News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG

Arra ébredt fel a koronavírus miatt kómába esett brit kismama, hogy már mellette fekszik a kisbabája

Nem sok esélye volt, hogy meggyógyuljon, de a férje mindvégig bízott benne. Már a saját lábán jár, karácsonyra haza akar menni a családjához.

Link másolása

hirdetés

Hét hetes kóma után arra ébredt egy brit kismama a kórházban, hogy már mellette fekszik újszülött gyermeke. Laura Ward utolsó emléke az volt, hogy visszaviszik a Covid-osztályra, ezután pedig már arra tért magához, hogy kislánya, Hope mellette feküdt a kórházi ágyon.

Az anya előzetesen beleegyezését adta az orvosoknak, miután közölték vele, hogy korán világra kell hozniuk a babát, bár Laura utólag azt mondta, hogy erre egyáltalán nem emlékszik – számol be róla a Mirror.

„Kinyitottam a szemem, hogy lássam Hope-ot mellettem az ágyon, de eleinte nem tudtam megmozdítani egyetlen testrészemet sem"

– mondta a 33 éves nő.

Amikor köhögni kezdett, tartott tőle, hogy elkapta a koronavírust, de a tesztje negatív lett, ezért úgy gondolta, rendbe jön. Ennek ellenére állapota nem javult, és a PCR-tesztje már pozitív lett. Karanténba került, ott tovább romlott az állapota, hamarosan már nehezen kapott levegőt. Miután felhívta a segélyhívót, azt tanácsolták neki, hogy menjen kórházba.

Laura állapota bent sem javult, ezért az orvosok a szülészetre küldték, hogy ellenőrizzék a magzat állapotát. Itt már azt közölték vele, hogy korán meg kell szülnie babáját.

hirdetés
Állapota odáig romlott, hogy végül sürgősségi császármetszéssel hozták világra kislányát a 31. héten, több mint két hónappal a tervezett születési idő előtt.

Bár Laura élettársát, John Leece-t behívták a kórházba, a Covid-korlátozások miatt mégsem juthatott be.

Hope nagyon aprón, 1.55 kilogrammal született, öt hetet töltött az újszülött osztályon, mostanra azonban már jól van, egészséges, és már 4,73 kilogrammot nyom.

Laura azonban még két hétig nem tudott beszélni kislányával, mivel addig gégemetszéssel lélegeztették és csövön keresztül táplálták.

„Először csak feküdtem az ágyban, és egyáltalán nem tudtam megmozdulni” – mondta. „Nagyon igyekeztem felemelni a karjaimat, de egyszerűen nem sikerült. Frusztráló volt, nem tudtam beszélni, de mivel nem tudtam mozgatni a karomat vagy a kezem sem, még leírni sem tudtam semmit, amit el akartam mondani. Meg kellett tanulnom táplálkozni, fogat mosni, mint egy kisgyereknek."

A Királyi Boltoni Kórházban végzett kezdeti kezelés után Laurát a Wythenshawe Kórházba szállították, ahol 35 napot töltött kómában egy ECMO gépen – műtüdőn –, és mivel a tüdeje teljesen roncsolódott, családja – köztük szülei, Lynn és Bill – azt gondolták, hogy ez az utolsó lehetőség.

„A családom nyilvánvalóan pánikba esett" - mondta Laura. „Az orvosok és a nővérek egyértelműen úgy gondolták, hogy nem jók a kilátásaim. De Johnnak sikerült mindenkiben tartania a lelket derűjével és bizakodásával. Azt mondta nekik, hogy „ő nem adja fel, és mi sem" és „legyünk pozitívak, nem fogjuk elveszíteni, minden rendbejön."

Öt hét után Laura visszatért a boltoni kórház intenzív osztályára, ahol végül magához tért a kómából. Azóta intenzív gyógytornával és munkaterápiával rehabilitálódik azzal a céllal, hogy karácsonyra hazatérjen.

Lábának izmai elsorvadtak a hetek során, és csak e hónap elején sikerült újra lábra állnia – először járókerettel végigment a kórház folyosóján, majd megfogta hároméves, William fia kezét. Laura éppen a vele és Hope-pal elvesztett időt akarja bepótolni, amint hazaengedik.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Gyomorpanaszokkal került kórházba, végül három végtagját amputálni kellett a pécsi nőnek
A férje és az édesanyja segíti, de csak a kötszer heti harmincezer forint, miközben hárman élnek havi 110 ezerből. Minden segítség jól jönne nekik.

Link másolása

hirdetés

A 40 éves pécsi nő tavaly tavasszal gyomorpanaszokkal került kórházba, de ott kiderült, hogy érelzáródása van, ezért mindkét lábát és egyik karját is amputálni kellett.

Az asszony elmondta, hogy próbálta magát bevonni a család életébe, még főzött is, de az utolsó műtétje óta már teljesen "kész".

Már a tizenhetedik műtétjén van túl, de orvosai szerint nem lehet többször operálni. A legutóbbi műtétje óta nyílt sebbel él és folyamatosan fájdalomcsillapítókat szed, hogy elviselje a kötözésssel járó fájdalmakat.

A közgyógy a gyógyszerekre elég, a kötszerekre már nem. Heti harmincezer forint kellene kötszerekre, miközben hárman élnek havi 110 ezerből.

„Hálát adok a Jóistennek, hogy még mindig köztünk van” – mondja sírva az édesanyja, aki a vejével együtt mindent megtesz a lányáért. A férj lerokkant, az anyának már három szívműtétje volt. Minden segítség jól jönne a kilátástalan helyzetbe családnak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Meghalt Gábor József
Rengeteg tévés műsor, közvetítés kötődik a nevéhez, de többször szerepelt a képernyőn is világhírű rokonuk miatt.

Link másolása

hirdetés

Életének 74 évében elhunyt Gábor József "Zsazsa" - a gyászhírt a család közölte a közösségi oldalán:

"Édesapám a 70-es évektől a Magyar Televízió oszlopos tagja volt.

A 80-as évek közepétől a Szórakoztató Osztályon Főgyártásvezetői pozícióban dolgozott egészen 1998.

A Magyar Televízióban eltöltött évei alatt szerencséje volt dolgozni a Magyar Televíziózás Aranykorában az ország legendáival.

Rengeteg műsor kötődik a nevéhez, melyeket Vitray Tamás, Rózsa György valamint Antal Imre vezetett legtöbbször. Számtalan operett és színházi közvetítés kötődik nevéhez.

hirdetés

- Ideális család

- Világsztárok az operában

- Csak ülök és mesélek

- Elmebajnokság

- Kincsestár kabaré

- Humort hozunk viszünk

- Kapcsoltam

- Uborka.

A 90-es években Magyar Televízió legnagyobb világsztárokat felvonultató gálaműsorának a Top Shownak a producere.

Német tudásának és kapcsolatainak köszönhetően az osztrák illetve német köztévével, számtalan világsztár érkezését szervezte meg a rendszerváltás utáni Magyarországra.

Az ő nevéhez fűződik: Bonnie Tyler, Paul Young, Gloria Gaynor, Ricky Martin, Falco ... (csak pár név a sok közül)

'98 után a megváltozott új magyar médiapiacon saját céget alapítva 20 évig több műsort gyártott a Magyar Televízió, illetve az RTL Klub részére.

MTV: Szerencse szombat, ötös lottó, Luxor sorsolás, Hangszál

RTL klub: Gálvölgyi Show

Édesapám számtalanszor szerepelt más témában képernyőn, mivel rokoni szálak fűznek minket a világhírű Gábor Zsazsához.

RTL csatornán futó 21. század című műsorban erről hosszasan is beszélt.

Temetés várható időpontja október 9-én 10:00 órakor lesz a Kozma utcai Izraelita Temetőben.

Gábor Márton és gyászoló családja"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Több mint 50 milliót gyűjtöttek a kiszabadított ukrán hadifogolynak, akinek a karjából 4 centiméter csont hiányzik
Mikhajlo Dianov testvére indított gyűjtést, hogy fizetni tudják az orvosi számlákat, rengetegen szeretnének segíteni a katonán.

Link másolása

hirdetés

Az ukrán hadifogoly, Mikhajlo Dianov megdöbbentette az internetet, amikor kiderült, milyen szörnyű kínokat kellett átélnie és milyen kínzásokat végeztek a testén az orosz fogságban. Az Ukrán Védelmi Erők által közzétett bejegyzésben Dianov az első képen erőtől duzzad egyenruhájában, a második képen viszont rá sem lehet ismerni a csontsovány, eltorzult karú katonára, akinek úgy tűnt, hogy a jobb karja is eltört.

A Pravda ukrán hírügynökségnek azt nyilatkozva Aljona Lavrusko, hogy testvére karsérülése annak a következménye, hogy

„rozsdás fogóval” húztak ki egy idegen tárgyat Dianov karjából, mindezt úgy, hogy nem használtak érzéstelenítőt.

Lavrushko úgy nyilatkozott a lapnak a Ladbible beszámolója szerint:

hirdetés
„Mikhajlo lelkileg nagyon erős és rendkívül boldog, hogy visszatért."

Azt is elmondta, hogy Dianovnak meg kell műteni a karját, amelyből állítólag 4 cm csont hiányzik.

Lavrusko kifejtette:

"Problémák vannak a karjával: valószínű tályog lehet. Meg kell műteni, a műtét során pedig egy lemezt kell elhelyezni a csontra, mert 4 cm csont hiányzik a karjából, amit mindenképpen korrigálni kell."

A testvér PayPal-adománygyűjtést indított, hogy Dianov orvosi számláit kifizethesse. Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent újságírója szerint

eddig több mint ötmillió ukrán hrivnyát (kb. 54 millió forint) gyűjtöttek össze neki.

Az ukrán védelmi minisztérium először szeptember 24-én osztott meg Dianovról készült képeket (az egyik a fogság előtt, a másik pedig a fogság után).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt hét csütörtökön megerősítette, hogy több mint 200 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból. Túlnyomó többségük az Azovstal és Mariupol védője volt, de akad köztük határőr, rendőr és tengerészgyalogos is. Az Azov-ezred öt kiszabadított parancsnoka pedig Törökországban maradhat a háború végéig.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, minden idők legnagyobb magyar jazz-zongoristája
Szakcsi Lakatos Béla 79 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.

A szomorú hírt Borlai Gergő tudatta Facebook-oldalán, aki egy bejegyzéssel tisztelgett a zongorista előtt.

A Magyar Jazz Szövetség közösségi oldalán írta, Szakcsi Lakatos Béla személye összefonódott a hazai dzsessz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség.

Szakcsi Lakatos Béla 1943. július 8-án született Budapesten. Kilencévesen kezdett zongorázni, családjának csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként ismerkedett meg a dzsesszel, és érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

hirdetés

1957-től Kovács Andor gitáros együttesének volt tagja, tíz évvel később már saját zenekarával szerepelt egy válogatáslemezen. A hatvanas évek közepén egy lemezjátszóval tért haza Nyugatról, amelyen felváltva hallgatta a Beatlest, a Rolling Stonest, elektronikus zenét, Sztravinszkijt és a legmodernebb dzsesszt. 1968-ban Duka Norberttel és Lakatos Gézával megalakította az LDL triót, amely a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott.

1970-ben tagja volt Pege Aladár nagybőgős kvartettjének, amely a Montreux-i Dzsesszfesztiválon második díjat nyert. Fél évig New Yorkban dolgozott egy magyar vendéglőben, szabadidejében dzsesszklubokba járt, és egy olcsón beszerzett Fender-zongorával tért haza, a hangszert ő használta először Magyarországon. 1972-76 között a Rákfogó, 1980-tól a Babos Gyulával létrehozott Saturnus együttessel, majd a Hungarian Jazz Quartet tagjaként elévülhetetlen érdemei voltak a fúziós dzsessz hazai térnyerésében. Tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-zongora szakán, és mesterkurzust tartott a Zeneakadémián.

Példaképéhez, Leonard Bernsteinhez hasonlóan rendkívül sokoldalú zenész, játszott együttesben és szólóban, saját kompozíciót és dzsesszstandardot, klasszikus versenyművet nagyzenekarral, ifjú dzsessztehetségek oldalán és a 100 Tagú Cigányzenekarral, rögzített lemezre négykezeseket Vukán Györggyel, és adott ki népdalfeldolgozásokat tartalmazó világzenei albumot.

A legrangosabb fesztiválokon lépett fel, gyakran társult külföldi muzsikusokhoz alkalmi együttesekben. A George Jinda és Chieli Minucci által alkotott Special EFX tagjaként tucatnyi korongon szerepelt szerzőként és előadóként.

A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, a dzsesszt a komolyzenével, a népzenével és a cigányzenével ötvözve megteremtette a gipsy-jazz műfaját. Írt musicaleket, rockoperákat (Piros karaván, Cigánykerék, Szidike lakodalma, A bestia, Szentivánéji álom), Cristoforo címmel balettet is. Egyik zeneszerzője, szereplője és közreműködője volt a 2014-ben bemutatott Somnakaj című első roma sorsjátéknak.

Az utóbbi másfél évtizedben behatóan tanulmányozta Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez munkásságát, érdeklődése a fúziós dzsessz mellett egyre inkább a kortárs komolyzene és a dzsessz ötvözése felé fordult.

2010-ben indult művészi vállalkozása, a Climate Change minden korábbi kísérleténél komolyabban vizsgálta, hogyan lehet mai improvizatív zeneművészként és zeneszerzőként megragadni és tovább vinni az előző századok magyar zenei örökségét, a Kárpát-medencei hangszeres népzene hagyatékát.

Nevéhez különleges koncertek sora fűződik: több alkalommal előadta Mozart D-dúr (Koronázási) zongoraversenyét, a kadenciákban saját dzsesszimprovizációit játszva. Zenekarával fellépett a London Jazz Fesztiválon, és a BBC rádió élőben közvetítette estjüket New Gypsy Jazz címmel. Különlegesség volt a Lyoni Zenei Biennálén Lukács Miklós cimbalmossal előadott improvizációja is, akivel Check It Out, Igor címmel 2005-ben közös lemezük is megjelent.

Az utóbbi években több koncertlemezét adták ki, ezeken olyan neves amerikai zenészekkel muzsikál együtt, mint Chris Potter és Tim Ries szaxofonos, Reginald Veal és Robert Hurst bőgős, Terri Lyne és Rudy Royston dobos.

2017-ben a Müpa a magyar dzsesszélet előadói közül elsőként őt választotta az évad művészének. Az intézményben a zene világnapján, a New Currents koncerten a szintén a muzsikusi pályát választó fiai mellett amerikai és brit sztárokkal lépett színpadra, majd decemberben Bachtól a bluesig címmel adott koncertet.

Szakcsi Lakatos Béla művészete elismeréseként 1987-ben megkapta a Liszt Ferenc-díjat, 1994-ben a Szabó Gábor-életműdíjat. 2002-ben érdemes művész lett, és elnyerte a Budapestért Díjat.

A Kossuth-díjat 2005-ben vehette át "a jazz műfaj és annak mozgásterébe eső szellemiséget integráló törekvéseiért, amelyet felsőfokon interpretál a világ pódiumain". 2006-ban Prima-díjas lett, 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet és a Hazám-díjat.

2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2018-ban Fonogram-díjat kapott a Gábor S. Pál műveit feldolgozó To Meet Again című, a Trio Midnighttal és Tony Lakatossal közös jazzalbumért.

2019-ben művészeti igazgatója volt az Európai Roma Fesztiválzenekar projektnek. Idén januárban a Petőfi Zenei Díj átadóján életműdíjban részesült, szeptemberben jelent meg CD-n nagyszabású misztériumjátéka, A tudás fája (a szövegeket Bolyki György írta), amelyet élete fő művének tekintett. A bibliai képekre épülő történet az emberi döntések felelősségét feszegeti.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: