Petro Kotin, az állami tulajdonban lévő Energoatom atomenergiai vállalat vezetője a Telegramon közölte, hogy az orosz erők "behatoltak az atomerőmű területére, és átvették az irányítást az atomerőmű személyzete és vezetése felett" – írja a CNN.
„A személyzet a megszállók általi fegyveres fenyegetettség alatt dolgozik”, mondta. Hozzátette: A dolgozókat reggel engedték be a zaporizzsjai erőműbe, hogy elvégezzék a feladataikat.
Az atomerőművel hivatalosan elvesztették a kapcsolatot, és helyi források alapján próbálnak információkat szerezni, jegyezte meg.
Elmondta, hogy a reaktorok jelenleg, az eddigi vizsgálatok alapján biztonságos állapotban vannak, de ha bármelyiket találat érné, az „nukleáris katasztrófához vezetne”.
Petro Kotin, az állami tulajdonban lévő Energoatom atomenergiai vállalat vezetője a Telegramon közölte, hogy az orosz erők "behatoltak az atomerőmű területére, és átvették az irányítást az atomerőmű személyzete és vezetése felett" – írja a CNN.
„A személyzet a megszállók általi fegyveres fenyegetettség alatt dolgozik”, mondta. Hozzátette: A dolgozókat reggel engedték be a zaporizzsjai erőműbe, hogy elvégezzék a feladataikat.
Az atomerőművel hivatalosan elvesztették a kapcsolatot, és helyi források alapján próbálnak információkat szerezni, jegyezte meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában ismét úgy fogalmazott, hogy „olajblokád alá vettek minket”. Szerinte az ukránok hazudnak a Barátság kőolajvezeték állapotáról és „állami terrorizmust” követnek el. Ezért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják az olajszállítás újraindítását.
„Amíg én vagyok a miniszterelnök, mindenki nyugodtan alhat” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában, amelyben az ukrán–magyar energiavita kapcsán olajblokádról, katonai védelemről és a Tisza Pártot érintő súlyos vádakról is beszélt.
A miniszterelnök az interjú elején arról beszélt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és a csütörtökön írt levelére sem kapott személyes választ. Azt is bejelentette, az interjú után Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják Ukrajnától a szállítás újraindítását.
„Megtámadtak bennünket, olajblokád alá vettek” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint ha nem érkezik orosz olaj, akkor ezer forint fölé megy a benzin ára, ami gazdasági káoszhoz vezethet.
Az Európai Bizottság Olajkoordinációs Csoportjának közlése szerint ugyanakkor jelenleg nincs azonnali ellátásbiztonsági kockázat, mivel a kieső mennyiség a horvát Adria-vezetéken keresztül pótolható, és a tagállamoknak vannak vésztartalékaik. Kijev a leállást ismétlődő orosz támadásokkal és a javítási munkálatok életveszélyes kockázatával indokolja.
Orbán szerint azonban az ukránok hazudnak a műszaki okokról. „Ha nekünk mond egy ukrán valamit, háromszor ellenőrizzük” – mondta,
hozzátéve, hogy a magyar kormány felajánlotta egy közös tényfeltáró misszió kiküldését, de ezt Kijev elutasította.
„Támadás alatt állunk, ilyenkor védőintézkedéseket kell tenni”
– szögezte le Orbán Viktor, aki emlékeztetett, hogy katonákat vezényelt a kritikus fontosságú energetikai létesítményekhez, leállították a dízelszállítást Ukrajna felé, és meg fogják vétózni a 90 milliárd eurós ukrán uniós hitelt is. Az áramellátást nem korlátozzák, mert a határ túloldalán is élnek magyarok.
A katonai jelenlétet azzal indokolta: „Az ukránok bármire képesek.”
A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy az ukránok robbantották fel az Északi áramlatot.
„Állami terrorizmus. Velük állunk szemben”
– tette hozzá. A svéd hatóságok korábban lezárták a robbantással kapcsolatos nyomozásukat, a németek még vizsgálódnak, de végleges, állami szintű felelősségmegállapítás nem született az ügyben.
Az ellenzéki kritikákra, melyek riogatásnak nevezték a katonák kivezénylését, Orbán Viktor név szerint Magyar Péternek üzent, azt tanácsolva neki, hogy „tanulmányozza a tényeket”. Ezt követően a kormányfő kijelentette:
„Amit az ellenzék mond, az mese. Amit a Tisza mond, meg Magyar Péter, azért van, mert az ukránok finanszírozzák őket.”
Hozzátette, „pontos tudásuk van arról”, hogy az ukránok „nyakig benne vannak a Tisza Pártban”, és papírból olvasva azt állította, hogy „nagyon magas értékű informatikai szolgáltatásokat adnak ellenszolgáltatás nélkül a Tiszának, szervezik a kampányukat”.
A miniszterelnök szerint az orosz olajról nem lehetséges leválni, részben a százhalombattai finomító képességei miatt, ezért veszélyesnek tartja a Tisza Párt energiaügyi szakértője, Kapitány István elképzeléseit. A MOL korábban azt közölte, hogy az Adria-vezetéken keresztül a magyar és a pozsonyi finomítók igényének mintegy 80 százalékát képesek lennének fedezni nem orosz kőolajjal, bár magasabb költségek mellett. Orbán a horvát tranzittal kapcsolatban kijelentette, Zágrábnak szerződéses kötelessége az olajat Magyarországra juttatni.
Az orosz–ukrán háborúról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, négy éve tartják az ígéretüket. „Azt mondtam, személyesen is, hogy olyan kormányt fogok alakítani, amely nem engedi, hogy Magyarországot belesodorjuk a háborúba. Eltelt négy év, és tényleg nem engedtük” – mondta.
Szerinte a háborús veszély nőtt, mert az amerikaiak kiszálltak Ukrajna támogatásából, és egy Európai Parlamenti határozatra hivatkozva azt állította, Európa háborúzni akar.
Az interjú végén arról beszélt, a magyarok életszínvonalának emelkedéséhez a háborúból való kimaradás és a munkaalapú gazdaság fenntartása szükséges. Ehhez „pénz kell”, valamint az, hogy a Magyarországon keletkező extraprofitot ne engedjék ki az országból. „Nem szabad engedni, hogy multik, Shellek meg Ersték bekerüljenek a kormányba és kivigyék a magyarok pénzét” – zárta gondolatait.
„Amíg én vagyok a miniszterelnök, mindenki nyugodtan alhat” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában, amelyben az ukrán–magyar energiavita kapcsán olajblokádról, katonai védelemről és a Tisza Pártot érintő súlyos vádakról is beszélt.
A miniszterelnök az interjú elején arról beszélt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és a csütörtökön írt levelére sem kapott személyes választ. Azt is bejelentette, az interjú után Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják Ukrajnától a szállítás újraindítását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor utasítására katonák vonulnak 60 magyar létesítményhez – drónelhárításra készülnek, forgalmi káosz jöhet
Helikopterek érkeztek az ország keleti részébe, a kritikus energetikai és egyéb infrastruktúrához pedig rendőrök és honvédek tartanak. A kormány az ukrajnai fenyegetéssel és az energiaellátás biztonságának megőrzésével indokolja a rendkívüli lépéseket.
Katonák és rendőrök vonulnak ki Magyarország kritikus energetikai pontjaihoz: drónstop lépett életbe Szabolcs-Szatmár-Beregben, megduplázták a helikopteres készültséget Keleten, és összesen hatvan stratégiai létesítmény kap fokozott védelmet.
A kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére Egyeztető Törzs nevű csoportot hoztak létre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség bevonásával országszerte katonai jelenlétet biztosítanak a kiemelt létesítményeknél, a kormány pedig a lakosság támogatását és megértését kérte az intézkedéshez – írta a Blikk.
Az intézkedések előzménye, hogy a Barátság kőolajvezeték szállításai január 27. óta állnak. A magyar kormány „olajblokádot” emleget, míg ukrán tisztviselők az üzemzavart egy orosz dróntámadással magyarázzák. Orbán Viktor miniszterelnök erre reagálva rendelte el a kritikus energetikai pontoknál a katonai és rendőri jelenlétet.
Az Energiaügyi Minisztérium javaslatára húsz, kiemelten fontos kritikus energetikai végpontot jelöltek ki, amelyek azonnali katonai megerősítést kapnak. Emellett további negyven kritikus pontot is megelőző jelleggel védelem alá vonnak.
A keleti országrészben megduplázták a helikopteres kapacitást. A honvédelmi miniszter szerint „ha a magyar légtérbe lassan és alacsonyan repülő eszközök lépnének be – amelyek elfogására a Gripenek nem alkalmasak –, azokat a helikopterek fogják elhárítani.” Megnövelt mennyiségben osztottak ki elektronikai zavaróeszközöket is.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében drónrepülési tilalmat rendeltek el, hogy könnyebben észlelhessék az esetleges berepüléseket.
A kormány közlése szerint a rendelet kellemetlenségekkel, forgalmi akadályokkal, kerülőutakkal és lassabb menetidővel is járhat, ezért a lakosság türelmét kérik.
Az ellenzék kifogásolta, hogy az Országgyűlés illetékes bizottságait kihagyták a döntésből. A kormány közölte, hogy tájékoztatták a NATO-t a lépésekről, a Szövetség azonban a sajtó érdeklődésére azt a választ adta, hogy a fenyegetettség részleteiről a magyar hatóságok tudnak tájékoztatást adni.
Katonák és rendőrök vonulnak ki Magyarország kritikus energetikai pontjaihoz: drónstop lépett életbe Szabolcs-Szatmár-Beregben, megduplázták a helikopteres készültséget Keleten, és összesen hatvan stratégiai létesítmény kap fokozott védelmet.
A kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére Egyeztető Törzs nevű csoportot hoztak létre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség bevonásával országszerte katonai jelenlétet biztosítanak a kiemelt létesítményeknél, a kormány pedig a lakosság támogatását és megértését kérte az intézkedéshez – írta a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Megindultak a katonák a kritikus energetikai létesítményekhez – jövő héten még több helyszínre mennek
Péntek reggel megkezdődött a honvédség kitelepülése az első 20 kritikus energetikai végpontra. Az Egyeztető Törzs döntése alapján jövő héten elején további 40 energetikai végpontot védenek majd a fegyveres erők.
Megkezdődött a Magyar Honvédség katonáinak kitelepülése a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére – jelentette be pénteken a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, a Védelmi Tanács értékelése alapján Ukrajna megtámadhatja a magyar energiarendszer működését. Közölte, hogy
„a Magyar Honvédség erői reggel megkezdték a katonai kitelepülést az első 20 kritikus energetikai végpontra”.
A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az Egyeztető Törzs csütörtöki ülésén arról döntöttek, hogy
a következő hét elején további 40 végpont kap megerősítést.
„Magyarország nem enged semmilyen zsarolásnak! Megvédjük Magyarország energiabiztonságát!” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky.
A miniszter néhány fotót is közölt a kitelepülésről:
A kormány február 25-én rendelte el a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését, amelynek keretében katonai és rendőri erők települnek ki kiemelt létesítményekhez. Ezzel párhuzamosan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében drónrepülési tilalom lépett életbe, és megalakult az Egyeztető Törzs a honvédelmi miniszter vezetésével.
Mint ismert, január 27. óta szünetel a kőolajszállítás a Barátság vezetéken. A magyar kormány „olajblokáddal” vádolja Kijevet, míg Ukrajna, az Európai Bizottság és Andrij Szübiha ukrán külügyminiszter szerint az ellátási zavarokat az ukrán területen futó infrastruktúrát ért orosz támadások okozták. Az Európai Bizottság közölte: az ellátásbiztonság rövid távon nem veszélyeztetett, mivel Magyarország és Szlovákia a stratégiai készletekből és az Adria-vezetéken érkező szállításokból fedezi az igényeit.
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában már arról beszélt, hogy „megtámadtak bennünket”, majd később bejelentette, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztetve közös vizsgálóbizottságot állítanak fel. Ennek a bizottságnak az lenne a feladata, hogy a helyszínen győződjön meg arról, mi a helyzet pontosan a Barátság kőolajvezetékkel, miért nem lehetséges az olajszállítás. A kormányfő felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy engedje be Ukrajnába a vizsgálóbizottságot és biztosítsa a munkájához szükséges feltételeket.
Megkezdődött a Magyar Honvédség katonáinak kitelepülése a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére – jelentette be pénteken a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, a Védelmi Tanács értékelése alapján Ukrajna megtámadhatja a magyar energiarendszer működését. Közölte, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán Viktornak üzent: Ne próbáljon aljas kampánycélból félelmet kelteni
A TISZA Párt elnöke szerint ha valódi veszélyről lenne szó, akkor a miniszterelnök már meghívta volna őt, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, hogy közösen lépjenek fel a haza érdekében. Magyar Péter úgy véli, Orbán már nem kormányoz, hanem „a hazugságban süllyed egyre lejjebb”.
Magyar Péter, a TISZA párt vezetője péntek reggel a Facebookon szólította fel Orbán Viktort, hogy hagyjon fel a riogatással és a pánikkeltéssel, és ne próbáljon kampánycélból félelmet kelteni az emberekben. Szerinte ha nem egy előre megtervezett kampányfogásról, hanem valódi veszélyről lenne szó, akkor az általa „leköszönő miniszterelnöknek” nevezett Orbán Viktor már meghívta volna őt, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét. Annak érdekében, hogy
„hogy tájékoztasson a helyzetről és hogy közösen lépjünk fel a haza védelme és biztonsága érdekében, főleg, ha szövetségesi segítségre van szükség.”
Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy ha valódi, fenyegető információja van, akkor ne a „propagandában üzengessen”, hanem forduljon a NATO-hoz, és kérje a szerződés 4. cikkelyének (védelmi tanácskozás) alkalmazását. Ahogy ezt tette például Lengyelország 2025 szeptemberében.
„Ez a cikkely azt teszi lehetővé, hogy egy tagállam az Észak-atlanti Tanács elé vigyen egy ügyet, ami a NATO első számú politikai döntéshozó testülete. Ezután egy konzultációt tartanak annak megállapítására, hogy egy tagország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe került-e.”
A TISZA elnöke szerint Orbán Viktor még 44 napig miniszterelnök, de „már nem kormányoz, hanem minden nap egyre lejjebb süllyed a hazugságban, uszításban és a honfitársai fenyegetésében”. Feltette a kérdést, elhiszi-e bárki, hogy az Oroszországgal négy éve háborúban álló, NATO-csatlakozásra törekvő Ukrajna a katonai szövetséget fenyegetné.
Posztja végén azt írta, 44 nap múlva „a magyarok lezárják az orbáni őrületet”, és a TISZA-kormány alatt újra rend, béke és biztonság lesz, a kormány pedig nem ijesztgeti majd a saját állampolgárait.
Orbán Viktor az elmúlt napokban a közösségi médiában és nyilatkozataiban a magyar energiainfrastruktúrát érő fenyegetésekre hivatkozva rendelt el fokozott biztonsági intézkedéseket. Azt állította, Ukrajna szándékosan zavarja Magyarország energiaellátását, amit Kijev tagad, az ellátási gondokat az orosz támadások okozta károkkal magyarázva.
A Barátság-vezeték január 27. óta áll, a magyar kormány pedig – Szlovákiával együtt – uniós szankciók és Ukrajnának szánt támogatási csomagok blokkolásával próbál nyomást gyakorolni Kijevre az olajáramlás helyreállítása érdekében.