordult Engel-Iván Lili szereplése hozta. Beth Heart Love is a Lie című dalát választotta. Laci némi tépelődés után úgy döntött, Lilinek és Dannynak párbajoznia kell, ami két dologra ébresztette rá a mentort:

Lili nem elég jó, és Danny sem rock katona, legfeljebb HET (háború esetén túsz). Így egy eddig példátlan fordulattal mindkét versenyzőt hazaküldte.

Tóth Andi nagyon büszke volt Lacira ezért a döntésért.

A megüresedett széknek a 17 éves rapper, Lázi Dávid vagyis Lil Davis örülhetett. Laci többször is hangoztatta, hogy szeretne egy jó rappert, és Dávidban megtalálta. Majka meg is bánta, hogy a Táborban átengedte a srácot Lacinak.

Érdekes intermezzo következett. Bukovinszky Vanda, Lakatos Arnold Sándor és Darab Viktor úgy jutott tovább a Táborból, hogy a mentorok felajánlották nekik: álljanak össze trióvá. Mint kiderült, az új formáció kb. 12 óráig létezett, de annyira nem tudtak mit kezdeni egymással, hogy úgy döntöttek, külön próbálnak szerencsét.

A mentorok viszont nem értékelték ezt, hiszen a továbbjutást csapatként kapták, nem külön-külön. Némi tépelődés és moralizálás után produkció nélkül távoztak.

Fogytak a versenyzők Laci csapatából, Majka megint piszkálódni kezdett:

Vannak jó énekeseid? Mikor jönnek?

Ami már csak azért is szenyaság tőle, mivel Solti Juli leültetését ő is támogatta – ezek szerint őt mégsem tartja jó énekesnek?

Jött az idei évad egyik favoritja, Patai Anna. Aki nem csak jól énekel, de jól promotálható is a szakmai múltjával. Nem csoda, hogy Laci és Andi összevesztek rajta a Táborban. Mindenki azt várta, hogy rajt-cél győzelemmel a pirosszékben landol.

Ehhez képest elég gyenge produkciót nyújtott – a mentorok szerint. Bevallom, én nem hallottam annyira rossznak. Önmagához képest lehet, hogy gyengébben teljesített, de

hosszan sorolhatnám azokat az élő show-s versenyzőket a műsor történetéből, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest, Király L. Norbitól Zámbó Krisztiánon át Mardollig.

Anna végül kegyelemkettessel leülhetett Juli helyére.

Kicsit csodálkoztam, hogy Tóth Andi nem nyúlt Juli után, hiszen korábban érte is harcolt. De hát ilyen ez a popszakma.

A piros szék sem árválkodott sokáig, hiszen jött Sárközi Lili. Ő az a versenyző, akire egy olasz étteremben figyelt fel Laci. A lány Aretha Franklintől a Say a Little Prayert énekelte egyszál elektromos gitárral a kezében, és Laci személyesen kísérte a biztos továbbjutást jelentő piros ülőalkalmatosságra.

"Irigykedem, Laci. Ez nem is versenyző volt, hanem extra produkció" mondta Tóth Andi.

Elég jól alakult Laci csapata, de ha azt hittük, túl vagyunk az izgalmakon, nagyot tévedtünk. Érkezett ugyanis Bakó Irén alias Nemesi Nazyra, hogy alaposan felkavarja az állóvizet. A fellépése magabiztos volt, de mégsem arrogáns, nagyon kedvesen adta elő, hogy ő azért jött, hogy valakit kipöcköljön a székéből.

Nagyon jó energiákkal érkezett a színpadra, laza volt, nyomát sem mutatta izgulásnak. Aztán hamar meghatóra fordult a hangulat, amikor kiderült, hogy Hegedűs Bori Anya című számát hozta. Édesanyjának szerette volna megköszönni azt, hogy a sok nélkülözés, a szegénység ellenére nem dobta őt el, felnevelte, és most itt lehet.

Nehéz mit hozzáfűzni, így néz ki a profizmus.

Tudatában van a képességeinek, magabiztosan használja őket, éppen ezért nem is fél, szinte a kisujjából rázza ki a feladatot.

És mindehhez társul egy nagyon megnyerő, laza, szerethetően pimasz és vicces egyéniség. Ritka az ennyire egyértelműen sóbizniszbe való versenyző.

Laci nehéz döntés elé került. Megfordította a sorrendet, és először azt mondta el, ki az Lili mellett, akivel biztosan együtt dolgozna – Davis örülhetett. Abban is biztos volt, hogy Evelint nem tudja magával vinni az élő show-ba.

>

Ezután következett Anna és Nazyra párbaja. Őszintén megmondom, számomra nem volt kérdés, hogy Nazyrát kell választania. Először is, sokkal jobban teljesített Annánál. Másrészt az sem mindegy, hogy Anna már ott van a szakmában. Annak idején jól szerepelt egy másik tehetségkutatóban, és lehet, hogy nem tartozik az énekesek elitjéhez, de folyamatosan jelen van énekesként és színészként is. Mondhatnám, kapott bőven lehetőséget.

Nazyra viszont még az út elején van, sokkal nagyobb szüksége van erre a műsorra.

Ha nem is teljesen ezen érvek mentén, de végül Laci is Nazyra mellett tette le a voksát, viszont meggyőzte Andit, hogy Annát vigye magával a saját csapatába. A mentorcsapat egyetlen hölgytagja biztos továbbjutást nem ígért Annának, de esélyt igen.

Ezzel Laci élőshow-s csapata is kialakult, és azt kell mondjam, a műsor történetének egyik legütősebb triója jött össze. Két szuper énekesnő és egy tehetséges rapper lesi majd Gáspár Laci minden szavát.

Hátra volt még Tóth Andi csapata. A mentorok amúgy sem mennek a szomszédba, ha egymást kell froclizni, de Andi körében szintet léptek. Szegény énekesnő folyamatosan kapta a mansplaininget, amikor a körülötte ülő urak meg akarták neki mondani, hogy kell jól dönteni.

Az adok-kapok miatt néha már-már úgy éreztem, a Megasztárt nézem.

A fiúk leginkább attól óvták Andit, hogy ne Patai Annához mérje a többieket, mert ő profi énekes, nem lehet a többi versenyzőtől ugyanazt a szintet várni. Szerencsére a hölgy nem nagyon hagyta magát eltántorítani, és nem osztott kegyelemszékeket.

Nem ülhetett le a Száz forintnak című dalt eléneklő Peter Juhász, sem a mezítláb erdőben éneklő Mátyás. Hiába énekelte, hogy Don't Stop Me Now – Andi pontosan ezt tette, megállította a további menetelést. Eleve Queent énekelni nagyon nagy rizikó, a vérprofik közül is csak keveseknek sikerül. Még magából a Queenből sem mindenkinek.

A 61 éves Oprea Tony volt az első, aki helyet foglalhatott Anna mellett. Tom Jones slágerrel érkezett. Hozzám sokkal közelebb áll ez a stílus, mint mondjuk a rapp, és örülök, hogy a mentorok is értékelik. De azért sejteni lehetett, hogy Tony nem marad ülve végig, hiszen a trend és a biznisz nem kedvez ennek a korosztálynak és ennek a műfajnak.

Karolina Brandova a saját dolgát nehezítette meg a dalválasztásával. Lara Fabian Carusója nem könnyű falat, és nem is sikerült jól elénekelni. Ennek ellenére Andi még nem akarta elengedni, ezért leülhetett a harmadik fehér széke.

Gazdag Máté – Máté Dzsi a mentorok nagy kedvence, ahogy az enyém is. A Táborban ő volt az, aki bevallotta, hogy az angoltudása meglehetősen hiányos, mondhatnánk úgy is, hogy nincs.

De nagyon nagy egyéniség, igazi mackó, akinek nem utolsó sorban nagyon karakteres énekhangja van.

Le is ülhetett.

Laci egyenesen a piros széket adta volna neki, de Andi félt ennyire elkötelezni magát, már csak azért is, mert sokszor hallotta hamisnak Máté éneklését. Így inkább Tonit állította fel, hogy helyet készítsen Dzsinek.

Néhány ígéretes tehetség csalódást okozott Andinak, de aztán jött Molnár Dávid, aki Frank Sinatrát énekelt. Karolina számára itt ért véget a műsor, mert át kellett adnia a helyét.

Bellano produkciója is nagyon bejött Andinak, ezért a rappernek párbajoznia kellett Mátéval. Az énekesnő hosszas tépelődés után úgy érezte, Bellanóval szeretne jobban együtt dolgozni. A párbajban előadott dal győzte meg. Máté kicsit igazságtalannak érezte a döntést, de elfogadta.

Alakult a csapat, de még hátra volt néhány aduász. Andi annyira "belehabarodott" Istenes Márkóba, hogy piros széket adott neki, pedig ez az előadás azért közel sem volt olyan jó. Igaz, Lacinak és Majkának is tetszett. Az biztos, hogy a srác igazi showman, de ahogy Milán is rámutatott, rossz dalt választott – Måneskin: Bagging –, és "borzalmas" volt a produkció.

Én végéig azon gondolkodtam az előadása alatt, hogy mennyivel jobban állna ez a dal Marics Petinek.

Na és akkor még hátra volt Mohácsi Anett. Ő is nagy visszatérő, 2021-ben a mentorházban esett ki. Andi azzal "nyugtatta", hogy kizárólag nagyon erős produkcióval szabadíthat fel helyet. De Anett egy percig sem aggódott, és akkorát énekelt, hogy ha én ülök a mentorszékben, szemrebbenés nélkül lecseréltem volna Patai Annát. Etta Jamestől az All I Could Was Cry (Beyonce feldolgozásban) igazi telitalálat. Olyan dal ez, amivel biztosra lehet menni – feltéve, hogy a versenyző valóban képes elénekelni.

Andi nem volt olyan határozott, mint én. Amiben biztos volt, hogy Molnár Dávidnak mennie kell, és hogy Bellanót is vinni akarja az élő show-ba.

Így hát Anna és Anett párbajozott, és most jött az idei évad talán legnagyobb meglepetése.

Nem az volt a meglepő, hogy Anett Lutricia McNeal slágerét – Ain't That Just the Way – tökéletesen énekelte el. Hanem az, hogy a Lacinál bukdácsoló Patai Anna, miután órákon át ült Andi fehér székében, és az utolsó pillanatban párbajoznia kellett a továbbjutásért, kisétált, és úgy elénekelte Celin Diontól az All By Myself-et, hogy mindenkinek leesett az álla.

Ezen a ponton nem lehetett jó döntést hozni. Úgy gondolom, Andi rosszul tette, hogy Márkót piros székre ültette, és már Bellano tovább jutását sem lett volna elegáns visszavonni. A mentorok is egyetértettek abban, hogy nem lehet választani a két énekesnő között.

Az előbb azt mondtam, Patai Anna éneklése volt az évad legnagyobb meglepetése.

Ez azon a ponton igaz is volt, de rosszul öregedett ez a megállapításom. Majka ugyanis meglepő, az X-Faktor történetében majdhogynem egyedülálló javaslatot tett.

Szerinte a műsor lényege nem az, hogy melyik mentor nyer, hanem hogy a tehetségek lehetőséghez jussanak. Éppen ezért őt nem zavarná, ha Andinak rendhagyó módon négy versenyzője lenne a műsorban. Minden mentor azonnal igent mondott rá, és vélhetően a füleseken keresztül Verebély Marcell kreatív producer is. Így hát a szabályok meggörbítésével minkét énekesnő ott lesz az élő műsorban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egészen példa nélküli. 2012-ben – amikor még 6 versenyző juthatott tovább a székes körből – a lányok kategóriájában 6 helyett 7 versenyző mehetett tovább. Akkor Csobot Adél kedvéért módosítottak a gyakorlaton, sok rajongó kritizálta is ezért a műsort. Igaz, akkor a székekről nem egyenesen az élő show-ba vezetett az út, hanem csak a Mentorházba.

Azt ki lehet jelenteni, hogy erős az idei évad, különösen Laci és Andi csapata. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a székeknél sorra elvéreztek a legnagyobb favoritok, és végül a továbbjutók is csak nagy jóindulattal kaptak lehetőséget. Ahhoz képest a mostani felhozatal mindenképp bizakodásra ad okot.

Jövő héten csütörtökön egy sajtótájékoztatón mutatják be az élő show szereplőit, amiről természetesen tudósítani fogok, megszólaltatom a mentorokat és az érdekesebb versenyzőket is. Utána pedig jöhet az első élő show!


Link másolása
KÖVESS MINKET: