KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Az a sorsom, hogy elveszett képekkel tegyek boldoggá embereket” – Laci régi fotók gazdáit kutatja fel

Kőművesként járja Esztergom padlásait, de lomtalanításkor, házak bontásakor is talál képeket, ő pedig megkeresi a képen szereplőket, vagy azok utódait. Sokan könnyek közt köszönik meg.
Belicza Bea - szmo.hu
2022. június 28.



Dunai László imádja azt az időt, amikor még nem a modern technika csinált mindent helyettünk. Erre viszont akkor jött rá, amikor megjelent a Facebook és azon a nosztalgia csoportok. Ezekben sokan dicsekedtek azzal, milyen emlékeket őriznek a gyerekkorukból. Lacinak is akadt pár féltve őrzött játéka vagy épp a régi édességekre emlékeztető csomagolása.

„Nagyon gyűjtögetős vagyok” - meséli. „Megvan a 89-es éttermi számlám, van 85-ös koncertjegyem, megvan a 20 évesen vett Adidas cipőm számlája, az akkori mozijegy, a kenyércímke, pizzériás számla, legalább négyszáz csokispapír és egy csomó játék a 70-es és 90-es évekből.”

„Retromániás vagyok.”

30-40 éve nagyon megtanultunk spórolni. Nem költöttük rágóra, csokira, üdítőre a pénzünket, hanem vettünk takarékbélyeget, és azokat összegyűjtve lett belőle év végén egy könyv, társasjáték vagy épp bicikli. Nagy érték már a takarékbélyeg gyűjtő, mert kevesen tették el emlékbe. Lacinak van pár darab, azokra a legbüszkébb. A hasonló gyűjtögetőkkel a Retronom.hu oldalon cserélgetnek, üzletelnek.

Laci gyűjtögetése nem kóros, normál hobbiként űzi, a családtól sem anyagilag, sem időben nem vesz el semmit.

„Nincs okostelefonom. Van, hogy a gépet sem kapcsolom be három napig, ilyenkor a fél világ haragszik rám, ha nem válaszolok időben a messengeres üzenetekre.”

Félállásban biztonsági őr, ott van ideje internetezni, otthon inkább a családdal tölti az időt. A feleségének sincs okostelefonja. Egyszerű a magyarázat, mindketten sajnálják rá az időt.

„Ica inkább virágokat ültet, minthogy haszontalanul bámulja a telefont. Amikor ebbe a lakótelepi házba költöztünk, nagy por és gaztenger volt előttünk, ő pedig csinált egy gyönyörű parkot. Járókelők sokszor meg is állnak, megcsodálni.”

Laci szerint a felesége a sárga csekkel is inkább elsétál a postára, minthogy online utaljon. Az mondja, ő még húzza az időt, amíg lehet, de egyre megkerülhetetlenebbnek tűnik átadni magunkat a technikának.

„Ha utazunk, ahhoz is nyomtató kell, ha nincs okostelefon. Mindenhez applikációt kérnek. Előbb-utóbb engem is el fog érni a teljes őrület, de még tartom magam. Kimondottan papírtérképet használok, ha utazom.”

Bár azt mondja, nem apja fertőzte meg a gyűjtögetéssel, kétségtelen, hogy ő kezdte előbb. Ő pengecímkéket, miniüvegeket és kazettákat gyűjtött például a rengeteg könyv mellett. Tőle régi Mikuláscsomagokat, édességpapírokat is szerzett a saját Retro összeállításába.

Laci másik nagy szenvedélye a régi fotók gyűjtése. Ezeket is a Facebookon teszi közzé. Az oldalért rendszeresen az apjának gratulálnak, azt hiszik, az övé a Facebook-csoport, ahol az esztergomi fotók gyűlnek.

„Apu 70 éves, sokat jár borversenyekre, sokan ismerik, nem is kérdés a legtöbbeknek, hogy ő őrzi a város emlékét a képekkel.”

Laci imádja a padlásokat. Kőművesként sokban megfordul. Ha például kéményt kell építenie vagy javítani, a kacatok között felbukkanhatnak számára fontos dolgok.

„Amikor dolgozom, mindenkit megkérdezek, van-e régi fényképük Esztergomról, az utcáról, az iskoláról, boltról. Már hatezer darab van, a helyiek ajándékozták majdnem mindet.”

A fotókat mindig a Régi Esztergom csoportban osztja meg, és sztorit sem kell hozzájuk írnia, mindig akad valaki, aki hozzá tud tenni valamit, aki emlékszik még odaillő történetre. Szerinte nincs olyan ember, aki ne imádná a régi fotókat nézegetni.

„Az 50-60 éves korosztály meg van őrülve, ha olyan képet lát, ami az ő fiatalságát idézi, de a fiatalabbak is szívesen nézik, milyen volt a város évtizedekkel ezelőtt. Volt olyan fotó, amit 10 ezren láttak és 3-400-an megosztották.”

Laci szerint a régi kocsmák, presszók képei a legnépszerűbbek, ahol sokan fiatalként buliztak. Kedvelik azokat a fotókat is, ahol a változásokat látni, ahol most bevásárlóközpont van, mi állt régen.

Ingyen kapja a képeket, egyszer fizetett csak egy gyűjteményért 10 ezer forintot. Azt mondja, nem ez volt a legjobb biznisze.

„300 fotó volt, de nem papírképek, hanem digitálisan mentettek. Rossz minőségűek, kis méretben is kaptam, ráadásul megosztani sem lehetett.”

Lacinak a régi értékek mentése a fontos. Sokszor keresik már őt, ha kiállításra kell régi kép, vagy amikor átépítenek valamit és az építkezés idején használt paravánokra szeretnének fotót. De olyan vendéglátóhely is van, amelyik az ott készült régi képeket kérte el, és akadt olyan ember is, aki egy egykor boltban dolgozó nagymamájáról keresett fotót.

Van képe régi italozó előtt ácsorgó férfiakról, a népszerű újságárus néniről, három kamaszról, akik egymás mellett bicikliznek a járdán, és van olyan fotója is, ami egy rég kivágott fasort ábrázol, aminek a helyén ma hatalmas épületek állnak.

„A régi fotó megszépíti a múltat. Feldobok egy utcaképet, amin látszik, hogy kátyús. Arra is van olyan hozzászóló, hogy de jó volt akkor, mennyire más volt minden.”

Nemrég megmutathatta 40 ezer embernek a kincseit. Esztergomban az Akkor és most veterán kiállításon kapott egy standot retró tárgyainak és közben vetítték is a fotóit.

Esztergom bombázásáról a kukákból került elő a negatív.

Laci lomtalanításkor is nyitva tartja a szemét. Sok képet talált már így. Van amelyiket visszajuttatta egykori tulajdonosának. Többek múltját mentette már meg így.

Úgy érzi, kötelessége nem hagyni elveszni fotókat, valakinek azok sokat jelentenek. Megrögzötten keresi a képek gazdáit. Ha talál nevet, lehetőleg különlegeset, akkor a Facebook gyorsan eljuttathatja a keresett emberhez. Egy intézmény is jó vonal lehet, sokszor önkormányzatok is segíthetnek.

Mindezt akkor kezdte, amikor a közösségi média nem létezett. Kidobált szemétkupacban talált egy cipősdoboznyi fényképeket. Egy ballagási meghívón látott név vezette el egy akkor Veszprémben élő nőhöz. Elvált, elköltözött, nem tudott róla, hogy kukába kerültek a képek. Zokogva köszönte meg, hogy visszakapta a fotóit.

2-300 fotót egy lebontott ház törmelékei közül szedett ki. Kiderült, egy helyi nő szüleinek, nagyszüleinek a pótolhatatlan emlékei. Még megvan tőlük a köszönő-sms.

Legutóbb rengeteg értékes családi fotó talált haza a segítségével.

Laci évekkel ezelőtt vett egy használt adathordozót Óbudán. Otthon azonban kiderült, éppencsak egy videót tud rámenteni, amúgy tele van.

„Egy terabájtot megtölteni több tízezer fotó. Nem törölhetem le. Épeszű ember ezt nem akarhatta eladni.”

– gondolta és nyomozni kezdett.

A főként családi képek között nem talált semmi nyomot. Félretette, de pár év múlva újra előkerült a gyűjtemény. Még mindig nem szánta rá magát a törlésre, újra belenézett a képekbe. Küzdősportos fotók vezették el egy társasághoz, de nem tudtak segíteni. Egy másik vonal is sikertelen volt, mígnem rátalált egy esküvői képen az ültetési kártyákra. Elküldött egy üzenetet pár embernek és így sikerült is megtalálni a fotókon szereplő fiatal párt.

„Felzaklatottan, örömteli állapotban hívott a férj, hogy nagyon köszöni, hogy hat év után hazakerülnek az elveszettnek hitt családi képeik. Nem tudja, hogyan tűntek el, de azon volt a lánya minden fontos pillanata a születése óta.”

Laci azt mondja, nem kutatja az elveszett képeket, rájuk bukkan.

„Ez a sorsom, hogy elveszett képekkel tegyek boldoggá embereket.”

A szenvedélyei listájából a sport sem marad ki. Változó intenzitással, de 10 éves kora óta része az életének valami mozgás: cselgáncs, atlétika, triatlon, teke, foci és kick-box. Legutóbbiból 15 évig versenyzett, sőt edző is volt.

„30 évesen visszataláltam a futáshoz, beléptem a helyi amatőr futóklubba, és járjuk a versenyeket ország- és Európa-szerte. Leginkább félmaratonokat, de egy-egy maraton is becsúszott. Leginkább a hegyi versenyeket szeretem, Kékes, Bükki maraton, de a híres svájci Jungfrau maratonon is kétszer megmérettem magam. Nem volt lapos. Most így ötven fölött már kevesebbet versenyzem, de ha munka után fáradtan hazatérek, felhúzom a cipőt és egy futás felfrissít.”

„Nem tudom, milyen telefonon lapozgatni, de biztos vagyok benne, hogy a sporttal, szabadban töltött idő többet ad annál, nem elvesz az életemből, hanem hozzáad.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: