KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ahol évente több ezer sérült madár kap új esélyt – így segíthetsz a Mályi Madármentőknek az adód 1%-ával

A Mályi Madármentő Állomásnál nap mint nap bajba jutott madarak és kisemlősök gyógyulnak, hogy egyszer újra szabadon élhessenek a természetben. Az elhivatott természetvédők munkáját most te is támogathatod!


Vannak történetek, amelyek egészen apró pillanatokkal kezdődnek, és később sokkal nagyobb jelentőséget kapnak, mint azt az elején bárki gondolná. A Mályi Természetvédelmi Egyesület története is egy ilyen emlékkel indul: egy sérült kis fecskével, amely egy kilencéves fiú, Lehoczky Krisztián kezébe került. A madarat végül nem sikerült megmenteni, de az élmény olyan mély nyomot hagyott benne, hogy évekkel később ez a gyerekkori tapasztalat lett az egyik kiindulópontja annak az útnak, amely a Mályi Természetvédelmi Egyesület – és később a madármentő állomás – létrejöttéhez vezetett.

Több mint egy évtized telt el a szervezet megalakulása óta, és mára országszerte ismertté vált az állatmentők és természetvédők körében. Az egyesület tagjai az év minden napján azon dolgoznak, hogy sérült vagy bajba került madaraknak és kisemlősöknek adjanak új esélyt az életre.

Munkájukat nagyrészt civil elhivatottság, önkéntesség és rengeteg áldozatvállalás tartja életben, ezért különösen fontos számukra az adó 1% felajánlása, amelyből a mentések jelentős részét finanszírozni tudják.

Egy természetvédelmi kezdeményezésből lett madármentés

A Mályi Természetvédelmi Egyesület 2012 decemberében alakult azzal a céllal, hogy az állami természetvédelem munkáját kiegészítve segítse a helyi élővilág megóvását. A kezdeti időszakban elsősorban klasszikus madárvédelmi feladatokra koncentráltak: odútelepeket alakítottak ki, figyelték és védték a költőhelyeket, valamint madártani felméréseket végeztek Mályi kül- és belterületén, hogy minél pontosabb képet kapjanak a környék madárvilágáról.

A szervezet tehát eredetileg nem madármentő állomásként működött, a mentések felé vezető út inkább fokozatosan, szinte észrevétlenül alakult ki. A fordulat egy egészen hétköznapi helyzettel kezdődött: egy barát szólt Krisztiánnak, hogy egy kék cinege nekirepült az ablakának, és segítségre lenne szüksége. A madarat elvitták, dobozba tették, gondoskodtak róla, és szerencsére sikerült felépülnie. A történetet megosztották az egyesület közösségi oldalán, ez pedig váratlanul nagy visszhangot keltett.

Rövid időn belül sorra érkeztek a megkeresések: valahol sérült rigót találtak, máshol fióka esett ki a fészekből, máshonnan pedig ragadozó madár miatt kértek segítséget.

Az egyesület így egyre gyakrabban találta magát mentési helyzetekben, és a természetvédelmi munka mellett fokozatosan a madármentés is a tevékenységük szerves részévé vált. Amikor pedig hivatalosan is megkapták a szükséges engedélyeket, együttműködést kötöttek a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkkal, ami új szintre emelte a munkájukat.

A számok jól mutatják, milyen gyorsan nőtt a feladat: az első fél évben még 46 madár érkezett hozzájuk, ma már viszont egészen más léptékben dolgoznak.

Volt olyan év, amikor már mintegy 3500 állat fordult meg a mályi madármentő állomáson, az elmúlt tizenkét évben pedig összesen több mint 20 ezer sérült vagy bajba került állatnak sikerült új esélyt adniuk.

A konyhapulttól a madármentő központig

A számok növekedése azonban nemcsak a mentések jelentőségét mutatta meg, hanem azt is, hogy az egyesületnek egyre komolyabb háttérre lesz szüksége a feladatok ellátásához. A kezdetek ugyanis meglehetősen családias körülmények között zajlottak: a mentett madarak sokáig szó szerint Krisztiánék otthonában lábadoztak. Előfordult, hogy a konyhapult tele volt kisebb-nagyobb dobozokkal, bennük apró madarakkal, amelyek épp erőre kaptak, vagy gondoskodásra vártak.

Ahogy azonban egyre több bejelentés érkezett és a mentett állatok száma folyamatosan nőtt, világossá vált, hogy hosszú távon szükség lesz egy nagyobb, kifejezetten erre a célra kialakított helyre.

Két évvel ezelőtt sikerült egy olyan területet szerezniük, ahol ma már egy mintegy 200 négyzetméteres madármentő központ működik.

Az új helyszínen több lábadozó, röpde és különböző gondozóhelyiségek segítik az állatok rehabilitációját, és a tervek szerint egy sétaparkkal kiegészülő látogatóközpont is várja majd az érdeklődőket, ahol a természetvédelem iránt érdeklődők közelebbről is megismerhetik a madármentés mindennapjait.

A központ működtetése természetesen rengeteg munkát igényel, amelyből az alapító családja és az egyesület tagjai is aktívan kiveszik a részüket. Sok önkéntes segíti az állatok gondozását, hiszen a madármentés valójában egy folyamatos, napi szintű feladat. A fiókákat például gyakran ugyanabban a bioritmusban kell etetni, ahogy azt a természetben a szülőmadarak tennék – vagyis akár óránként –, így a gondozás sokszor egész napos odafigyelést igényel.

A cél mindig ugyanaz: vissza a természetbe

Ez a folyamatos gondoskodás azonban nemcsak a fizikai ellátásról szól, hanem arról is, hogy a mentett állatok valóban visszakaphassák azt az életet, amelyet a természetben élhetnének.

A mályi madármentők munkájának egyik legfontosabb alapelve éppen ezért az, hogy a hozzájuk kerülő állatokat – amennyiben állapotuk ezt lehetővé teszi – mindig visszajuttassák a természetes élőhelyükre.

Ez első hallásra egyszerű célnak tűnhet, a gyakorlatban azonban komoly szakértelmet, tapasztalatot és nagyfokú odafigyelést igényel.

A gondozók ezért igyekeznek minimálisra csökkenteni az ember és az állat közötti kapcsolatot, hiszen ha egy vadmadár túlságosan megszokja az ember közelségét, később könnyen elveszítheti azt az ösztönös viselkedést, amelyre a természetben szüksége lenne. Ez a szemlélet különösen fontos a védett és fokozottan védett fajok esetében, amelyekkel rendszeresen találkoznak, és amelyeknél minden apró részlet számít abban, hogy a gyógyulás után valóban sikeresen térhessenek vissza a vadonba.

Egyre több veszély leselkedik a madarakra

A madármentők tapasztalata szerint az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott a madarak élettere, és ezzel együtt az is, milyen problémákkal kerülnek hozzájuk az állatok.

A mezőgazdaság intenzívvé válása, az élőhelyek átalakulása, az elektromos vezetékek, a műanyag hulladék vagy éppen a rovarállomány csökkenése mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre több madár kerül bajba, és egyre gyakrabban szorul emberi segítségre.

Különösen aggasztó például a fecskék helyzete. Az elmúlt évtizedekben drasztikusan visszaesett az állományuk: egyes becslések szerint akár 60 százalékkal is csökkent a számuk. Pedig ezek az apró madarak kulcsszerepet játszanak a természet egyensúlyának fenntartásában, hiszen egyetlen fecske évente körülbelül egy kilogramm rovart fogyaszt el. Ha eltűnnek, az nemcsak a madárvilágot érinti, hanem az egész ökológiai rendszert.

A gólyák helyzete sem sokkal egyszerűbb. Ahogy közelebb húzódtak a településekhez és alkalmazkodtak az ember közelségéhez, új veszélyekkel is szembe kellett nézniük. Az áramütések, a gázolások, a táplálékhiány vagy éppen a hulladékok okozta problémák miatt sok gólya kerül bajba – ilyenkor pedig gyakran a madármentők jelentik számukra az utolsó esélyt.

A madármentés sokszor tanácsadással kezdődik

A Mályi Madármentő Állomás munkája azonban nem merül ki abban, hogy a hozzájuk kerülő sérült állatokat ellátják. Legalább ennyire fontos része a tevékenységüknek az is, hogy segítséget és útmutatást adjanak azoknak, akik bajba jutott madárral találkoznak. Az állomásra ezért nap mint nap érkeznek telefonhívások olyan emberektől, akik egy talált madár miatt kérnek tanácsot.

Sok esetben már egy rövid beszélgetés is elegendő ahhoz, hogy kiderüljön: valóban szükség van-e beavatkozásra, vagy az állat valójában nincs is veszélyben.

Nem ritka ugyanis, hogy jó szándékú emberek olyan fiókákat hoznak el a fészek közeléből, amelyek természetes módon kerültek a földre, és a szüleik továbbra is gondoskodnak róluk. Sok madárfaj fiatal egyedei ugyanis már akkor elhagyják a fészket, amikor még nem repülnek tökéletesen: ilyenkor a bokrok között mozognak, miközben a szülők a közelben figyelik és etetik őket.

Éppen ezért a madármentők egyik legfontosabb tanácsa, hogy ha valaki sérültnek tűnő madarat talál, először mindenképpen kérjen szakértői segítséget. Egy telefonhívás sokszor elegendő ahhoz, hogy eldőljön, valóban szükség van-e mentésre – és ezzel akár egy egész fészekaljat is meg lehet óvni a felesleges beavatkozástól.

Egy kis segítség, ami rengeteget jelent!

Egy madármentő állomás működtetése komoly költségekkel jár: az állatok ellátásához speciális táplálékra, állatorvosi kezelésekre, felszerelésekre és megfelelő infrastruktúrára van szükség, miközben a gondozás sokszor napi szintű, folyamatos jelenlétet kíván.

Ebben jelent hatalmas segítséget az adó 1% felajánlása, amely a civil szervezetek számára sokszor az egyik legfontosabb támogatási forrás. A Mályi Természetvédelmi Egyesület számára ezek a felajánlások közvetlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy továbbra is fogadni és ellátni tudják a bajba került madarakat és kisemlősöket, valamint fejleszteni tudják a mentőállomás működéséhez szükséges feltételeket.

A felajánlás ráadásul mindössze néhány percet vesz igénybe, és nem jelent plusz kiadást, hiszen a már befizetett adó egy részéről rendelkezel. Az egyesület számára viszont ez a támogatás újabb mentéseket, kezeléseket és fejlesztéseket tehet lehetővé, amelyeknek köszönhetően még több állat kaphat esélyt a felépülésre.

Ajánld fel adód 1%-át!

Az szja 1+1%-áról 2026. május 20-áig lehet rendelkezni, akár elektronikusan az eSZJA felületén, akár papíralapon. Egy apró döntés a bevallás kitöltésekor – és egy újabb kisállat kap lehetőséget arra, hogy visszatérjen a természetbe!

Mályi Természetvédelmi Egyesület

Adószám: 18408623-1-05


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elutasították a Duchenne-kóros Ádám havi 15 millió forintos gyógyszerkérelmét
A hatóság elutasította a Duchenne-kóros Ádám egyedi méltányossági kérelmét a Duvyzat nevű gyógyszerre. A család petíciót indított, miközben az országban 11 másik gyerek állami finanszírozással kapja a szert.


Egy 10 éves, Duchenne-szindrómás kisfiú, Ádám szülei hiába reménykedtek állami segítségben fiuk kezeléséhez: a hatóság elutasította az egyedi méltányossági kérelmüket. A döntés értelmében a családnak önerőből kellene előteremtenie a Duvyzat nevű gyógyszer havi 15 millió forintos költségét, amire képtelenek – írta a Blikk. A család nem adja fel, petíciót indítottak a döntés felülvizsgálatáért. Ádámnál hároméves korában jelentkeztek a betegség első jelei, amikor a szülei arra lettek figyelmesek, hogy egyre nehezebben megy fel a lépcsőn.

„Aztán jött a következő tünet, a vádlija elkezdett megvastagodni, ami a Duchenne-szindróma tipikus jele” – mondta az édesanya, Viktória.

Az anyuka a saját családjában már átélt egy hasonló tragédiát: a bátyja 17 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. A Duchenne-szindróma egy genetikai betegség, ami egy fehérje hiánya miatt az izomzat fokozatos leépülésével jár. A leépülő izmok helyét zsírszövet veszi át, a betegek mozgása egyre nehezebbé válik, a betegség utolsó stádiumában pedig a szív- és légzőizmok is leállnak.

A kórt jelenleg nem lehet gyógyítani, de létezik egy gyógyszer, a Duvyzat, ami az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint a betegség romlásának lassítására engedélyezett, ambuláns, hat év feletti, szteroid mellett kezelt betegeknek.

Viktória egy ismerős családról is tud, ahol a szer hatására még kismértékű javulásról is beszámoltak. Magyarországon az ilyen, még nem általánosan támogatott gyógyszerekre egyedi méltányosság alapján lehet állami finanszírozást kérni. Jelenleg 11 Duchenne-szindrómás gyermek jut hozzá így a Duvyzat-kezeléshez. Ádám családját néhány napja a kisfiú neurológusa értesítette a negatív döntésről.

„Egyelőre a neurológusunk értesített, hogy Ádi nem kapta meg a méltányosságot, ám indoklást ő sem kapott, csak a hírt” – közölte az édesanya.

Hozzátette, várják a hivatalos értesítést, amiből reményeik szerint kiderül az elutasítás oka. A család értetlenül áll a döntés előtt, mivel a kisfiú elvileg minden feltételnek megfelel: elmúlt hatéves és még járóképes. Bár Ádám már csak a lakásban tud önállóan közlekedni, orvosa szerint is alkalmas a kezelésre.

„Most várjuk, hogy a hivatalos papír is megérkezzen, hátha abból megtudjuk, mivel magyarázzák a kérelem elutasítását” – mondta Viktória. A család nem akar beletörődni a helyzetbe, ezért indítottak petíciót, abban bízva, hogy a nyilvánosság segítségével sikerül elérniük a döntés felülvizsgálatát.

Ha segítene Ádámnak, itt teheti meg:

“Összefogunk Ádiért” Alapítvány

10300002-13877454-00014909

IBAN HU46 10300002-13877454-00014909


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Amerikából jön haza egy örökbe adott magyar férfi, hogy megkeresse az édesanyját
Alexander Rimkunas – születési nevén Balogh Sándor – 1985-ben jött világra Siófokon, de nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe. A férfi a 41. születésnapjára tervezi az utazást, a keresésben gyerekkori barátja segíti.


Magyarországra jön az Amerikában élő Alexander Rimkunas, hogy megkeresse vér szerinti családját.

A férfi Balogh Sándorként született Siófokon 1985. június 12-én, édesanyja a magyar anyakönyvi iratok szerint Bogdán Ibolya. Az anya már a kórházban lemondott a babáról, ezért a kisfiú Kincsesbányára került nevelőszülőkhöz, majd nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe – írja a Blikk.

A keresésben Alexander gyermekkori barátja, Nóra segít, aki egyben a nevelőtestvére is volt.

„Sanyi a nevelőtestvérem volt, azaz három évig mindkettőnket ugyanaz a nevelőszülő terelgetett, óvott, ami legalább olyan erős kapocs, mintha a legjobb édestestvérek lennénk, ezért segítek neki abban, hogy felkutathassa a gyökereit, a rokonait, a vér szerinti szüleit”

– mondta a lapnak.

A nő magyar közösségi oldalakon osztja meg Alexander gyerekkori és mai fotóit, mert mint mondja, a hivatalos eljárást csak a barátja kezdeményezheti.

Berényi Gábor családjogász szerint Alexandernek a hivatalos úton is van esélye.

„Az örökbefogadást igazoló iratok mellett Alexandernek a jelenlegi, érvényes amerikai irataival kell jelentkezni a siófoki önkormányzat gyámügyi osztályán, ahol a születési adatai kerültek nyilvántartásba, illetve a Fejér vármegyei gyámhivatalnál, ahol az örökbe adását intézhették” – magyarázta az ügyvéd.

Hozzátette, ha ennyi adat ismert, akkor valószínűleg nyílt örökbefogadás történt, így Alexander kaphat információkat arról, él-e az édesanyja, hol él, és hogyan keresheti meg.

A törvény szerint az örökbe fogadott gyermek 14 éves korától a törvényes képviselője beleegyezésével, 18 év felett pedig önállóan is belekezdhet a vér szerinti szülők felkutatásába. „Akkor először arra kap választ, hogy egyáltalán érdemes-e tovább mennie, vagyis hogy a vér szerinti szülő életben van-e, illetve van-e testvére a keresést elindítónak” – folytatta Berényi Gábor.

Fontos, hogy a vér szerinti szülő az örökbe adás után nem kezdeményezheti a gyermek felkutatását, ha pedig mégis megteszi és zaklatja, az büntetőjogi következményekkel járhat.

A gyámhivatal a lakcímnyilvántartóból szerzi be az örökbe adó címét, majd a vér szerinti szülő lakóhelye szerinti gyámhivatalon keresztül személyesen hívja be az illetőt. Itt mondják el neki, hogy ki és miért keresi, és ő dönthet a kapcsolatfelvételről. Ha nemet mond, a kereső csak annyit tudhat meg, hogy nem találták a vérrokont.

Alexander a 41. születésnapja körül tervezi az utazást Magyarországra, hogy személyesen indítsa el a hivatalos eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ingyen fürdőbelépőt adnak a turistáknak – Így próbálják megmenteni a katasztrófa sújtotta Parajdot
A tavalyi bányabezárás után a Visit Parajd partnerszállásain foglalók ingyenes belépőt kapnak a helyi wellnessközpontba. A cél a turizmus élénkítése és a helyi gazdaság támogatása.


A tavalyi bányakatasztrófa után egy egész térség fogott össze Parajdon, hogy egy rendhagyó akcióval indítsák újra a turizmust.

A település wellnessközpontja március 23-án újranyitott, a helyi vállalkozók pedig ingyenes fürdőbelépővel próbálják visszacsábítani a vendégeket.

A program lényege, hogy aki a Visit Parajd partnerszállásain foglal, ingyenes belépőt kap a 2015-ben átadott helyi wellnessközpontba

– írja a Termál Online.

A kezdeményezést a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület indította, és már több mint ötven szállásadó csatlakozott hozzá.

A cél a turisták számának növelése mellett az, hogy a látogatók a jelenlegi helyzet ellenére is teljes értékű kikapcsolódásban részesüljenek, miközben a helyi gazdaság is új lendületet kap.

A gyógyfürdő vonzerejét az 1000 méter mélyről feltörő sós víz adja, amely elsősorban mozgásszervi, ízületi, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A mentőakcióra azért volt szükség, mert 2025. május 27-én a heves esőzések miatt a Korond-patak vízhozama a százszorosára nőtt, és a víz utat tört magának a mélybe.

Május 30-án a parajdi sóbánya teljesen megtelt vízzel, ezért bezárták, később pedig a felszínen is beszakadások jelentek meg.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Élvezni egy süket-vak kutya bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés, amit nem érhettem volna el a közös tánc nélkül”
Hanna a látás- és hallássérült border collie-jával teljesített egy megható produkciót egy dog dancing versenyen. Meggyőződése, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kutya-gazdi kapcsolatot, és Miának a legnehezebb gyakorlatokat is sikerült megtanítania a megvezetéses módszerrel és egy rezgős nyakörvvel.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. április 19.



Fejérné Schneider Hanna nemrég részt vett Miával, a vak és süket border collie-val egy dog dancing versenyen a Senior/Handicap osztályban (a videót ITT láthatod róluk). Kriz Orsi Dog Dancing kutyaakadémiáján készítették fel őket erre a műsorszámra, amelyen elég magas pontszámmal végeztek.

– Hogyan került hozzád a kutyus, mi az ő története?

– Miát 2023 őszén vittük haza: egy hónappal korábban augusztusban került be a Border Collie Fajtamentő Egyesülethez, KisVakond néven. Az előéletéről túl sokat nem lehet tudni, mivel az utcáról gyűjtötték be. Valószínűleg egy szaporítótól szökött meg, ahol kennelbe zárva tartották. Ezt onnan gondoljuk, hogy Mia a felelőtlen tenyésztés miatt született süketnek és vaknak egy olyan génhiba (duplamerle) miatt, amit a hozzáértő, felelős tenyésztők tudatosan kerülnek.

Azt, hogy kennelbe zárva tarthatták, azért sejtjük, hogy a fogai korához képest nagyon kopottak, nálunk is eleinte kényszeresen rágta a kennelt, még akkor is, amikor nem volt bezárva, mintha ez lenne az egyetlen létező elfoglaltság. Az emberekkel az első pillanattól kezdve nagyon kedves, bújós és nyakba ugrálós volt, viszont utána viszonylag hamar vissza is vonult. Más kutyák pedig egyáltalán nem érdekelték. Innen indult a mi közös utunk.

– Mennyiben kell más módszerrel tanítani egy hallás- és látássérült kutyát, illetve mik a határok és korlátok: mire lehet megtanítani, és mire nem?

– Mint egy átlagos kutyát, őt is megvezetéssel kezdjük tanítani, ez azt jelenti, hogy jutalomfalatot dugunk az orrához, és így csináltatjuk meg vele a feladatot, neki csak a falatot kell követnie. Még klikkert is tudunk nála használni, bár mivel nem hall, ezért a hagyományos klikkert egy rezgős nyakörvre cseréltük, ezzel tudjuk neki a lehető legpontosabban megmutatni azt, hogy mikor is csinálja jól a feladatot, ez pedig sokat segít abban, hogy megértessük vele, mi a dolga.

Amiben más, hogy nem tudom teljes mértékben kivenni a kezemet a feladatokból, hiszen azzal vezetem, azzal jelzem neki a különböző feladatokat, úgy is mondhatnám, kézzel adom a vezényszavakat. Itt néha nehézséget is szokott okozni számomra, hogy hogyan tudok annyi különféle apró jelet adni neki a kezemmel, hogy ő pontosan megértse, éppen milyen feladatot kell megoldania.

– Mi a legnehezebb feladat, amelyre immár Mia képes, dacára a hátrányos helyzetének?

– Bevallom, nem tudok arra válaszolni, hogy mik a határai. Régen voltak feladatok, amikről úgy gondoltam, hogy sosem lesz rá képes, például ugrani, vagy olyan tempóban csinálni egy láb közötti szlalomot vagy forgást, mint ahogy ma csinálja őket. Viszont ezeket a falakat szép lassan ledöntöttük, és most úgy érzem, végtelenek a lehetőségeink. Még nem találtam olyan feladatot, amit hosszabb, rövidebb idő alatt ne sikerült volna vele megértetni. Persze valószínűleg előbb utóbb határokba fogunk ütközni, hiszen minden kutyának vannak határai, de jelenleg nem érzem azt, hogy jobban be lennénk korlátozva, mint egy átlagos kutyával.

Mia jelenlegi legnehezebb trükkjei közül kettőt emelnék ki, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik az úgynevezett “airplane” trükk, amikor a gazdi ül a földön, a kutyus körbefut körülötte, és átugrál a karjai fölött. A másik még nem 100%-os, de már közelít: ez a kézből való kihempergés, ami nálunk egyelőre úgy néz ki, hogy egy széken ülök, Mia felugrik az ölembe, ott lefektetem és onnan egy hempergéssel leveti magát a mélybe, gyönyörűen négy lábra érkezve.

– Mennyi idő volt erre a műsorszámra felkészíteni Miát?

– Miával 2024 március közepétől kezdtünk dog dancinget tanulni, és ahogy fejlődtünk a feladatokkal, viszonylag hamar körvonalazódott bennünk ez a produkció. Szűk fél évvel később falattal megvezetve már meg tudtuk csinálni ezt a kűrt, persze akkor még jóval esetlenebbül, lassabban és akadozósabban, mint most. A felkészülés legnehezebb részét az jelentette, hogy ezt a két és fél perces produkciót egy versenyen jutalomfalat nélkül kell végigcsinálni, és mint sok kezdő kutyánál, nála sem volt egyszerű eleinte fenntartani a figyelmet és a munkakedvet olyan hosszan, megerősítés nélkül. Végül újabb fél év múlva, 2025 májusában léptünk először pályára, ugyanezzel a kűrrel, és már ott is gyönyörűen teljesített a lányka. Tehát bő egy év alatt teljesen az alapoktól sikerült összerakni ezt a produkciót úgy, hogy az egy versenyen is megállta a helyét.

– Te mikor kezdted a dog dancinget és hogyan találtál rá erre a műfajra?

– Én 2023 őszén kezdtem el a dog dancing oktatói tanfolyamot, amit Kriz Orsi indított, oda iratkoztam be az – akkor alig egyéves – Larka nevű mudimmal. Akkoriban alapvetően nem érdekelt maga a sport, csak azért kezdtem el a tanfolyamot, mert én magam is kutyakiképző vagyok, és úgy gondoltam, hogy Orsi sok olyan technikát, szemléletet mutathat nekem, amit be tudok építeni a saját munkámba, hogy jobb kiképzővé váljak.

Aztán persze könnyen magával rántott a sport varázsa, főleg amiatt, amit Orsi is gyakran hangsúlyozott, hogy itt teljes mértékben a kutyánkra tudjuk szabni a produkciót, mert tulajdonképpen nincsenek kötelező elemek. Ez volt az a mondat, ami úgy igazán beindította a fantáziámat, hogy vajon Miához milyen feladatok illenének. Ahogy márciusban vége lett az oktatói tanfolyamnak, be is jelentkeztem Orsi óráira, de immár két kutyával.

– Mit adott neked a Miával közös produkció, mivel gazdagított téged a közös munka és táncolás?

– Azt hiszem nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy Mia emiatt vált igazán az én kutyámmá. Persze ott van az az örökbefogadási szerződés, ami miatt papíron a miénk, de az együttélés még nem kovácsol minket igazán össze. Amikor Mia hozzánk került, annyira óvatos volt, hogy nem mert falatot elfogadni kézből, és eleinte minden emberrel el akart menni, akinek a szagát megérezte – neki mindegy volt, csak valaki szeresse.

Most pedig én vagyok a legfontosabb számára: persze szeret minden embert, de miután megkapta a simiadagját, jön vissza hozzám, egész nap a lábam mellett alszik, követ bárhova a lakásban, jön velem hegyet mászni és úszni is. Azt kell, hogy mondjam, élvezni egy süket-vak kutya kötetlen bizalmát leírhatatlan megtiszteltetés. Mindezt nem érhettük volna el a tánc nélkül. Nekem meggyőződésem, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kapcsolatot, mert tanítani csak úgy lehet, hogy folyamatosan őt figyelem. Nekem kell tudnom átadni úgy az anyagot, hogy ő azt meg tudja érteni, ehhez pedig a legapróbb mozdulatából tudnom kell, mi jár a buksijában. Neki is nagyon kell rám figyelnie, hiszen tanulni is csak maximális figyelemben lehet, meg kell tudnia érteni, a legkisebb mozdulatomból is, hogy mit szeretnék tőle.

A ringben állni vele pedig igazán felemelő. Mindkét versenyünk után úgy jöttünk le a pályáról, hogy könnyes szemmel jöttek oda az emberek, hogy gratuláljanak nekünk.

Nekem pedig Miával az oldalamon célommá vált, hogy megmutassuk az embereknek, hogy csak mert eltér a normálistól, attól még igenis képes nagyon sok mindenre. Remélem fel tudjuk nyitni az emberek szemét azzal kapcsolatban, hogy egy handicap-es kutyát – vagy bárkit – nem sajnálni kell, hanem elfogadni őt így teljes értékűnek, és meglátni benne a potenciált.

– Adj tippeket gyakorló kutyatartóknak egy konkrét trükkhöz, hogy hogyan tanítsák meg az adott mozdulatot a saját kedvencüknek!

– Én nem is egy darab konkrét trükköt mondanék, hanem egy kis játékot, ami az ember kreativitását fejleszti, a kutyának meg a figyelmét, és igazából bármilyen feladattal meg lehet csinálni. Az első lépés keresni egy egyszerű feladatot, amit a kutyusod könnyen meg tud csinálni: ez lehet akár egy ül, egy fekszik, forgás vagy pacsi, teljesen mindegy, a lényeg tényleg az, hogy a kutyusod ismerje.

Ha ez megvan, próbáld meg ezt a feladatot minél többféle kontextusban kérni a kutyusodtól. Mondok néhány példát a fektetéssel.

- Variáld a pozíciót: fektesd le mindenféle módon, például magad előtt, mellett, két lábad között, magad mögött – extra nehezítés, ha nem is fordulsz felé, csak például a tükörből nézed.

- Variáld a távolságot: fektesd le magad előtt egészen közel, és ha ez ment, következőnek úgy fektesd, hogy egyet hátralépsz, majd még egyet és így tovább. Figyelj arra, hogy ne induljon el feléd: csak úgy érvényes ha egy lépést sem mozdul bele.

- Adj közben zavaró testjeleket: ha fektetést kérünk, általában lefelé mutatunk a kutyusunknak a föld irányába. De vajon sikerül-e úgyis a feladat, hogy közben felemeled a kezedet? Vagy igazán nehéz szinten úgy kérd tőle, hogy feküdjön le, hogy közben te felugrasz a levegőbe.

Én nagyon szeretem az ilyen játékokat, hiszen egy egyszerű feladattal is jó sokáig el lehet vele szórakozni. Sőt, akár barátokkal is lehet versenyezni, hogy ki tud egy-egy feladatot többféle helyzetben és nehezítéssel is megcsinálni, a lehetőségeknek pedig csak a kreativitás szabhat határt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk