KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Több mint 50 milliót gyűjtöttek a kiszabadított ukrán hadifogolynak, akinek a karjából 4 centiméter csont hiányzik

Mikhajlo Dianov testvére indított gyűjtést, hogy fizetni tudják az orvosi számlákat, rengetegen szeretnének segíteni a katonán.


Az ukrán hadifogoly, Mikhajlo Dianov megdöbbentette az internetet, amikor kiderült, milyen szörnyű kínokat kellett átélnie és milyen kínzásokat végeztek a testén az orosz fogságban. Az Ukrán Védelmi Erők által közzétett bejegyzésben Dianov az első képen erőtől duzzad egyenruhájában, a második képen viszont rá sem lehet ismerni a csontsovány, eltorzult karú katonára, akinek úgy tűnt, hogy a jobb karja is eltört.

A Pravda ukrán hírügynökségnek azt nyilatkozva Aljona Lavrusko, hogy testvére karsérülése annak a következménye, hogy

„rozsdás fogóval” húztak ki egy idegen tárgyat Dianov karjából, mindezt úgy, hogy nem használtak érzéstelenítőt.

Lavrushko úgy nyilatkozott a lapnak a Ladbible beszámolója szerint:

„Mikhajlo lelkileg nagyon erős és rendkívül boldog, hogy visszatért."

Azt is elmondta, hogy Dianovnak meg kell műteni a karját, amelyből állítólag 4 cm csont hiányzik.

Lavrusko kifejtette:

"Problémák vannak a karjával: valószínű tályog lehet. Meg kell műteni, a műtét során pedig egy lemezt kell elhelyezni a csontra, mert 4 cm csont hiányzik a karjából, amit mindenképpen korrigálni kell."

A testvér PayPal-adománygyűjtést indított, hogy Dianov orvosi számláit kifizethesse. Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent újságírója szerint

eddig több mint ötmillió ukrán hrivnyát (kb. 54 millió forint) gyűjtöttek össze neki.

Az ukrán védelmi minisztérium először szeptember 24-én osztott meg Dianovról készült képeket (az egyik a fogság előtt, a másik pedig a fogság után).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt hét csütörtökön megerősítette, hogy több mint 200 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból. Túlnyomó többségük az Azovstal és Mariupol védője volt, de akad köztük határőr, rendőr és tengerészgyalogos is. Az Azov-ezred öt kiszabadított parancsnoka pedig Törökországban maradhat a háború végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Magyar Péter fontos gesztust tett: állami gondozott gyerekek is ott lehettek a BL-döntőn
A miniszterelnök közölte, hogy hét, állami gondozásban élő gyermek is ott lehetett a budapesti BL-döntőn, ami egy szélesebb összefogás eredménye volt. A helyeket az UEFA által a kormánynak biztosított keretből adták, a lépés pedig egybeesik a gyermekvédelem kiemelt kormányzati kezelésével.


Magyar Péter miniszterelnök szombat délelőtt jelentette be, hogy hét, a gyermekvédelemben nevelkedő kisgyerek is ott lehetett a Puskás Arénában a Bajnokok Ligája döntőjén.

A kormányfő a közösségi oldalán közzétett posztban arról írt, hogy a részvételt az UEFA által a kormány részére juttatott jegykeret tette lehetővé – írta a 444.hu.

A bejelentés szerint a gesztus egy többszereplős összefogás eredménye volt, amelynek célja az volt, hogy a gyerekek emlékezetes estét kapjanak.

„Örülök, hogy az UEFA által a kormány részére juttatott jegyeknek köszönhetően hét, a gyermekvédelemben nevelkedő kisgyermek is ott lehet a Bajnokok Ligája budapesti döntőjén” – fogalmazott Magyar Péter FB-oldalán.

A gesztus politikai visszhangot is kapott: a döntő estéjén Orbán Viktor volt miniszterelnök egy videóban a Puskás Aréna befogadóképességéről beszélt.

„Sosem szabad kishitűnek lenni, nyolcvanezrest kellett volna építeni” – mondta Orbán.

A szombat esti, Paris Saint-Germain–Arsenal BL-döntő hatalmas logisztikai feladatot jelentett a fővárosnak, a Puskás Arénába több mint 60 ezer szurkoló érkezett. A meccset végül tizenegyesekkel a PSG nyerte meg, ezzel megvédve címét.

A kormány szerint a gyerekek meghívása a társadalmi felelősségvállalás jele, amely összhangban áll a gyermekvédelem rendszerének beígért átalakításával, míg a kritikusok szerint a lépés elsősorban kommunikációs célokat szolgált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen lesz a bükkszenterzsébeti iskola, ahol a diákoknak állatokat is gondozniuk kell, de varrni és fúrni-faragni is megtanulnak
Az új bükkszenterzsébeti intézményben a diákok emelt angoloktatást és a művészeti képzést is kapnak. A település vezetője bízik benne, hogy ezzel megszüntethető lesz a gyerekek állandó ingázása más településekre.


„Képzeljük el a gyereket, ahogy reggel kilép a farm udvarára, kezében egy marék kukoricával… Még nem tudja, de épp most kezd el tanulni.” Bükkszenterzsébeten egy új általános iskola nemcsak tantermet, hanem ólakat is épít, szeptembertől pedig új szemlélettel nyit az iskola.

Már az utolsó simításokat végzik a Kolumbusz Kristóf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületein és udvarán. A tanévkezdésre elkészül az alsó tagozatosoknak szánt épület, a kézműves foglalkozásoknak helyet adó régi múzeumépület, valamint az állatok óljai is.

Az oktatási modell központi eleme a farmalapú nevelés: a diákoknak naponta egy órát kell az állatokkal foglalkozniuk. A tervek szerint tyúkoktól kezdve szamárig többféle háziállatot tartanak majd, a gyerekek feladata pedig a gondozásuk lesz

– írta a HEOL.hu. A munkát egy gondnok irányítja, aki az iskolai szünetekben is ellátja a jószágot.

Az állatokat helyi gazdáktól kapják kicsiként, majd miután felnevelték őket, visszaadják a gazdáknak, és új kisállatok érkeznek. Az oktatási program része az emelt szintű angoloktatás lektori órákkal és szakkörökkel, a zenei és képzőművészeti képzés, valamint a gyakorlati technikaórák, ahol a gyerekek hímezni, varrni, fúrni-faragni tanulnak majd a felelős állattartás mellett.

Az iskola több épületben működik majd. Az alsósok az óvoda és a bölcsőde mellett kapnak helyet, a felsősök pedig a 300 éves, egykori parókiaépületben tanulnak, amelynek alsó szintjén a zenei órák, emeletén a tantermek lesznek. A kézműves foglalkozásokat a régi múzeum épületében tartják, ennek udvarán lesznek az ólak is. Az iskola egy 130 négyzetméteres fedett teraszt is kapott, ahol egy nagy képernyőn keresztül állandó kapcsolatban lesznek egy svájci testvériskolával.

Az intézmény szeptemberben első és második osztállyal indul, az osztálylétszámot 15 főben maximalizálták a tantermek mérete miatt. Ortó Szilárd polgármester szerint a napi egyórás, állatokkal való foglalkozás felfrissülést jelent majd a gyerekeknek.

„A gyerekeknek naponta ott kell lenni az állatokkal egy órát. Ebben szerintem ki is pihenik magukat, mivel nem kell úgy koncentrálni, mint mondjuk matekórán, változatosságot jelent majd a napjukban” – mondta a polgármester.

Az iskola alapítványi fenntartásban, a Tudás és Jövő Bükkszenterzsébeten Alapítvány működtetésében kezdi meg a munkát. Az indításhoz két engedélyre van szükség: a Heves Vármegyei Kormányhivatal szakmai és infrastrukturális, valamint a minisztérium alapítási jóváhagyására.

Az intézmény igazgatója Dömök László lesz. „Amikor még nem is álmodtam arról, hogy iskolát alapítunk, már akkor is, ha megkérdezte volna valaki, hogy szerintem ki a legjobb tanár, én Dömök Lászlót mondtam volna. Akkor még eszembe sem jutott, hogy egyszer ő lesz az iskolánk igazgatója” – fogalmazott Ortó Szilárd.

Az önkormányzat eddig 30-40 millió forintot költött önerőből a projektre, és a szülőktől is alapítványi hozzájárulást várnak. Mivel a térség halmozottan hátrányos helyzetű, a pedagógusok 20 százalékos bérpótlékot kapnak. Az engedélyeztetési folyamat miatt az első évben a tankönyvek nem lesznek ingyenesek. Az épület a helyszűke miatt csak részlegesen akadálymentes: rámpa van, de megfelelő mosdót nem tudtak kialakítani.

Az iskolaalapítás fő oka az volt, hogy a környékbeli szülők egyre nagyobb számban vitték gyerekeiket más településekre, Pétervásárára vagy Egerbe. A polgármester szerint ez a napi ingázás óriási terhet rótt a családokra.

„Ez azt jelenti, hogy egy 6 éves gyerek már 6 órakor útra kel, hogy beérjen az iskolába reggel, ami borzasztó. Azt számoltuk, hogy vagy 80 szülő utaztatja a gyerekeket a 4 településről. Erre mindenképpen reagálni kellett. Egy önkormányzat számára ez egy jel, hogy itt dolga van” – indokolta a döntést.

Az elmúlt tanévekben a bükkszenterzsébeti telephelyen az általános iskolai oktatás szünetelt, a környékbeli családok jelentős része pedig a napi ingázást választotta. A szülők terheit a korai kelés és a váltott műszakokkal nehezített családi logisztika növelte. Erre reagálva döntött az önkormányzat: visszakérte a korábbi iskolaépületet, megkezdte az átalakításokat, és egy alapítványi fenntartási modellt állított fel, amely kis létszámú osztályokkal és farmalapú neveléssel ígér helyben alternatívát.

A 2025–2026-os időszakban felgyorsult az előkészítés: kijelölték az épületek funkcióit, kialakították a svájci testvériskolai kapcsolat feltételeit, és véglegesítették az indítási modellt. Párhuzamosan elindult a kétlépcsős engedélyezés a kormányhivatalnál és a minisztériumnál, miközben az önkormányzat saját forrásból vitte előre a beruházást a Heves vármegyei Bükkszenterzsébet településen.

VIDEÓ: A tervekről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk