KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Elege van belőle, hogy szobanövényként bánnak vele

Gábor története megmutatja, mik a hazai fogyatékos-ellátás legégetőbb problémái.


A 32 éves Gábor születése óta mozgássérült. Sok intézményt megjárt már, most egy észak-alföldi kis faluban működő, viszonylag kis létszámú otthonban lakik – ahonnan legszívesebben már holnap elköltözne, annyira sivárnak és eseménytelennek érzi ott az életét. A cél Budapest lenne, ahol több mint 15 évet élt már, és barátai is ott vannak.

A főváros egyetlen mozgássérült otthonába bekerülni azonban jelenleg csak kihalásos alapon lehet. Gábor történetén keresztül kirajzolódnak a hazai fogyatékos-ellátás legégetőbb problémái.

"

Hogy hogy néz ki egy napom az otthonban? Hát ez rém egyszerű: reggel fél nyolckor ébresztő, nyolckor reggeli, fél kilenckor beülök a gép elé, ahonnan délig el sem mozdulok, ebéd, utána visszaülök a géphez, hatkor vacsora, aztán megint visszaülök a géphez, kilenc körül pedig már le kell feküdni.

– írja le egy napját a 32 éves Győri Gábor, aki jelenleg egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen működő mozgássérült otthonban lakik. Már jó ideje azonban minden erejével azon van, hogy másik intézménybe költözhessen a mostaniból – egy olyan helyre, ahol függetlenebb, önállóbb és eseménydúsabb életet élhetne.

"
Előre szólók, hogy lassú leszek, mert az orrommal gépelek

– kezdődött online üzenetváltásunk Gáborral nem sokkal az ünnepek után, aki akkor még épp meghosszabbított karácsonyi-újévi látogatását töltötte családjával otthonukban, a Pest megyei Dabason. Gábor ugyanis atetózissal született, ami a mozgássérültség egyik formája: folyamatos, önkéntelen és koordinálhatatlan végtagmozgást jelent, amihez Gábornál beszédzavar is társul.

Sérült testébe zárva Gábor azonban szellemileg teljesen ép, és nem elégszik meg azzal, hogy egy otthonban csak fürdessék, öltöztessék, etessék és tolószékében számítógépe elé tolják.

Úgy szoktam mondani: itt csak életben tartanak minket és ennyi

Márpedig jelenlegi lakhelyén, egy észak-alföldi kis faluban működő aránylag kis létszámú, 40 fős otthonban – melynek nevét Gábor az esetleges jogi következményektől tartva, nem szeretné, ha közölnénk -, a fiatal férfi szerint nem történik sokkal több a bentlakókkal.

Mozgássérült létükre például Gábor elmondása szerint a lakókkal jelenleg nem foglalkozik gyógytornász – holott a rendszeres torna például az ő állapotán is sokat javítana. “A szomszéd településen van egy gyógyfürdő, ami szintén jót tenne Gabinak is, mégsem vitték el még egyszer sem oda, mióta 2014 novemberében az otthonba költözött” – vetette közbe a szobaajtóban állva Gábor édesanyja, Ágnes, akinek első gyermeke a mozgássérült fiú. Az édesanya, ha teheti, hosszabb-rövidebb időre hazahozza fiát az otthonból, de állandó ápolását nem tudná megoldani úgy, hogy mellette dolgozni is tudjon.

abc1

Fotó: Magócsi Márton

A lakóotthonnal kapcsolatban, ahol most él, Gábor leginkább mégis azt nehezményezi, hogy önmagukról önállóan rendelkező, szellemileg ép felnőttek élnek ott olyan életet, ami még egy idősek otthona legunalmasabb heténél is ingerszegényebb.

“A közlekedés gyalázat a faluban, alig jár busz, vonat. Aki ebben az otthonban él, vagy megoldja magának a fuvart, ha valahová szeretne menni, vagy a helyén marad. Van ugyan az otthonnak kisbusza, de azt csak akkor fogják be, ha összegyűlik rá elég ember” – magyarázta Gábor. Szerinte ő még a szerencsésebbek közé tartozik, mert korábbi lakhelyeiről vannak ápoló vagy volt ápoló barátai, akik, amikor csak tehetik, kiviszik az otthonból Gábort – kirándulni, vagy focimeccsekre. Gábor ugyanis megrögzött sportrajongó.

Magyarázkodnom kell, ha 9 után meccset akarok nézni

Gábor több intézményben is megfordult már élete során, és eddigi otthonai közül ez a legkisebb létszámú, mégis, itt foglalkoznak velük szinte a legkevesebbet, és itt a legszigorúbbak az otthonbeli életre vonatkozó szabályok.

"

Nagyon zavar, hogy nem aludhatok addig, ameddig akarok, és lefeküdni is korábban kell, mint egy középiskolai kollégiumban. De legalábbis külön magyarázkodnom kell, ha például egy 9 óra után kezdődő meccset meg akarok nézni a tévében

– panaszkodott Gábor, aki – összehasonlításképp elmondta – élt már olyan otthonban, ahol lazábbak voltak a ki-bejárási és a napirendre vonatkozó szabályok: akkor sem volt probléma, ha hajnali egykor hozta vissza a városból kísérője, és egy meghatározott időintervallumban lehetett reggelizni, ebédelni, vacsorázni, nem csak és kizárólag egy időpontban.

abc2

Fotó: Magócsi Márton

Az összes barátja és a munka halvány esélye is Budapesten vannak

Ez az intézmény azonban Budapesten volt, és nem egy faluban, így eleve több lehetősége adódott a külvilággal érintkezni. A fiatal férfi otthonosan mozog a fővárosban, hiszen összesen több mint 15 évet élt ott. Az összes barátja Budapesten van.

"

Óvodás koromtól kezdve 13 évet töltöttem a Pető Intézetben (Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete), majd kis kihagyással szintén Budapesten a Marczibányi téren lévő, korábban Mozgássérültek Állami Intézete néven működő Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában. Az összes barátom erről a két helyről van, és ha valaha lenne esélyem munkát találni, az is csak Budapesten lehetne.

– így foglalta össze Gábor a dabasi szülői házban, saját szobájában ülve, miért szeretne mindenképpen Budapestre, lehetőség szerint megint a Marczibányi téri intézménybe kerülni. Innen korábban azért kellett elköltöznie, mert az intézmény rehabilitációs részlegén, ahol Gábor is volt, csak egy bizonyos ideig lehet lakni. Ami a munkát illeti, Gábornak érettségije és számítógépkezelő szakember végzettsége is van, és bár a gépelés nehezen megy neki, pontosan tudja, milyen segédeszközök állnak a hozzá hasonló helyzetűek rendelkezésére, hogy keze használata nélkül dolgozni tudjon a számítógépen. Persze, például a szemmozgással irányítható egér számára anyagi segítség nélkül elérhetetlen: az összesen havi 58 ezer forintos állami támogatásából a lakóotthonnak utalt térítési díj után 10 ezer forintja marad bármi másra egy hónapban.

Kihalásos alapon szabadulnak fel helyek

Az tehát érthető, miért vágyik vissza Budapestre, azonban bármennyire kitartóan és bármennyire régóta is próbálkozik, egyelőre nagyon kevés esélyt lát arra, hogy ez a vágy teljesüljön. A legvonzóbb opció, Budapest egyetlen mozgássérült lakóotthona, a Marczibányi téri otthon állandó, nem csak ideiglenes rehabilitációs célokra fenntartott részlege ugyanis tele van, várólistán sokan ácsingóznak a felszabaduló helyekért.

“Várólistán vagyok, de annyira nincs konkrét időpont, hogy akár 10-15 évig is eltarthat, mire bekerülök. Szó szerint kihalásos alapon működik a bekerülés ezekbe az otthonokba: egy másik intézménybe jelentkezve kaptam korábban olyan választ, hogy várjak, míg meghal egy bentlakó és felszabadul egy hely” – magyarázta.

abc3

Fotó: Magócsi Márton

A másik opció egy gödöllői otthon lenne, jóval közelebb Budapesthez. Ide is már 4 éve jelentkezett, de fontolgatja, hogy lemondja:

"
Az a gond vele, hogy az ellátásban csak heti egyszeri fürdetés van benne. Éltem már ilyen intézményben, de nem akarok még egyszer.

2041-ig tart a kitagolás

Gábornak és sorstársainak a legideálisabb az lenne, ha túlszabályozott tömegintézmények helyett lakásokban élhetnének önállóbb életet.

Ez az igény egyezik a kormányzati szándékkal is, a kormány ugyanis 2011-ben fogadta el azt a stratégiát, amelynek lényege, hogy bezárja az ötven főnél nagyobb fogyatékos-otthonokat, a lakóit pedig kiköltözteti úgynevezett támogatott lakásokba.

Ezekben a támogatott lakásokban az ellátottak továbbra is megkapnák a nekik járó ápolást, segítséget, de nagyobb autonómiájuk és legfőképp privát szférájuk lenne – Gábornak például nem kéne 32 éves felnőtt férfi létére 1-3 másik felnőtt férfivel megosztania egy szobát, mint kellett eddig mindenhol, ahol lakott.

"
Az otthonokban gyakorlatilag nulla a magánszféránk: nem csak a többágyas szobák miatt, hanem azért is, mert egyszerűen nincs olyan hely az épületben, ahol egyedül lehetünk. Legfeljebb a vécében vagy a fürdőszobában

– fakadt ki Gábor.

A fentebb leírt folyamatot nevezik szakszóval kitagolásnak, de ez is egyelőre csak az ápoló-gondozó otthonokat érinti, a rehabilitációs intézeteket nem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábbi, kérdéseinkre küldött tájékoztatása szerint Magyarországon 98 50 fő feletti ápoló-gondozó intézet van, amelyek összesen 11000 férőhelyesek. Ezeket bontják meg a stratégia szerint.

Ez elvileg jó hír lenne Gábornak, ám a kitagolás felől érdeklődő levelére az Emmi-től azt a választ kapta, hogy az érintett intézményeket 2041-ig fogják kitagolni, az pedig még további 24 év. 2015 januárjában mi is foglalkoztunk a problémával, cikkünkből pedig kiderül, hogy a hosszú határidő mellett további probléma, hogy a fogyatékkal élők kiköltöztetésének finanszírozási háttere is kérdéses: a magyar költségvetés saját forrásból egyelőre nem költ a kitagolásra, hanem teljes egészében uniós forrásból finanszírozzák. Cikkünk megjelenése idejéig 6 intézmény tudta elkezdeni a kitagolást a 98-ból.

Gábor reméli, hogy addig is sikerül a budapesti intézménybe visszakerülnie, ami a Pető intézeten kívül eddig az egyetlen hely volt, ahol igazán jól érezte magát. Míg a mostani helyen senkihez sem kötődik, és ha teheti, hazamenekül, ott jópár éve – főként ápolói személyében – barátokra is talált, akik még most is mellette vannak.

Címkép: Magócsi Márton

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra, ha még több hasonló cikket olvasnál, keresd az Abcúgot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elutasították a Duchenne-kóros Ádám havi 15 millió forintos gyógyszerkérelmét
A hatóság elutasította a Duchenne-kóros Ádám egyedi méltányossági kérelmét a Duvyzat nevű gyógyszerre. A család petíciót indított, miközben az országban 11 másik gyerek állami finanszírozással kapja a szert.


Egy 10 éves, Duchenne-szindrómás kisfiú, Ádám szülei hiába reménykedtek állami segítségben fiuk kezeléséhez: a hatóság elutasította az egyedi méltányossági kérelmüket. A döntés értelmében a családnak önerőből kellene előteremtenie a Duvyzat nevű gyógyszer havi 15 millió forintos költségét, amire képtelenek – írta a Blikk. A család nem adja fel, petíciót indítottak a döntés felülvizsgálatáért. Ádámnál hároméves korában jelentkeztek a betegség első jelei, amikor a szülei arra lettek figyelmesek, hogy egyre nehezebben megy fel a lépcsőn.

„Aztán jött a következő tünet, a vádlija elkezdett megvastagodni, ami a Duchenne-szindróma tipikus jele” – mondta az édesanya, Viktória.

Az anyuka a saját családjában már átélt egy hasonló tragédiát: a bátyja 17 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. A Duchenne-szindróma egy genetikai betegség, ami egy fehérje hiánya miatt az izomzat fokozatos leépülésével jár. A leépülő izmok helyét zsírszövet veszi át, a betegek mozgása egyre nehezebbé válik, a betegség utolsó stádiumában pedig a szív- és légzőizmok is leállnak.

A kórt jelenleg nem lehet gyógyítani, de létezik egy gyógyszer, a Duvyzat, ami az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint a betegség romlásának lassítására engedélyezett, ambuláns, hat év feletti, szteroid mellett kezelt betegeknek.

Viktória egy ismerős családról is tud, ahol a szer hatására még kismértékű javulásról is beszámoltak. Magyarországon az ilyen, még nem általánosan támogatott gyógyszerekre egyedi méltányosság alapján lehet állami finanszírozást kérni. Jelenleg 11 Duchenne-szindrómás gyermek jut hozzá így a Duvyzat-kezeléshez. Ádám családját néhány napja a kisfiú neurológusa értesítette a negatív döntésről.

„Egyelőre a neurológusunk értesített, hogy Ádi nem kapta meg a méltányosságot, ám indoklást ő sem kapott, csak a hírt” – közölte az édesanya.

Hozzátette, várják a hivatalos értesítést, amiből reményeik szerint kiderül az elutasítás oka. A család értetlenül áll a döntés előtt, mivel a kisfiú elvileg minden feltételnek megfelel: elmúlt hatéves és még járóképes. Bár Ádám már csak a lakásban tud önállóan közlekedni, orvosa szerint is alkalmas a kezelésre.

„Most várjuk, hogy a hivatalos papír is megérkezzen, hátha abból megtudjuk, mivel magyarázzák a kérelem elutasítását” – mondta Viktória. A család nem akar beletörődni a helyzetbe, ezért indítottak petíciót, abban bízva, hogy a nyilvánosság segítségével sikerül elérniük a döntés felülvizsgálatát.

Ha segítene Ádámnak, itt teheti meg:

“Összefogunk Ádiért” Alapítvány

10300002-13877454-00014909

IBAN HU46 10300002-13877454-00014909


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Amerikából jön haza egy örökbe adott magyar férfi, hogy megkeresse az édesanyját
Alexander Rimkunas – születési nevén Balogh Sándor – 1985-ben jött világra Siófokon, de nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe. A férfi a 41. születésnapjára tervezi az utazást, a keresésben gyerekkori barátja segíti.


Magyarországra jön az Amerikában élő Alexander Rimkunas, hogy megkeresse vér szerinti családját.

A férfi Balogh Sándorként született Siófokon 1985. június 12-én, édesanyja a magyar anyakönyvi iratok szerint Bogdán Ibolya. Az anya már a kórházban lemondott a babáról, ezért a kisfiú Kincsesbányára került nevelőszülőkhöz, majd nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe – írja a Blikk.

A keresésben Alexander gyermekkori barátja, Nóra segít, aki egyben a nevelőtestvére is volt.

„Sanyi a nevelőtestvérem volt, azaz három évig mindkettőnket ugyanaz a nevelőszülő terelgetett, óvott, ami legalább olyan erős kapocs, mintha a legjobb édestestvérek lennénk, ezért segítek neki abban, hogy felkutathassa a gyökereit, a rokonait, a vér szerinti szüleit”

– mondta a lapnak.

A nő magyar közösségi oldalakon osztja meg Alexander gyerekkori és mai fotóit, mert mint mondja, a hivatalos eljárást csak a barátja kezdeményezheti.

Berényi Gábor családjogász szerint Alexandernek a hivatalos úton is van esélye.

„Az örökbefogadást igazoló iratok mellett Alexandernek a jelenlegi, érvényes amerikai irataival kell jelentkezni a siófoki önkormányzat gyámügyi osztályán, ahol a születési adatai kerültek nyilvántartásba, illetve a Fejér vármegyei gyámhivatalnál, ahol az örökbe adását intézhették” – magyarázta az ügyvéd.

Hozzátette, ha ennyi adat ismert, akkor valószínűleg nyílt örökbefogadás történt, így Alexander kaphat információkat arról, él-e az édesanyja, hol él, és hogyan keresheti meg.

A törvény szerint az örökbe fogadott gyermek 14 éves korától a törvényes képviselője beleegyezésével, 18 év felett pedig önállóan is belekezdhet a vér szerinti szülők felkutatásába. „Akkor először arra kap választ, hogy egyáltalán érdemes-e tovább mennie, vagyis hogy a vér szerinti szülő életben van-e, illetve van-e testvére a keresést elindítónak” – folytatta Berényi Gábor.

Fontos, hogy a vér szerinti szülő az örökbe adás után nem kezdeményezheti a gyermek felkutatását, ha pedig mégis megteszi és zaklatja, az büntetőjogi következményekkel járhat.

A gyámhivatal a lakcímnyilvántartóból szerzi be az örökbe adó címét, majd a vér szerinti szülő lakóhelye szerinti gyámhivatalon keresztül személyesen hívja be az illetőt. Itt mondják el neki, hogy ki és miért keresi, és ő dönthet a kapcsolatfelvételről. Ha nemet mond, a kereső csak annyit tudhat meg, hogy nem találták a vérrokont.

Alexander a 41. születésnapja körül tervezi az utazást Magyarországra, hogy személyesen indítsa el a hivatalos eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Élvezni egy süket-vak kutya bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés, amit nem érhettem volna el a közös tánc nélkül”
Hanna a látás- és hallássérült border collie-jával teljesített egy megható produkciót egy dog dancing versenyen. Meggyőződése, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kutya-gazdi kapcsolatot, és Miának a legnehezebb gyakorlatokat is sikerült megtanítania a megvezetéses módszerrel és egy rezgős nyakörvvel.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. április 19.



Fejérné Schneider Hanna nemrég részt vett Miával, a vak és süket border collie-val egy dog dancing versenyen a Senior/Handicap osztályban (a videót ITT láthatod róluk). Kriz Orsi Dog Dancing kutyaakadémiáján készítették fel őket erre a műsorszámra, amelyen elég magas pontszámmal végeztek.

– Hogyan került hozzád a kutyus, mi az ő története?

– Miát 2023 őszén vittük haza: egy hónappal korábban augusztusban került be a Border Collie Fajtamentő Egyesülethez, KisVakond néven. Az előéletéről túl sokat nem lehet tudni, mivel az utcáról gyűjtötték be. Valószínűleg egy szaporítótól szökött meg, ahol kennelbe zárva tartották. Ezt onnan gondoljuk, hogy Mia a felelőtlen tenyésztés miatt született süketnek és vaknak egy olyan génhiba (duplamerle) miatt, amit a hozzáértő, felelős tenyésztők tudatosan kerülnek.

Azt, hogy kennelbe zárva tarthatták, azért sejtjük, hogy a fogai korához képest nagyon kopottak, nálunk is eleinte kényszeresen rágta a kennelt, még akkor is, amikor nem volt bezárva, mintha ez lenne az egyetlen létező elfoglaltság. Az emberekkel az első pillanattól kezdve nagyon kedves, bújós és nyakba ugrálós volt, viszont utána viszonylag hamar vissza is vonult. Más kutyák pedig egyáltalán nem érdekelték. Innen indult a mi közös utunk.

– Mennyiben kell más módszerrel tanítani egy hallás- és látássérült kutyát, illetve mik a határok és korlátok: mire lehet megtanítani, és mire nem?

– Mint egy átlagos kutyát, őt is megvezetéssel kezdjük tanítani, ez azt jelenti, hogy jutalomfalatot dugunk az orrához, és így csináltatjuk meg vele a feladatot, neki csak a falatot kell követnie. Még klikkert is tudunk nála használni, bár mivel nem hall, ezért a hagyományos klikkert egy rezgős nyakörvre cseréltük, ezzel tudjuk neki a lehető legpontosabban megmutatni azt, hogy mikor is csinálja jól a feladatot, ez pedig sokat segít abban, hogy megértessük vele, mi a dolga.

Amiben más, hogy nem tudom teljes mértékben kivenni a kezemet a feladatokból, hiszen azzal vezetem, azzal jelzem neki a különböző feladatokat, úgy is mondhatnám, kézzel adom a vezényszavakat. Itt néha nehézséget is szokott okozni számomra, hogy hogyan tudok annyi különféle apró jelet adni neki a kezemmel, hogy ő pontosan megértse, éppen milyen feladatot kell megoldania.

– Mi a legnehezebb feladat, amelyre immár Mia képes, dacára a hátrányos helyzetének?

– Bevallom, nem tudok arra válaszolni, hogy mik a határai. Régen voltak feladatok, amikről úgy gondoltam, hogy sosem lesz rá képes, például ugrani, vagy olyan tempóban csinálni egy láb közötti szlalomot vagy forgást, mint ahogy ma csinálja őket. Viszont ezeket a falakat szép lassan ledöntöttük, és most úgy érzem, végtelenek a lehetőségeink. Még nem találtam olyan feladatot, amit hosszabb, rövidebb idő alatt ne sikerült volna vele megértetni. Persze valószínűleg előbb utóbb határokba fogunk ütközni, hiszen minden kutyának vannak határai, de jelenleg nem érzem azt, hogy jobban be lennénk korlátozva, mint egy átlagos kutyával.

Mia jelenlegi legnehezebb trükkjei közül kettőt emelnék ki, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik az úgynevezett “airplane” trükk, amikor a gazdi ül a földön, a kutyus körbefut körülötte, és átugrál a karjai fölött. A másik még nem 100%-os, de már közelít: ez a kézből való kihempergés, ami nálunk egyelőre úgy néz ki, hogy egy széken ülök, Mia felugrik az ölembe, ott lefektetem és onnan egy hempergéssel leveti magát a mélybe, gyönyörűen négy lábra érkezve.

– Mennyi idő volt erre a műsorszámra felkészíteni Miát?

– Miával 2024 március közepétől kezdtünk dog dancinget tanulni, és ahogy fejlődtünk a feladatokkal, viszonylag hamar körvonalazódott bennünk ez a produkció. Szűk fél évvel később falattal megvezetve már meg tudtuk csinálni ezt a kűrt, persze akkor még jóval esetlenebbül, lassabban és akadozósabban, mint most. A felkészülés legnehezebb részét az jelentette, hogy ezt a két és fél perces produkciót egy versenyen jutalomfalat nélkül kell végigcsinálni, és mint sok kezdő kutyánál, nála sem volt egyszerű eleinte fenntartani a figyelmet és a munkakedvet olyan hosszan, megerősítés nélkül. Végül újabb fél év múlva, 2025 májusában léptünk először pályára, ugyanezzel a kűrrel, és már ott is gyönyörűen teljesített a lányka. Tehát bő egy év alatt teljesen az alapoktól sikerült összerakni ezt a produkciót úgy, hogy az egy versenyen is megállta a helyét.

– Te mikor kezdted a dog dancinget és hogyan találtál rá erre a műfajra?

– Én 2023 őszén kezdtem el a dog dancing oktatói tanfolyamot, amit Kriz Orsi indított, oda iratkoztam be az – akkor alig egyéves – Larka nevű mudimmal. Akkoriban alapvetően nem érdekelt maga a sport, csak azért kezdtem el a tanfolyamot, mert én magam is kutyakiképző vagyok, és úgy gondoltam, hogy Orsi sok olyan technikát, szemléletet mutathat nekem, amit be tudok építeni a saját munkámba, hogy jobb kiképzővé váljak.

Aztán persze könnyen magával rántott a sport varázsa, főleg amiatt, amit Orsi is gyakran hangsúlyozott, hogy itt teljes mértékben a kutyánkra tudjuk szabni a produkciót, mert tulajdonképpen nincsenek kötelező elemek. Ez volt az a mondat, ami úgy igazán beindította a fantáziámat, hogy vajon Miához milyen feladatok illenének. Ahogy márciusban vége lett az oktatói tanfolyamnak, be is jelentkeztem Orsi óráira, de immár két kutyával.

– Mit adott neked a Miával közös produkció, mivel gazdagított téged a közös munka és táncolás?

– Azt hiszem nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy Mia emiatt vált igazán az én kutyámmá. Persze ott van az az örökbefogadási szerződés, ami miatt papíron a miénk, de az együttélés még nem kovácsol minket igazán össze. Amikor Mia hozzánk került, annyira óvatos volt, hogy nem mert falatot elfogadni kézből, és eleinte minden emberrel el akart menni, akinek a szagát megérezte – neki mindegy volt, csak valaki szeresse.

Most pedig én vagyok a legfontosabb számára: persze szeret minden embert, de miután megkapta a simiadagját, jön vissza hozzám, egész nap a lábam mellett alszik, követ bárhova a lakásban, jön velem hegyet mászni és úszni is. Azt kell, hogy mondjam, élvezni egy süket-vak kutya kötetlen bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés. Mindezt nem érhettük volna el a tánc nélkül. Nekem meggyőződésem, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kapcsolatot, mert tanítani csak úgy lehet, hogy folyamatosan őt figyelem. Nekem kell tudnom átadni úgy az anyagot, hogy ő azt meg tudja érteni, ehhez pedig a legapróbb mozdulatából tudnom kell, mi jár a buksijában. Neki is nagyon kell rám figyelnie, hiszen tanulni is csak maximális figyelemben lehet, meg kell tudnia érteni, a legkisebb mozdulatomból is, hogy mit szeretnék tőle.

A ringben állni vele pedig igazán felemelő. Mindkét versenyünk után úgy jöttünk le a pályáról, hogy könnyes szemmel jöttek oda az emberek, hogy gratuláljanak nekünk.

Nekem pedig Miával az oldalamon célommá vált, hogy megmutassuk az embereknek, hogy csak mert eltér a normálistól, attól még igenis képes nagyon sok mindenre. Remélem fel tudjuk nyitni az emberek szemét azzal kapcsolatban, hogy egy handicap-es kutyát – vagy bárkit – nem sajnálni kell, hanem elfogadni őt így teljes értékűnek, és meglátni benne a potenciált.

– Adj tippeket gyakorló kutyatartóknak egy konkrét trükkhöz, hogy hogyan tanítsák meg az adott mozdulatot a saját kedvencüknek!

– Én nem is egy darab konkrét trükköt mondanék, hanem egy kis játékot, ami az ember kreativitását fejleszti, a kutyának meg a figyelmét, és igazából bármilyen feladattal meg lehet csinálni. Az első lépés keresni egy egyszerű feladatot, amit a kutyusod könnyen meg tud csinálni: ez lehet akár egy ül, egy fekszik, forgás vagy pacsi, teljesen mindegy, a lényeg tényleg az, hogy a kutyusod ismerje.

Ha ez megvan, próbáld meg ezt a feladatot minél többféle kontextusban kérni a kutyusodtól. Mondok néhány példát a fektetéssel.

- Variáld a pozíciót: fektesd le mindenféle módon, például magad előtt, mellett, két lábad között, magad mögött – extra nehezítés, ha nem is fordulsz felé, csak például a tükörből nézed.

- Variáld a távolságot: fektesd le magad előtt egészen közel, és ha ez ment, következőnek úgy fektesd, hogy egyet hátralépsz, majd még egyet és így tovább. Figyelj arra, hogy ne induljon el feléd: csak úgy érvényes ha egy lépést sem mozdul bele.

- Adj közben zavaró testjeleket: ha fektetést kérünk, általában lefelé mutatunk a kutyusunknak a föld irányába. De vajon sikerül-e úgyis a feladat, hogy közben felemeled a kezedet? Vagy igazán nehéz szinten úgy kérd tőle, hogy feküdjön le, hogy közben te felugrasz a levegőbe.

Én nagyon szeretem az ilyen játékokat, hiszen egy egyszerű feladattal is jó sokáig el lehet vele szórakozni. Sőt, akár barátokkal is lehet versenyezni, hogy ki tud egy-egy feladatot többféle helyzetben és nehezítéssel is megcsinálni, a lehetőségeknek pedig csak a kreativitás szabhat határt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Drámai órák a Balti-tengeren: megkezdődött a hetek óta haldokló bálna mentése, minden perc számít
A Timmy nevű púpos bálnát egy vízzel teli bárkán szállítják a német partoktól az Északi-tenger felé. Az állat hetekig vesztegelt a sekély vízben, a mentés sikere pedig a szakértők szerint is rendkívül kétséges.


Saját erejéből úszott be a vízzel teli uszályba Timmy, a hetek óta a német Balti-tenger partjainál rekedt púpos bálna. A mentőakció kedden érkezett fordulópontjához, a bálnát szállító konvoj pedig szerda reggel már a németországi Fehmarn-sziget térségében haladt az Északi-tenger felé, ahol a tervek szerint szabadon engedik.

A merész, magánfinanszírozású mentést heves szakmai vita és komoly társadalmi nyomás kíséri.

A bálnát szállító szerelvény a Kirchsee sekély vizéből indult, majd a Wismari-öbölből kihajózva vette az irányt a nyílt tenger felé. Az útvonal a dán partok mentén, Skagen, azaz Jütland északi csúcsa felé vezet, ahonnan a Skagerrakon át érheti el az Északi-tengert. A lassú, óvatos haladást állatorvosok és szakértők felügyelik kísérőhajókról, folyamatosan figyelve az állat légzését és viselkedését.

Timmy története március elején kezdődött, amikor feltűnt a német partvidéken, ahol a púpos bálnák nem őshonosak. Az állat többször is megfeneklett, és bár egy korábbi kísérlet során kotrógépekkel ásott csatornán át sikerült mélyebb vízbe juttatni, a legyengült bálna a Poel-sziget melletti sekély öbölben rekedt. Az állapota hetekig folyamatosan romlott, ami komoly vitát váltott ki arról, hogy egyáltalán érdemes-e beavatkozni.

A Német Óceánográfiai Múzeum szakértői szerint az akció „hatalmas stresszel és sérülésveszéllyel” járhat, és a siker esélyét is alacsonyra tették.

A helyi hatóságok sokáig a minimális beavatkozás mellett érveltek. Dr. Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia környezetvédelmi minisztere korábban azzal indokolta a hatóságok óvatos álláspontját, hogy a beavatkozás célja az állat szenvedésének csökkentése, nem pedig a szenvedés meghosszabbítása vagy a kockázatok felesleges növelése.

Végül egy magánkezdeményezés keretében, két vagyonos támogató finanszírozásával indult meg a mentés, amit a hatóságok jogilag „eltűrtek”.

A bálna sorsa egész Németországot megmozgatta: aktivisták táboroztak a helyszínen, a hatóságok pedig több ezer üzenetet kaptak, köztük fenyegetéseket is. A mentéshez egy vízzel teli szállítóuszályt, egyfajta úszó kádat használnak, amit vontatóhajó húz.

A művelet kulcsfontosságú pillanata volt, amikor Timmy kedd délután a végső szakaszban saját erejéből úszott be a szállítóeszközbe.

A szakértők szerint a Balti-tenger alacsony sótartalma és sekély vizei eleve megterhelőek egy púpos bálna számára, ezért a megmentése nemcsak egyetlen állat életéről szól, hanem természetvédelmi szempontból is jelentős. A „bálnapumpa” jelenség révén a mélyebb vizekből tápanyagokat, például nitrogént és vasat juttatnak a felszínre, ezzel serkentik a fitoplankton növekedését, amely a légköri szén-dioxid jelentős részét elnyeli.

A mentés óráról órára versenyfutás az idővel. Ha Timmy eljut az Északi-tengerig és biztonságban szabadul, az nemcsak technikai bravúr, hanem ritka természetvédelmi siker is lesz.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk