BALATON
A Rovatból

Siófoké lett Európa legszebb főtere

Balatongyörök aranyérmet, Siófok ezüstöt és a legszebb főtérért járó különdíjat kapott az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén.


Idén az Egyesült Királyságban, Bristolban tartották meg az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének (Entente Florale Europe) díjkiosztó ünnepségét szeptember 18-án. A hazánk képviseletében induló két nagyszerű település Balatongyörök és Siófok szép eredményt ért el, hiszen a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2014. évi nyertesei,

Balatongyörök aranyérmet, Siófok pedig ezüstérmet és különdíjat nyertek az európai megmérettetésen.

A díjakat Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere és Lengyel Róbert, Siófok polgármestere vette át.

SAMSUNG

Siófok főtere a víztoronyból

Európa 11 országát és 400 képviselőjét látták vendégül ezen a hétvégén Bristolban, ahol ünnepélyes keretek között hirdették ki az Európai Virágos Városok és Falvak verseny 2015. évi eredményeit és adták át a díjakat a nevezett településeknek szeptember 18-án. Magyarország képviseletében Balatongyörök és Siófok vett részt az európai települések mezőnyében a 2014. évi Virágos Magyarország verseny győzteseiként.

Településeink kiemelkedő sikereket értek el: Balatongyörök falu kategóriában szerzett aranyérmet, míg Siófok a városok kategóriájában ezüstérmet és a legszebb főtérért járó zsűrielnöki különdíjat nyerte el az Entente Florale Europe versenyen.

A verseny nagy kihívást jelentett a résztvevőknek, hiszen a követelményrendszerben a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, grafiti-mentességére. A mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Nagy- Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia és Írország is.

9d4c797c9b26754cfc8b511f2f557ab1

A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri július 3-5. között kereste fel Balatongyörököt és Siófokot. Rudy Geerardyn,

a zsűri elnöke összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település messzemenően kivívta a zsűri elismerését.

Siófok 2009-ben már ezüstérmes lett, és a zsűri számos, azóta végrehajtott új fejlesztést tekinthetett meg a településen. A város méltán híres üdülőhely jellege és pezsgő kulturális élete mellett mind a természetes, mind az épített környezetét tekintve egyedülálló. Siófokot a gyönyörűen felújított főtér a víztoronnyal, valamint hatalmas zöld felületek, virágos parkok díszítik. A parkok gazdag évelő állománya mellett a turistaszezon teljes ideje alatt egynyári virágok sokasága díszíti a várost. Az új fejlesztések mindegyikénél maradéktalanul érvényesültek a fenntarthatóság szempontjai, például a megújuló energiaforrások használata. Az önkormányzat a közterek fejlesztését és megszépítését a helyi lakosokkal és számos önkéntes szervezettel együttműködve végzi.

Balatongyörök rendezettségével, magas színvonalú, a balatoni tájhoz illeszkedő virágos kiültetéseivel szintén elismerést váltott ki a zsűriből. Itt is nagyra értékelték a közösség összefogását, azt a színes programot, amelyben a falu szinte valamennyi lakosa részt vett. A nyári hónapokban megduplázódó lélekszámú településen közösségi tereket alakítottak ki, nagy hangsúlyt fektetnek a közterületek, zöldfelületek fenntartására, és az intézményi környezet virágosítására. A zsűri külön méltatta az Európában is elismert, nagy tudású professzor, Dr. Mőcsényi Mihály kertjében tett látogatást, amely a zsűrizés záróakkordja volt.

12003007_10153557126243903_1662028175104448516_n

A verseny hazai szervezőiként és lebonyolítójaként a Magyar Turizmus Zrt. büszke arra, hogy

díjazott településeink az európai versenyen eddig – a mostanival együtt – 9 arany-, 23 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

A „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny immár 22 éves múltra tekint vissza. A mozgalom Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva annak jogi, szervezeti és finanszírozási kereteit. A verseny kiírója a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., a Földművelésügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetsége, a Város- és Faluvédők Szövetsége, a Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Szövetsége, a Magyar Tájépítészek Szövetsége.

A mozgalom részeként évente közel 250 település nevez be a hazai megmérettetésre, amelynek során megválasztják a legvirágosabb magyar várost és falut. A verseny fődíja hazánk képviselete a következő évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe) két település számára.

A versenyre jelentkezett települések bírálatát szakemberekből álló zsűri végzi. Az elért pontszámokat figyelembe véve – a Szervező Bizottság javaslata alapján – a kiírók és a támogatók által felajánlott díjakkal jutalmazzák a legjobbakat. 2014-ban több mint 70 díj került kiosztásra.

Az Európai Virágos Városok egyedülálló program, hiszen évente közel ötvenmillió embert mozgósít és huszonötezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus környezet megteremtése és megóvása érdekében. 1990-ben a kelet-európai térség államai számára is megnyílt a csatlakozás lehetősége, mellyel elsőként hazánk élt.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt., képek forrása: Pixabay, Wikipédia, Facebook

Ha te is büszke vagy a magyar sikerre, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Hullámzás közben fagyott be a Balaton: fotókon a látványos jégpáncél
Kilenc éve nem volt példa arra, hogy teljesen beborítsa a jég a Balatont. Ugyan összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén, de mivel hullámzás közben fagyott meg a víz, ezért a jég még rücskös és gyenge., veszélyes rálépni. A parton közben látványos, félméteres hókupacok gyűltek össze.


Kilenc évet kellett várni arra, hogy ismét teljesen beborítsa a jég a Balatont. Utoljára 2017 januárjában alakult ki összefüggő jégtakaró a tavon a tartós, kemény fagyoknak köszönhetően. Akkor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméteres jégvastagságot mértek.

Az elmúlt napok hidege önmagában még kevés volt ehhez, az élénk, erős szél ugyanis eddig meggátolta a tó teljes befagyását: a kialakult jégtáblákat ide-oda sodorta, időnként össze is törte – írja az Időkép.

Január 9-én hajnalra azonban a szél jelentősen mérséklődött, a hőmérséklet pedig a part közelében többfelé -10 fok alá süllyedt, így mára gyakorlatilag összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén.

Az Időkép látványos légifelvételeket készített Szántód és Tihany között az éj leple alatt.

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

A jégzajlás egyelőre nem befolyásolja a komp közlekedését, a járatok Szántód és Tihany között továbbra is óránként indulnak 7:00 és 17:15 között.

A HungaroMet csütörtökön már beszámolt arról, hogy Siófoknál befagyott a Balaton. Hangsúlyozták, hogy

a jég vastagsága továbbra is egyenetlen, ezért rámenni veszélyes és tilos.

A rendőrség is arra figyelmeztet, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az legalább tízcentis, jó minőségű és kellően szilárd. A szabályszegés akár 200 ezer forintos bírságot is vonhat maga után.

Az előrejelzések szerint a következő fagyos éjszakák tovább vastagíthatják a jeget. Horváth Ákos, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának vezetője szerint

a hétvégére a nyílt víz is jó eséllyel befagyhat, jövő hétre pedig már 6–8 centiméteres jég is kialakulhat a tó nagy részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Kilenc évet vártak erre a pillanatra a Balatonnál, családok százai rohamozták meg a tavat egyetlen célért
Sok gyerek életében először élhette át a csodát, ahogy a magyar tenger jégpáncélján korcsolyázik. De a felhőtlen öröm mellett ott leselkedik a veszély is, egyelőre a déli part a biztonságosabb. Videós beszámolónk a helyszínről.


Végre rá lehet menni a Balaton jegére, ami kilenc év után először fagyott be annyira, hogy biztonsággal elbírja az embert. A Szeretlek Magyarország stábja a déli parton, Siófok környékén járt, ahol a jégpáncél már 15 centiméteresre hízott. A hétvégén családok százai vették birtokba a tavat, sok gyerek életében először tapasztalhatta meg, milyen érzés a magyar tenger jegén állni.

„Körbenézünk, és mindenhol jég, felhőkbe vész az egész tó, nagyon-nagyon szép” – mondta egy nő, aki a családjával érkezett korcsolyázni. Bár a jég felszíne nem tökéletes, az élmény kárpótol mindenért. „Elég puha a jég teteje, ez nekem nagyon komfortos, viszont pont kisütött a nap, nagyon kellemes.” Van, aki meglepődött, mennyire alacsony a vízállás. „Itt, ha megnéznénk alatta, lehet, hogy 10–15 centinél nincs is több víz itt a part szélén. Engem megdöbbent, milyen kevés víz van most is a Balatonban.”

Sokan kifejezetten a gyerekek miatt utaztak a partra, akiknek ez teljesen új élmény volt. „Kilenc évvel ezelőtt voltunk itt utoljára, akkor volt befagyva. Most mondták a srácok, hogy már megnőttek, jöjjünk el, és korcsolyázzunk egyet” – mesélte egy apuka.

A hatóságok szerint a déli parton a jég már 12-15 centiméter vastag, míg az északi oldalon csak 8-12 centiméteres, így ott továbbra sem mindenhol biztonságos. A szabályok szerint csak 10 centiméteres vastagság felett szabad a jégre lépni. A befagyott tó azonban nem egyenértékű egy kijelölt korcsolyapályával, a felszíne sok helyen egyenetlen. „Amíg bejöttem, leizzadtam. De bízom benne, hogy bent talán egy kicsit simább” – jegyezte meg egy korcsolyázó nő. A veszélyekre a látványos, de kockázatos rianások is figyelmeztetnek, Balatonfenyvesnél videóra is vették, ahogy a jég hangos reccsenéssel megrepedt.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Életre kelt a Balaton: elképesztő felvétel készült az éjszakai jégzajlásról
A tartós hideg és a viharos szél ritkán látott természeti jelenséget produkált a magyar tengeren. Egy balatonfenyvesi webkamera rögzítette a jégzajlást.


Látványos jégzajlást rögzített az Időkép balatonfenyvesi webkamerája a Balatonon a január 6-ról 7-re virradó éjjel, amikor

a fagyos idő és az erős szél hatására a jégtáblákat ide-oda hányta-vetette a víz. A tartós hideg miatt az éjszaka jelentősen vastagodott a jégréteg, de a szél sok helyen össze is törte azt.

A felvétel első pillanataiban olyan érzésünk támadhat, „mintha egy drónnal repülnénk a tó felett”, aztán gyorsan kiderül, hogy a havas jégtáblákat tologatja a szél.

Míg Balatonfenyvesnél a mozgó jégtáblák uralták a képet, Balatonföldvárnál és Balatonmáriafürdőnél jóval simább, egybefüggőbb jégfelszín alakult ki.

Maga a jégzajlás akkor jön létre, amikor az erős szél a már megfagyott, de még vékony jeget darabokra töri, majd a táblákat mozgatni és torlasztani kezdi a víz felszínén.

A hideg időjárás várhatóan folytatódik, így a következő napokban a Balaton egyre több pontján állhat be a jég, és a nyílt vízen is megjelenhet az összefüggő jégréteg.

A látvány ellenére a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a friss jégre lépni tilos és életveszélyes, sportolásra pedig egyáltalán nem alkalmas.

Állóvizeken csak a legalább tíz centiméter vastag, egyenletes jégfelület számít biztonságosnak, a Balatonon azonban ez a feltétel jelenleg nem teljesül.

A Balatoni Vízirendészet közlése szerint aki megszegi a tilalmat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

Az utóbbi évek enyhe telei miatt a mostanihoz hasonló, kiterjedt jegesedés és jégzajlás ritkaságnak számít a tavon. Legutóbb 2017 elején volt példa arra, hogy a Balaton szinte teljes felületét vastag jégpáncél borította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
A fagyos víz ellenére is jár a komp a Balatonnál, csodás képeket mutattak a téli tóról
A cég közlése szerint a komp egész évben üzemel. Sőt, most a Fénykompon még különlegesebb élményt nyújt az átkelőknek.


A Balatoni Hajózási Zrt. pénteken azt közölte, hogy a fagyos víz ellenére is jár a komp a magyar tenger két oldala között. Közleményükben azt írták:

"Különleges téli világ a Balatonon!

Az átkelést továbbra is biztosítjuk Szántód és Tihany között.

Gyertek, és csodáljátok meg a komp fedélzetéről a havas, fagyos tájat!

Ha 7:00–8:15 vagy 16:00–17:15 között érkeztek, a Fénykompon még különlegesebb élmény vár rátok.

Várunk Titeket a fedélzeten!".

Több szép fotót is megosztottak.

Képgaléria: A komp így közlekedik

Még több képet és információkat ITT találsz.

A Bahart a honlapján azt közölte:

"Január 5-től, azaz hétfőtől változik a kompmenetrend az alábbiak szerint:

Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között,

Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között.

Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink.

A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat - a forgalom függvényében - a menetrend felfüggesztésével sűrítjük! A menetrend változtatás jogát a Társaság fenntartja!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: