prcikk: Az egész város siratja a hetvenéves hajót | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Az egész város siratja a hetvenéves hajót

Hozzátartozott Dunaföldvár életéhez és látképéhez a Botel Admirál nevű állóhajó, amelynek 1941-ben kezdődött pályafutása véget ért.


Január végén utolsó vízi útjára indult, hogy a part szélére húzva várta sorsa beteljesülését, a szétdarabolását. Az idő vasfoga eljárt a Botel felett, a javítások, helyreállítások egyre komolyabb erőfeszítéseket igényeltek, míg végül az egyesület saját komoly anyagi forrás híján kénytelen volt meghozni a fájdalmas döntést: nincs tovább! Így több évtizedes állomáshelyét egy februáli reggel elhagyta, hogy külső segítséggel megtegye utolsó, legnehezebb pár száz méterét. A manővert sokan figyelték a partról, s azt is, hogy egy, majd két erőgép segítségével miként húzzák ki a part menti kisvízbe, hogy kiköthessék.

Egy bójakitűző hajó segítségével érkezett meg a Botel Admirál a vízitúra sportklub bázisa előtti partszakaszra. Itt kötötték ki és várta mindaddig sorsát, amíg el nem kezdődik a bontása.

A Botel Admiral utolsó útja

botel1

botel2

botel3

botel4

botel5

botel6

botel7

"
Egy történetnek most vége, ezentúl már csak az emlékeinkben és fotókon él tovább a hajó – fogalmazott az egyik nézelődő, míg valaki csendesen megjegyezte, a múltja egy fontos darabja fog szó szerint darabokra hullani...

Február 11-én délelőtt kezdték el lángvágókkal szétdarabolni a sokak számára oly kedves emléket…

Sziszegő lángvágók hangja, a flexkorong sivítása és a lemezdarabok hangos csattanása verte fel a Duna part békés csendjét, ezzel jelezve az elkerülhetetlen véget: az 1978 óta Dunaföldváron állomásozó hajó befejezi vízi pályafutását, szétvágott darabjai pedig – a helyszínen kapott információk alapján – a vasműben végzik. A helyi vízisportkör elnökének erős kötődése van a Botelhez, hiszen édesapja, mint régi hajósdinasztia tagja, az akkori tanácsi vezetőkkel együtt, a MAHART segítségével egy forintért szerezte meg a hajót, érthető, hogy neki talán jobban fájt a szíve a látvány miatt.

A hajó története

1941-ben Németországban, a deggendorfi hajógyárban készült, majd 1942-ben több társával Magyarországra került, méghozzá több forrás szerint, mint Adolf Hitler Horthy Miklósnak szánt ajándéka. Itthon Kenderes néven kezdte meg pályafutását, majd 1944-ben a német csapatok Ausztriába vitték, ahonnan 1947 májusában tért vissza, ekkor gyorsan átkeresztelték Győrnek.

1977-ban egyik motorja megsérült, majd rá egy évre leállították, ekkor került a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület tulajdonába, s lett annak bázisa, egészen utolsó napjáig. Ám az utolsó keresztségben a Botel Admirál nevet kapó vontató nem csak a sportkör, hanem az egész település igényeit is szolgálta, hiszen többek között rendeztek rajta diszkót, üzemelt itt bár, s számos rendezvénynek adott páratlan helyszínt.

Generációk nőttek fel úgy, hogy természetes volt jelenléte a méltóságteljesen hömpölygő Dunán, hátterében a híddal kihagyhatatlan eleme volt a turisták tájképeinek és az átutazók is rendre vetettek rá egy pillantást, mintegy nyugtázva jelenlétét.

A bontási munkákat végző cégnek nem ez az első vízi járműve, daraboltak már szét több hajót, uszályt. Ügyvezetője, Kalányos Renátó Péter azt mondta, még nem tudják mennyi idő alatt végeznek, mert annak függvényében tudnak haladni, ahogy az egyesület a belső szigetelést, faborítást, elektromos vezetékeket bontja. Felülről haladnak lefelé, de merülési szint alá nem vágnak, mert egy esetleges ár elsodorhatná a testet.

Terveik szerint ebben az ütemben nyolc-tíz nap alatt végezhetnek, a hajót adagolható, kis méretű darabokra kell szabni, ami ötvenszer ötvenszer százötven centisnél nem nagyobb táblákat jelent. Ezeket Dunaújvárosba szállítják, hogy majd a Vasműben dolgozzák fel őket.Ám nem csak annak nehéz, akinek helyben van kötődése a hajóhoz, az egyik munkás, Kolic Krisztián is bevallja, a szíve szakad meg miközben a hajó testébe vág: – "Otthon még fényképem is van róla, s a hídon átkelve mindig ránéztem."

"
Ahogy telik az idő, lekerül a tető a kormányállásról, a mellvédek hangos csattanással esnek a homokba, a fedélzeten is egyre nagyobb rés tátong, ahogy haladnak a munkások. Majd én is felmászok a hajóra, bejárom a kabinokat, a kibelezett, vasig lecsupaszított tereket, kinézek az ablakokon a Dunára – oly sokak után talán utolsóként...- írja Gallai Péter a Dunaújvárosi Hírlap cikkében

Február 11-én lángvágóval kezdték szétdarabolni a Botelt

bontas1

bontas3

bontas4

bontas5

bontas6

bontas7

bontas8

bontas9

bontas10

bontas11

bontas12

bontas13

bontas14

Így próbálták megmenteni a Botelt...

Ugyan nyertünk pályázatot, a város is adott anyagi támogatást a felújításhoz, de már olyan mértékű a vízalatti részeken a hajószerkezet károsodása, hogy folyamatosan szivárgott, folyt be a víz és félő volt, hogy tovább süllyed. A teljes rekonstrukcióhoz szárazdokkba kellett volna szállítani a Botelt, a munkák pedig több tízmillió forintos tételt jelentenek, a rendelkezésre álló forrásunk viszont ennek töredéke. Megkerestük német nyelvű hivatalos levélben a deggendorfi hajógyárat is, ahol annak idején Hitler megrendelésére elkészítették, írtunk több kormányzati szervnek, a hajózási felügyeletnek, de nemhogy segítséget, legtöbbször választ sem kaptunk... - mondta Kiss Lajos Csaba önkormányzati képviselő.

Ha te is sajnálod a 70 éves hajót, oszd meg a cikket barátaiddal!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!
A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Reflexből nyújtjuk a kezünket egy idegen kutya felé, pedig ezzel a mozdulattal pont a békés ismerkedést tesszük feszültté, sőt, akár kockázatossá is.

A kutyák nem udvariatlanságból hátrálnak meg: a mi barátságosnak szánt gesztusunkat könnyen fenyegetésként értelmezhetik.

A „szagoltasd meg a kezed” tanács egy makacsul élő tévhit.

Míg az emberi kommunikációban a kinyújtott kéz nyitottságot jelez, a kutyák világában egy hirtelen az arcuk elé kerülő kéz – főleg ha föléjük hajolunk vagy gyorsan közelítünk – tolakodó jelzés.

Ilyenkor az állat nem ismerkedési szándékot érzékel, hanem nyomást, ami feszültséget vált ki benne. Ezzel a mozdulattal elvesszük a választás lehetőségét: a kutyának nincs ideje felmérni a helyzetet, és nem érzi kontroll alatt a szituációt.

A reakciója a lefagyástól és hátralépéstől a morgáson át az odakapásig terjedhet.

A kutyák valóban a szaglásukkal tájékozódnak, de ők döntik el, mikor és mit szagolnak meg. Ha érdeklődnek, maguktól odamennek, körbeszimatolnak, és a saját tempójukban győződnek meg arról, hogy a helyzet biztonságos-e. Ez egy lassú, bizalmi folyamat, nem egy kierőszakolt találkozás.

A helyes protokoll szerint a legjobb, ha hagyjuk a kutyát kezdeményezni.

Maradjunk nyugodtak, ne hajoljunk fölé, és ne nyújtsuk ki azonnal a kezünket. Érdemes enyhén oldalra fordulni, ami kevésbé fenyegető testtartás, és megvárni, amíg az állat magától közeledik.

Ha odajön, először valószínűleg a lábunkat vagy a ruhánkat szagolja meg, és csak később, ha már biztonságban érzi magát, a kezünket. A lényeg, hogy ez mindvégig az ő döntése legyen.

Vannak helyzetek, amikor jobb egyáltalán nem próbálkozni.

Ha a kutya pórázon van és láthatóan feszült, ha a gazdája visszafogja, vagy ha a testbeszédével – például elfordulással, hátralépéssel – egyértelműen jelzi, hogy nem keresi a kontaktust, tartsuk tiszteletben a jelzéseit.

Fontos elfogadni, hogy nem minden kutya akar idegenekkel barátkozni. Lehet, hogy fél, fáradt, túlterhelt, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá, és ez teljesen rendben van.

Egy idegen kutyával való találkozás nem arról szól, hogy mindenáron meg kell simogatni, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a határait. Ha a döntést az állatra bízzuk, a helyzet mindenki számára nyugodtabb és biztonságosabb lesz.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET: