KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Mosolyfestők: szabadidejükben osztálytermeket festenek ki

Amióta nyuszi és őzike van az iskola falán, a kislányom már nem sír reggelente - mondta nekik egy hálás apuka.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. január 25.



Néha egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy szebbé tegyék a mindennapokat. A gyerekekre különösen igaz ez: nem is gondolnánk, egy barátságos, vidám hangulatú környezet mekkorát dobhat azon, hogy érzik magukat és mennyire szeretnek óvodába, vagy iskolába járni.

A Mosolyfestők Alapítvány mottója szerint mindez nagyban hozzájárul a gyerekek lelki fejlődéséhez, és egyáltalán nem luxus - még akkor se, ha anyagilag nem fér bele valakinek. Az alapötlet Nógrádi-Molnár Kingától származik, aki középiskolai rajztanárként kitalálta: a szokványos tanórák keretein túllépve kiviszi a diákokat terepre, hátha így jobban át tudja adni a tudást, amit szeretett volna.

És hogy a szociális érzékenységüket is fejlessze, úgy döntött, elsőként egy átmeneti otthonba mennek falat festeni.

Így indult a dolog 2011-ben, akkor még intézményi háttér nélkül.

mosolyf1
"
Elmentem a kilencedikes gyerekem első szülőijére, megláttam az osztálytermet és dobtam egy hátast. Amúgy is lelkes típusú anyuka vagyok, elhatároztam, hogy ez nem maradhat így

- meséli Balog Fruzsina, a Mosolyfestők másik vezéregyénisége. Facebookon talált rá a kezdeményezésre, és miután személyesen is megismerkedtek Kingával, elhatározták, hogy alapítványként folytatják.

"Úgy éreztem, ebben az egészben sokkal több van annál, minthogy középiskolai rajzórák keretei között maradjon. Persze azt sem akarom lebecsülni, de maga a koncepció annyira jó, hogy minél több helyre el kell juttatni" - teszi hozzá. Hamar leosztották egymás között a feladatokat: Fruzsina a marketing-kommunikációs vonalra fókuszál, Kinga pedig a művészeti vezető, de persze elég sokszor összefolynak a területek.

Olyan intézmények jelentkezését várják, ahol az anyagi körülmények nem teszik lehetővé, hogy maguk finanszírozzák a festést.

Azt mindig a gyerekekkel és a pedagógusokkal közösen találják ki, mi kerüljön a falakra.

Persze leginkább életkorfüggő, hol mire van igény: a kisebbeknél gyakoriak a színes minták, állatok, szivárvány, idősebb korban viszont akár zenészekre, vagy színészekre is akad példa. A 17 ezer Facebook-követővel rendelkező Balatoni József, vagyis Jocó bácsi kilencedikes osztályában például Michael Jacksont, Adam Sandlert, Kurt Cobaint kérték a diákok.

Ez alkalommal nem más, mint Jocó bácsi kért fel minket, hogy a szülői összefogással kifestett tantermük hátsó falát tegy...

Posted by Mosolyfestők on Windsday, Novembarrr 9, 2016

Mivel mindannyian szabadidejükben, munka mellett foglalkoznak ezzel, leginkább hétvégente jut idejük rá. Akkor viszont rákapcsolnak:

előfordult, hogy két vidéki helyszínt is besűrítettek egy szombat-vasárnapba, az első iskola tornatermében töltve az éjszakát.

A legjobb érzés, amikor láthatják a gyerekek reakcióját arra, amit megalkottak.

"

Újpesten a rózsaligeti bölcsőde 100 négyzetméteres külső falát festettük ki, a négy évszak motívumaival. Utána egy apuka írt, hogy amióta firkák helyett fagyis bácsi, nyuszi, őzike van a falon, a kislánya nem sír reggelente búcsúzkodáskor

- meséli Fruzsina.

Amikor alapítvánnyá alakultak, megkerestek egy céget, aki azóta is támogatja őket festékkel és ecsettel. A honlapjukat szintén önkéntesen tartja karban egy jóakarójuk, ahogy az utazásban is van, aki segít nekik. A csapatnak van egy erős magja nagyjából 10-12 emberrel, akik már bizonyították, hogy gyorsan és pontosan dolgoznak.

mosolyf4mosolyf3

Tavaly egy mesekönyvet is kiadtak,

benne kortárs költők és írók (Jónás Tamás, Halász Margit, Zilahy Tamás, Király Gábor, Lackfi János) külön erre az alkalomra írt meséivel. A kötetet saját önkénteseik illusztrálták, majd 300 példányban kinyomtatták, és óvodáknak ajándékozták. Budapestre és vidékre egyaránt jutott belőle, a visszajelzések szerint pedig mindenhol imádták a gyerekek.

Nagy vágyuk egy kamaszoknak szóló nyári tábor megszervezése, ami a díszlettervezés különféle területeiről, illetve kicsit drámáról is szólna. A kettő persze összefonódna: a bemutatásra kerülő színdarab hátterét, díszleteit is a résztvevők alkotnák meg az 5 nap alatt.

mosolyf5

A Mosolyfestőket most akár egy szelfivel is támogathatod, a Lay's ugyanis őket kérte fel partnernek legújabb jótékonysági mosolykampányához. Ennek lényege, hogy mindenkit arra biztatnak, posztoljon képet magáról a #laysmosoly hashtaggel, amelyen egy chipses zacskó is látszik.

Ha március közepéig összegyűlik 20 ezer ilyen fotó, az alapítvány 5 millió forintos adományban részesül. Bővebben erről IDE KATTINTVA olvashatsz.

Ha ismerőseidnek is ajánlanád a cikket, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk