prcikk: „Az a sorsom, hogy elveszett képekkel tegyek boldoggá embereket” – Laci régi fotók gazdáit kutatja fel | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Az a sorsom, hogy elveszett képekkel tegyek boldoggá embereket” – Laci régi fotók gazdáit kutatja fel

Kőművesként járja Esztergom padlásait, de lomtalanításkor, házak bontásakor is talál képeket, ő pedig megkeresi a képen szereplőket, vagy azok utódait. Sokan könnyek közt köszönik meg.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. június 28.



Dunai László imádja azt az időt, amikor még nem a modern technika csinált mindent helyettünk. Erre viszont akkor jött rá, amikor megjelent a Facebook és azon a nosztalgia csoportok. Ezekben sokan dicsekedtek azzal, milyen emlékeket őriznek a gyerekkorukból. Lacinak is akadt pár féltve őrzött játéka vagy épp a régi édességekre emlékeztető csomagolása.

„Nagyon gyűjtögetős vagyok” - meséli. „Megvan a 89-es éttermi számlám, van 85-ös koncertjegyem, megvan a 20 évesen vett Adidas cipőm számlája, az akkori mozijegy, a kenyércímke, pizzériás számla, legalább négyszáz csokispapír és egy csomó játék a 70-es és 90-es évekből.”

„Retromániás vagyok.”

30-40 éve nagyon megtanultunk spórolni. Nem költöttük rágóra, csokira, üdítőre a pénzünket, hanem vettünk takarékbélyeget, és azokat összegyűjtve lett belőle év végén egy könyv, társasjáték vagy épp bicikli. Nagy érték már a takarékbélyeg gyűjtő, mert kevesen tették el emlékbe. Lacinak van pár darab, azokra a legbüszkébb. A hasonló gyűjtögetőkkel a Retronom.hu oldalon cserélgetnek, üzletelnek.

Laci gyűjtögetése nem kóros, normál hobbiként űzi, a családtól sem anyagilag, sem időben nem vesz el semmit.

„Nincs okostelefonom. Van, hogy a gépet sem kapcsolom be három napig, ilyenkor a fél világ haragszik rám, ha nem válaszolok időben a messengeres üzenetekre.”

Félállásban biztonsági őr, ott van ideje internetezni, otthon inkább a családdal tölti az időt. A feleségének sincs okostelefonja. Egyszerű a magyarázat, mindketten sajnálják rá az időt.

„Ica inkább virágokat ültet, minthogy haszontalanul bámulja a telefont. Amikor ebbe a lakótelepi házba költöztünk, nagy por és gaztenger volt előttünk, ő pedig csinált egy gyönyörű parkot. Járókelők sokszor meg is állnak, megcsodálni.”

Laci szerint a felesége a sárga csekkel is inkább elsétál a postára, minthogy online utaljon. Az mondja, ő még húzza az időt, amíg lehet, de egyre megkerülhetetlenebbnek tűnik átadni magunkat a technikának.

„Ha utazunk, ahhoz is nyomtató kell, ha nincs okostelefon. Mindenhez applikációt kérnek. Előbb-utóbb engem is el fog érni a teljes őrület, de még tartom magam. Kimondottan papírtérképet használok, ha utazom.”

Bár azt mondja, nem apja fertőzte meg a gyűjtögetéssel, kétségtelen, hogy ő kezdte előbb. Ő pengecímkéket, miniüvegeket és kazettákat gyűjtött például a rengeteg könyv mellett. Tőle régi Mikuláscsomagokat, édességpapírokat is szerzett a saját Retro összeállításába.

Laci másik nagy szenvedélye a régi fotók gyűjtése. Ezeket is a Facebookon teszi közzé. Az oldalért rendszeresen az apjának gratulálnak, azt hiszik, az övé a Facebook-csoport, ahol az esztergomi fotók gyűlnek.

„Apu 70 éves, sokat jár borversenyekre, sokan ismerik, nem is kérdés a legtöbbeknek, hogy ő őrzi a város emlékét a képekkel.”

Laci imádja a padlásokat. Kőművesként sokban megfordul. Ha például kéményt kell építenie vagy javítani, a kacatok között felbukkanhatnak számára fontos dolgok.

„Amikor dolgozom, mindenkit megkérdezek, van-e régi fényképük Esztergomról, az utcáról, az iskoláról, boltról. Már hatezer darab van, a helyiek ajándékozták majdnem mindet.”

A fotókat mindig a Régi Esztergom csoportban osztja meg, és sztorit sem kell hozzájuk írnia, mindig akad valaki, aki hozzá tud tenni valamit, aki emlékszik még odaillő történetre. Szerinte nincs olyan ember, aki ne imádná a régi fotókat nézegetni.

„Az 50-60 éves korosztály meg van őrülve, ha olyan képet lát, ami az ő fiatalságát idézi, de a fiatalabbak is szívesen nézik, milyen volt a város évtizedekkel ezelőtt. Volt olyan fotó, amit 10 ezren láttak és 3-400-an megosztották.”

Laci szerint a régi kocsmák, presszók képei a legnépszerűbbek, ahol sokan fiatalként buliztak. Kedvelik azokat a fotókat is, ahol a változásokat látni, ahol most bevásárlóközpont van, mi állt régen.

Ingyen kapja a képeket, egyszer fizetett csak egy gyűjteményért 10 ezer forintot. Azt mondja, nem ez volt a legjobb biznisze.

„300 fotó volt, de nem papírképek, hanem digitálisan mentettek. Rossz minőségűek, kis méretben is kaptam, ráadásul megosztani sem lehetett.”

Lacinak a régi értékek mentése a fontos. Sokszor keresik már őt, ha kiállításra kell régi kép, vagy amikor átépítenek valamit és az építkezés idején használt paravánokra szeretnének fotót. De olyan vendéglátóhely is van, amelyik az ott készült régi képeket kérte el, és akadt olyan ember is, aki egy egykor boltban dolgozó nagymamájáról keresett fotót.

Van képe régi italozó előtt ácsorgó férfiakról, a népszerű újságárus néniről, három kamaszról, akik egymás mellett bicikliznek a járdán, és van olyan fotója is, ami egy rég kivágott fasort ábrázol, aminek a helyén ma hatalmas épületek állnak.

„A régi fotó megszépíti a múltat. Feldobok egy utcaképet, amin látszik, hogy kátyús. Arra is van olyan hozzászóló, hogy de jó volt akkor, mennyire más volt minden.”

Nemrég megmutathatta 40 ezer embernek a kincseit. Esztergomban az Akkor és most veterán kiállításon kapott egy standot retró tárgyainak és közben vetítték is a fotóit.

Esztergom bombázásáról a kukákból került elő a negatív.

Laci lomtalanításkor is nyitva tartja a szemét. Sok képet talált már így. Van amelyiket visszajuttatta egykori tulajdonosának. Többek múltját mentette már meg így.

Úgy érzi, kötelessége nem hagyni elveszni fotókat, valakinek azok sokat jelentenek. Megrögzötten keresi a képek gazdáit. Ha talál nevet, lehetőleg különlegeset, akkor a Facebook gyorsan eljuttathatja a keresett emberhez. Egy intézmény is jó vonal lehet, sokszor önkormányzatok is segíthetnek.

Mindezt akkor kezdte, amikor a közösségi média nem létezett. Kidobált szemétkupacban talált egy cipősdoboznyi fényképeket. Egy ballagási meghívón látott név vezette el egy akkor Veszprémben élő nőhöz. Elvált, elköltözött, nem tudott róla, hogy kukába kerültek a képek. Zokogva köszönte meg, hogy visszakapta a fotóit.

2-300 fotót egy lebontott ház törmelékei közül szedett ki. Kiderült, egy helyi nő szüleinek, nagyszüleinek a pótolhatatlan emlékei. Még megvan tőlük a köszönő-sms.

Legutóbb rengeteg értékes családi fotó talált haza a segítségével.

Laci évekkel ezelőtt vett egy használt adathordozót Óbudán. Otthon azonban kiderült, éppencsak egy videót tud rámenteni, amúgy tele van.

„Egy terabájtot megtölteni több tízezer fotó. Nem törölhetem le. Épeszű ember ezt nem akarhatta eladni.”

– gondolta és nyomozni kezdett.

A főként családi képek között nem talált semmi nyomot. Félretette, de pár év múlva újra előkerült a gyűjtemény. Még mindig nem szánta rá magát a törlésre, újra belenézett a képekbe. Küzdősportos fotók vezették el egy társasághoz, de nem tudtak segíteni. Egy másik vonal is sikertelen volt, mígnem rátalált egy esküvői képen az ültetési kártyákra. Elküldött egy üzenetet pár embernek és így sikerült is megtalálni a fotókon szereplő fiatal párt.

„Felzaklatottan, örömteli állapotban hívott a férj, hogy nagyon köszöni, hogy hat év után hazakerülnek az elveszettnek hitt családi képeik. Nem tudja, hogyan tűntek el, de azon volt a lánya minden fontos pillanata a születése óta.”

Laci azt mondja, nem kutatja az elveszett képeket, rájuk bukkan.

„Ez a sorsom, hogy elveszett képekkel tegyek boldoggá embereket.”

A szenvedélyei listájából a sport sem marad ki. Változó intenzitással, de 10 éves kora óta része az életének valami mozgás: cselgáncs, atlétika, triatlon, teke, foci és kick-box. Legutóbbiból 15 évig versenyzett, sőt edző is volt.

„30 évesen visszataláltam a futáshoz, beléptem a helyi amatőr futóklubba, és járjuk a versenyeket ország- és Európa-szerte. Leginkább félmaratonokat, de egy-egy maraton is becsúszott. Leginkább a hegyi versenyeket szeretem, Kékes, Bükki maraton, de a híres svájci Jungfrau maratonon is kétszer megmérettem magam. Nem volt lapos. Most így ötven fölött már kevesebbet versenyzem, de ha munka után fáradtan hazatérek, felhúzom a cipőt és egy futás felfrissít.”

„Nem tudom, milyen telefonon lapozgatni, de biztos vagyok benne, hogy a sporttal, szabadban töltött idő többet ad annál, nem elvesz az életemből, hanem hozzáad.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: