ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Mitől lesz okosabb a gyerek?

A kulcs egy jobb világhoz a mi kezünkben van – mégpedig azáltal, hogyan neveljük a gyerekeinket.


Pár hete megjelent egy cikk a Times magazin online oldalán arról, mik azok a dolgok, amik segítenek abban, hogy a gyerekek IQ-ja magasabb legyen. Amint már az eredeti címben is utalnak rá, minden feltevésüket tudományos kutatásokkal támasztják alá.

Nagyon tanulságos az eredeti cikket is elolvasni, én most mégis inkább arra fókuszálnék, hogy az általuk említett tíz dolog a gyakorlatban hogy valósul meg. Persze, mindenki azt szeretné, ha a gyereke okos lenne, és igen, tagadhatatlan tény, hogy az IQ fontos dolog. De nem minden. Sajnos a világunkban az IQ dominál, pedig a pszichológia még nyolc másik intelligencia típust tart számon, és lehet (sőt biztos), hogy a gyerekünk valamelyik másik intelligencia fajtában (is) kimagasló.

„Az IQ nem minden. Etikus és empatikus gondolkodás nélkül az okos emberek veszélyesek is lehetnek. Hiszen ahogy P.J. O’Rourke fogalmazta meg: Okos ember nem kezd utcai verekedésbe. De hülye ember nem épít hidrogénbombát.”

Mi az a Csupa Szív Magazin?

A gyereknevelés nagyon összetett dolog. Nem az Igazságot akarjuk megmondani, hiszen ahogy nincs két egyforma gyerek, éppúgy nincsen egyetlen tökéletes megoldás sem, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Csak szélesíteni szeretnénk a szülők, nevelők látókörét, hogy így is lehet. Máshogy.

Lelkes kis csapatunkkal szívből adjuk nektek/Önöknek a tudásunkat, tapasztalatainkat, jó szándékú gondolatainkat. Csupa Szívből.

zene

1. Zenetanulás

Arról van szó, hogy ha valaki zenét tanul, ha valamilyen hangszeren tanul, az milyen sok mindenben fejleszti őt: segíti a koncentrációban, összekapcsolja a két agyféltekét, fejleszti a finommotorikát, ami visszahat az idegrendszer fejlődésére, javítja a ritmusérzéket (ami például a nyelvtanulásban kritikus fontosságú). És mindezt olyan keretek közt, ami élvezetes! Ez nagyon fontos, mert ezzel is pozitív élmény kapcsolódik a tanuláshoz, „okosodáshoz”.

2. A kigyúrt emberek okosak?

Egy kicsit túl „amerikainak” éreztem, hogy abból indultak ki, a kigyúrt testű emberek vajon mennyire okosak, és erre mindenféle kísérleteket csináltak. Az egész lényege az volt, hogy bebizonyítsák, a testmozgásnak milyen sok köze van ahhoz, hogy milyen jól működik az ember agya.

Végül is józan paraszti ésszel belegondolva is logikus, hogy ha mozog az ember napi fél órát, azzal felpezsdíti a vérkeringését, friss vér kerül az agyba, ami megkönnyíti a tanulást. Igen, tök logikus, mégis, olyan sokszor elfelejtjük. Főleg gyerekek esetében lenne fontos, betartani, hogy mozogjon sokat a gyerek tanulás előtt, után. Sokkal-sokkal hatékonyabb lesz!

sport

3. Ne a gyereknek, hanem a gyerekkel együtt olvass!

A tanulmány azt javasolja, hogy a gyerekek olvasási képessége nagyban javul, ha a gyerek, miközben az anyja olvassa a mesét, a szemével követi a sorokat. Persze erre is csináltak mindenféle tanulmányokat, az eredeti cikkben utána is nézhettek. Amit én tapasztaltam, az az, hogy Bence (aki már jól tud olvasni) magától ül oda mellém és követi ő is a sorokat, ahogy olvasok, amivel szerintem nagyon jól ellesheti, hogyan lehet intonálni, játszania a hangszínnel, érzelmeket belevenni a szövegbe.

Csak egy „mellékhatás”: soha nem tanítottam őt angolul olvasni, csak sokat játszunk angolul, és amikor angol mesekönyvet olvasok, ugyanígy követi a szemével. Aztán én döbbentem meg a legjobban, milyen jól ki tudja olvasni az angol szavakat, ami igazán nem egyszerű!

olvas

Mégis, azt gondolom, ha csak úgy hallgatja a gyerek a mesét, hogy nem olvassa a szöveget hozzá, akkor is nagyban fejlesztjük őt: olyan képi világot jelenít meg a fejében, a képzeletében, aminél kevés jobb „gyakorlat” létezik a tanulás segítéséhez. Egy a lényeg: OLVASSUNK!

4. Az IQ önmagában nem sokat ér önfegyelem nélkül

Állítólag az akaraterő az egyetlen olyan tulajdonság, ami lenyomja az IQ-t a felnőttkori sikerek tekintetében. Ugye mindenki ismeri azt az arányt, hogy a siker 90%-ban kemény munkán múlik?

Hát igen, ezért is tartom én sok aláhúzással, kiemelkedően, nagyon fontosnak, hogy a gyerekek tanulásánál az igyekezetet és a beletett munkát értékeljük, ne az eredményt. Igen, biztos vagyok benne, hogy egy mérhetően alacsonyabb IQ-val rendelkező gyerek is érhet el kimagaslóan nagy sikereket, ha elegendő önfegyelme, kitartása és küzdeni akarása van.

bizz

Meg persze ehhez egy támogató családi háttér. Urambocsá’ követendő jó példa a családban…?

5. A tanulás aktív folyamat

Ezt tanárként és szülőként is a gyakorlatban látom. Az a gyerek, aki folyton kérdez, megkérdőjelez, összefüggéseket keres, beszélget a tanultakról, akár néz egy filmet és beleilleszti az általa tanultakba, aki nyitott szemmel jár a világban és azt aktívan teszi hozzá az iskolai tanulmányaihoz, az jobban fog tanulni és teljesíteni.

Jobban fogja érteni a világot. Ebben pedig szülőként hatalmas befolyással lehetünk rá, jó példával és partnerként egyaránt. Beszélgessetek sokat a tanultakról, a világról, vessetek föl más nézőpontokat is, legyetek aktívak!

6. Boldog gyerek = sikeres gyerek

A legtöbb szülő, ha megkérdezik őt, kapásból azt mondja, hogy azt szeretné, hogy a gyereke sikeres legyen. Igazán, mindenre kiterjedően sikeres viszont csak úgy lehet, ha közben boldognak is érzi magát. A boldog gyerekkor a leendő, sikeres felnőttkor megingathatatlan alapja. A legtöbb, amit szülőként adhatunk.

boldog

Emlékeztesd magad erre nap mint nap, amikor felkelsz, hogy a célod: boldog gyerekkort biztosítani a fiadnak, lányodnak. Ehhez majd ő hozzáteszi a munkáját, egyéniségét, világképét, mindenét, és sikeres felnőtt lehet majd belőle.

Kiegyensúlyozott gyerekkor nélkül rengeteg kőkemény küzdelem árán juthat csak el odáig. Természetesen akkor is lehet sikeres, de olyan ez, mintha ólomcsizmában állna a futóverseny rajtjához, míg a boldog gyerekkorral bíró gyerekek kényelmes, speciális kidolgozású, profi futócipőben.

7. Higgy bennük!

Ez az egyetlen tudományos kísérlet, amit leírnék, mert annyira szemléletesen mutatja meg, milyen fontos a szülő/tanár hozzáállása. Még 1968-ban csináltak egy olyan kísérletet, ahol egy általános iskolai tanárnak azt mondták, az osztályába jár néhány olyan diák, akikben kiemelkedő tehetség szunnyad. Semmi mást nem tettek, minthogy a tanárnak elmondták ezeknek a diákoknak a neveit.

Valójában a diákokat teljesen véletlenszerűen válogatták ki, tehetségük alapján ugyanolyanok voltak, mint az osztály többi része. Csak a tanár tudatos (és tudattalan) hozzáállása volt más. Az év végén mérhetően jobb eredményeket értek el ezek a diákok!

Igen, nagyon fontos, hogy mit kommunikálunk a gyerek felé. Nem csak szavakkal, de gondolatokkal, kisugárzással, szemvillanásokkal is. És ugyanilyen fontos (ha nem fontosabb), hogy mit tart a gyerek magáról. Mennyire hiszi el, hogy ő igenis tehetséges valamiben, nagy dolgok véghezvitelére hivatott. Ezt is, mint oly sok mindent, otthon ültethetünk el benne.

És ami még a gyerekek hasznára válhat...

Miért van szüksége a gyereknek társakra és barátokra?

Milyen hatással van a gyerek fejlődésére a csokoládé?

Hogyan befolyásolja az alvás az intelligenciát?

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, KATTINTS IDE!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: