hirdetés

KULT

10 kihagyhatatlan magyar metál zenekar

Az angolszász metál kedvencek után a hazaiakkal folytatjuk a felsorolást. Büszkék lehetünk rájuk, vannak olyan jók, mint a külföldiek!

Link másolása

hirdetés

A közösségi oldalak és videómegosztók előtt szájhagyomány útján, az egyetlen metálos újságból, agyonmásolt és egymásnak kölcsönadott demó kazettákból vagy éppen Nagy Feró 1988 és 1992 között futó rádióműsorából (Garázs) tájékozódtunk a hazai zenekarokról. Meggazdagodni vagy szimplán megélni viszont nem mindig lehetett a heavy metalból, akit ugyanis a nyolcvanas években nem tartott figyelemre méltónak Erdős Péter, az lemezt sem adhatott ki.

Az első áttörést a kilencvenes évek hozták, amikor a Music Television-ben éppen az őszinte, kőkemény zenének adtak nagyobb játszóteret, így itthon is megfelelő figyelmet kaptak a súlyosabb kategóriájú együttesek. A kétezres években pedig az online felületek elszaporodása és a nagy kiadók hazai jelenléte hozott változást.

A különböző tartalommegosztó platformoknak köszönhetően egy-egy zenekar kiemelkedhet az imeretlenek közül és nagy rajongótábort építhet ki, viszon ezzel együtt a médiazaj is nagyobb lett, erősebb a konkurencia.

Tíz olyan zenekart választottunk ki és mutatunk be, akik ma is aktívak, vagy ma is megdobogtatják a magyar rockerek szívét. Természetesen minden válogatás és kiemelés szubjektív és önkényes. Ez is.

Ilyen volt a Garázs 1989-ben:

hirdetés

1. Pokolgép

Kikkel is kezdhetnénk, ha nem azzal a zenekarral, akik megírták a nyolcvanas évek metál himnuszát. Ugye ismerős a szöveg? "A ruhám bőr és nem ballon/Az arcszeszem is csak Pitralon/De jegyezd meg jól míg a Föld kerek/Mindig lesznek Rockerek!" Kukovecz Gábor, Paksi Endre és Varga Tibor alapították, hamarosan csatlakozott Németh László és Kalapács József (örök móka tárgya volt, hogy a Pokolgépben van egy Kalapács, hahaha), aztán Neográdhy Dezső. Az 1983-as Ki mit tud? tehetségkutatón mutatkoztak be, egyből népszerűek lettek közönség körében, és az antiklerikális szövegeiről ismert zenekar 1984-ben elkészíthette a Magyar Rádióban első felvételét. Lemezt először 1986-ban adhattak ki Totális metál címmel, innen megállíthatatlan volt a siker 1990-ig. A pokoli színjáték, az Éjszakai bevetés és a Metál az ész hazai alapvetések lettek. Közben távozott Paksi Endre és saját zenekart hozott létre (Ossian), aztán '90-ben Kalapács hagyta ott a Pokolgépet, hogy megalapítsa az Oment. Többször újjászületett és újraindult, ám a kezdeti sikereket már nem tudták megismételni. Még aktívnak mondhatók, júniusban adnak jubileumi koncertet.

2. Moby Dick

Itthon az egyik legrégebbi metálzenekar. Ki tudja, hányadik felállásban léteznek, és az emlékezetes, 1998-as búcsúkoncertet követően még mindig rendszeresen fellépnek (például ma, április 5-én a Club 202-ben). Utolsó albumuk pár éve jelent meg. A Moby Dicket 1980-ban alapította Mentes Norbert és Schmiedl Tamás, de igazán népszerűvé és ismertté csak a nyolcvanas évek utolsó éveiben váltak, részben Nagy Feró műsorának, a Garázsnak köszönhetően. A kilencvenes évek elején megjelent három albumuk után (Ugass kutya!, Kegyetlen évek, Körhinta) már nem szóltak akkorát, ám a koncertjeikre érdemes elmenni. Különösebb manírok nélkül zúznak, helyén van a gitár, a dob, az ének, jó őket hallgatni, na.

3. Tormentor

1985-ben alakult black metal/doom metal zenekar alapító tagjai közül Csihar Attila éneksről hallhattunk a legtöbbet, miután sok helyen, többféle zenei formációban megfordult már. Az első két év fellépései és tagcseréi, valamint az első album (7th Day Of The Doom) megjelenése után már a klasszikus felállással zenéltek tovább: Csihar Attila – ének, Szigeti Attila – gitár, Farkas György – basszusgitár, Machát Zsolt – dobok. A csapat második albuma 1988-ban jelent meg, az Anno Domini, ami igazán népszerűvé tette őket, néhény évig koncerteztek itthon és külföldön, aztán ’91-ben elbúcsúztak egymástól. Az időközben a Mayhemhez igazolt Csihar Attila és a tetoválóművészként dolgozó Machát Zsolt 2000 körül újraindította a Tormentort, de 2 album után 2005-ben csak az Anno Domini újramasterelt változatát adták ki.

4. Nevergreen

Száz hang közül felismerni azokét, akik a Vajdaságban nőttek fel, a kiejtésről és az intonációról. Nem volt ez másként 1994-ben, amikor a Nevergreen Ámok című dalát először hallottuk. A leginkább gót metált játszó (itthon a kilencvenes és kétezres években népszerű) zenekar tagjai szabadkai és magyarországi kötődésűek, rajongóik egy része pedig szegedi és Szegedhez köti. Jelenleg a következő felállásban dolgoznak: Slobodan Macura (ének) Matláry Miklós, Kovács Tamás, Simon Valentina, a tiszteletbeli tagok között van Erős Szabolcs, Ispán András, Mića Kovacević, Vladimir Rusic és Simon Zoltán. Fennállásuk húsz éve alatt kiadtak egy rakás lemezt, és olyan külföldi bandákkal játszottak együtt, mint az Apocalyptica, a Within Temptation, a Paradise Lost,vagy a Sepultura. Új albummal idén jelentkeznek, jövő hónapba jelenik meg a Vendetta. A szép, nehéz, mi több súlyos alapok miatt szeretjük őket.

5. Sear Bliss

A szombathelyi együttes alapítása (1993) óta folyamatosan jöttek-mentek a zenekari tagok, tegye fel a kezét, aki még soha nem játszott a Sear Blissben! Az alapítókkal és a vendégzenekarokkal együtt 26 név szerepel a listán, olyan arcokkal, mint a billentyűs és trombitás Szűcs Gergely, a zenei tartalmak menedzselésével foglalkozó Kovács Attila (Superbutt, Watch My Dying), vagy a Tormentorból már ismert Csihar Attila (2004, ének, Glory and Perdition album). Az alapítók közül Barbarics János és Nagy András tagja még ma is a zenekarnak. A Sear Blissnek sok szép pillanata volt eddig, az egyik egy 2000-es nyári fellépés a szombathelyi Isis szentély romjainál. Tizenhárom albumuk van , ezek egy része újrakiadás. Legközelebb április 20-án, Münchenben, egy fesztiválon lépnek fel.

6. Ossian

Amikor ’86-ban Paksi Endre kilépett a Pokolgépből, nem sokat tétlenkedett, Ossian néven folytatta, új tagokkal. Paksi és Maróthy Zoltán egy rakás nagyszerű dalt írt. 1988-ban jelent meg első nagylemezük, az Acélszív. (Ejnye, mi ez az Accept utánérzés?) Egészen a kilencvenes évek közepéig jól ment a zenekar dolga, aztán a tagok úgy döntöttek, külön folytatják. Addig 7 stúdióalbumot adtak ki, és olyan rockslágereik voltak, mint A rock katonái, az Ítéletnap, a Sörivók vagy az Éjféli lány.

Egy 1998-as igen sikeres tribute fellépés után Paksi Endre újjászervezte az Ossiánt, ismét új csapattal. Bár történtek tagcserék, a zenekar ma is dolgozik, legutóbb 2013-ban jelent meg lemezük, a közösségi oldalon több mint 60.000 rajongójuk van.

7. Ektomorf

A mezőkovácsházi zenekar alapítói Farkas Csaba, Farkas Zoltán és Ternován Csaba húsz éve kezdett el együtt zenélni. Két korai demó és két év gyakorlás után nyertek egy tehetségkutató versenyen, így elkészülhetett az első album, a Hangok, amelyet 1998-ban az Ektomorf című lemez követett. A harmadik album, a Kaly Jag 2000-ben jelent meg, amelyre az alapító Farkas testvérek származása és a cigány dallamok miatt a rajongók egy része kulturálatlan módon reagált. A zenekar viszont külföldön is ismert lett, először Németországban próbáltak szerencsét, aztán 2004-ben Dániában vették fel a Destroy című lemezt. Karrierjük beindult, a 2014-es koncertnaptáruk tele van lekötött fellépésekkel, itthon alig láthatjuk őket. A tagcsere őket sem kerülte el, az alapítók közül ma már csak Farkas Zoltán maradt az együttesben. Vigyázat, szanaszét zúznak maguk körül mindent! A mi legnagyobb örömünkre.

8. Carmen

Nem tudjuk, ki hogy van vele, nekünk néha a Guns 'N' Roses ugrik be a Carmenről. Kellemes, pihentető dallamú, énekelhető számaik vannak. Egy olyan feldolgozást készítettek a kilencvenes években, amit csak azért nem említünk meg, mert a karrierjüknek nem tett jót (szerintünk), hogy sokan csak ezt az egy nótát fújják tőlük. Hogyan indultak? "Balassa Zoltán és Pintér "Pinyő" Csaba barátságával kezdődött... Zoli akkoriban hagyta el a Dance zenekart, éppen a lemezük megjelenése előtt és úgy döntöttek, hogy csinálnak egy glam rock zenekart. Kellett egy énekes...Pinyő még az általános iskolából ismerte Szilágyi "Szizsó" Zsoltot, aki azonnal igent mondott a megkeresésre. Kellett egy gitáros... Szizsó javaslatára került a képbe és a zenekarba Weisz "Kicsi" László" olvashatjuk a honlapjukon. Sajnos mostanra a Carmen eléggé eltűnt. Tudomásunk szerint ma már nem aktívak.

9. Cadaveres de Tortugas

Igen, magyarok, spanyol névvel, magyar, angol és spanyol nyelvű szövegekkel. Néhány nagylemezük megjelent, egész szép rajongótábort tudhattak maguk mögött, üdítő színfolt voltak a hazai metálzenei palettán, ha szabad ilyen nagyszerű közhelyekkel élnünk. Körmöczi Péter, Viniczai Szabolcs, Persoczki Gábor, Kecskés Péter és ifj. Zsombok Tibor sajnos csak 1993 és 2005 között zenélt együtt ebben a felállásban, Körmöczi Péter Cadaveres néven viszi tovább a hagyományt.

10. Leander Rising

Sok hazai zenekarhoz képest meglehetősen gyorsan építették fel magukat és jutottak el a lemezszerződésig. Ez különösen annak fényében kiemelkedő teljesítmény, hogy Köteles Leander néhány éve még szólóban nyomta, aztán bemutatkozó klipje (Csak Te) után csatlakozott hozzá Vörös Attila (Nevermore), majd a duó pár világsláger feldolgozását (Szomorú vasárnap, Only Gilrl, Bad Romance) és egy sikeres koncertet követően csatlakozott Takács József és Maczák Márk, hogy Leander néven folytassák a zenélést. Maczákot aztán 2011-ben Budai Béla váltotta a doboknál. A tehetség és a szorgalom egy dolog, a fiúk azért szerencsésebb korszakban élnek, mint húsz-harminc éve elődeik, ugyanis felfedezte őket egy nagy kiadó, akikkel a hátuk mögött könnyebb külföldi és hazai fellépéseket szervezni, és lemezeket dobni a piacra.

Ha szereted a metált, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Eric Clapton: Nem fogok fellépni olyan helyen, ahol nem engedik be a nem oltottakat

A vicces a történetben az, hogy a 72 éves gitáros egyébként sem lép fel a következő 10 hónapban Nagy-Britanniában...

Link másolása

hirdetés

Azt közölte Eric Clapton a Rolling Stone szerint, hogy nem fog fellépni ott, ahol a látogatóknak igazolniuk kell, hogy be vannak-e oltva.

A világhírű brit gitárost valószínűleg az ihlette a demonstratív közleményre, hogy Boris Johnson miniszterelnök július 19-én azt jelentette be, hogy ugyan megnyílnak az éjszakai klubok és szórakozóhelyek, de csak oltási igazolvánnyal lehet majd belépni szeptembertől.

„Azt szeretném közölni, hogy nem fogok olyan színpadon fellépni, ahol diszkriminált közönség van jelen. Ha nem vehet részt bárki, fenntartom a jogot, hogy lemondjam a koncertet”.

Clapton már korábban is bírálta a brit kormányt, mert koronavírus-járványt megfékezendő lezárásokat vezettek be az elmúlt másfél évben, illetve arról is beszélt, hogy „katasztrofális” egészségügyi tapasztalatai voltak, miután oltást kapott.

A brit kormány szerint amúgy a felnőttek több mint kétharmada mindkét oltási adagot, a 25 évnél fiatalabbak csaknem 60 százaléka legalább az első dózist megkapta, és minden felnőttnek van már lehetősége időpontot foglalni az oltás beadására.

A Downing Street idézi az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) vizsgálati adatait, amelyek szerint

hirdetés
a brit oltási kampányban legnagyobb számban alkalmazott két vakcina, a Pfizer-BioNTech és az Oxford-AstraZeneca két oltási adag beadása után 96 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulását a delta koronavírus-változat okozta fertőzések esetében is.

A bejelentés egyébként nemcsak az előbbiek miatt megmosolyogtató, hanem azért is, mert Claptonnak nincs idén lekötött koncertje brit földön, a következő fellépése az Egyesült Királyságban csak 2022 májusában lesz, két koncertet fog adni a londoni Royal Albert Hallban. A következő hónapokban észak-amerikai városokban fog csak zenélni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Az orosz Csernobil-filmnek jót tenne néhány CIA-ügynök - Csernobil 1986 kritika

Hosszú, vontatott, és még a KGB-be beépülő amerikai titkosügynökök sincsenek benne.

Link másolása

hirdetés

Már az elején érdemes leszögezni: ez az orosz Csernobil nem AZ az orosz Csernobil, amelyben a CIA robbantja rá szegény szovjetekre az atomerőműt. Az HBO sikersorozata jótékonyan hatott az oroszok produktivitására, mert hirtelen mindenki az emberiség legnagyobb atomkatasztrófájáról akarta elmondani a sajátját. A kevésbé radikális, a Csernobil 1986 most került fel a Netflix kínálatába.

Az HBO-n 2019-ben debütált az ötrészes minisorozat, amely amellett, hogy szinte azonnal minden idők legjobb sorozata lett az Imdb-n (azóta az ötödik helyre csúszott), olyan elemi erővel és alapossággal beszélt a tragédiáról, mint előtte soha egy mozgókép sem. Erre válaszul az orosz állami média - mintha csak direkt bizonyítani akarná, hogy még mindig pontosan úgy mennek a dolgok Oroszországban, mint 1986-ban, az összes médiafelületen keresztül ócsárolni kezdte a sorozatot, listákba szedve, miért nem stimmel a modern nyílászáróktól kezdve az utolsó rozsdás szögig semmi sem a képernyőn.

Ezzel a lendülettel bejelentették, hogy megcsinálják a saját Csernobil-sorozatukat, nehogymár a dekadens Nyugat mondja meg, mi is történt 1986 áprilisában.

A propagandatévéként működő NTV egyébként már korábban, az amerikai produkcióval egyidejűleg kezdett dolgozni a saját sorozatukon, az HBO sikerét követően azonban felpörögtek a dolgok: megjelent a szinopszis a tizenkét részes sorozatról, majd egy előzetes is, ami finoman szólva is más szemszögből mutatta be a katasztrófát:

a CIA felelős Csernobilért, a hős KGB pedig versenyt fut az idővel, hogy a beszivárgott amerikai ügynök terrortámadását megállítsa.

A kiszivárgott trailer csak tovább csavarta a maximum felé az abszurditásfaktort, ám azóta, immár két éve semmi hír az orosz állami Csernobil-sorozatról. 2019 májusában egy Facebook-poszt árulkodott arról, hogy befejezték a forgatást, és a rendező, Alekszej Muradov is adott interjút, méghozzá az ország legolvasottabb ellenzéki hírportáljának, a Meduzának.

A beszélgetésben elmondta, hogy ugyan fikciós drámát készített, igenis van alapja az amerikai szálnak. Azóta viszont se híre, se hamva a sorozatnak. Az Imdb-n ugyan szerepel, ám évszám nincsen mellette, és az interneten sem lehet a nyomára bukkanni. Csupán elvétve található a témában néhány komment – van, aki azt írja, hogy idén mutatják be, valaki szerint már le is adta az orosz tévé.

hirdetés

Az HBO-sorozat azonban nemcsak az állami médiát tüzelte fel, hanem Alexander Rodnyanszki producert is, aki a CBS-nek nyilatkozva mondta el, hogy nem sokkal az HBO-siker után ő is dolgozni kezdett egy Csernobil-sorozaton, ám nem épp az orosz állami narratívát követve.

„Mind tudjuk, mi történt 1986-ban. Minden egyes szovjet állampolgár tudta, hogy a katasztrófa oka a szovjet rendszer volt.”

Filmjében azonban az egyszerű, földi halandók küzdelmét akarta bemutatni egy földöntúli problémával. A filmmel kapcsolatban többen megszólaltak: többek közt az a Nikolaj Tarakanov is, aki tábornokként irányította mentést - az HBO sorozatában Ralph Ineson alakította a katonát. Ő azt mondta a filmről, hogy semmit sem tanít a nézőknek, és abból a traumából sem ad át semmit, amelyet ő éjjelente álmaiban újraél Csernobil falai közt. Rodnyanszki szerint azonban több túlélő is megkereste a bemutatót követően, és igazi időgépként értékelték a filmet, amely hitelesen repít vissza a vészterhes időkbe. Rendezőnek Oroszország egyik legfoglalkoztatottabb férfi színészét, Danila Kozlovszkit tette meg, akinek ez volt a második rendezése, és aki nagyvonalúan a főszerepet is saját magára osztotta.

De milyen is a film?

A Netflixen debütáló, magyarul Csernobil 1986 címet viselő film valóban az egyént állítja a középpontjába, sőt, egyből olyan nyitánnyal indít, hogy egyből lecsekkolja az ember, tuti a Csernobilt nézi-e, nem valami orosz romkomot.

Alekszej nem épp a világ legszerencsésebb embere: bár összefut korábbi nagy szerelmével, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné. Ráadásul felmond tűzoltóként, és pusztítóan másnapos, erre még az atomreaktor is felrobban, őt meg úgy állítják be dolgozni, hogy már nem is kéne ott lennie. Hamar kiderül, hogy sokkal nagyobb a baj, mint egy másnapos pluszmunkanap, hamarosan azok között a tűzoltók között találja magát, akiket leküldenek az atomerőmű vízzel elárasztott folyosóira, hogy megmentsék Európát a világvégétől.

A film első félórája mintha csak egy könnyed, keserédes romantikus film lenne: a csupa boldog ember olyan életigenléssel nyalja a fagyit Pripjaty napsütésben szikrázó terein hangulatos zenére, hogy az embernek már majdnem kedve szottyanna ott lenni, csupán néhány távoli képen sejlik fel ketyegő bombaként az atomerőmű kéménye. A robbanás követően aztán fejest ugrunk a szereplőkkel együtt a vérrel, korommal és jelentős mennyiségű hányással nyakonöntött káoszba, a rángó kézikamerát követve veszünk el mi is a felrobbant atomreaktor körüli pokolban, amely jobb pillanataiban a Ryan közlegény megmentése kezdőjelenetét is felidézheti, az biztos, hogy vizuálisan meglepően erős alkotásról van szó.

Nagyjából ennyit a pozitívumokról, a Csernobil ugyanis egy elnyújtott – majdnem 140 perces – katasztrófamozi, amelybe teljesen feleslegesen erőltetnek bele egy nem működő szerelmi szálat is. A karaterekkel is nehéz azonosulni, pedig nyilván a hősies Alekszejjel kéne, aki a kelleténél többször hagyja ott a barátnőjét, hogy elrohanjon életet menteni, majd az életmentést, hogy elrohanjon barátnőjéhez. A lány, Olja, még ennél is semmilyenebb szerepet kap, leginkább kisfiáért aggódik, illetve a szakítást sem tudja túl jól levezényelni.

A nagy kérdés sem várat sokáig magára:

nem, ez a film nem keni rá sem a CIA-re, sem a gyíkemberekre a robbantást, sőt, kicsit esetlen párbeszédekben ugyan, de néha azért előadja nagy bátran valamelyik orosz, hogy igenis a rendszer a hibás a katasztrófa katasztrofális kezelésében.

Bár a film rögtön azzal a felütéssel kezdődik, hogy a film hősei fiktív karakterek, a főszereplő Alexejt igencsak valós emberről mintázták. Nikolaj Csebusev, az atomerőmű folyosóit jól ismerő tűzoltó volt, akit leküldtek a katasztrófát követően megnyitni az egyik szelepet. Mivel ennyiben ki is merül az egyezés a főhős és közte, nem nagy spoiler elárulni, hogy Csebusev ugyan sugárbetegséget kapott, a mai napig él, jelenleg 71 éves, és a Csernobiltól nagyjából 1000 kilométerre fekvő Kurcsatovban él – ott, ahol egyébként a filmet is forgatták a helyi atomerőműben. Olyannyira él, hogy a filmhez is felkérték tanácsadónak, ám azzal az indoklással utasította vissza, hogy a film nem adja vissza valósághűen a likvidátorok munkáját. Sőt, a magánvetítést követően azt nyilatkozta a CBS Newsnek, hogy az egyik jelenet kapcsán nevetnie kellett. Az ominózus cselekménysorban az egyik hős tűzoltót egy svájci klinikára akarja küldeni a szovjet vezetőség a gyógyulása érdekében. Úgy értékelte a filmet,

mint egy fantasy, ami lekicsinyíti a szovjet hatóságok hazugságait, amellyel leplezni próbálták a katasztrófa valódi mértékét.

Az orosz Csernobil tehát nem igazán fenyegeti trónfosztással az HBO sorozatot, de legalább nem is beszél bődületes baromságokat a tragédiáról. Persze könnyű elhasalni az amerikai Csernobillal szemben, és az összehasonlítgatás is túlságosan triviális elemzési keretet ad, ám pont itt érhető tetten az orosz változat hibája: míg az HBO sorozat felesleges romantikus nagyjelenetek és patetikus hegedűszámok nélkül éri el, hogy zsigerekig hatoljon, addig itt hiába a túltolt romantika, a heroizmus, a lassítások és a drámai zene. Valahogy megmarad egy kicsit túlnyújtott katasztrófamozinak, amely néha szerelmes filmnek képzeli magát - titokban kicsit már drukkolunk is neki, hogy tűnjön fel az a bizonyos beépített CIA-ügynök.

A Csernobil 1986 július 21-től elérhető Netflix kínálatában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Nem épült meg a kisszínpad, sörpadokon állva csináltak óriási hangulatot a fellépők a Bajai Alterfeszten

Gimpel Tomi és Zselenszky Tamás hangosítás nélkül voltak kénytelenek játszani, de a közönség annyira lelkesen vette a lapot, hogy végül az egyik legjobb koncertélményük lett belőle.

Link másolása

hirdetés

Nem mindennapi jeleneteknek lehettek tanúi a Bajai Alterfeszt látogatói pénteken. Az első alkalommal megrendezett fesztiválon olyan előadók léptek fel, mint a Kaukázus, a Lóci Játszik, a Müller Péter Sziámi AndFriends vagy A Kutya Vacsorája. A programban szerepelt emellett egy kisszínpad is, ahol a tervek szerint aznap két egy szál gitáros előadó, Gimpel Tomi és Török-Zselenszky Tamás játszott volna.

A Duna áradása azonban érintette az eredeti helyszínt, a szervezők viszont nem lemondták, hanem a nyilvánvaló problémák ellenére is beleálltak. Megpróbáltak megoldásokat találni, például a helyszín is változott három nappal a start előtt.

A fesztivál mindezeken túl egybeesett a Művészetek Völgye nyitányával és a Campus fesztivállal, valamint egy helyi ingyenes zenei rendezvényt is tartottak aznap, szóval nem volt igazán nagy tömeg sem.

Innen szép nyerni, mondhatnánk erre, és végül tényleg valami hasonló történt.

Az eseményekre Gimpel Tomi így emlékszik vissza:

"Kezdés előtt 10 perccel még nem volt felépítve a színpad, korábban úgy tudtuk, épül, és csúszás lesz. Végül fél óra csúszással azt a tájékoztatást/kérést kaptuk, hogy nem lesz színpad, a Sziámi és a Kaukázus beállása alatt, a sörpadok közt kellene játszanunk erősítés nélkül.

hirdetés

Az igazi történet szerintem innen indul. Felálltunk a sörpadokra, közepesen kiabálva elmondtam az embereknek, hogy mi lesz itt, és miért… És elképesztően jól vette ki magát a helyzet.

A közönség végig csendben (vagy ütemet tapsolva) hallgatta az előadást, mindenki partner volt. A dalok közt, és a „második blokk” előtt (mikor a Sziámi le, a Kaukázus pedig felpakolt) ütemes kisszínpad-kiszínpad skandálással vonult a padokhoz, hogy folytassuk.

Számomra elképesztő élmény volt ez a partnerség részükről, a két nagyszínpados zenekar a színpadról bíztatott miket, a beállásnál is figyeltek, hogy ne nagyon zavarjanak minket, a hangtechnikussal végig poénkodtuk a műsort (néha kértem magamból a kontrollba, ő meg bemondta, hogy adjak a gitárra, mert nem jön jel), szóval hihetetlen volt.

Nekem és Zselenszky Tominak is hihetetlen élmény volt ez az összefogás, és azt hiszem, még sosem éreztem ennyire a rákendrollt, mint amikor eldöntöttük, hogy akkor iszunk egy sört, és így is megcsináljuk. Aztán felálltam a sörpadra, és elkiáltottam magam: „Helló, Gimpel Tomi vagyok, és ez itt a Kisszínpad.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Láttad A kígyót? – ez az év pszichopatás krimisorozata

Az egyik legjobb Netflix-miniszéria mellett sokan elmentünk, ideje bepótolni. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A kígyó című sorozatot idén áprilisban mutatta be a Netflix, és ugyan a nézettségi listájukra is felkerült, mégsem lett belőle olyan médiadurranás, mint mondjuk A vezércselből, mely után Anya Taylor-Joy egyenesen világsztár lett az alakításának köszönhetően. Pedig A kígyó főszereplője, Tahar Rahim ugyanazt a szintű, magas színvonalú színészi játékot hozza, amit nehéz elfelejteni, és utána bármit megnézne vele az ember. Hatalmas felfedezés színészként. És ha ezután megnézed a The Mauritanian című filmet is, nehéz elhinni, hogy ilyen sokszínű tehetség - mintha nem ugyanazt az embert látnád.

Ez a sorozat nem kizárólag a szórakoztatást tűzte ki célul, nem egy könnyed munka, talán ezért is jutott el kevesebbekhez, hiszen a bemutatáskor még javában vártuk a harmadik hullám lecsengését és a könnyedebb műfajokat részesítettük előnyben. Akkoriban még az utazással foglalkozó médiatartalmak láthatóan hatalmas érdeklődést váltottak ki, akárcsak a könnyed vígjátékok.

A kígyó egy valódi sorozatgyilkos életét mutatja be. Kegyetlenségeket kell végignéznünk, az emberi gonoszság legmélyebb bugyraiba utazunk el, de ezt a legmagasabb színvonalon teszi. Charles Sobhraj hírhedt sorozatgyilkos, s ugyan eddig kevésbé ismert volt a neve, ezért nem is lehetett eladni a sorozatot a nevével - ellentétben mondjuk egy Ted Bundyval.

A kígyó szimbolikája azonban jól leírja a személyiségét: maga a ravaszság, gonoszság, egy sikamlós, gerinctelen lény, aki mindenkire rátekeredik, megfojtja, majd befalja áldozatait.

Sobhraj Párizsban nőtt fel, de eredetileg Saigonban született, ahol vietnámi anyja az indiai apától hamar elvált és hozzáment egy francia katonatiszthez, így került a férfi végül Franciaországba. Itt bőrszíne és a származása miatt sok megkülönböztetésben volt része és úgy érezte, nem tud úgy érvényesülni az országban, mintha ő is "igazi" francia lenne. Ez az érzés vezette őt vissza Ázsiába, ahol aztán kibontakoztatta bűnözői képességeit.

hirdetés

Az igaz történetet feldolgozó miniszéria nézése közben az ember folyamatosan megdöbben, hogy az élet ilyen forgatókönyvet tett az alkotók elé, annyi a fordulat, a suspense, a brutális esemény. Sobhraj annyira fifikás bűnöző volt, hogy egyszerűen úgy játszott a helyi szabályokkal és emberekkel, mint egy profi bábjátékos.

Mindenkit kijátszott és átvágott, de még arra is volt figyelme, hogy legyen embere a rendőrségnél, a partnerén kívül legyen egy plusz szerelme, aki elintézi neki drágaköves üzleteléseinek és pénzügyeinek nehezét.

A kígyó nem tipikus sorozatgyilkos, mert nem azért gyilkolt, hogy élvezze az áldozatainak levadászását, hanem ez volt az eszköze ahhoz, hogy eltitkolja a bűntetteit és ne maradjanak szemtanúk utána. Európai turistákat, hippiket rabolt ki, majd tűntette el őket. Ezeket az eseményeket a sorozat szinte dokumentarista módon mutatja be előttünk: borzongva figyeljük, amint megnyerő személyiségével behálózza ezeket az embereket és végül elküldi őket a másvilágra.

Közben erősen ott lebeg minden felett a hetvenes évek szabadságának és szabadosságának miliője, amit ő gyönyörűen ki is használt, naiv áldozataival együtt.

A sorozat erőssége az összetett feldolgozásmód: folyamatosan ugrálunk az időben, mint a Ponyvaregényben. Ezzel olykor komoly intellektuális kihívás elé állítja a nézőt, hiszen gondolkodásra késztet, hogy követni tudjuk az események zajlását és értsük is azt. A másik piros pont a korabeli helyszínek tökéletes ábrázolása és a tökéletes casting. Tahir Rahim mellett az összes színész emlékezeteset alakít. Érdemes bepótolni a szériát és ha nehezen is kerülünk bele a bonyolult világába, adni neki időt, hogy körülfonjon, akár egy kígyó - az utolsó részeknél már egyre nehezebb lesz másnapra halasztani a folytatást.

És nem utolsósorban ott van a másik, igazi főhős: a megszállott, állhatatos holland diplomata, akinek a világ köszönheti, hogy nem ejtett több áldozatot a sorozatgyilkos. Rahim egy interjúban alázatosan azt nyilatkozta, ő, azaz Herman Knippenberg (Billy Howle) az igazi hős, aki addig nyomozott Sobhraj után országokon, földrészeken és évtizedeken át, amíg el nem csípte. Az antihős és a valódi hős nagy párharca ez a sorozat, és a nézői igazságérzetünkre épít, ezért abbahagyhatatlan. Rég nem kiáltottam fel annyiszor egy sorozat közben méltatlankodva, hogy "Ne már!!", és rég rágtam a körmöm is így. Értsd ezt a legjobb értelemben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: