prcikk: A legkisebb fiú, aki meghódította Hollywoodot: John Travolta 69 éves | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A legkisebb fiú, aki meghódította Hollywoodot: John Travolta 69 éves

Összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert tényt a népszerű színészről.


Február 18-án ünnepli születésnapját John Travolta. Az idén 69 éves sztár még mindig tud meglepetést okozni. Nemrég egy reklámfilmben tűnt fel, amelyben a Dokik sitcomból ismert Zach Braff és Donald Fasion oldalán parodizálták ki a Grease egyik leghíresebb betétdalát.

Hamar eldőlt, milyen pályára megy

Travoltának öt testvére van, ő a legfiatalabb gyerek a családban. Édesanyja, Helen ír, édesapja, Salvatore olasz származású. Fiatalon kiderült a tehetsége, 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy New Yorkba költözzön, ahol kisebb reklámokban szerepelt. Kisebb hollywoodi kitérő után – ahol tévésorozatokban kapott kisebb szerepeket – 18 évesen beválogatták a Broadwayen a Grease-be.

Horrorfilmekben kezdte a pályafutását

A fiatal John Travoltáról általában az ugrik be, ahogy hátrazselézett hajjal táncol és énekel. Pedig pályafutása elején jóval ijesztőbb filmekben szerepelt. Az ördög esője (The Devil’s Rain) című filmben még viszonylag kis szerepe volt. Egy sátánista szekta egyik tagját játszotta.

Első jelentősebb moziszerepét pedig a Brian de Palma által rendezett, Stephen King regényéből készült 1976-os Carrie-ben játszotta, mint Billy Nolan, az egyik negatív hős.

Richar Gere és Tom Hanks is sokat köszönhet neki

Travolta karrierje során négy olyan szerepet is visszautasított, amelyben végül Gere arathatott sikert. Ezek a Mennyei napok, az Amerikai dzsigoló, a Garni-zóna és a Chicago.

Tom Hanks a Csobbanás, az Apollo 13 és a Forrest Gump főszerepét köszönheti neki.

További fontos szerepek, amiket elutasított: Melvin Udall a Lesz ez még így se! című vígjátékban (Jack Nicholson örülhetett) és Lester Burnham az Amerikai szépségben – ezért a szerepért Kevin Spacey végül Oscar-díjat kapott, akárcsak az előbbiért Nicholson. Sőt, állítólag a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepére is őt kérték fel először.

Természetesen olyan is volt, amikor Travolta járt jól. Azért kaphatta meg a Ponyvaregényben Vincent Vega szerepét, mert az eredetileg kiszemelt Michael Madsen nem ért rá.

Nem is jöhetett volna jobbkor a szerep, mivel a karrierje épp hullámvölgyben volt, a Tarantino filmben nyújtott alakításával azonban egészen új oldalát láthattuk, és komolyabb, drámai szerepek egész sorát kapta utána.

A testvérei is színészek

Joey, Ellen, Ann, Sam és Margaret Travolta ugyancsak sikeres színészek. Bár egyikük sem lett akkora sztár, mint John, rendszeresen láthatjuk őket kisebb-nagyobb filmes és tévés szerepekben. Híres fivérük több filmjében is feltűntek.

Édesanyja, Helen Travolta is színésznő és táncosnő volt, aki egy kisebb szereben feltűnt a Szombat esti láz című filmben fia oldalán.

A Youtube-on találtam egy kis összeállítást az egész családról:

Tragédiák a magánéletben

1976-ban, a The Boy in the Plastic Bubble (A fiú a műanyag buborékban) című tévéfilm forgatásán szeretett bele a nála 18 évvel idősebb Diana Hylandbe. Kapcsolatuk sajnos nem lehetett hosszú, Hyland 1977-ben Travolta karjaiban halt meg, mellrákban.

Évtizedekkel később, 2020-ban Travolta felesége, Kelly Preston is mellrákban vesztette életét 59 évesen.

Prestonnal a Zűrös páros forgatásán ismerkedtek meg, három gyermekük született. A színésznő nálunk talán az Ikrek című filmből a legismertebb, melyben Arnold Swarchenegger oldalán játszott, de láthattuk például a Joey című Jóbarátok-spinoffban vagy a Maroon 5 She will be Loved című videoklipjében.

További érdekesség, hogy férjéhez hasonlóan ő is szerepelt egy Stephen King-filmben, a Christine-ben.

Sajnos a házaspár 2009-ben elveszítette legidősebb gyermekét. Az autizmussal diagnosztizált Jeff Travolta 16 évesen halt meg. A család a Bahamákon nyaralt, ahol a fiú beütötte a fejét a kádba, és rohamot kapott.

Képzett pilóta

Travolta 15 évesen kezdett repülésleckéket venni, 22 éves korában szerzett pilótaengedélyt. Összesen 11 repülőtípus vezetésére van engedélye.

2007-ben Németországból tartott New Yorkba saját Boeing 707-esén, amikor kényszerleszállásra kényszerült műszaki meghibásodás miatt. A sztár nem esett kétségbe, mivel épp Írország fölött járt, letette a gépet a Nyugat-Írországban található Shannon reptéren.

Amikor nővé változott

Travolta különösen a 90-es évektől kezdve számtalanszor bebizonyította, hogy nemcsak jó pasi és remek énekes/táncos, de színészként is megállja a helyét.

Az egyik legemlékezetesebb átalakulása kétségtelenül a Hajlakk című filmben látható, amikor nőnek kellett öltöznie.

Travolta és a szcientológia

Első filmje, Az ördög esője forgatása alatt csatlakozott a szcientológusokhoz Joan Prather színésznő hatására.

Travolta egyszer azt mondta, a szektának köszönheti, hogy nem jutott hasonló tragikus sorsra, mint Elvis Presley vagy Marilyn Monroe.

Érdekesség, hogy ha lehet hinni a pletykáknak, a szcientológia-világ szinten legismertebb két arca, John Travolta és Tom Cruise finoman szólva nem kedvelik egymást.

Travolta és Preston hatására csatlakozott a szektához Kirstie Alley színésznő is, aki a Nicsak, ki beszél sorozatban játszotta Travolta partnerét.

Diana hercegnő felkérte táncolni

1985-ben Diana hercegnő megkérte Travoltát, hogy legyen a táncpartnere egy bálon a Fehér Házban.

Travolta később így beszélt erről:

„Volt valami bájosan kislányos benne, úgy éreztem, hogy visszarepítettem őt a gyerekkorába, amikor alighanem nézte a Grease-t, és egy pillanatra én voltam számára a mesebeli herceg.”

Travolta kedvenc rendezője

John Travolta olyan neves rendezőkkel dolgozhatott pályafutása során, mint Brian De Palma, Oliver Stone, Quentin Tarantino.

Mégis, amikor megkérdezték egy interjúban, melyik rendezővel szeretett leginkább dolgozni, nagy meglepetésre Fred Durst, a Limp Bizkit frontembere nevét mondta.

A zenészből rendezővé avanzsált Dursttal a 2019-es The Fanatic című filmben dolgoztak együtt, és Travolta szerint soha egy rendezővel sem élvezte ennyire a munkát. A filmben egy fanatikus rajongót, Moose-t játssza, aki kedvenc filmsztárja életére tör. Travolta állítása szerint Moose volt a pályafutása kedvenc karaktere.

Reklámok

Mint a beveztőben már említettük, nemrég egy a Super Bowlhoz készült T-Mobil reklámban tűnt fel az idősödő sztár.

Travolta azonban nem először jelent meg reklámban. Néhány évvel ezelőtt Télapóként szerepelt a Capital One hirdetésében Ponyvaregényes játszótársa, Samuel L. Jackson társaságában, ugyancsak a Super Bowl alkalmából.

Travolta kedvenc dala a Grease-ből

Amikor megkérdezték Travoltát, melyik a kedvenc dala a legendás musicalből, azt felelte, a You're the One That I Want", mivel ez volt az egyetlen dal a filmben, amit ténylegesen duettként énekeltek Olivia Newton-Johnnal, ráadásul ez új dal volt, amit kifejezetten a filmhez komponáltak, a színpadi változatban még nem szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Ez a 2026-os rendszerváltás himnusza lesz” - ilyen Azahriah új dala és videója a kommentelők szerint
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris kijött az új dal. Az utema videóklipje alatt nem győzik dicsérni a számot a kommentelők.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.

A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.

A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:

„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”

A videóklipet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk