prcikk: „Nem a mi szégyenünk, hanem az országé, hogy ennyien állunk sorban” – riport az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztásáról | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Nem a mi szégyenünk, hanem az országé, hogy ennyien állunk sorban” – riport az Ökumenikus Segélyszervezet ételosztásáról

Az egy hétig tartó szeretetvendégség minden napján rengetegen voltak: hajléktalanok mellett sok olyan ember is, akinek fedél ugyan van a feje felett, de nagyjából ez minden, amivel jobb a helyzetük.


„Hárman élünk egy háztartásban, a számlák befizetése után 50 ezer forintunk marad egy hónapra. Hó elején még tudok venni egy kis darab húst, hogy abból két-három napig legyen étel. Ha ez elfogy, leginkább margarinos kenyeret, zsíros kenyeret és hasonlókat eszünk.”

Így kezdi a történetét Andrea, akit az Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos adventi ételosztásán – vagy ahogy ők hívják, szeretetvendégségén – szólítunk meg. Csepelen vagyunk, a HÉV végállomásától nem messze, ahol december 17-e és 22-e között napi ezer adag enni- és innivalót osztottak ki. Az étel mellett feldíszített, fűtött sátor és karácsonyi zene is várta a rászorulókat.

A meghirdetett kezdési időpontban már hosszú sor kígyózik a sátor előtt, de folyamatosan érkeznek az osztás kezdete után is. Sőt, sokan többször is végigállják a sort, hogy hozzátartozóiknak is vihessenek ételt, mivel egyszerre mindenki csak egy adagot kaphat.

Minden sokkal nehezebb lett

Andrea férje mélyvénás trombózissal fekszik otthon, feleségének az utána járó 50 ezer forint körüli ápolási díj az egyetlen bevétele, dolgozni nem tud mellette. Ebből, illetve a férfi nagyjából 100 ezer forintos nyugdíjából kellene kijönniük havonta – úgy, hogy 8 éves unokájuk is velük él. Az ő családi pótlékját épp intézik, ha megkapják, további 12200 forinttal beljebb lesznek.

Abból a szempontból még így is szerencsésnek mondhatják magukat, hogy a férj közgyógyellátásra jogosult, ezért nem kell gyógyszerre költeniük. Ha nem így lenne, az önmagában 110 ezer forint kiadás lenne havonta, amit egész biztosan nem tudnának kigazdálkodni.

„Le a kalappal azelőtt, amit itt véghez visznek évről évre: mindenki remek munkát végez és az étel is finom” – mondja Andrea az ételosztásról. Annyira hálás a szervezetnek, hogy hiába szorulnak rá, mások által szervezett hasonló eseményekre nem is jár el: mint mondja, nem szeretne „hűtlen lenni”.

Vele szemben egy ismerőse, a végzős középiskolás Dorottya ül, aki most először jár itt. A nagymamája neveli, amióta elvesztette az édesanyját, elmondása szerint nagyon nehézzé vált a helyzetük. Azt nem szeretné elárulni, mennyiből kell kijönniük egy hónapban, de nagyon szűkösen élnek.

Andrea lánya, Viktória is az asztalnál ül a párjával. Az ő helyzetük is nehéz: mivel nem tudta befejezni az iskolát, egyelőre munkát sem talált magának, ezért egyetlen fizetésből kell megélniük. Ezt plazmaadással egészítik ki, amikor tehetik, de ezzel sincsenek sokkal beljebb.

„Próbálok munkát keresni, de nehéz. Az egyik helyre hajnal négyre kellett volna járnom, nincs megfelelő csatlakozás és egy sötét, erdős részen keresztül vezet az út, így a párom és anyukám se engedtek el egyedül.”

Abban mindannyian egyetértenek, hogy az elmúlt években csak egyre nehezebbé vált a megélhetés: hiába nőttek a bérek, az árak ennél jóval nagyobb mértékben emelkedtek. „Nem a mi szégyenünk, hanem az országé, hogy ennyien állunk sorban” – foglalja össze Viktória.

„Ez a Viktornak a szép munkája”

Sándor ötödik alkalommal jár az ételosztáson, a XVIII. kerületből érkezett. Laknia ugyan van hol, de a telkük egyik felét nemrég kisajátították egy építési vállalkozó javára. Próbáltak fellebbezni a döntés ellen, de hiába.

„Akárhová mentünk, mindenhol elutasították a kérelmünket. Ez a Viktornak a szép munkája, írja le nyugodtan.”

Két nevelt gyerekével hárman élnek egy fedél alatt, nagyjából 100 ezer forintból kell kijönniük egy hónapban. Amikor teheti ételosztásokra jár: innen a X. kerületbe megy tovább, ahol egy másik szervezet oszt ételt. Ilyen túrákkal telik számára a december, de az év többi részében is elmegy, ahová csak tud.

László 35 éve hajléktalan, elmondása szerint a családja kitagadta és kisemmizte. Élt az utcán is, jelenleg egy közeli hajléktalanszállón lakik, erről annyit mond, elviselhetőek az ottani körülmények. 25 éve minden évben ott van az ökumenikusok ételosztásán, ezzel minden bizonnyal ő az egyik legrégebbi törzsvendég.

A rokkantnyugdíja 70 ezer forint, emellett részmunkaidőben takarítani jár, amiből 100 ezer forint bevétele van egy hónapban. Az összesen 170 ezer forint el is megy ennivalóra – főleg kenyérre, szalonnára, szalámira – és cigarettára, önálló lakhatásra esélye sincs.

Van, aki már reggel 6-kor beáll a sorba

„Az első egy-két napon általában kevesebben vannak, majd ahogy terjed az ételosztás híre, úgy nő a résztvevők száma, mindig az utolsó napra érkeznek a legtöbben. A sorban állók összetétele vegyes: nemcsak hajléktalanok, hanem egyedül élő idősek és családok is sokan jönnek” – erősíti meg tapasztalatainkat Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója.

Idén harmincadik alkalommal tartanak országos adománygyűjtést advent idején, ennek az egyik legfontosabb eleme az ételosztás. Korábban az angyalföldi Béke tér, majd a Lurdy Ház mögötti parkoló volt a helyszín, de immár tizedik éve Csepelre térnek vissza. A HÉV végállomása mellett található parkoló ideális, mert könnyen megközelíthető, senkit nem zavarnak, és az önkormányzat is támogatja a kezdeményezést.

Az osztás gördülékenyen halad: a tapasztalt kollégáknak köszönhetően a 11 órás kezdéstől számítva fél, de legkésőbb egy órán belül mindenki sorra kerül. Szélsőséges esetben viszont előfordul, hogy valaki már reggel hatkor beáll a sorba, hogy elsőként juthasson ételhez.

Az önkéntesek felkészítése során az első számú szempont a hozzáállás.

„A legfontosabb a kedvesség. Aki idejön, vendégségbe jön, ezért is hívjuk szeretetvendégségnek” – fogalmaz Gáncs Kristóf. A cél az, hogy a rászorulók ne egy mechanikus ételosztás alanyai legyenek, hanem tényleg vendégségben érezzék magukat.

Az ezer adag étel az első napokon általában elegendő ahhoz, hogy mindenki kapjon, sőt aki szeretne, akár többször is sorra kerülhessen. Arra az esetre, ha a meleg étel elfogyna, élelmiszercsomagokkal is készülnek, hogy senki nem távozzon üres kézzel. Amikor a készlet a vége felé jár, a kollégák előre jelzik a sorban állóknak, meddig fog kitartani a készlet.

Gáncs Kristóf

Ismert emberek is közreműködnek az ételosztáson, ottjártunkkor épp Zoltán Erika önkénteskedett

A megélhetési válsággal kapcsolatban Gáncs Kristóf úgy véli, egy ilyen ételosztás nem reprezentatív országos szinten, mivel helyhez kötött, és az egyéni sorsokban megjelennek az egyéni nehézségek is, legyen szó betegségről, válásról vagy a munkahely elvesztéséről.

„Nem a segélyszervezetek a legjobb statisztikai mérők” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az élet nem várt fordulatokat hozhat, és van olyan, aki korábban adományozó volt, később viszont ő maga is rászorulóvá vált.

A szervezet munkája nem merül ki az ételosztásban, mivel úgy gondolják, az étel csak egyfajta enyhítés, nem valódi megoldás. Hosszú távú céljuk az esélyteremtés, amely magában foglalja a munkakeresést és az átmeneti szállások biztosítását.

Az esélyteremtő programjaik hosszabb távúak: szeretnének minél többeknek segíteni munkát és fedelet találni. Jelenleg több mint 300 családdal és 3600 gyerekkel dolgoznak együtt napi szinten, hogy esélyt adjanak nekik a kitörésre.

Ami a finanszírozást illeti, minden napnak van egy „örökbefogadó cége”, amely fedezi a költségek jelentős részét: idén többek között az MBH Bank, az E.ON és Vantage Towers vállalta ezt. Emellett a 1350-es adományvonalon keresztül érkező 500 forintos hívások is hozzájárulnak a működéshez.

A helyszínen naponta 30-40 önkéntes dolgozik, akik között a támogató cégek dolgozói is ott vannak. Számukra ez csapatépítő és érzékenyítő programnak sem utólsó. Mindenkinek megvan a feladata: van aki szívesebben beszélget a vendégekkel az asztalok mellett, míg mások a háttérmunkát szeretik jobban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!
A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Reflexből nyújtjuk a kezünket egy idegen kutya felé, pedig ezzel a mozdulattal pont a békés ismerkedést tesszük feszültté, sőt, akár kockázatossá is.

A kutyák nem udvariatlanságból hátrálnak meg: a mi barátságosnak szánt gesztusunkat könnyen fenyegetésként értelmezhetik.

A „szagoltasd meg a kezed” tanács egy makacsul élő tévhit.

Míg az emberi kommunikációban a kinyújtott kéz nyitottságot jelez, a kutyák világában egy hirtelen az arcuk elé kerülő kéz – főleg ha föléjük hajolunk vagy gyorsan közelítünk – tolakodó jelzés.

Ilyenkor az állat nem ismerkedési szándékot érzékel, hanem nyomást, ami feszültséget vált ki benne. Ezzel a mozdulattal elvesszük a választás lehetőségét: a kutyának nincs ideje felmérni a helyzetet, és nem érzi kontroll alatt a szituációt.

A reakciója a lefagyástól és hátralépéstől a morgáson át az odakapásig terjedhet.

A kutyák valóban a szaglásukkal tájékozódnak, de ők döntik el, mikor és mit szagolnak meg. Ha érdeklődnek, maguktól odamennek, körbeszimatolnak, és a saját tempójukban győződnek meg arról, hogy a helyzet biztonságos-e. Ez egy lassú, bizalmi folyamat, nem egy kierőszakolt találkozás.

A helyes protokoll szerint a legjobb, ha hagyjuk a kutyát kezdeményezni.

Maradjunk nyugodtak, ne hajoljunk fölé, és ne nyújtsuk ki azonnal a kezünket. Érdemes enyhén oldalra fordulni, ami kevésbé fenyegető testtartás, és megvárni, amíg az állat magától közeledik.

Ha odajön, először valószínűleg a lábunkat vagy a ruhánkat szagolja meg, és csak később, ha már biztonságban érzi magát, a kezünket. A lényeg, hogy ez mindvégig az ő döntése legyen.

Vannak helyzetek, amikor jobb egyáltalán nem próbálkozni.

Ha a kutya pórázon van és láthatóan feszült, ha a gazdája visszafogja, vagy ha a testbeszédével – például elfordulással, hátralépéssel – egyértelműen jelzi, hogy nem keresi a kontaktust, tartsuk tiszteletben a jelzéseit.

Fontos elfogadni, hogy nem minden kutya akar idegenekkel barátkozni. Lehet, hogy fél, fáradt, túlterhelt, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá, és ez teljesen rendben van.

Egy idegen kutyával való találkozás nem arról szól, hogy mindenáron meg kell simogatni, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a határait. Ha a döntést az állatra bízzuk, a helyzet mindenki számára nyugodtabb és biztonságosabb lesz.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: