Saját építésű pillepalack-hajókkal indulnak szemetet gyűjteni a Tiszán – jön a 7. PET Kupa

A Felső-Tiszán már hagyományosnak mondható, hosszú folyami hajós versenyen sok a visszatérő,
idén a flotta 17 hajóval vág neki a távnak.
A csapatok között ismét szerepel a Tilos Rádió hajója, az óriási csapatot megmozgató Henkel, a legrégibb motorosnak számító Tisza2, az Egyesült Államokból érkező, magyar származású Amerikalózok, és a Siemens elhivatott önkéntes csapata, az Evező-SÖK. A mezőnyből egyik évben sem maradhat ki az Aztakeservit.com és a Ökologistic Alpítvány Hangák névre keresztelt hajója. Visszatérő csapat a WWF, a Prezi, a fővárosi cégeket képviselő FŐTÁV Zrt. és FŐTÁV–Komfort Kft. és még sokan mások. Idén újjáalakult és ICPDR névvel (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) indul a tavalyi nyertes nemzetközi szakértői hajó. A magyar hulladékgazdálkodást koordináló NHKV Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a rendezvény fő támogatója, kenukkal vesz részt a folyami műanyag-szennyezés elleni küzdelemben. A versenyt a teljes szakaszon elkísérik a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság hajói, és a Felső-Tisza-Vidéki Búvár és Vízimentő Egyesület motorosai.
Az egy hetes hulladékvadászatot idén is a közösségi adományokból és céges támogatásokból létrejött anyahajó, az M.V. PETÉNYI segíti. A folyamatosan fejlesztés alatt álló hulladékgyűjtő hulladékhajó a verseny lelke és közösségi központja, napi kb. két tonna hulladékot gyűjt be a csapatoktól.
A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja.
A hulladékot válogatják, tönörítik,
így a megtisztított területekről a még hasznosítható anyagok - a NHKV Zrt. és az ÉAK Nkft. segítségével - a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek.
A Kupa során a tudományos kutatások és mérések sem szokatlanok, idén a Wessling Hungary Kft.
az ártéri erdők talajrétegeiben fogja megvizsgálni a mikroműanyag-tartalmat.

A 7. Tiszai PET Kupa augusztus 3-án az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével indul Tivadarban, a mezőny augusztus 5-én 10:30-kor a tivadari strand mellől rajtol. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. Az esti programok során a Tisza különleges élővilágáról és kulturális kincseiről tartanak előadást, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőkkel várják a PET Kalózok az érdeklődőket. Az augusztus 7-i pihenőnapon a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai strandon látogatható meg a PET Kupa legénysége és a kikötött PET-hajó flotta (programok a Kupa honlapján). A PET Kupa átadásra és eredményhirdetésre augusztus 10-én este, Záhonyban kerül sor. Az ünnepi eseményt Day és Hesz Ádám akusztikus koncertje zárja. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A PET Kupa eddigi eredményei:
85 hulladékhajó, félmillió palack összeszedése az ártérből, 38 tonna hulladéktól mentesült a Tisza, 403 szennyezett helyszín monitorozása, 50 megtisztítása.
Augusztus 3. és 11. között. A rendezvény Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, dr. Kollarik Tamás és Dobos Menyhért védnöksége alatt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg.
További információk: Petkupa.hu