SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Zimány Linda nem kispályázik: több millió forintot érő szettben sétálgatott

Az utcán állította meg egy tiktoker, ő pedig készséggel elmondta, milyen márkájú darabokat visel.


Párizsban, egy bevásárlóutcán szólították le Zimány Lindát, hogy megkérdezzék tőle, milyen márkájú darabok vannak rajta. Az egyébként jogász végzetségű modell készséggel elmondja alkalmi kérdezőjének, hogy egyebek mellett

Hermès csizmát, Balmain blézert, Saint Laurent kabátot, Chanel táskát, Dior svájci sapkát és Celine napszemüveget visel Cartier ékszerekkel.

Kedvenc luxusmárkáiról is szívesen beszélt, majd frissen vett cipőjét is megmutatja a tiktokernek.

Az NLC által készített hevenyészett leltár szerint:

  • a Hermès csizma, 3350 euro, azaz több mint 1,2 millió,
  • egy hasonló Balmain blézer 789 ezer forintot kóstál,
  • a Saint Laurent kabát jelenlegi ára 3669 font, azaz 1,5 millió forint körüli összegbe kerülhet,
  • Chanel táska ára pedig három- és négyezer dollár között, vagyis 1-1,3 millió között lehet.

    @magnetic_outfit Streetstyle à Paris…look du jour manteau @SAINT LAURENT blazer @Balmain jupe @ZARA bottes #hermesshoes #hermes sac à main #chanelbag lunettes @CELINE béret @Dior bijoux @Cartier et achat du jour @Golden Goose ♬ son original - magnetic_outfit

    Így aztán könnyen kijön ötmillió forint körüli összeg. Ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg a havi nettó medián jövedelem 383 500 forint körül lehet, akkor kiszámolhatjuk, hogy

    mindezt 13 hónap alatt keresi meg az átlag magyar.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    SZTÁRVILÁG
    A Rovatból
    Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
    Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. augusztus 20.



    Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

    A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

    Anikó kedvesével együtt látható rajta.

    A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

    A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

    Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    SZTÁRVILÁG
    A Rovatból
    Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
    A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


    Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

    „Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

    „Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

    testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

    A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

    Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    SZTÁRVILÁG
    A Rovatból
    „További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
    Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
    Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
    2025. augusztus 20.



    Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

    A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

    „Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

    A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

    A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    SZTÁRVILÁG
    Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
    Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. augusztus 19.



    Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

    A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

    Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

    A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

    Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: