KULT
A Rovatból

A hiphop a tudattalanra is képes hatni

Mit jelent manapság az underground? Miért annyira népszerű a Halott Pénz és a Wellhello? Kettős Tamással beszélgettünk.


Kettős Tamás igazi polihisztor művész: festészettel, költészettel, prózával és zenével egyaránt foglalkozik. Bár utóbbit is már tizenéves kora óta űzi, a hiphopban szokatlan módon csak 40 felett mélyült el igazán. Vadszamarak nevű együttese üde színfoltot jelent a hazai underground színtéren, dalaikban a hihetetlen tempóban darált szövegek funkos, rockos zenei körítéssel párosulnak. A zenekar múltja, jelene és tervei mellett a magyar hiphop közeg, valamint a kortárs művészet helyzetéről is beszélgettünk.

– Hogyan fedezted fel magadnak a hiphop műfajt?

– Mindig is rendszeres zenefogyasztó voltam: folyamatosan szólt a lemezjátszó, aztán a magnó, aztán cédé, meg a digi ez-az, plusz sok koncertre is jártam. Igaz, inkább más stílusok mozgattak meg, a rap sokáig kívül esett az érdeklődési körömön. Úgy tíz éve jött a fordulópont, amikor beleszaladtam egy-két magyar underground hiphop lemezbe: Bankos és Norba MLKK című albumába, meg korai NKS-be, Bobakrome-ba, és leesett az arcom. A kiterjedt földalatti szcénától. Attól az underground hálózattól, amelyikről addig fogalmam sem volt. Akik magyarul tolták, de mindenkinek külön szlenggel, flow-val, nyelvezettel rendelkezett. Nagyon betalált, amilyen elementárisan, dühösen, elevenen tolták a fejek.

Kvázi ősz fejjel, földig érő fehér szakállal látogattam a hiphop bulikat, freestyle partykat. Nem vagyok ugye egy tipikus "repp arc", 40-es forma voltam már akkor is, de tanuló lettem. Lestem, füleltem, ömlesztve kaptam vagy 17 kiló hazai hiphopot innen-onnan, amik aztán hónapokra beragadtak a cédélejátszóba - asszonyom majd kivert a házból. Hát mondom,

"
ilyen elementáris erővel semmilyen más stílusban nem tört fel magyar nyelv, ilyen nyersen eddig senkitől nem kaptam a pofámba a mivant.

Innentől nagyon inspirált ez a dolog: feljöttek a régi zenei törekvések, a félbehagyott elképzelések, gondoltam hozzászólok a polémiához én is.

kettos2

Névjegy

Kettős Tamás 1967-ben született Székesfehérváron. Hároméves korától Vácon élt, ott nőtt fel egy vele együtt felnövő lakótelepen. Zenei általános iskolába járt, hat évig hegedült, a mindennapos ének órák mellett  játszott szimfonikus zenekarban is. Első saját együttesét 19 évesen alapította meg Éjszakai Bitlisz néven, Vác mellett több másik városban is koncerteztek.

Jelenlegi formációja, a Vadszamarak nagyjából 5-6 éve működik, a budapesti underground klubélet rendszeres szereplői. A zenélés mellett képzőművészként is aktív: rendszeresen alkot egy bútordíszítő műhelyben, vendéglátóhelyeket dekorál, illetve festményeket készít hobbiból és megrendelésre egyaránt. Mindezeken túl a slam poetry színtéren is időről időre felbukkan.

– Mikor döntöttél úgy, hogy zenekari formában is megvalósítod az ötleteidet?

2008 környékén történt, hogy összefutottam egy kis csapattal Vácon, a Duna-parton. Ismertem őket a telepről, eggyel fiatalabb generáció voltak nálam, akkoriban kezdtek el mozgolódni: név szerint Pempő, Tibcsi, Sanya és Pepe. Állandóan ott ültek egy fűzfa alatt, kongáztak és gityóztak naphosszat. Le-lecsücsültem hozzájuk, bandáztam velük néha. Nem voltak egy konkrét csapat, de spontán módon Vadszamaraknak neveztem el őket. Időnként fújtam velük én is, aztán elkezdtünk együtt zenélni.

Akkoriban már elég sok szöveg járt a fejemben, ezekhez kerestem a megfelelő embereket. Ezekben a srácokban meg az fogott meg, hogy hihetetlen energiával ütötték a ritmusokat. Korábban Párizsban is sokat utcazenéltek, játszottak szenegáli és mali zenészekkel is, úgyhogy volt egy sajátos zenei atmoszférájuk, és szabadzenei múltjuk bőven. Irgalmatlan tempót hoztak, néha éjszakákon át, és legalább annyira periférikus, illegál volt a csapat, mint az underground hiphop akkoriban.

Tamás két szövege slam poetryként előadva:

– Hogyan alakult ki ebből a fix csapat?

– Az ős-Vadszamarak eléggé minimál formáció volt: rajtam és a két ütős srácon, Pempő Gyuszin és Virág Tibin kívül tagja volt még Magyarkúti Balázs nagybőgőn, ő is hozott egy erős déli lüktetést, és

"
olyan erős monoton, repetitív alapot, hogy neki lehetett támasztani a biciklit.

Ez a felállás igen rendhagyóan szólt, és bitang erősen jelen tudott lenni. Így kezdtünk el koncertezni már Budapesten is. Érdekes módon gitárosunk sokáig egyáltalán nem volt. Idővel elkeveredtünk az R33-ba, egy nagyon intenzív zenei közegbe, sőt, kommunába, ahol vagy húsz zenekar dolgozott. Akkor még a Dürer Kert felett, a mai Keleti Blokk helyén működött, és itt virultunk mi is.  Itt ismerkedtünk meg Pernyével, a hely vezetőjével, aki aztán gitárosként csatlakozott a zenekarhoz, sajátos rockos-pszichedelikus témáival színesítve a hangzást.

Az R33 lett a bázisunk, a Dunakanyar után mintegy második otthonunk, költöztünk vele a Közvágóhídra. Napokat-heteket bandázunk bent Pesten, és a rengeteg hatás és találkozás miatt a Vadszamarak egyfajta zenei műhely jelleget kezdett ölteni, amiben a stabil tagokon túl folyamatosan cserélődtek a jobbnál jobb vendégzenészek. Sok másik remek arc mellett Ef Zámbó Öcsivel (Bizottság, Ef Zámbó Happy Dead Band) is közösködtünk jó párszor: eleinte én voltam meghívott MC a Happy Dead Band koncerteken, majd ő kezdett billentyűzni nálunk. Innentől éveken át koncerteztünk aktívan Kettős Tamás és a Vadszamarak néven.

A Rianás című dal stúdióverziója az eredeti felállással:

Egy 2009-es koncertfelvétel részlete:

– Miért ment szét pár éve ez a felállás, és hogy állt össze a mostani?

– Underground zenésznek lenni, tudod, nem kifizetődő dolog.

"
Ha pusztán ebből szeretnél megélni, az lehetetlen. Még a lemezünk sem jelent meg, amikor az ütős srácok jóformán az éhhalál elől menekülve visszamentek Franciaországba.

Most is ott vannak, a bejáratott helyeiken utcazenélnek Marseille környékén. Bár így a nagyon erős ritmusszekció kiesett, a többiekkel még játszottam egy darabig, de csak nem talált meg minket a világhír. Ezért úgy döntöttem, hátradőlök kicsit, inkább festettem a Dunakanyarban.

Majd úgy hozta az élet, hogy Pestre kellett költözzünk kis családommal. Itt olyan két és fél, három éve egy kiállítás-megnyitón megismerkedtem Szolnok Bence Dániellel és Major Bálinttal, két kedves akusztik fejjel. Ők addig a blues szcénában mozogtak, de nagyon megtetszett a zenéhez való hozzáállásuk, lelkes naivitásuk és ugrásszerű fejlődőképességük. Rendesen összebarátkoztunk, pedig ugye ketten nincsenek annyi idősek, mint én. Megkérdeztem őket, hogy ha tartósan együtt zenélnénk, milyen néven tennék ezt, mire azt felelték, hogy ők nagyon szeretnék Vadszamarakként folytatni. Így aztán ők lettek az új gitárosok. Ehhez csatlakozott egy elképesztő basszeros, Bordás Peti, aki a Vojasa-val néha a punk és a cigányzene ötvözésére is kísérletet tesz, valamint a DeNada francia pop-rock-ska-reggae-punk formációt is erősíti.

És ugye a dobos. Egy évig kerestem dobost, és mindenkit óhatatlanul Tibcsivel és Pempővel hasonlítottam össze, míg egyszer Egerben, az Artalom fesztiválon, ahol egyedül léptem fel, az utánam jövő produkcióban megláttam Szegő Dávidot, a fiatal jazzdobos fiút, aki Ágoston Bélával muzsikált ott, s akit hallva rögtön tudtam, hogy ő az. Elfoglalt legény (MonKeys trio, Ágoston Béla összes, Bélaműhely, Andaxínház, Santa Diver), de azóta vele koncertezünk, és persze vele vettük fel az új lemezünket is.

Íme a Ragyok aki vagyok című friss album:

kettos12

kettos5

Az aktuális felállás az idei Művészetek Völgyében, Taliándörögdön

– Szövegíróként mi ihlet meg téged? Úgy vettem észre, az önéletrajzi vonal nagyon erős a dalaidban.

– Ez valahol magától értetődő, hiszen az embernek mégiscsak a saját élete jelenti a legfőbb identifikációs pontot. Ugyanakkor az is hozzátartozik ehhez, hogy ha mélyebbre hatolunk, csomó szöveg nem csak rólam szól. A Fentről látszik című számnak például csak az egyik rétege az, hogy felnőttem egy lakótelepen - emellett csomó áthallás van benne a mai közéleti, politikai helyzetre is. Tehát igyekszem a "mivanvelem" sztorit, az egotripet elemelni, általánosabb és aktuális problémák szintjére, hogy ebből más is kihallhassa magát.

Maga a hiphop mellesleg igazi mágikus műfaj: ha valaki nagyon gyorsan darálja a szöveget, akkor szűrés nélkül nagyon mélyre képes beküldeni az üzenetet. És nemcsak a tudatba, mert a tudat képtelen integrálni ennyi infót gyorsba, hanem a tudattalanba. Azt talán mondani sem kell, hogy ezzel a mágikus természettel vissza lehet élni, és ez veszélyes.

Rengeteg előadó épp erre játszik, hogy pillanatok alatt rád dobok sok infót, egy nyelvi játékot, nyelv-cselt, de akár egy átkot, mélyütést, horgot is, ami aztán ott tokosodik vagy fekélyesedik a mélyben, veszi el az erőt, rángat, mindenesetre hatalmat gyakorol.

A freeben, meg a szópárbajokban, meg a vitában, a leugatásban, a sújtásban, a legyalázásban jelen van az öntudatlan voodoo, meg az öntudatlan átok. Sok repper alap használja, én direkt nem teszem - emiatt nincsenek negatív, átkozódó, nőgyalázó, lehúzós szövegeim.

kettos10

Fotó: ogi (Fesztblog)

– Az utóbbi években egyfajta hiphop-robbanás volt Magyarországon, a punnany massiftól a Halott Pénzen át a Wellhellóig sorban futottak fel a hihetetlenül népszerű, mindenhol teltházakat vonzó csapatok. Szerinted hogy törhetett ki ilyen szinten a műfaj az undergroundból?

– Még a legnyersebben induló előadóknál is jó esély van rá, hogy idővel letisztulnak vagy elmennek populáris irányba. Ez a letisztulás esetében egyáltalán nem baj, sokkal inkább törvényszerű. Nekem Nick Cave ennek az iskolapéldája. A mainstream meg folyamatosan táplálkozik az undergroundból, ez nemcsak a zenében, de más művészeti ágakban is így van, a költészettől a festészetig.

Tulajdonképpen már akkor látszott, hogy nagyobb tömegekre is hatni fog a hiphop, amikor azt MTV zenecsatornára beszivárogtak az első, fekete bőrű képviselői. Aztán jött a fúziós zenék tömkelege, elég csak a Faith No More-t, a Red Hot Chili Pepperst, vagy a Fishbone-t említeni. Az ő sikerük szerintem mind előrevetítette a mostani folyamatot. Persze a valódi sikerhez mindenképp oda kellett tenni egy-két fülbemászó, jól énekelhető refrént, ez elkerülhetetlen volt.

kettos6

Ez és a következő kép: illusztrációk Végh Attila "Virrasztó Jenő kalandjai" című kisregényéhez

kettos13

– Hogy a másik énedről is szót ejtsünk: mi inspirál téged képzőművészként, milyen témákat festesz meg szívesen?

– Ez igen egyszerű kérdés, de kell hozzá egy bolond következetesség. Mert kölyökkoromban (ahogy mindenki, így te magad is) a művészet összes ágát kipróbáltam és műveltem. De az összeset! Rajzolni éppúgy evidens volt, mint festeni, homokvárat építeni, sarazni, tehát építeni, de táncolni, énekelni, vagy hazudozással, füllentéssel költeni, mesézni: játszani! Nekem ezek közül kiváltképp a kép vált ki, festeni! Szeretek festékgombócokat elfogyasztani, kenni. Elképesztő a képek sokasága ma. Nincs kánon. Mindenki azt csinálja, amit. Hát én

"
saját magánmitológiai hőseimet festem, akik szembejönnek velem, ha becsukom a szemem.

Érint és foglalkoztat az absztrakt, de mint struktúra, általában átmegy nálam háttérmotívumba. Ráfeszülnek a figuráim egy-egy sokszorosított motívumra, mint például a lakótelep megannyi ablaka-dabra... Igen, ez néha sokszorosított háttérzaj, amire válaszként és kérdésként reflektálnak jelenlétükkel a figurák, akik megtalálnak személyességükkel, vagy személyiség feletti ikonográfiájukkal. Figyelek a naiv, belső, színtiszta hangra, de érzékeny vagyok, mint a "profik", akik rezdülnek a külső zajra. Ma éppen ilyen idő van, hogyan lehetne másképp, minden ajándék.

kettos8

kettos9

kettos7

– Mekkora az igény manapság a kortárs művészetre? Kik veszik meg a képeidet?

– Igény? Az mindig van. Bennem ugyanúgy megvan a kíváncsiság, mint minden élő fejben. Attól él, aki él, hogy kíván és kíváncsi. "Aki nem kíváncsi, az hamar megöregszik, megméri a mérleget és koporsóba fekszik..." - ahogy a sláger mondja. De az igazi respekt azoktól jön, akik maguk is kreatívak, és eleven szelekre elevenen rezegnek. Egy jó néző, a művészet nagyságát emelő, sőt előidéző, generátor erő. Van akit inspirál egy kép, s elég ha látja, van aki hazaviszi, s az inspirálja, hogy legyen új szobája falán: új ablak vágva. Van olyan. Jó az!

– Mennyi van szerinted a Vadszamarak mostani felállásában, hová szeretnétek eljutni?

Szoktuk volt mondani: old school elemekkel új zenei ösvényt vágni. Kirügyeztetni a szóbokrokat. Játszani. Felfedezni. A Vadszamarak nyitott, zenei műhely jellegét megtartani. Nagyon fontos számunkra az összetett, instrumentális zenei rész, és az improvizáció lehetősége. Hogy egy-egy tétel soha se szólaljon meg ugyanúgy többé. Szeretném, ha mindig egyenrangú lenne a kettő, a zene meg a szöveg. Tudod, a tartalom és formája. Ez a kísérlet, és szerencsére szépen csiszolódik az új felállás.

A Vadszamarak lemezbemutató koncertje november 6-án lesz a Blaha Lujza téri Müszi mozitermében. Részletekért KATT IDE.

Tamásnak ugyanezen a napon kiállítása is nyílik a Kredenc Bistro nevű helyen, erről bővebb infók ITT.

A fenti interjú kibővített változatát pedig IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk