prcikk: Kéklámpával a kocsik közt száguldani - mi jár a sofőr fejében? | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Kéklámpával a kocsik közt száguldani - mi jár a sofőr fejében?

Egy másik világ, ahol minden autós potenciális veszélyforrás. Még sohasem írták le ennyire részletesen, mit él át közben a kéklámpával száguldó sofőr.
Címkép: Youtube - szmo.hu
2016. szeptember 14.



Csöng a telefon, jön a hívás - menni kell. Mennyi lehet a rutin, mire kell figyelni? Egy riasztást követő útról írt Vörös László.

Tudom, hogy nem tudják…

Éppen leütöm az utolsó pontot, amikor csörög a telefon. Autóbusz kontra személyautó, sérültek a buszon. Egy mozdulattal lezárom a számítógépet, a fényképezőgépet keresztbe vetem a vállamon, kiviharzok az ajtón. A folyosón még teszek egy félperces kitérőt, ki tudja, meddig maradok az utcán. A lépcsőn lefelé szedem a lábam, de nem rohanok, még baleset érne.

A kocsi felé menet gyorsul a pulzusom. Jár az agyam, bevillannak lehetőségek. Az évek alatt nem egyszer történt hasonló, de nincs két egyforma baleset. Ennél jobban lehetetlen rákészülni, a bejelentés alapján még bármi lehet és az ellenkezője is. A csomagtartóba teszem a fényképezőt, a felszerelés többi része a helyén, minden megvan, a láthatósági mellénybe bújok. Mire kinyitom a vezetőoldali ajtót már szervezetem megtelt adrenalinnal, testemet átjárja az izgalom, de a motor indításával megszáll a földöntúli nyugalom. Idegeskedésnek ilyenkor már nyoma sincsen, a vezetés megnyugtat. Imádom a munkám. Csattan a biztonsági öv, kézzel még visszafeszítem, hogy a csípőmön lévő része teljesen rám szoruljon. A tükrökbe egy körbepillantás, kigurulok a bázis kapuján, a fények már villognak.

A gázadással együtt pöccintem a kapcsolót, feljajdul a sziréna. Érzékeim élesebbek, az autó kerekei végtagjaimmá válnak, s mint egy sebes folyóban úgy úszom előre a forgalomban. A többi jármű, mint megannyi úsztatott fatörzs, amiket kerülgetve haladok a cél felé. Az agyam kiürül, minden felesleges dolog a háttérbe húzódik, csak a vezetés marad. Szándékos szabályszegőként szinte teljesen megszűnik a bizalmi elv, minden egyéb közlekedő potenciális veszélyforrás. Megtalálni a gyors, de biztonságos tempót, lehetőség szerint lendületvesztés nélkül haladni. És nem feledve a legfontosabbat; nem életet mentek, így pár másodperc (akár perces) veszteség nem éri meg a kockázatot! Első és legfontosabb szempont, hogy ODAÉRJEK, a második elvárás lehet, hogy minél előbb.

Párhuzamos közlekedésre alkalmas úton furakodom a piros jelzésnél várakozó kocsisor között előre. Az úttest két széléhez húzódnak, az így nyílt folyosón közeledem a lámpához, ahol a keresztforgalom még mindig zöld jelzésre halad. Járművezetőtől függően lassítanak, vagy mihamarabb próbálják elhagyni a kereszteződést, forgolódnak, tükörbe pillantgatnak, tekintetükkel keresik a hang forrását. Az is lehet, hogy bömböl a zene az autójukban, vagy kihangosított mobiltelefonon beszélnek. Azok, akik már legalább hallják a megkülönböztető jelzés hangját, vajon tudják-e pontosan, hogy honnan érkezem? Nem, nem tudják!

A kéklámpás autó vezetőjeként viszont előnyben vagyok? Én TUDOM, hogy ők ezt nem tudják. Ezt a hihetetlen többletinformációt használom ki mindannyiunk biztonsága érdekében.

A helyismeret okán pontosan látom a csomópont fázisait, látom, melyik iránynak szabad, melyik irány tilos. Felmérem a kereszteződésbe már behaladtakat, de számolok a még oda érkezőkkel. Tudom, hogy ők akár úgy érkeznek oda, hogy nem hallják, nem látják a „szándékos szabályszegőt”. Tudom, hogy közülük nem mindenki profi, de vigyázok rájuk, vigyázok magamra. Tudom, hogy csak az a biztos, amiről meggyőződtem, nincs „majdnem”. A takarások, nem kellően belátott forgalmi sávok veszélyesek. A kereszteződéshez balról a középső forgalmi sávban érkező autóbusz lassít, vezetőjével megvan a szemkontaktus, ám azonnal el is veszítem. A bal oldali visszapillantó tükrét nézi, és a számomra a busz által takart belső sávban érkezőket figyeli. Jelez az ott érkezőknek, bal keze máris vízszintesen kint az ablakon, profi sofőr. Jobbról is tiszta minden, kirobbanok a kereszteződésből.

A magas fordulatszámon tartott motorban folyamatos erőtartalék van, ebből nem szabad engedni. Egy-egy szorult helyzetből húznia kell a vasnak. Nincs szlalomozás, az csak a filmekben működik jól, ahol a kaszkadőrök egyrugóra vezetnek. A legbelső sávra állni, s ha az sűrűsödik, akkor a két belső sáv közé ékelődni, de minden manővert irányjelzővel jelezni, hogy a köröttem közlekedők értsék a szándékomat. Szinte minden közlekedővel létrejön valamiféle interakció. Keresem a jeleket, amikkel a járművezetők tudomásomra hozzák az észlelésemet. Villan egy féklámpa, majd hosszabban világít. Kormánymozdulat, tekintet a tükörben, fejmozgás a járművek belsejében. A lesötétített üveg az ellenségem. A lehúzódás irányába kirakott index remek segítség, ennek tökéletes párja a vészvillogó, mellyel értésemre adja; „látlak”. A jármű lendületét az időnként leheletre visszanyomot kuplung töri csak meg. A sebességet igyekszem állandó értéken tartani. Motorfék a lassításnál, nincs üresben gurulás, a motor állandó kapcsolatban marad a kerekekkel. Ez a jármű stabilitásának megőrzése mellett kopásmentes fékezést tesz lehetővé.

Beáll a teljes menetirány szerinti jobb oldal. Az út szélén vezetett buszsáv nem mindig jó megoldás. Ha az bedugul, erős zsákutca. Amint lehetőség van, irány a menetirány szerinti bal oldal. A két irányt elválasztó vonalon billegek. Szemből jól észlelnek, az azonos irányból is húzódnak jobbra. A körúti síneken haladok már. Ez az egyik kedvenc részem. Kiszámítható kereszteződések, vérprofi villamosvezetők, akik pontosan tudják, mikor gyorsítsanak, lassítsanak, irányjelzőjükkel útmutatást adnak. Egyik sínszál mindig a lábam között. A veszélyestől mindig távolabb, így a megálló mellett elhaladva, a bal oldali sínszálat lovagolom, ám a szembejövő villamosnál átnyergelek a jobb oldalira. A megállóban veszteglő villamos mögött szinte megállásig lassítok, az ott akár zöldre kilépő gyalogosnak egyáltalán nem kell számítania a sínen közlekedő gépkocsira.

Kereszteződésnél hangszínváltás, hogy az éppen odaérkezők megváltozott hangokkal szembesüljenek. Ilyenkor arra is gondolnom kell, hogy keresztben, a zöld jelzésre a kolléga jöhet – nem ötvennel. Egymást nem halljuk a saját szirénánktól, ő a zöldön közlekedve magabiztosabban halad, tehát nekem ezt is szem előtt kell tartanom. Régi mondás, itt is igaz; csak az az elsőbbség, amit megadtak. Akkor haladhatok be a felőlem tilos jelzéses kereszteződésbe, ha kétséget kizáróan meggyőződtem, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan áthaladást lehetővé teszi. Interakció – mindenkivel!

Már látni a baleset helyszínét. A megérkezés utolsó százmétereinek mérlegelése arról szól, hogy hol és hogyan helyezzem el a járművet. Gondolva a későbbiek során megérkezőkre, a mentés folyamatára.

mento2

Képeink illusztrációk

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!
A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Reflexből nyújtjuk a kezünket egy idegen kutya felé, pedig ezzel a mozdulattal pont a békés ismerkedést tesszük feszültté, sőt, akár kockázatossá is.

A kutyák nem udvariatlanságból hátrálnak meg: a mi barátságosnak szánt gesztusunkat könnyen fenyegetésként értelmezhetik.

A „szagoltasd meg a kezed” tanács egy makacsul élő tévhit.

Míg az emberi kommunikációban a kinyújtott kéz nyitottságot jelez, a kutyák világában egy hirtelen az arcuk elé kerülő kéz – főleg ha föléjük hajolunk vagy gyorsan közelítünk – tolakodó jelzés.

Ilyenkor az állat nem ismerkedési szándékot érzékel, hanem nyomást, ami feszültséget vált ki benne. Ezzel a mozdulattal elvesszük a választás lehetőségét: a kutyának nincs ideje felmérni a helyzetet, és nem érzi kontroll alatt a szituációt.

A reakciója a lefagyástól és hátralépéstől a morgáson át az odakapásig terjedhet.

A kutyák valóban a szaglásukkal tájékozódnak, de ők döntik el, mikor és mit szagolnak meg. Ha érdeklődnek, maguktól odamennek, körbeszimatolnak, és a saját tempójukban győződnek meg arról, hogy a helyzet biztonságos-e. Ez egy lassú, bizalmi folyamat, nem egy kierőszakolt találkozás.

A helyes protokoll szerint a legjobb, ha hagyjuk a kutyát kezdeményezni.

Maradjunk nyugodtak, ne hajoljunk fölé, és ne nyújtsuk ki azonnal a kezünket. Érdemes enyhén oldalra fordulni, ami kevésbé fenyegető testtartás, és megvárni, amíg az állat magától közeledik.

Ha odajön, először valószínűleg a lábunkat vagy a ruhánkat szagolja meg, és csak később, ha már biztonságban érzi magát, a kezünket. A lényeg, hogy ez mindvégig az ő döntése legyen.

Vannak helyzetek, amikor jobb egyáltalán nem próbálkozni.

Ha a kutya pórázon van és láthatóan feszült, ha a gazdája visszafogja, vagy ha a testbeszédével – például elfordulással, hátralépéssel – egyértelműen jelzi, hogy nem keresi a kontaktust, tartsuk tiszteletben a jelzéseit.

Fontos elfogadni, hogy nem minden kutya akar idegenekkel barátkozni. Lehet, hogy fél, fáradt, túlterhelt, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá, és ez teljesen rendben van.

Egy idegen kutyával való találkozás nem arról szól, hogy mindenáron meg kell simogatni, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a határait. Ha a döntést az állatra bízzuk, a helyzet mindenki számára nyugodtabb és biztonságosabb lesz.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: