KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Örökre megváltoztathatja a szépségversenyeket ez a Down-szindrómás lány

Mikayla Holmgren lesz az első nő, aki ezzel a betegséggel versenybe száll a Miss Minnesota címért.
Independent - szmo.hu
2017. április 25.



Mikayla Holmgren a kelleténél hat héttel korábban jött a világra Down-szindrómával és fejletlen nyelőcsővel, de a lány egész életében elszántan próbálta bizonyítani, hogy nem a fogyatékossága határozza meg őt.

Hatéves kora óta táncol, ma egyetemre jár, 2015-ben pedig a Minnesota Junior szépségversenyen ő lett Miss Amazing (vagyis Miss Csodálatos).

Mikayla azonban sokkal ambiciózusabb annál, mint hogy itt abbahagyja a versenyzést. A 22-éves lány nemsokára Miss Minnesota címéért száll majd versenybe, és ezzel

ő lesz az első Down-szindrómás, aki részt vesz a szépségversenyen.

A szervezők azért választották be, mert saját bevallásuk szerint először a tehetséget és a magabiztosságot látták meg a lányban, nem a fogyatékosságát. Ami nem csoda, hiszen a jelentkezésében Mikayla részletesen leírta korábbi tapasztalatait a szépségversenyekről, valamint sportolói és mentori múltját is kiemelte.

"
Mikayla igazi úttörő”

– nyilatkozta róla Denise Wallace, a szépségverseny egyik szervezője. És ebben igaza is van, hiszen a lány részvételével a táradalom végre más szemmel láthatja majd a fogyatékkal élőket, illetve megváltozhat bennük a szépségideálról alkotott kép.

"

Azt szeretném, ha az egész világ látná, hogy képes vagyok nehéz dolgokra is, és hogy a Down-szindrómával élők is lehetnek gyönyörűek és tehetségesek. Készen állok a versenyre. Amikor fellépek a színpadra, csak azt szeretném, ha az emberek látnának

– nyilatkozta Mikayla a Star Tribune-nek.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a minnesotai szépségverseny megpróbál túllépni a megszokott szépségideálok beválasztásán. Tavaly egy olyan 19 éves lány versenyzett elsőként a címért, aki hidzsábban és burkiniben lépett a színpadra.

Denise Wallace azt is elmondta, hogy a Miss Minnesota szépségverseny mindig is fontosnak tartotta a nyitottságot, és annak is nagyon örül, hogy különböző társadalmi helyzetben lévő nők képviseltetik magukat a színpadon.

"
Ami a legcsodálatosabb és leggyönyörűbb ebben az egészben az, hogy a nők úgy érezhetik, mindannyiukat képviselik a színpadon. Ez arra buzdíthatja őket, hogy ők is elhiggyék, hogy bármire képesek”.

Mikayla számára már nem ismeretlen terep a színpad, azonban a novemberi Miss Minnesota új ajtókat nyithat meg számára. Ha ott nyerne ugyanis, akkor versenyben lenne a Miss USA címért, ahonnan már egyenes út vezet a Miss Universe címe felé...

Címkép: Facebook


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A kisfiú csak azt nézte, hogy van-e a táskámban ennivaló” – L. Ritók Nóra a mélyszegénységről
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, milyen esélyekkel indulnak a mélyszegénységben élő gyerekek és miért olyan nehéz kitörni ebből a helyzetből. Nézd meg az interjút, és támogasd a Toldi lányok projektet – most minden adomány duplán számít!


Magyarország számos térségében olyan mély társadalmi leszakadás tapasztalható, amelyből szinte lehetetlen kitörni. Told, egy apró zsákfalu, tökéletes példája ennek.

A rendszerváltás előtt virágzó település volt, ahol mindenki talált munkát, ám azóta a gazdasági lehetőségek eltűntek, a házak elértéktelenedtek, a szolgáltatások megszűntek – ma már egyetlen bolt vagy kocsma sem működik a faluban.

A legszomorúbb, hogy már két generáció nőtt fel úgy, hogy soha nem látta a szüleit legális keretek között dolgozni, így a tanulás és a legális munka értéke teljesen eltűnt az életükből. Hogyan lehet így kitörni? Hogyan lehet így hinni egy jobb életben?

Ezért indult el a Toldi lányok projekt.

A mélyszegénységben élő nők, gyerekek és nagymamák mindennapi küzdelmeiről keveset hallunk – pedig az ő történeteik éppolyan fontosak, mint bárki másé. A Toldi lányok projekt célja, hogy ezek a sorsok végre láthatóvá váljanak, és eljussanak a többségi társadalomhoz.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy friss videóban mesél arról, miért olyan fontos ez a film, és hogyan tudunk segíteni.

Nézd meg a videót, és oszd meg, hogy minél többen megismerhessék a Toldi nők üzenetét!

Miért fontos a Toldi lányok projekt?

Egy olyan film megvalósításában segíthetsz, amely az Igazgyöngy Alapítvány, a Moviement Alapítvány és az Északi Támpont összefogásával jön létre, és a

Toldon élő nők, kislányok és nagymamák üzenetét hivatott eljuttatni a többségi társadalomhoz.

Az alkotók célja, hogy a személyes történetek bemutatásával segítsék a nézőket abban, hogy empatikusabbak, nyitottabbak és tudatosabbak legyenek a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban.

Az Igazgyöngy Alapítvány, amely évek óta küzd az esélyegyenlőségért és hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáért, L. Ritók Nóra vezetésével egyedülálló látványvilágot teremtett, amely a filmben is visszaköszön. Az alapítvány legendás képi világa, amelyet gyerekekkel közösen fejlesztettek ki, most egy teljes animációs filmben kel életre, hogy még erősebben átadhassa ezeknek a nőknek a történetét.

A filmterv már elnyerte a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál pitch-fórumának fődíját és szakmai zsűridíját is, és két Aranymókust is bezsebelt.

Most Te is segíthetsz! – Adományod most duplán számít

A Toldi lányok film elkészüléséhez még szükség van anyagi forrásokra, és most bármilyen támogatás, amit március 31-ig adsz, megduplázódik a Stronger Roots program jóvoltából!

Ha szeretnéd, hogy ezek a történetek eljussanak az emberekhez, támogasd a projektet ide kattintva!

Minden kis összeg számít! Egy apró segítség hatalmas változást jelenthet azok számára, akiknek a hangját eddig nem hallottuk elég hangosan. Csatlakozz Te is, és segíts, hogy a Toldi nők története mindenkihez eljusson!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elindult az iSkola pályázat – így kaphat az iskolád kétmillió forintnyi Apple eszközt ingyen!
Most itt a lehetőség, hogy iskolád csúcstechnológiás Apple eszközökkel fejlessze a digitális oktatást. Ha a te iskolád is szívesen bővítené digitális eszköztárát, jelentkezzetek az iCentre pályázatára! Mutatjuk a részleteket!


Manapság egyre több oktatási intézmény igyekszik lépést tartani a digitális fejlődéssel, de ez nem mindig egyszerű feladat, főleg az anyagi források hiánya miatt.

Ezen segít most az iCentre csapata egy új kezdeményezéssel: elindult az iSkola pályázat, amely lehetőséget ad egy általános vagy középiskolának, hogy nettó 2 millió forint értékben Apple termékekhez és szolgáltatásokhoz jusson.

Az intézményeknek nemcsak a modern eszközök használatára lesz lehetőségük, hanem arra is, hogy a diákok digitális készségeit fejlesszék.

Miről szól az iSkola pályázat?

Az iSkola egy friss kezdeményezés az iCentre-től, amely idén indul először, de a tervek szerint évente visszatér majd. A program lényege, hogy Magyarországon működő általános- és középiskolák pályázhatnak az Apple termékek és szolgáltatások elnyerésére. A cél nem csupán az, hogy a diákok menő Mac-eket kapjanak, hanem hogy elsajátítsák a digitális készségeket, amelyeket a jövőben bármilyen területen kamatoztathatnak.

A pályázat március 11-én indult el, a jelentkezéshez pedig az iskoláknak be kell mutatniuk, hogy milyen célokra használnák fel a támogatást.

Az előnyben részesített pályázók azok az intézmények lesznek, amelyek nemcsak digitalizálni szeretnék az oktatásukat, hanem konkrét tervekkel is rendelkeznek a modern technológia beépítésére.

„Elkötelezettek vagyunk a jövő generációjának támogatása iránt, különösen azokban a közösségekben, ahol a legnagyobb szükség van rá. Hiszünk abban, hogy minden diáknak egyenlő esélyt kell biztosítani a minőségi oktatáshoz, függetlenül a szociális vagy földrajzi helyzetétől. Ezért kívánjuk támogatni azokat az intézményeket, amelyek törekszenek arra, hogy áthidalják a technológiai szakadékot, és biztosítsák diákjaik számára a modern oktatási lehetőségeket” – mondta el Gyarmati Csaba, az iCentre ügyvezető igazgatója.

Mikor és hogyan lehet jelentkezni?

A jelentkezéseket 2025. március 11-től április 7-ig lehet leadni, a nyertes intézményt pedig 2025. április 21-én értesítik.

Az átadás sem fog sokat váratni magára: a kiválasztott iskola 2025. május 12-ig kapja meg az eszközöket.

További részletekért látogass el a pályázat hivatalos oldalára!

Az iCentre már bizonyított: jótékonyság és elhivatottság

Az iCentre korábban is bizonyított, hogy komolyan veszi az oktatás támogatását. Egy friss példa erre az ópályi Jókai Mór Általános Iskola esete, amelynek 5-8. osztályos diákjai tavaly óta Apple számítógépeken tanulhatnak.

A mindössze 3000 fős településen működő iskola nehéz anyagi helyzetben van, így az iCentre támogatása hatalmas segítséget jelentett. Az adomány három iMac számítógépből, MagicMouse-okból és numerikus billentyűzetekből állt. Az eszközök mellé üzemeltetési és terméktámogatási szolgáltatást is biztosítottak, hogy a tanárok és diákok a lehető legkönnyebben tudják beilleszteni a digitális eszközöket az oktatásba.

Az eszközök hosszú távon segítik a diákokat abban, hogy fejlesszék informatikai ismereteiket, ami később akár a munkaerőpiacon is előnyt jelenthet számukra. Az Apple gépek különösen népszerűek a kreatív iparágakban, így a jövő grafikusai, videószerkesztői és zenészei is profitálhatnak a korai ismerkedésből.

Az iCentre azonban nemcsak az oktatásban, hanem más területeken is aktívan segíti a közösségeket. 2022-ben közel 2 millió forint értékben adományoztak informatikai és digitális eszközöket ukrán menekülteknek, amelyek között töltőkábelek, adapterek, kijelzőtisztító spray-k és gyermek fejhallgatók is voltak.

2023-ban a Budaörsi Sport Egyesület úszószakosztályát 250 000 forinttal támogatták, hogy enyhítsék a megnövekedett edzési költségeket, amikor a Budaörsi Uszoda bezárása miatt a gyerekek más helyszínen kényszerültek tréningezni. Ugyanebben az évben a Magyar Tűzoltósport Egyesületnek is biztosítottak eszközöket. 2024-ben ismét pénzadománnyal segítették a BSC úszószakosztályát, és csapatuk aktívan részt vett a TeSzedd! akcióban is, hogy a környezetvédelemért is tegyenek.

Miért fontos az Apple az oktatásban?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen az Apple termékei kapnak szerepet az oktatás modernizációjában? A válasz egyszerű: ezek az eszközök nemcsak hogy hosszú élettartamúak, hanem kiválóan alkalmasak a kreatív és technológiai készségek fejlesztésére.

Az Apple jelentős szerepet játszik számos iparágban, különösen a dizájn, videószerkesztés és zenekészítés területén. Az oktatásban való használatuk révén a diákok nemcsak a Windows-alapú rendszerekben, hanem egy másik elterjedt platformon is otthonosan mozoghatnak.

A pályázat egyedülálló lehetőséget kínál azoknak az iskoláknak, akik szeretnék a jövő generációját felkészíteni a digitális világra.

Ha a te iskolád is szeretne részt venni, ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget! A jelentkezés és további információk az iSkola pályázat weboldalán érhetők el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A kisfiú csak azt nézte, hogy van-e a táskámban ennivaló” – L. Ritók Nóra a mélyszegénységről
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, milyen esélyekkel indulnak a mélyszegénységben élő gyerekek és miért olyan nehéz kitörni ebből a helyzetből. Nézd meg az interjút, és támogasd a Toldi lányok projektet – most minden adomány duplán számít!


Magyarország számos térségében olyan mély társadalmi leszakadás tapasztalható, amelyből szinte lehetetlen kitörni. Told, egy apró zsákfalu, tökéletes példája ennek.

A rendszerváltás előtt virágzó település volt, ahol mindenki talált munkát, ám azóta a gazdasági lehetőségek eltűntek, a házak elértéktelenedtek, a szolgáltatások megszűntek – ma már egyetlen bolt vagy kocsma sem működik a faluban.

A legszomorúbb, hogy már két generáció nőtt fel úgy, hogy soha nem látta a szüleit legális keretek között dolgozni, így a tanulás és a legális munka értéke teljesen eltűnt az életükből. Hogyan lehet így kitörni? Hogyan lehet így hinni egy jobb életben?

Ezért indult el a Toldi lányok projekt.

A mélyszegénységben élő nők, gyerekek és nagymamák mindennapi küzdelmeiről keveset hallunk – pedig az ő történeteik éppolyan fontosak, mint bárki másé. A Toldi lányok projekt célja, hogy ezek a sorsok végre láthatóvá váljanak, és eljussanak a többségi társadalomhoz.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy friss videóban mesél arról, miért olyan fontos ez a film, és hogyan tudunk segíteni.

Nézd meg a videót, és oszd meg, hogy minél többen megismerhessék a Toldi nők üzenetét!

Miért fontos a Toldi lányok projekt?

Egy olyan film megvalósításában segíthetsz, amely az Igazgyöngy Alapítvány, a Moviement Alapítvány és az Északi Támpont összefogásával jön létre, és a

Toldon élő nők, kislányok és nagymamák üzenetét hivatott eljuttatni a többségi társadalomhoz.

Az alkotók célja, hogy a személyes történetek bemutatásával segítsék a nézőket abban, hogy empatikusabbak, nyitottabbak és tudatosabbak legyenek a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban.

Az Igazgyöngy Alapítvány, amely évek óta küzd az esélyegyenlőségért és hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáért, L. Ritók Nóra vezetésével egyedülálló látványvilágot teremtett, amely a filmben is visszaköszön. Az alapítvány legendás képi világa, amelyet gyerekekkel közösen fejlesztettek ki, most egy teljes animációs filmben kel életre, hogy még erősebben átadhassa ezeknek a nőknek a történetét.

A filmterv már elnyerte a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál pitch-fórumának fődíját és szakmai zsűridíját is, és két Aranymókust is bezsebelt.

Most Te is segíthetsz! – Adományod most duplán számít

A Toldi lányok film elkészüléséhez még szükség van anyagi forrásokra, és most bármilyen támogatás, amit március 31-ig adsz, megduplázódik a Stronger Roots program jóvoltából!

Ha szeretnéd, hogy ezek a történetek eljussanak az emberekhez, támogasd a projektet ide kattintva!

Minden kis összeg számít! Egy apró segítség hatalmas változást jelenthet azok számára, akiknek a hangját eddig nem hallottuk elég hangosan. Csatlakozz Te is, és segíts, hogy a Toldi nők története mindenkihez eljusson!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Skóciában eltűnt ikrek: már több mint kétmillió forintot gyűjtöttek a folyóban megtalált ikerpár családjának
Összefogtak az aberdeeniek, hogy segítsenek a tragikus körülmények között elhunyt lányok hozzátartozóinak.


Ahogy korábban részletesen hírt adtunk, Huszti Eliza és Henrietta utol január 7-én hajnalban tűnt fel egy biztonsági kamera felvételén Aberdeen belvárosában, a Market Street és a Victoria híd közelében. A hatóságok az eltűnésük óta keresték őket. Január 31-én reggel egy nő holttestére bukkantak a folyóban, este pedig egy újabb női holttestet húztak ki a vízből. A történtek után a rendőrség felvette a kapcsolatot az áldozatok családjával.

Az aberdeeni közösség, természetesen a kint élő magyarokkal együtt, a történtek után összefogott, hogy támogassák a lányok családját. Vida Anita , az ikrek egyik barátnője, aki 2011 óta az Aberdeenben élő magyar közösség tagja, gyűjtést kezdeményezett, írja az Aberdeen Live.

A gyűjtés eredeti célja 1500 angol font volt, de már háromszor annyi pénz jött össze: eddig több mint 4500 fontot, azaz 2,2 millió forintot gyűjtöttek a család számára.

„Mély fájdalommal tölt el minket Huszti Henrietta és Eliza tragikus halála, akik január 7-én tűntek el, és sajnos 31-én őket találták meg az aberdeeni Dee folyóban. Ez a felfoghatatlan veszteség mélyen megrázta családjukat, és ebben a nehéz időszakban szeretnénk összefogni, hogy támogatást nyújtsunk nekik” – fogalmaztak a Justgiving nevű közösségi oldalon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: