HÍREK
A Rovatból

„Nem finanszírozzuk tovább a kormány működését” – Karácsony Gergely túlélőcsomagot jelentett be

A főpolgármester szerint a kormány elkötelezte magát egy fővárosellenes politika mellett. A túlélőcsomag nélkül már az idei évet sem tudnák kihúzni.


Karácsony Gergely szerint az elmúlt évek megszorításai olyan súlyosan érintették a főváros pénzügyi helyzetét, hogy beavatkozás nélkül már az idei évet sem tudják kihúzni, ezért létrehoztak egy túlélőcsomagot, ami segít a túlélésben - számolt be a főpolgármester sajtótájékoztatójáról a 24.hu.

A javaslatcsomagot a Fővárosi Közgyűlés zárt ülésén fogják tárgyalni, amely a következő lépéseket tartalmazza:

  • Likviditási menedzsmentet állítanak fel a fővárosi cégeknél, és 15 milliárd forintot csoportosítanak át kiadásokban.
  • A közösségi közlekedés működési képességének megőrzéséért 24 milliárd forintnyi évközi hitelt vesznek fel, amelyet szeptemberben törlesztenek majd vissza.
  • A fejlesztésekhez kapcsolódó hiteleket újraütemezik.
  • A fővárosi önkormányzat pedig felfüggeszti a kormány további finanszírozását. Bevasalják a kintlévőségeiket, amelyeket már korábban meg kellett volna kapniuk, mondta Karácsony. Ilyen lenne a rezsitámogatás és a Lánchíd felújításához megígért kormányzati támogatás.
  • 16,6 milliárd forintos fejlesztési hitelt szeretnének felvenni, de ehhez kormányzati engedély is kell, ezt kérni fogják.
  • 11 milliárd forint támogatást kérnek a kormánytól a Solaris trolik megvásárlására.
  • Növelik az eddigi energiamegtakarításokat.
  • A nagy adózókat megkérik, hogy hozzák előre az iparűzési adó megfizetését.

    Karácsonyék abból indultak ki a terv kidolgozása során, hogy a közszolgáltatásoknak továbbra is ugyanúgy kell működniük, mint eddig, példaként a villamosok menetrendjének változatlanságát említette.

    A főpolgármester szerint belpolitikai a válság, amelyben most vannak, hiszen alapvetően arról van szó, hogy a magyar kormány elkötelezte magát egy fővárosellenes politika mellett.

    Az egyik legfontosabb kormányzati megszorításként azt nevezte meg, hogy Tarlós István utolsó évében Budapest ötmilliárd forint szolidaritási adót fizetett az államnak, míg most már több mint ötvenmilliárd forintot kell kifizetnie. Ez azt jelenti, hogy Tarlós idején még plusz húszmilliárd forintot kapott a főváros az államtól üzemeltetésre, de 2023-ban már Budapest küld több mint húszmilliárd forintot a magyar államnak. A főpolgármester szerint ez a bánásmód nem méltó Budapesthez.

    "Természetesen tisztában vagyunk az inkasszó fogalmával, de szeretnék előre szólni, hogy nem lesz pénz a számlánkon. Találkozunk a bíróságon, legalább kiderül, van-e még jogállam Magyarországon"

    - mondta Karácsony egy esetleges Budapest elleni végrehajtási eljárás megindításáról.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Török Gábor az ATV-s Orbán-interjúról: A miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja
    A politológus szerint Rónai Egon jó munkát végzett az interjúval. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy beleláttunk kicsit a kormányfő gondolkodásmódjába.


    Rövid helyzetértékelést adott Orbán Viktor keddi ATV-s interjújáról Török Gábor. A politológus előre bocsátotta, hogy bővebben a 24.hu Törökülés podcastjában elemzik majd a miniszterelnöki interjút, ezúttal hosszabban kitért a kérdező, Rónai Egon szerepére. Mint írta: „Sokféle újságírói szerepfelfogás és habitus létezik, nyilván mások másképp kérdeztek volna – a magukat újságíróknak nevező propagandisták (innen vagy onnan) pedig különösen. Azt azonban szerintem nem lehet állítani, hogy Rónai Egon ne végzett volna jó munkát.”

    Szerinte:

    „Ha nem így lett volna, ez a másfél óra nem lehetett volna a miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja.”

    Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor 15 év után adott interjút az ellenzéki véleményeket is felvonultató, de több szálon a kormányhoz köthető csatornának. Ebben beszélt többek között az amerikai kormányzattal történt megállapodásról, arról, hogy „Magyarország mindig bajban van” és a felmerült, de végül elvetett elnöki rendszer bevezetéséről hazánkban.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor megmutatta, mit rajzolt a Rónai Egon-interjú közben
    Nonfiguratívnak és modernnek jellemezték a művet, amiről kiderült: absztrakt módon az egész interjú témakörét ábrázolja. A rajzot végül oda is adta Rónai Egonnak.


    Orbán Viktor keddi ATV-s interjúja közben sokaknak feltűnhetett, hogy a miniszterelnök beszéd közben tollat ragadott, és az előtte lévő papírra jegyzetelt. Azonban, mint kiderült, valójában nem írogatott, hanem rajzolt. Ezt pedig egy általa megosztott videóból tudhatjuk.

    Orbán a Facebook-oldalán megosztott egy rövid felvételt arról, hogy mi történt az interjú előtt és után. Mint kiderült, a miniszterelnök által „bongyor hajúnak” leírt (valójában erősen kopaszodó) Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője többször javasolta már, hogy menjen el Rónai Egon műsorába, és hogy beszélgessenek Európáról.

    Az interjú után Rónai kölcsönkérte Orbán papírját, hogy lefényképezze, amit a kormányfő az interjú alatt rajzolt. Ő azonban végleg oda is adta neki a papírt, mondván neki már nem kell.

    A rajzot Rónai Egon és Orbán nonfiguratívnak és modernnek nevezte.

    Ekkor egy érdekes jelenet is lezajlott: Orbán Viktor megmagyarázta, hogy az egyes ábrákat az interjú melyik részében rajzolta, és mit ábrázoltak. Mint kiderült, illusztrálta magának az új gazdasági rendszert, a munkaügyi szabályozást és a közmunkarendszert. Orbán Viktor a magyarázathoz hozzátette:

    „Ebből én fel tudom mondani a teljes interjút úgy, mintha mi sem történt volna.”

    Mindez egyébként így néz ki:

    A rajzolgatáson kívül egyébként Orbán beszélt többek között a gazdaság helyzetéről, az MNB gazdálkodásáról és az Amerikával kötött megállapodásról is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter Orbán Viktor interjújáról: Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz
    A TISZA párt alelnöke azonnal reagált az ATV interjújára. Kemény szavakkal üzente meg, hogy szerinte miért kellene távoznia a kormányfőnek.


    Magyar Péter Facebook-posztban bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte egy propagandainterjút adott, ahol előre leírt kérdésekre kellett válaszolnia. A politikus állítja, az interjúban szó esett a fociról és a milliárdos haverokról, de amikor a gyermekszegénység került szóba, a miniszterelnök nem adott érdemi választ.

    Magyar Péter azt írta: „Amikor azt kérdezte a műsorvezető, hogy mit szól ahhoz, hogy minden ötödik magyar gyermek mélyszegénységben él, akkor Orbán Viktor ezt válaszolta: "Szegénység ügyben jó pályán vagyunk…"”

    Erre visszakérdezett a műsorvezető, hogy akkor miért él több százezer szegény gyermek az országban. Orbán Viktor ezt válaszolta: "… szívesen felkészülök, és a következő alkalommal térjünk erre vissza."

    „Döbbenet. Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz”

    – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

    Az ATV interjújában Rónai Egon kérdezte Orbán Viktort. A miniszterelnök 15 év után adott ismét interjút a csatornának. A beszélgetés során a kormányfő vitatta a műsorvezető által említett, minden ötödik gyereket érintő szegénységfenyegetettségről szóló statisztikát, és azt állította, nincs olyan gyermek Magyarországon, akit a családtámogatás ne érne el. Arra a kérdésre, hogy ez jó pálya-e, a miniszterelnök úgy fogalmazott: „szegénységügyben abszolút”, majd hozzátette, hogy a következő interjúban térjenek vissza a témára.

    Korábban a miniszterelnök több témát is érintett, beszélt például arról, hogy – korábbi állításával ellentétben – nem „korlátlan időre” kapott Magyarország felmentést az orosz energiahordozók elleni szankciók alól. Szerinte addig él a felmentés lehetősége, amíg Donald Trump az elnök és ő a magyar miniszterelnök.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor: A főváros nem megy csődbe, már csődben van
    A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.


    A kormány hivatalosan is elengedi a korábbi, 3,7 százalékos hiánycélt, és a következő két évben 5 százalékos költségvetési pályára áll. A fordulatot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelentette be, részletezve, hogy a hiány tartásához 192 milliárd forintnyi általános tartalékot zárolnak, és 185 milliárd forint többletbevételt várnak a banki extraprofitadó megemelésétől, miközben 2026-ban elindítják a 14. havi nyugdíj első heti részletének kifizetését is.

    A terveket Orbán Viktor az ATV Mérleg című műsorában erősítette meg, a magasabb hiányt a háborús helyzettel és a gyenge gazdasági növekedéssel indokolva. A miniszterelnök egyfajta „ökölszabályról” beszélt, miszerint „ha nincs háború, akkor a növekedésünk körülbelül háromszor nagyobb”. Kifejtette, hogy egy százalékpontnyi GDP-növekedés nagyjából 400 milliárd forintot hoz a költségvetésnek, ennek hiánya pedig százmilliárdos bevételkiesést okoz.

    Orbán Viktor szerint a magasabb hiánycél ára annak, hogy a kormány nem adja fel korábbi vállalásait. Példaként említette a kis- és középvállalkozásokat célzó programokat, köztük egy, a Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt 70-80 milliárdos adócsökkentési csomagot, a Széchenyi Kártya Program 300 milliárd forintos kamattámogatását, valamint a Demján Sándor Program 130 milliárdos fejlesztési keretét.

    Az interjúban a miniszterelnök élesen bírálta Budapest vezetését, kijelentve, hogy „a főváros nem megy csődbe, már csődben van”. Szerinte a helyzetet „trükkök százaival” oldják meg, miközben a város az elmúlt évtized legnagyobb nyertese az állami beruházásoknak köszönhetően. A fővárosi vezetés ezzel szemben folyamatosan arra panaszkodik, hogy a 2025-ben 89,1 milliárd forintot kitevő szolidaritási hozzájárulás fenntarthatatlan terhet ró rájuk.

    Orbán Viktor elutasította a Magyar Péterrel való nyilvános vita lehetőségét, a Tisza Pártot „brüsszeli projektnek” nevezve, amelyet külföldről finanszíroznak.

    „Ennek a kígyónak a feje Brüsszelben van. Én Brüsszellel vitatkozok”

    – fogalmazott, utalva a győri polgármester által a napokban felajánlott vitalehetőségre. Arról sem volt hajlandó beszélni, hogy méltó ellenfélnek tartja-e Magyart, erre csak annyit mondott: „Kérdezzék meg a volt feleségét” (azaz Varga Juditot).

    A kormányfő Matolcsy György jegybanki örökségét elismerte, mondván, nélküle nem tudták volna felépíteni a 2010 utáni gazdasági modellt, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodásáról úgy fogalmazott: „nem néz ki jól”. Hozzátette, megvárja a folyamatban lévő vizsgálatok végét, mielőtt végleges ítéletet alkotna. A jegybank élén 2025 márciusában Varga Mihály vette át az irányítást.

    A kegyelmi üggyel kapcsolatban Orbán Viktor az „ítélőképesség kicsorbulásáról” beszélt, Novák Katalin és Varga Judit távozását pedig „óriási veszteségnek” és az „építményből kiütött tartóoszlopoknak” nevezte.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk