KULT
A Rovatból

10 kihagyhatatlan magyar metál zenekar

Az angolszász metál kedvencek után a hazaiakkal folytatjuk a felsorolást. Büszkék lehetünk rájuk, vannak olyan jók, mint a külföldiek!

Link másolása

A közösségi oldalak és videómegosztók előtt szájhagyomány útján, az egyetlen metálos újságból, agyonmásolt és egymásnak kölcsönadott demó kazettákból vagy éppen Nagy Feró 1988 és 1992 között futó rádióműsorából (Garázs) tájékozódtunk a hazai zenekarokról. Meggazdagodni vagy szimplán megélni viszont nem mindig lehetett a heavy metalból, akit ugyanis a nyolcvanas években nem tartott figyelemre méltónak Erdős Péter, az lemezt sem adhatott ki.

Az első áttörést a kilencvenes évek hozták, amikor a Music Television-ben éppen az őszinte, kőkemény zenének adtak nagyobb játszóteret, így itthon is megfelelő figyelmet kaptak a súlyosabb kategóriájú együttesek. A kétezres években pedig az online felületek elszaporodása és a nagy kiadók hazai jelenléte hozott változást.

A különböző tartalommegosztó platformoknak köszönhetően egy-egy zenekar kiemelkedhet az imeretlenek közül és nagy rajongótábort építhet ki, viszon ezzel együtt a médiazaj is nagyobb lett, erősebb a konkurencia.

Tíz olyan zenekart választottunk ki és mutatunk be, akik ma is aktívak, vagy ma is megdobogtatják a magyar rockerek szívét. Természetesen minden válogatás és kiemelés szubjektív és önkényes. Ez is.

Ilyen volt a Garázs 1989-ben:

1. Pokolgép

Kikkel is kezdhetnénk, ha nem azzal a zenekarral, akik megírták a nyolcvanas évek metál himnuszát. Ugye ismerős a szöveg? "A ruhám bőr és nem ballon/Az arcszeszem is csak Pitralon/De jegyezd meg jól míg a Föld kerek/Mindig lesznek Rockerek!" Kukovecz Gábor, Paksi Endre és Varga Tibor alapították, hamarosan csatlakozott Németh László és Kalapács József (örök móka tárgya volt, hogy a Pokolgépben van egy Kalapács, hahaha), aztán Neográdhy Dezső. Az 1983-as Ki mit tud? tehetségkutatón mutatkoztak be, egyből népszerűek lettek közönség körében, és az antiklerikális szövegeiről ismert zenekar 1984-ben elkészíthette a Magyar Rádióban első felvételét. Lemezt először 1986-ban adhattak ki Totális metál címmel, innen megállíthatatlan volt a siker 1990-ig. A pokoli színjáték, az Éjszakai bevetés és a Metál az ész hazai alapvetések lettek. Közben távozott Paksi Endre és saját zenekart hozott létre (Ossian), aztán '90-ben Kalapács hagyta ott a Pokolgépet, hogy megalapítsa az Oment. Többször újjászületett és újraindult, ám a kezdeti sikereket már nem tudták megismételni. Még aktívnak mondhatók, júniusban adnak jubileumi koncertet.

2. Moby Dick

Itthon az egyik legrégebbi metálzenekar. Ki tudja, hányadik felállásban léteznek, és az emlékezetes, 1998-as búcsúkoncertet követően még mindig rendszeresen fellépnek (például ma, április 5-én a Club 202-ben). Utolsó albumuk pár éve jelent meg. A Moby Dicket 1980-ban alapította Mentes Norbert és Schmiedl Tamás, de igazán népszerűvé és ismertté csak a nyolcvanas évek utolsó éveiben váltak, részben Nagy Feró műsorának, a Garázsnak köszönhetően. A kilencvenes évek elején megjelent három albumuk után (Ugass kutya!, Kegyetlen évek, Körhinta) már nem szóltak akkorát, ám a koncertjeikre érdemes elmenni. Különösebb manírok nélkül zúznak, helyén van a gitár, a dob, az ének, jó őket hallgatni, na.

3. Tormentor

1985-ben alakult black metal/doom metal zenekar alapító tagjai közül Csihar Attila éneksről hallhattunk a legtöbbet, miután sok helyen, többféle zenei formációban megfordult már. Az első két év fellépései és tagcseréi, valamint az első album (7th Day Of The Doom) megjelenése után már a klasszikus felállással zenéltek tovább: Csihar Attila – ének, Szigeti Attila – gitár, Farkas György – basszusgitár, Machát Zsolt – dobok. A csapat második albuma 1988-ban jelent meg, az Anno Domini, ami igazán népszerűvé tette őket, néhény évig koncerteztek itthon és külföldön, aztán ’91-ben elbúcsúztak egymástól. Az időközben a Mayhemhez igazolt Csihar Attila és a tetoválóművészként dolgozó Machát Zsolt 2000 körül újraindította a Tormentort, de 2 album után 2005-ben csak az Anno Domini újramasterelt változatát adták ki.

4. Nevergreen

Száz hang közül felismerni azokét, akik a Vajdaságban nőttek fel, a kiejtésről és az intonációról. Nem volt ez másként 1994-ben, amikor a Nevergreen Ámok című dalát először hallottuk. A leginkább gót metált játszó (itthon a kilencvenes és kétezres években népszerű) zenekar tagjai szabadkai és magyarországi kötődésűek, rajongóik egy része pedig szegedi és Szegedhez köti. Jelenleg a következő felállásban dolgoznak: Slobodan Macura (ének) Matláry Miklós, Kovács Tamás, Simon Valentina, a tiszteletbeli tagok között van Erős Szabolcs, Ispán András, Mića Kovacević, Vladimir Rusic és Simon Zoltán. Fennállásuk húsz éve alatt kiadtak egy rakás lemezt, és olyan külföldi bandákkal játszottak együtt, mint az Apocalyptica, a Within Temptation, a Paradise Lost,vagy a Sepultura. Új albummal idén jelentkeznek, jövő hónapba jelenik meg a Vendetta. A szép, nehéz, mi több súlyos alapok miatt szeretjük őket.

5. Sear Bliss

A szombathelyi együttes alapítása (1993) óta folyamatosan jöttek-mentek a zenekari tagok, tegye fel a kezét, aki még soha nem játszott a Sear Blissben! Az alapítókkal és a vendégzenekarokkal együtt 26 név szerepel a listán, olyan arcokkal, mint a billentyűs és trombitás Szűcs Gergely, a zenei tartalmak menedzselésével foglalkozó Kovács Attila (Superbutt, Watch My Dying), vagy a Tormentorból már ismert Csihar Attila (2004, ének, Glory and Perdition album). Az alapítók közül Barbarics János és Nagy András tagja még ma is a zenekarnak. A Sear Blissnek sok szép pillanata volt eddig, az egyik egy 2000-es nyári fellépés a szombathelyi Isis szentély romjainál. Tizenhárom albumuk van , ezek egy része újrakiadás. Legközelebb április 20-án, Münchenben, egy fesztiválon lépnek fel.

6. Ossian

Amikor ’86-ban Paksi Endre kilépett a Pokolgépből, nem sokat tétlenkedett, Ossian néven folytatta, új tagokkal. Paksi és Maróthy Zoltán egy rakás nagyszerű dalt írt. 1988-ban jelent meg első nagylemezük, az Acélszív. (Ejnye, mi ez az Accept utánérzés?) Egészen a kilencvenes évek közepéig jól ment a zenekar dolga, aztán a tagok úgy döntöttek, külön folytatják. Addig 7 stúdióalbumot adtak ki, és olyan rockslágereik voltak, mint A rock katonái, az Ítéletnap, a Sörivók vagy az Éjféli lány.

Egy 1998-as igen sikeres tribute fellépés után Paksi Endre újjászervezte az Ossiánt, ismét új csapattal. Bár történtek tagcserék, a zenekar ma is dolgozik, legutóbb 2013-ban jelent meg lemezük, a közösségi oldalon több mint 60.000 rajongójuk van.

7. Ektomorf

A mezőkovácsházi zenekar alapítói Farkas Csaba, Farkas Zoltán és Ternován Csaba húsz éve kezdett el együtt zenélni. Két korai demó és két év gyakorlás után nyertek egy tehetségkutató versenyen, így elkészülhetett az első album, a Hangok, amelyet 1998-ban az Ektomorf című lemez követett. A harmadik album, a Kaly Jag 2000-ben jelent meg, amelyre az alapító Farkas testvérek származása és a cigány dallamok miatt a rajongók egy része kulturálatlan módon reagált. A zenekar viszont külföldön is ismert lett, először Németországban próbáltak szerencsét, aztán 2004-ben Dániában vették fel a Destroy című lemezt. Karrierjük beindult, a 2014-es koncertnaptáruk tele van lekötött fellépésekkel, itthon alig láthatjuk őket. A tagcsere őket sem kerülte el, az alapítók közül ma már csak Farkas Zoltán maradt az együttesben. Vigyázat, szanaszét zúznak maguk körül mindent! A mi legnagyobb örömünkre.

8. Carmen

Nem tudjuk, ki hogy van vele, nekünk néha a Guns 'N' Roses ugrik be a Carmenről. Kellemes, pihentető dallamú, énekelhető számaik vannak. Egy olyan feldolgozást készítettek a kilencvenes években, amit csak azért nem említünk meg, mert a karrierjüknek nem tett jót (szerintünk), hogy sokan csak ezt az egy nótát fújják tőlük. Hogyan indultak? "Balassa Zoltán és Pintér "Pinyő" Csaba barátságával kezdődött... Zoli akkoriban hagyta el a Dance zenekart, éppen a lemezük megjelenése előtt és úgy döntöttek, hogy csinálnak egy glam rock zenekart. Kellett egy énekes...Pinyő még az általános iskolából ismerte Szilágyi "Szizsó" Zsoltot, aki azonnal igent mondott a megkeresésre. Kellett egy gitáros... Szizsó javaslatára került a képbe és a zenekarba Weisz "Kicsi" László" olvashatjuk a honlapjukon. Sajnos mostanra a Carmen eléggé eltűnt. Tudomásunk szerint ma már nem aktívak.

9. Cadaveres de Tortugas

Igen, magyarok, spanyol névvel, magyar, angol és spanyol nyelvű szövegekkel. Néhány nagylemezük megjelent, egész szép rajongótábort tudhattak maguk mögött, üdítő színfolt voltak a hazai metálzenei palettán, ha szabad ilyen nagyszerű közhelyekkel élnünk. Körmöczi Péter, Viniczai Szabolcs, Persoczki Gábor, Kecskés Péter és ifj. Zsombok Tibor sajnos csak 1993 és 2005 között zenélt együtt ebben a felállásban, Körmöczi Péter Cadaveres néven viszi tovább a hagyományt.

10. Leander Rising

Sok hazai zenekarhoz képest meglehetősen gyorsan építették fel magukat és jutottak el a lemezszerződésig. Ez különösen annak fényében kiemelkedő teljesítmény, hogy Köteles Leander néhány éve még szólóban nyomta, aztán bemutatkozó klipje (Csak Te) után csatlakozott hozzá Vörös Attila (Nevermore), majd a duó pár világsláger feldolgozását (Szomorú vasárnap, Only Gilrl, Bad Romance) és egy sikeres koncertet követően csatlakozott Takács József és Maczák Márk, hogy Leander néven folytassák a zenélést. Maczákot aztán 2011-ben Budai Béla váltotta a doboknál. A tehetség és a szorgalom egy dolog, a fiúk azért szerencsésebb korszakban élnek, mint húsz-harminc éve elődeik, ugyanis felfedezte őket egy nagy kiadó, akikkel a hátuk mögött könnyebb külföldi és hazai fellépéseket szervezni, és lemezeket dobni a piacra.

Ha szereted a metált, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: