„Hogy mosolyt csaljunk az idősek arcára, ugyanolyan fontos, mint az evés vagy az alvás"
A pandémia már lassan két éve velünk van, ezalatt az idősotthonokat újra és újra bezárták, majd kinyitották a látogatók előtt. Zárlat idején a segítő szakemberek, így a gyógytornászok, mozgásterapeuták is kiszorultak a rendszerből, pedig Tóth Sára táncterapeuta szerint ezek a programok is a lakók gyógyulását, jólétét szolgálták.
- A járvány miatt bevezetett lezárásokkal az időseket is védték és a hozzátartozóikat is. Viszont a pandémia nagyon sokáig elhúzódott. Önök hogyan élték ezt meg?
- Én már több mint 8 éve foglalkozom idősek táncoktatásával. Amikor megérkezett az első hullám és elkezdődtek a lezárások, az otthonokban is látogatási tilalmat rendeltek el. Az egyik fővárosi intézmény pont a szabályok szigorodásakor, 2020 áprilisában vált a járvány egyik gócpontjává, ekkor nagy lett a pánik. Se ki, se be, se hozzátartozó, se szakember, senki. Értem az intézmények álláspontját is, de azt is látni kell, milyen hatással van a bezártság az emberre.
Sára szerint a feszülés után kell a nyugalom- Mi történt az idősekkel?
- Frusztráltak voltak, hiányolták a foglalkozásokat. Így amikor már lehetett engedni egy kicsit, az intézmények azokat, akik mozgékonyabbak voltak, vagy nem voltak például demensek, vagyis nem felejtették el, hogy melyik utcában van az otthon, kiengedték a boltba, vagy egy kis egészségügyi sétát tehettek. Aztán jött az újabb hullám, megint a nagy szigor, még ezt a lehetőséget is elvették tőlük újra. A szakembereket is korlátozták. Az orvosokat, ápolókat természetesen beengedték, de úgy gondolták, hogy a művészetterápiát tartók vagy a pszichológusok mellőzhetőek. Pedig szerintem pont rájuk lett volna ekkor is a legnagyobb szükség.
- Az intézmények szemszögéből ez érthető, az otthonokban a fertőzés kockázata is magasabb volt. Nem így látja?
- De, természetesen, én mindig is kiálltam az élet védelméért, azért, hogy kerüljük el a járványt. Viszont az emberi tényezőt sem szabad elfelejteni. Az ápoló cseréli ki az infúziót, az orvos írja fel a gyógyszert, ez létszükséglet.
Az itt bennrekedt idősek is ugyanúgy féltek, talán még jobban, mint akik otthon voltak. Ők is ugyanúgy stresszeltek, csak nekik még azzal is szembe kellett nézni, hogy nem várta őket a párjuk vagy a szerettük, hanem szó szerint be voltak zárva. Látnia kellett volna, hogy amikor jött egy nyitási hullám, mennyire szerették az órákat, mennyire felszabadultak voltak.
Néha pomponlányok is megjelennek az órákon- Online órákkal nem lehetett ezt valahogy megoldani?
- Eleinte próbálkoztunk, de az az igazság, hogy nem túl sok sikerrel. Ezek olyan foglalkozások, ahol kell a jelenlét. Kell az, hogy együtt legyünk, hogy lássam őket. Arról nem is beszélve, hogy idős korukra tekintettel bármikor történhet velük valami. Megszédülhetnek, vagy rosszul léphetnek, és akkor nem tudok segíteni.
- Hogy működnek most ezek a foglalkozások?
- Jelenleg megengedik, több intézményben is dolgozom. Az, hogy mikor szüneteltetjük, nagyban függ az intézmény igazgatójától és a körülményektől. Ahol például van fekvőrészleg, ott nagyobb a kockázat, meg természetesen az is sokat számít, hogy ki mennyi oltást kapott. Ezért jelenleg általánosságban az a megállapodás, hogy ha látjuk, hogy növekszik országos szinten az esetszám, akkor inkább nem megyek. Azt azért szoktam látni, hogy amikor hónapokig nem megyek, akkor sokan elindulnak a depresszió vagy az elmagányosodás felé.
A mosoly a fizetség a terapeutának a jól végzett foglalkozásokért- Sokan vannak az intézményben, az ott kialakult barátságok ilyenkor kevésnek bizonyulnak?
-Igen. Gondoljunk csak bele! Nem mindenkinek vannak barátai, egy közösségben eltöltött óra pedig ezeket az embereket is felrázhatja. Én a foglalkozásaimat úgy kezdem, hogy körbeülünk, mindenki röviden elmondja, hogy van, aztán körrel is zárjuk.
Kell egy vezető, aki összetartja őket, ez a terapeuta. Ő kívülről jön, és kimozdít. Megbíznak benne.
- Amikor egy-egy ilyen kihagyás után újra találkozott a bentlakókkal, akkor mi történt?
- Bekuckóztak a szobájukba, pár négyzetméteren élnek sokszor, nagyon elmagányosodnak egy-egy ilyen bezárkózós időszak alatt. Hiányolják az órát, várják. Ha heti egyszer megyek, pontosan tudják, mikor, kell ez a napirendjükbe. Olyannal is találkoztam, aki étvágytalan volt, esetleg agresszívebb, amikor nem jöttem, aztán hirtelen visszaszokott és elkezdett ezekből kigyógyulni. De ha nem mozgunk, kicsi a mozgásterünk, az is elindít egy lavinát. Aki például cukorbeteg, súlyosabbra is fordulhat az állapota, csontritkulása is lehet, könnyebben eltörhet a lába, keze. Az izmot folyamatosan építeni kell, az idősebbek ugye már jóval könnyebben vesztik el az eszméletüket, vagy ájulnak el, ha mozgásban vannak, frissek maradnak, erre kevesebb az esély.
