Még hétfőn érte támadás Stuart Ramsay-t és csapatát, amikor Kijevből Bacha városába tartottak, ahol az ukránok egy nappal azelőtt megsemmisítettek egy orosz konvojt. A Sky újságírói azt az infót kapták, hogy már biztonságban oda tudnak menni - írja a Sky News.
Bacha mindössze 30 kilométerre van Kijevtől, de több órát utaztak a lezárások és a gyakori ellenőrzések miatt. Végig hallottak ágyú- és géppuskalövéseket, több orosz helikoptert is láttak, amelyek a közeli ukrán erőkre csaptak le. Az egyik ellenőrzőpontnál ukrán katonák visszafordították őket, mivel gyakorlatilag kiértek a frontvonalra. Meg is fordultak, viszont a visszafele úton defektet kaptak és megálltak.
Ekkor szabadult el a pokol, golyózápor érte az autójukat, többen a lábtérbe kuporodtak, mások elszaladtak a kocsitól.
Végül mind egy gyárépületben kötöttek ki, ahol még mindig féltek attól, hogy a fegyveresek odamennek, és megölik őket. Felhívták a Skyt, hogy küldjenek valakit, aki kimenti őket, de az ukrán rendőrség előbb elment értük, mint a cég mentőcsapata, így pár órán belül visszajutottak a kijevi szállásukra.
Mind megúszták élve, bár az operatőr golyóállómellénye két golyót is megfogott. Később az ukránoktól megtudták, hogy egy felderítőosztag nyitott tüzet rájuk, akik lesben álltak.
Még hétfőn érte támadás Stuart Ramsay-t és csapatát, amikor Kijevből Bacha városába tartottak, ahol az ukránok egy nappal azelőtt megsemmisítettek egy orosz konvojt. A Sky újságírói azt az infót kapták, hogy már biztonságban oda tudnak menni - írja a Sky News.
Bacha mindössze 30 kilométerre van Kijevtől, de több órát utaztak a lezárások és a gyakori ellenőrzések miatt. Végig hallottak ágyú- és géppuskalövéseket, több orosz helikoptert is láttak, amelyek a közeli ukrán erőkre csaptak le. Az egyik ellenőrzőpontnál ukrán katonák visszafordították őket, mivel gyakorlatilag kiértek a frontvonalra. Meg is fordultak, viszont a visszafele úton defektet kaptak és megálltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy
öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.
Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.
A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,
nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.
Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.
Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.
Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”
Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.
„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”
Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.
A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.
Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.
„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”
Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”
Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.
Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”
Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.
Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”
A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.
Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.
„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”
A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.
„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”
Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.