Bútorcsavarokkal teleszurkált virslidarabokat dobáltak be az egyik ház kertjébe Dorogon – számolt be a hírről az ATV.
"Silver a 8 éves malamut, megette mindet, nem sokkal később rosszul lett. Gazdái azt hitték, hogy egy korábbi betegsége újult ki, eszükbe sem jutott, hogy valaki szándékosan bántotta" - írja a portál.
Nagyon-nagyon szenvedett a kutya, olyan fájdalmai voltak, hogy már nem bírt fölállni, mondta az egyik gazdája. Az állatot végül el kellett altatni.
Egy közelbe élő másik kutya, Cleo, szerencsésebben megúszta, mert ugyan ő is evett a virsliből, de műtéttel meg tudták menteni, mert a csavarok nem okoztak visszafordíthatatlan károkat az állat emésztőrendszerében. A gazdája azt mondja: 70 ezer forintot költött a kutya megmentésére.
Az utcabelieket nagyon felháborították a történtek, többen feljelentést tettek a rendőrségen, és hétfőn kamerafelvételeket is bevisznek. Az egyelőre ismeretlen tettes 3 év börtönt is kaphat.
Bútorcsavarokkal teleszurkált virslidarabokat dobáltak be az egyik ház kertjébe Dorogon – számolt be a hírről az ATV.
"Silver a 8 éves malamut, megette mindet, nem sokkal később rosszul lett. Gazdái azt hitték, hogy egy korábbi betegsége újult ki, eszükbe sem jutott, hogy valaki szándékosan bántotta" - írja a portál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A doktornő nyíltan vállalta mindenhol az oltásellenességét” - Bilincsben a dunavarsányi gyermekorvos, 40 ezer forintért hagyta oltatlanul a gyerekeket
A Pest vármegyei orvost és asszisztensét vesztegetéssel gyanúsítják, mert pénzért hamis oltási igazolásokat adtak ki. A rajtaütés után mindkettőjüket letartóztatták közokirat-hamisítás miatt is.
Bilincsben vezették el a Pest vármegyei Dunavarsány ismert gyermekorvosát és asszisztensét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön le is tartóztatták.
A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az asszisztensét és az egyik anyát is elfogták.
A gyanú szerint a doktornő a szülők kérésére nem adta be a gyerekeknek a kötelező vakcinákat, de az oltási könyvbe és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe valótlanul mégis azt rögzítette, hogy az oltás megtörtént
– írta a Blikk. A szolgáltatásért alkalmanként 20 és 40 ezer forint közötti összeget kért, amin megosztozott az 54 éves asszisztensével, de ajándékokat is elfogadtak. A doktornő praxisába az ország több pontjáról, ajánlás útján érkeztek a szülők.
A nyomozók eddig 16 ilyen esetet tártak fel. Az érintett gyerekek között van 2 hónapos csecsemő és 8 éves kisiskolás is. Az akció során a rendelőben különböző borítékokban közel 700 ezer forintot, valamint előjegyzési naplókat, nyilvántartásokat, oltásikönyv-másolatokat és egy telefont foglaltak le.
„A doktornő még arra is gondolt, amennyiben a védőnő esetleg érdeklődne a gyerekeknél az oltásról, akkor hitelesen tudjanak beszélni róla, ezért valóban megszúrta őket, oltóanyag azonban nem volt a fecskendőben”
– mondta el a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.
Egy közeli ismerős szerint az orvos nem rejtette véka alá a nézeteit.
„Ildikó doktornő nyíltan vállalta mindenhol a rendszer- és oltásellenességét, ami végül a vesztéhez vezetett.
Több mint tíz éve dolgozott mellette az asszisztense, akit egyébként mindenki szeretett. Mint kiderült, a Nemzeti Védelmi Szolgálat titokban kamerákat szerelt fel a rendelőbe, így bizonyíték is van mindenre” – magyarázta.
Meghallgatásukkor az orvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg az asszisztense beismerte a tettét, de részletes vallomást nem tett. Úgy tudni, azt elmondta, hogy többször figyelmeztette a doktornőt, hogy fejezze be, de nem hallgatott rá. Az orvost és az asszisztensét üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással, az anyukát pedig vesztegetéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják.
A dunavarsányi Egészségház ajtaján még mindig látható a letartóztatott orvos rendelési ideje, a helyettesítéséről az önkormányzat már intézkedett. A lap szerint a helyiek közül többen is örülnek, hogy véget vetettek a doktornő tevékenységének.
Magyarországon jogszabály írja elő, mely védőoltásokat kötelező életkorhoz kötötten beadni a gyermekeknek. Számos szülő azonban – az oltások esetleges káros hatásaitól tartva – megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a vakcinákat, de szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól. Ennek érdekében keresnek fel olyan orvosokat, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról anélkül, hogy az valóban megtörténne.
Bilincsben vezették el a Pest vármegyei Dunavarsány ismert gyermekorvosát és asszisztensét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön le is tartóztatták.
A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az asszisztensét és az egyik anyát is elfogták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
1500 család fűtéséért küzdenek az Őrségben, miután a 36 centis hó letarolta az áramhálózatot
Az E.ON, az MVM és a katasztrófavédelem is a helyszínen dolgozik a hálózat újjáépítésén. Hat nagyteljesítményű aggregátort szállítottak a térségbe, hogy mielőbb legyen ideiglenes áram.
Egyetlen éjszaka alatt 36 centiméteres hóréteg bénította meg Kőszeg környékét, a szombatra virradó rendkívüli havazás pedig tömeges áramkimaradásokat okozott Nyugat-Magyarország több településén is. Már pénteken jelezte az Operatív Törzs, hogy hat megye 38 településén nincs áram. Vasárnapra több ezer háztartás maradt áram nélkül, miközben a szolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei versenyt futottak az idővel.
Szentgotthárd belvárosának jelentős részén, Rábatótfaluban és Zsidán a háztartások többségében vasárnapra helyreállt a szolgáltatás, de Farkasfán és Zsidahegyen még folyamatosan dolgoznak,
tájékoztatott Szentgotthárd Város Önkormányzata. A helyzet az Őrségben a legsúlyosabb, ahol a hálózat egy része megsemmisült, és több szakaszt gyakorlatilag újjá kell építeni. A havazás okozta károk mértékét jól mutatja, hogy „a vezetékekre rakódó hó és jég súlya akár a vezeték saját tömegének többszöröse is lehet”.
A helyreállítást rendkívül nehéz terepviszonyok, csúszós, jeges utak és elzárt erdős területek hátráltatják; sok helyszínt csak gyalogosan vagy speciális járművekkel tudnak megközelíteni a szakemberek.
A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen a vezetékekre dőlt fák eltávolítása, a gallyazás és a nyiladéktisztítás. Az E.ON szerelői mellett a katasztrófavédelem, az erdészet és a nemzeti park munkatársai is a helyszínen dolgoznak, a hibák pontos behatárolását pedig drónos felméréssel segítik.
A végleges javításig nagy teljesítményű aggregátorokkal biztosítják az ellátást
Szakonyfalun, Felsőszölnökön, Kétvölgyön és több környező településen. Az MVM rendkívüli segítséget nyújtva mintegy 2 MW kapacitást biztosít, amellyel Orfaluban, Apátistvánfalván és Kétvölgykúton közel 1500 család ideiglenes ellátását és fűtését tudják szavatolni. Ehhez az MVM Hálózat szakemberei egy 630, egy 400 és négy 250 kVA nagyteljesítményű aggregátort szállítottak az Őrségbe Miskolcról, Szegedről, Bajáról, Egerből, Gyöngyösről és Salgótarjánból.
A szolgáltató arra törekszik, hogy a középfeszültségű hibák lépésről lépésre történő elhárításával és az aggregátorok üzembe helyezésével az érintett ügyfelek jelentős részénél vasárnap estére helyreálljon az áramszolgáltatás.
Egyetlen éjszaka alatt 36 centiméteres hóréteg bénította meg Kőszeg környékét, a szombatra virradó rendkívüli havazás pedig tömeges áramkimaradásokat okozott Nyugat-Magyarország több településén is. Már pénteken jelezte az Operatív Törzs, hogy hat megye 38 településén nincs áram. Vasárnapra több ezer háztartás maradt áram nélkül, miközben a szolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei versenyt futottak az idővel.
Szentgotthárd belvárosának jelentős részén, Rábatótfaluban és Zsidán a háztartások többségében vasárnapra helyreállt a szolgáltatás, de Farkasfán és Zsidahegyen még folyamatosan dolgoznak,
tájékoztatott Szentgotthárd Város Önkormányzata. A helyzet az Őrségben a legsúlyosabb, ahol a hálózat egy része megsemmisült, és több szakaszt gyakorlatilag újjá kell építeni. A havazás okozta károk mértékét jól mutatja, hogy „a vezetékekre rakódó hó és jég súlya akár a vezeték saját tömegének többszöröse is lehet”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Füst és szirénák a Pólus Centerben: 90 embert kellett kiterelni az éttermi részről
A budapesti bevásárlóközpont vendéglátó sorának egyik konyhájában gyulladt ki egy elszívóberendezés vasárnap délután. Az automata oltórendszer beindult, a hatóságok az éttermi részt kiürítették.
Füst miatt ürítették ki a Pólus Center éttermi részét vasárnap kora délután – írja a Telex.hu egy helyszínen tartózkodó olvasójára hivatkozva. A helyszínre riasztott tűzoltók megállapították, hogy a vendéglátó sor egyik konyhájának elszívóberendezése gyulladt ki és kezdett füstölni.
A füst miatt megszólalt a tűzriasztó, és működésbe lépett az automata oltórendszer is.
„Éppen az ételemre vártam, amikor megszólalt a tűzriasztó, majd arra lettem figyelmes, hogy az egyik konyhából gomolyog a füst” – idézte fel egy szemtanú. Ezt követően a helyiségeket áramtalanították, a bevásárlóközpont munkatársai pedig jelezték az éttermeknek, hogy ne vegyenek fel újabb rendeléseket.
Nagyjából tíz percen belül meg is kezdték a kiürítést. A Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint az éttermi részleget biztonsági okokból ürítették ki.
Kilencven embernek kellett elhagynia az épületet, de ők nem sokkal később már vissza is térhettek.
Az eset során senki sem sérült meg.
Nem ez volt az első rendkívüli esemény a bevásárlóközpontban az utóbbi időben. Tavaly március 17-én maró szag terjedt az épületben, akkor tizenöt embert, köztük egy gyereket vittek toxikológiai vizsgálatra. Hasonló esetek más budapesti plázákban is előfordultak: 2024 októberében az Etele Plazában egy üzletben gyulladt meg az étolaj, ami miatt rövid időre 800-1000 embert kellett kiterelni az épületből. Idén február 13-án pedig a XI. kerületi Budafoki úton kapott lángra egy ázsiai étterem elszívója.
Füst miatt ürítették ki a Pólus Center éttermi részét vasárnap kora délután – írja a Telex.hu egy helyszínen tartózkodó olvasójára hivatkozva. A helyszínre riasztott tűzoltók megállapították, hogy a vendéglátó sor egyik konyhájának elszívóberendezése gyulladt ki és kezdett füstölni.
A füst miatt megszólalt a tűzriasztó, és működésbe lépett az automata oltórendszer is.
„Éppen az ételemre vártam, amikor megszólalt a tűzriasztó, majd arra lettem figyelmes, hogy az egyik konyhából gomolyog a füst” – idézte fel egy szemtanú. Ezt követően a helyiségeket áramtalanították, a bevásárlóközpont munkatársai pedig jelezték az éttermeknek, hogy ne vegyenek fel újabb rendeléseket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kettős robbantás Lvivben: egy 23 éves rendőrnő meghalt, 25-en megsebesültek
Két, házilag készített pokolgép robbant Lviv belvárosában, miután egy hamis betörésriasztással csapdába csalták a kiérkező rendőröket. A terrorcselekményként vizsgált ügyben már őrizetbe vettek egy nőt.
Egy bolti betörésről szóló bejelentés csapdaként szolgált ma hajnalban Lviv belvárosában: a hamis riasztásra kiérkező rendőrökre egy előre odakészített robbanószerkezet várt. A vasárnapi támadásban egy 23 éves rendőrnő életét vesztette, és több mint két tucat ember megsebesült, miután egy második, még erősebb pokolgép is működésbe lépett. A hatóságok terrorcselekményként kezelik az esetet.
A Lviv megyei ügyészség közlése szerint a 102-es segélyhívó vonalra hajnali fél egy körül érkezett a hívás egy betörésről a Danylisina utcában. Amikor az első járőregység a helyszínre ért, robbanás történt. Percekkel később, az erősítés megérkezésekor egy második detonáció is dördült a Magnus bevásárlóközpont környékén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint házilag készített robbanószerkezeteket használtak. A robbanások megrongáltak egy rendőrautót, egy civil járművet, és több környező épület ablakait betörték.
A merényletben meghalt a 23 éves Viktoriia Shpylka járőr, aki 2023 óta szolgált a Lviv megyei rendőrségnél, és tavaly ősszel házasodott össze szintén a testületnél szolgáló férjével.
A nap folyamán a sérültek száma 25-re emelkedett, közülük 11 embert továbbra is kórházban ápolnak, hat rendvédelmi dolgozó állapota súlyos.
„Ez egyértelműen terrorcselekmény. Jelenleg tizenöt embert ápolnak, közülük néhányan nagyon súlyos állapotban vannak. Egy rendőrnő meghalt” – közölte Andrij Szadovij, Lviv polgármestere a Facebookon, amit az UNN hírügynökség szemlézett.
Az Ukrán Nemzeti Rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat még a délelőtt folyamán őrizetbe vett egy nőt, akit a támadás elkövetésével gyanúsítanak, a hatóságok további lehetséges bűntársakat keresnek. „A rendőrség az SZBU-val együtt őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt, aki a lviv-i rendvédelmisek ellen intézett támadást. Folyamatban vannak az operatív és nyomozati cselekmények. Azonosítjuk az összes érintettet” – jelentette be Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon, az Ukrinform szerint. Az ukrán fél orosz megrendelés gyanúját vetette fel, a vádakra orosz részről kora délutánig nem érkezett hivatalos reakció.
Lviv városa bejelentette, hogy a károsultaknak minden betört ablak után 12 000 hrivnya (körülbelül 90 ezer forint) támogatást nyújt, és külön programot indít a megrongálódott üzletek tulajdonosainak.
A lengyel határhoz közeli Lviv a frontvonalaktól távol fekszik, a belvárosában elkövetett halálos robbantásos merényletek ritkának számítanak. A most alkalmazott „kettős csapda” módszere – amelynek célja, hogy a második robbanással az első esemény helyszínére érkező mentőegységeket és rendőröket is eltalálja – illeszkedik azoknak a szabotázsakcióknak a mintájába, amelyekről az ukrán hatóságok a hátországban rendszeresen beszámolnak.