HÍREK
A Rovatból

Fehér ruhás anyák és pedagógusok tüntettek a Várban anyák napján

A szervezők azt ígérték, hogy folytatják a demonstrációt, a következő tiltakozás május 19-én pénteken délután lesz az Egységes Diákfront szervezésében.


Újabb demonstráció volt a Budai Várban. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy menjenek fehér ruhában, vigyenek egy szál fehér virágot és a csuklójukra viszont a szerdai események miatt kössenek piros szalagot.

A felhívásban azt írták:

"Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy bántják a gyerekeinket..."

Ezért tervezték anyák napjára a demonstrációt a Magyar Anyák és a Tanítanék közös szervezésében. Céljuk az volt, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a fennálló rezsimmel szemben.

"Célunk, hogy kihangosítsuk azoknak a nőknek a hangját, akik nem kiabálhatnak, akiket elnémítanak, akik nem mernek megszólalni és kiállni önmagukért, a gyerekeikért, a jövő generációkért!"

Azt ígérték, hogy folytatják a megmozdulásokat, és kiállnak az oktatásért, minden olyanért, melynek köze van a nők és a gyerekek jólétéhez.

"Nem jó ebben az országban nőnek lenni, nem jó itt gyermeket nevelni és nem jó itt felnőni sem!" - tették hozzá.

Az esemény biztosítására - egy bejegyzés szerint - rendőrnőket vezényeltek ki.

A tüntetésen néhány százan vettek részt. Ott volt többek között Dobrev Klára is. A DK politikusa azt írta:

"Amikor Orbán elnyomó hatalma nem áll meg a tanárok megfélemlítésénél, zsarolásánál, hanem gyerekek ellen követ el nyílt, fizikai erőszakot, akkor nekünk is erőt kell mutatni. Hangosan, békésen, de határozottan azt mondani, hogy elég. Dühös vagyok és elszánt. Ezért mentem ki ma a civilek anyák napi tüntetésre a Karmelitához. Megvédjük a gyerekeinket!"

A hvg.hu beszámolója szerint beszédet mondott Törley Katalin, a Kölcsey gimnáziumból elbocsátott pedagógusa is, aki szerint bár a kormány családbarátnak mondja magát, de csak egy szűk családi körnek a barátja. És most azokra a gyerekekre támad, akik változást akarnak.

„Nem lehetünk láthatatlanok”

- mondták a felszólalók.

A rendezvény végén pedig azt skandálták:

„Ahol ma a gyerekeket, holnap téged vernek!”.

A beszédek végén pedig bejelentették, hogy a következő demonstráció május 19-én pénteken délután lesz az Egységes Diákfront szervezésében. Végül háromperces néma csenddel szolidarítottak a Sándor Palotával szemben.

Fotósunk helyszíni tudósítása képekben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

Az Időkép beszámolója szerint

az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

Fotókon a nyugati jégeső:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk