53 éve él a halál torkában a világ egyik legviccesebb színésze, aki Julia Robertset is félelemből dobta - Elolvastuk Matthew Perry memoárját

Slash 1965. július 23-án született Saul Hudson néven a londoni Hampsteadben, és a staffordshire-i Stoke-On-Trentben nőtt fel. Az édesanyja, Ola Oliver afroamerikai volt, édesapja, Anthony Hudson pedig brit. Mindketten a szórakoztatóiparban dolgoztak: Ola ruhatervezőként, többek között David Bowie néhány felejthetetlen jelmezét is ő tervezte, Anthony pedig a zeneiparban művészeti rendezőként, Neil Young és Joni Mitchell is az ügyfelei voltak.

11 éves korában Slash az édesanyjával Los Angelesbe költözött, az apja pedig Angliában maradt. A kis Saulnak nehéz volt a konzervatív Dél-Kaliforniába való beilleszkedés. A hosszú haj, a farmer és a pólók, amiket akkoriban viselt, nem igazán illettek a többi gyerekhez. Az iskolában kívülálló volt, otthon pedig bohém életet élt.

Slash szerint pedig ez a környezet készítette fel őt a zeneiparral járó stresszre, illetve a művészet és az üzlet közötti konfliktusokra. A Slash becenevet egyébként a színész Seymour Cassel (1935-2019) adta neki, mert mindig mindenhova sietett, és egyik dologról a másikra ugrált.

Az 1970-es évek közepén a szülei elváltak, Slash pedig, amíg rendeződött az otthoni helyzet, a szeretett nagymamájához költözött. Ekkoriban fedezte fel a BMX-et, és csatlakozott egy csapat gyerekhez, akikkel szenvedélyesen kerékpározott. Profi BMX-es lett, a gyorsaságával és a trükkjeivel különféle díjakat és nem kevés pénzt is nyert.

Bringáról gitárra

Középiskolás korában, kb. 15 évesen a nagymamája adta neki az első gitárját. Állítólag csak egyetlen húr volt rajta, Slash mégis megtanult rajta játszani. Akkoriban a legnagyobb zenei hatást a Led Zeppelin, Eric Clapton, a Rolling Stones, az Aerosmith, Jimi Hendrix, Jeff Beck és Neil Young gyakorolták rá. Az Aerosmith 1976-os Rocks című albumát tartja élete fordulópontjának.

Slash nem sokkal később csatlakozott egy zenekarhoz, majd egy másikhoz, és hozzá hasonló fiatal zenészekkel jamelt. Végül úgy döntött, abbahagyja a sulit, a tizenegyedik osztályban ott is hagyta a gimit. Másfajta oktatás várt rá a Los Angeles-i zenei színtéren. Megismerkedett Steven Adlerrel, majd megalakította a Road Crew nevű zenekart, és amikor énekest keresetek, akkor találkozott Izzy Stradlinnel, aki lejátszott neki egy kazettát, amin egy bizonyos W. Axl Rose énekelt. Slash elment megnézni Axlt, és azonnal el akarta csábítani őt Izzytől. A két indianai származású fiú gyorsan barátságot kötött. A basszusgitárosukat, Duff McKagant azután találták meg, miután Slash feladott egy hirdetést egy újságban. Így állt össze 1985-re a Guns N'Roses, amely később óriási nemzetközi sikert aratott.

Mellékprojektek

A Use Your Illusions-turnék (1991-1993) után a Guns N'Roses megérdemelt szünetet tartott, Slash pedig közben amerikai állampolgár lett. S mivel folyton nyugtalan volt, körülbelül ebben az időben úgy döntött, hogy a GNR-rel párhuzamos mellékprojektként új zenekart alapít. Matt Sorummal, Gilby Clarke-kal, Mike Inezzel és Eric Doverrel létrehozta a Slash's Snakepit nevű bandát, és felvették az It’s Five O’Clock Somewhere című albumot.

Majd 1996 nyarán meghívták őt egy blues koncertre, Budapestre, amihez összeszedett néhány zenészt, és elindult Európába. Ebből a kezdetből alakult a Slash's Blues Ball zenekar, akikkel bár soha nem vett fel albumot, a promóterek és a rajongók nagy érdeklődést mutattak iránta.

Slash persze nem ült otthon továbbra sem, akkoriban leginkább a Blues Ball-lal volt elfoglalva.

Ahogy ígérte, később visszahozta a Snakepitet, amivel nagy sikerrel turnéztak a Távol-Keleten és Európában is. 2000-ben kihozták második albumukat, az Ain’t Life Grandet, majd 2001 februárjában klubkoncertsorozatot indítottak az Egyesült Államokban. A turné nagyon jól sikerült, de március 11-én Slash influenzás lett, ami tüdőgyulladásba torkollott, így a turné hátralévő részét le kellett mondani. A Snakepit végül 2001 júliusában adta utolsó koncertjét, valamivel később pedig Slash nyilvánosan bejelentette, hogy a zenekar feloszlik. Inkább a saját szólóprojektjén akart dolgozni.

A halál lehelete

Slash élete egyébként egykor a rockandrollos dekadencia szimbólumának tűnt, de azóta szerencsére lecsillapodtak a kedélyek. Ehhez azonban kellett egy óriási ijedtség! 2001-ben, 35 éves korában Slash-nél kardiomiopátiát, a pangásos szívelégtelenség egy formáját diagnosztizálták, amelyet a sokéves alkohol- és drogfogyasztása (heroinfüggő volt) okozott. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy az orvosok eredetileg hat nap és hat hét közötti élettartamot jósoltak neki… Szerencsére azonban Slash máig köztünk van, mivel anno sikerült túlélnie a súlyos szívproblémáját fizikoterápiával és egy defibrillátor beültetésével.

De korábban is kacérkodott már a halállal, egyszer egy hotelben kábítószer-túladagolás miatt leállt a szíve, az orvosoknak azonban sikerült újraélszteni őt adrenalin injekcióval. 2006 óta egyébként tiszta és józan, amit akkori feleségének, Perla Ferrarnak köszönhet. Miután pedig 2009 júniusában az édesanyja, Ola elhunyt tüdőrákban, felhagyott a dohányzással is.

Három nagy Ő

Az első nagy változás akkor történt az életében, amikor szerelmes lett Renee Suranba. 1992. október 10-én házasodtak össze a kaliforniai Marina Del Rayben. Renee távol maradt a rockzene reflektorfényétől, és inkább a saját karrierjét építette modellként és színésznőként. Renee és Slash azért időnként feltűntek együtt is itt-ott, például mindketten szerepeltek Howard Stern filmjében, az 1997-es Intim részekben. Nem sokkal a film bemutatását követően azonban szakítottak, majd elváltak, ám jó barátok maradtak.

A válás után Slash Las Vegasban találkozott egy fiatal nővel, akit már évek óta ismert. Perla Ferrernek hívták, és hamarosan ő lett az új szerelme. Össze is költöztek, a rajongók pedig elkezdték egyre többször látni Perlát a Snakepit turnéin, klubokban és a tévében egyaránt. 2000-ben el is jegyezték egymást, Perla gyönyörű, csillogó gyémántgyűrűjét Slash maga tervezte. Október 15-én aztán Mauiban, egy ünnepélyes vallási szertartás keretében házasságot kötöttek. Utána visszatértek Los Angelesbe, ahol új házat vásároltak.

Ahogy a gyerkőc 2004-ben közeledett a második születésnapjához, a Hudson család bejelentette, hogy április végén világra jön a második csemete is, április 22-én pedig Perla a Cash Anthony Hudson nevű egészséges kisfiúnak adott életet.

Slash életmódja a családos évek során alaposan megváltozott, a vad rockerből tisztes férj és szerető édesapa lett. Az idill még néhány éven át tartott, majd 2010 augusztusában beadták a válókeresetet Ferrarral, két hónappal később azonban kibékültek. Még négy éven át voltak együtt, s végül 2014 decemberében jött a következő válókeresetet, ezt már nem vonták vissza.

Slash fia, London egyébként szintén zenész lett, 2020 végén debütált Suspect208 nevű zenekarával, amelyben a metallicás Robert Trujillo fia, Tye Trujillo basszusgitározik, Scott Weiland (Stone Temple Pilots) fia, Noah Weiland pedig az énekes.

Slash az újabb válása után, 2015-ben összejött az egyik régi exével, Meegan Hodgesszal (még 1989-ben jártak egy rövid ideig), akivel máig, vagyis már 10 éve együtt vannak.

Fegyverek és rózsák újra

Slash persze továbbra is aktív, 2009 óta zenél a Miles Kennedy and the Conspirators nevű bandával, illetve lassan 10 évvel ezelőtt visszatért a Guns N’ Rosesba is. 2016. január 4-én jelentették be hivatalosan, hogy a GNR lesz a Coachella fesztivál fő fellépője, amelyben Axl újra együtt zenél majd Slash-sel és Duff McKagannel is.

2023-ban a GNR aztán újra turnéra indult, és fellépett többek között az angliai Glastonbury Fesztiválon, emellett pedig kiadtak egy új kislemezt is Perhaps címmel.

Majd 2025-re újabb világkörüli turnét jelentettek be Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things címmel, amelynek egyik állomása Budapest volt július 15-én a Puskás Arénában, a zajos siker pedig ezúttal sem maradt el.

76 éves korában meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath legendás énekese. A hírt a családja jelentette be, írja a BBC.

Közleményükben ezt írták:

Ozzy Osbourne a zenetörténelem egyik ikonja volt. 1968-ban alapító tagként és énekesként tűnt fel a Black Sabbath zenekarban.

A Black Sabbath a heavy metal egyik úttörője lett. Olyan dalokat írtak, mint a Paranoid, a War Pigs vagy az Iron Man.

1979-ben Ozzy Osbourne kilépett a zenekarból, mert egyre nagyobb feszültség alakult ki közte és a többiek között. Ezután szólókarrierbe kezdett, és több mint egy tucat albumot adott ki. Az első szólódala, a Crazy Train 1980-ban jelent meg, és sokan ezt tartják az egyik legismertebb számának.

Ozzy Osbourne a nyugat-angliai West Midlands régióban született. Híres volt energikus és gyakran botrányos fellépéseiről. 1982-ben például véletlenül leharapta egy denevér fejét a színpadon, mert azt hitte, hogy gumiból van.

A 2000-es évek elején Osbourne és családja valóságshow-szereplők lettek. Elindították a The Osbournes című műsort, amelyben bemutatták a Los Angelesben élő család hétköznapjait. A műsorban szerepelt a felesége, Sharon, valamint a lányuk, Kelly és a fiuk, Jack is.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője közleményben reagált a Kneecap nevű ír raptrió fellépése körül kialakult vitára. A HVG-nek azt írta: a koncertet megtartják, mert a fesztivál a művészi szabadság pártján áll.

A zenekar fellépése az izraeli-palesztin konfliktus miatt került a középpontba. Kádár szerint a Kneecap nemcsak zenét, hanem saját világképet is hoz a Szigetre. A zenekar színpadi megjelenésében szerepet kap a palesztinokkal való szolidaritás is. A főszervező úgy fogalmazott: a zenekar „kvázi sorsközösséget és párhuzamot von” az írek és a palesztinok között.

A zenekar 2022-ben már fellépett a fesztiválon. A mostani koncertjük ellen több mint száz ismert magyar művész és zenész tiltakozott petícióban. Az aláírók között szerepel többek között Dés László, Presser Gábor és Spiró György is. De a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is jelezte: nem lépnek fel a Szigeten, ha jön a Kneecap.

Kádár Tamás szerint egyre többen foglalnak nyíltan állást, és a Kneecap is ezt az utat választotta. Mint írta: „A Kneecap támogatja a palesztin ügyet, és ezt a támogatást a maguk provokatív módján teszik.” Hozzátette: „nem véletlen, hogy sokan – köztük rengeteg általam mélyen tisztelt művész és magánember – úgy érezték: a Sziget azzal, hogy nem tiltja le a fellépésüket, maga is politikai állásfoglalást tesz egy olyan kérdésben, amely mélyen megosztja a közvéleményt, Magyarországon is”.

A fesztivál korábban úgy fogalmazott, hogy „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. A főszervező most azt írta: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz, és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk”.

Kádár kitért arra is, hogy a világban újra erősödik az antiszemitizmus, és sokan emiatt is kritizálják a zenekart. Úgy látja: „a Kneecap támogatása egyesek olvasatában beleillik ebbe a képletbe – akár szándékosan, akár akaratlanul. Mások viszont úgy látják: a palesztin nép szenvedésének kimondása nem antiszemitizmus, hanem humanitárius kötelesség. A két értelmezés párhuzamosan létezik – és kibékíthetetlenek.”

A főszervező szerint bármilyen döntést hoztak volna, az valakit biztosan sért.

Az ügy miatt Bóka János európai ügyekért felelős miniszter is írt a szervezőknek, majd személyesen is tárgyalt Kádár Tamással. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: várják a Sziget válaszát. Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és a kerület polgármestere, dr. Kiss László közölte, hogy nem látják szívesen a Kneecapet a fesztiválon, és támogatják a petíció aláíróit.

Isaac Asimov nevét minden sci-fi rajongó ismeri, hiszen ő volt az, aki a tudományos fantasztikumot a filozófia, a történelem és a tudomány határmezsgyéjére helyezte. Az Alapítvány és a Robot-történetei nélkül ma nem létezne a műfaj, legalábbis nem abban a formában, ahogyan megszoktuk.

A harmadik évad nyitóepizódja alapján továbbra is kijelenthető: bár ez a sorozat nem Asimov műveinek hű adaptációja, önálló alkotásként látványos, magával ragadó és sokszor kifejezetten szórakoztató.

Már az első évadban nyilvánvalóvá vált, hogy a készítők teljesen kiforgatták az eredeti karaktereket, hogy sorozat-kompatibilis narratívát építhessenek köréjük. Nem véletlenül, hiszen korábban is sokan állították, hogy az Alapítvány megfilmesíthetetlen. A könyvekben nincs klasszikus értelemben vett főszereplő, az időben való ugrások akár több száz évesek, a cselekmény inkább társadalmi esszé, mint történet, és nincs hagyományos átívelő szál sem. Goyer és Josh Friedman író/alkotópáros azonban mégis létrehozott egy közel koherens, sorozatformátumra szabott narratívát, bár nagyon sokat kellett hozzáadni.

Ők alkotják a stabilitás magját, biztosítva, hogy az államgépezet soha ne szakadjon meg. Ennek a dinasztiának a bukását jósolja meg Hari Seldon (Jared Harris), akit Gaal Dornick (Lou Llobell) kíséretében száműznek a Birodalomból. Viszont a Cleonok engedélyezik a tudósoknak, hogy a Terminus bolygón létrehozzák az álmukat, a tökéletes társadalmat: az Alapítványt. A tudás és stabilitás zálogát a galaxis jövőjére nézve.

Az első évad tempója és struktúrája felvillantotta, hogy mire számíthatunk a későbbiekben: időugrások, halhatatlan vagy lassan öregedő szereplők, körülöttük folyamatosan változó történelmi díszletek, miközben a központi narratíva, a Birodalom lassú hanyatlásnak indul. A második évad tovább bonyolította a szálakat, új szereplőket vezetett be, és a politikai intrikáknak köszönhetően egyre inkább egy Star Trek-be oltott Trónok harcává vált.

A lezárás kifejezetten zavaros, de a felépítés során mindig akadtak erős jelenetek, gondolok itt Lady Damerzel (Laura Birn) örökkévaló robotjának eredettörténetére, vagy a Cleon-dinasztia bukásának lépéseire. A „mentalisták szigetén” játszódó Gaal-történetszál a második évadban kifejezetten fárasztó, és Lou Llobell játéka sosem volt eléggé meggyőző, remélem, a folytatásra megugorja az elvárt szintet a brit színésznő.

Innen indul a harmadik etap, amely rögtön az Alapítvány legújabb válságával nyit. Ez a krízis már nem feltétlenül kiszámítható a pszichohistória segítségével, ahogy azt Hari Seldon hitte. A Birodalom egyre gyorsabban közelít bukása felé, miközben a második Alapítvány is épül-szépül. Az évadnyitó egyik legnagyobb dobása az igazi átívelő főellenség, The Mule színre lépése. Ő egy olyan mutáns, aki képes mások elméjét irányítani pusztán a szavaival, és első ránézésre túlontúl erősnek tűnik. Kérdés, hogyan tudják majd a cselekménybe illeszteni anélkül, hogy minden más feszültséget kiölne a történetből.

A pszichohistória itt szinte csak parasztvakítás, egy gép pontokból előrejelzéseket ad, négydimenziós tárgyakról beszélnek háromdimenziós térben, mindezt anélkül, hogy valódi tudományos alapot éreznénk mögötte. Inkább csak el kell fogadnunk, amit mondanak, anélkül, hogy megértenénk a miérteket és a hogyanokat. Ez nem feltétlenül hátrány, hiszen az Alapítvány sorozat soha nem akart klasszikus sci-fi lenni ebben a formájában, sokkal inkább grandiózus űropera, ami a látvánnyal és a politikai drámával hat a nézőre. A probléma abból adódik, ha valaki nem ezt szerette volna egy Alapítvány adaptációtól…

A színészek továbbra is elsőrangúak. Jared Harrist még akkor is öröm nézni, amikor áltudományos monológokat kell mondania, a Cleon-klónokat alakító Lee Pace, Terrence Mann és Cassian Bilton hármasa pedig most is a sorozat egyik legerősebb tartópillérének tűnik. Különösen izgalmas látni, ahogy Pace karaktere készül a visszavonulásra, Mann, az idős klón, az elmúlás küszöbén egzisztenciális válsággal küzd, míg Bilton fiatal klónja belép a galaktikus politikai játszmákba. Ez a triumvirátus mind cselekmény szinten, mind színészileg briliáns, és még az Asimov-rajongók számára is élvezhető vonulat lehet, annak ellenére, hogy az alapműben nem létezik ilyen formában a Birodalom.

A The Mule-szál valószínűleg át fogja írni az eddigi Birodalom vs. Alapítvány narratívát, hiszen a karakter már most komoly fenyegetésként tűnik fel. Az viszont személyes csalódás, hogy a svéd Mikael Persbrandtot lecserélték a dán Pilou Asbækra. Persbrandt visszafogott, baljós jelenléte sokkal fenyegetőbbnek hatott a második évadban. Asbæk általában túljátssza a szerepeit, ám itt, a sorozatban eddig sem volt szükség túlzott gesztusokra – elég a monumentális, fenyegető jelenlét.

A sorozat erőssége továbbra is a látványvilág. Az Apple láthatóan nem spórolt semmin, minden díszlet, CGI, kosztüm és kameramozgás moziba kívánkozik. Az akciójelenetek – bár ritkák – lenyűgözőek és feszesek, jellemzően az évad elejére és végére szokták a nagyobb összecsapásokat időzíteni, és ez várhatóan most sem lesz másként.

Az Alapítvány sorozata egy monumentális, grandiózus, néhol kaotikus, de mégis lenyűgöző űropera. Lehet, hogy el is távolodott Asimov eredeti filozófiai sci-fijétől, de önmagában is teljes értékű, izgalmas, szórakoztató alkotás. Minden hibája ellenére nézeti magát, a látvány lenyűgöző, a színészek erősek, a történet pedig folyamatosan mozgásban tartja a nézőt, még ha néha csak kapkodjuk is a fejünket a rengeteg új szereplő és időugrás miatt. Az biztos, hogy amíg a Cleon-klónok vannak, én boldogan vissza fogok ülni a képernyő elé minden héten.