Budapesten futnak a világ legkeményebb emberei
Elkezdődött az Ironman Budapest 70.3, egy nemzetközi triatlon viadal Budapesten. Ez az Ironman verseny világkupa-sorozatának hivatalos féltávú versenye, Budapesten kívül csak Berlinben és Koppenhágában rendeznek ugyanilyet.




Itt követheted élőben az eseményt:
57 ország 2000 versenyzője indult el a versenyen, a ma reggel 9 órakor elkezdődött verseny a Kopaszi-gát körül zajlik. Az úszást a Lágymányosi öbölben, a kerékpározás az alsó rakparton, a futást a Kopaszi-gát és a Műegyetem közt végzik a versenyzők, a kihívás 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást foglal magába. Ez összesen 113 kilométer, azaz 70,3 mérföld - innen ered a rendezvény elnevezése.




A rendezvény honlapján hangsúlyozzák, hogy Budapest ezzel a versennyel felkerül a világ triatlon-térképére. A verseny leírásánál arról írnak, hogy Budapest gyönyörű belvárosa, a Duna part, a Lánchíd méltó látnivalót kínál a versenyzőknek a megmérettetés idejére. A verseny után a termálfürdők kínálják a lehetőséget a kikapcsolódásra, a "partynegyed" pedig rengeteg jó étteremmel és romkocsmával kívánja kiszolgálni az idelátogató külföldieket, azaz a versenyzőket és a nézőket egyaránt.



Az összdíjazás 15 ezer euró, azaz 4 és fél millió forint, ráadásul a versenyzők értékes Világkupa-pontokat szerezhetnek, amivel indulási jogot lehet szerezni az Ironman 70,3-as világbajnokságra. További információkat a helyszínről a rendezvény honlapjáról, azaz innen kaphattok.


Egyébként az Ironman versenyeken a magyar triatlonisták közül a 2005-ben visszavonult Kropkó Péter ért el kiemelkedő eredményeket: számos Ironmant megnyert, Hawaiin pedig kétszer lett hetedik. 2007-ben Csomor Erika tizedikként, 2008-ban pedig negyedikként ért célba Hawaiin a profi női versenyzők között. 2008-ban az arizonai Ironman versenyen kettős magyar győzelem született Major József és Csomor Erika révén.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!