SPORT

„Zárják ki Magyarországot az egész világbajnokságról” – mindenki kiakadt a rasszista magyar szurkolókon

Az egyik twitterező szerint egyáltalán nem volt meglepő a magyar szurkolók viselkedése, hiszen már többször is történt hasonló.

Link másolása

A legtöbb angol laphoz hasonlóan az Indy100 is címlapon foglalkozik a csütörtök esti magyar-angol világbajnoki selejtezőn történt rasszista megnyilvánulásokkal. A portál vezércikkében idézi többek között Boris Johnson miniszterelnököt, aki "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a Puskás Arénában történteket. A meccs első gólját szerző Raheem Sterlinget poharakkal dobálták meg a magyar nézők, majd a pálya szélén melegítő 18 éves Jude Bellighamet inzultálták majomhuhogással.

A lap rajta kívül idézi az angol nemzeti csapat egyik közönségkedvencét, a nyáron a Manchester Cityhez igazoló Jack Grealisht, aki a Twitteren két rövid mondatban foglalta össze a történteket:

"Brilliáns győzelem egy elfogadhatatlan légkörben. Szép munka, srácok."

Piers Morgan ha lehet még ennél is tömörebben fejezte ki véleményét a meccsen látottakról. Az egyik legismertebb brit televíziós műsorvezető posztjában csak ennyit írt:

"Imádom ezt a fotót. Rasszista faszkalapok 0, Raheem Sterling 1."

A hírességek mellett a civilek sem tudtak szó nélkül elmenni a csütörtök esti meccsen látottak mellett.

Akad olyan, aki szerint önmagában azért kizárást érdemelne az egész világbajnokságról Magyarország, amiért a pálya szélén melegítő Jude Bellinghamet majomhuhogással inzultálták a hazai szurkolók.

Egy másik hozzászóló szerint osztálykülönbség volt a két csapat között a pályán. Szerinte azonban nem a magyar játékosokat kellene büntetni a nézők viselkedése miatt, hanem a rasszista szurkolókat kellene örökre eltiltani a meccsek látogatásától.

Másvalaki azt nem érti, hogy ha az UEFA még nyáron a nézők rasszista és homofób megnyilvánulásai miatt zárt kapus meccsekre büntette a magyar szövetséget, akkor hogyan lehet, hogy a FIFA nem vette figyelembe ezt a döntést, és beengedte a stadionba a problémás szurkolókat.

Az egyik, labdarúgással kapcsolatos fogadásokra szakosodott közösség véleménye is lesújtó volt a világbajnoki selejtezővel kapcsolatban. Rövid posztjukban azt írták, hogy a magyar szurkolók viselkedése "undorító, de kiszámítható volt, ahogy azt már többször láttuk".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
47 évesen meghalt Berkes László testépítő
Éppen Spanyolországban volt a fitness- és testépítő Európa-bajnokságon. Szívelégtelenség miatt halt meg.

Link másolása

47 éves korában meghalt Berkes László fitnesz- és testépítő – közölte a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség.

Közleményükben az áll: a Berkes Team SE ötször szerzett vb-aranyat a fegyveres erők világbajnokságán testépítésben. A sportoló a Magyar Fitness és Testépítő Szövetségben több funkciót is betöltött. A Testépítő Szakág vezetője volt, és a Bírói Bizottság vezetőségének tagjaként is segítette a sportágat. Hozzátették, hogy ezenkívül az Elit Pro szekció irányítójaként dolgozott, továbbá profi bíróként is tevékenykedett.

Berkes László szívelégtelenség következtében hunyt el, mialatt a spanyolországi Santa Susannában zajló fitness- és testépítő Európa-bajnokságon vett részt.

A Magyar Fitness és Testépítő Szövetség saját halottjának tekinti Berkes Lászlót.

A rendőrség reagált a gyászhírre:

„Berkes László r. őrnagy a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ munkatársa a mai napon tragikus hirtelenséggel elhalálozott. A Rendőrség személyi állománya osztozik az elhunyt munkatársunk hozzátartozóinak gyászában”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
42:0-ra kapott ki hazai pályán egy NB II-es csapat
A magyar válogatott edző sem bírta a gólzáport, kiállították. Ahogy a csapat kapusát is.
VB / Fotó: Frauke Riether/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. április 22.


Link másolása

A Kriston SE-Martonvásár szombaton hazai pályán fogadta a listavezető Pécsi MFC-t a női NB II. nyugati csoportjában, ahol 42 gólos vereséget szenvedtek.

A Martonvásár az első negyedórától kezdve emberhátrányban játszott, félidőben már 23-0-s hátrányba került,

a mérkőzés vége előtti tíz percben pedig edzőjüket, az egyszeres magyar válogatott Kriston Attilát is kiállította a bíró.

A Martonvásár a maga 16 vereségével, 1 lőtt, és 240 kapott góljával egyébként csak a Dunaújváros kizárása miatt nem utolsó a bajnokságban, és egyébként egy viszonylag új csapatról van szó, amit Kriston Attila és felesége 2022 nyarán alapított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Meghalt Tatár György
A volt válogatott labdarúgó, a Diósgyőr legendás játékosa 71 éves volt.
Malinovszki András / Fotó: svklimkin/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. április 20.


Link másolása

Életének 72. évében meghalt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Tatár György – adja hírül az MTI.

A DVTK a honlapján szombaton azt közölte, hogy az egykori kiválóságot a klub saját halottjának tekinti.

Tatár György a DVTK saját nevelésű játékosaként tagja volt a kétszeres kupagyőztes, valamint bajnoki bronzérmes csapatnak, és 11 mérkőzésen öt gólt lőtt a magyar válogatottban, valamint szerepelt az olimpiai válogatottban is (8 mérkőzés, 3 gól).

Az NB I-ben 247 mérkőzésen 51 gólt szerzett, az NB II-ben pedig 26 találkozón kétszer volt eredményes.

Pályafutását a spanyol másodosztályban, a Castellonban fejezte be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Jobban fogynak a Szoboszlai-mezek Liverpoolban, mint a Szalah-mezek
Hosszú idő után ez volt az első szezon, amikor nem Mohamed Szalah mezét vették a legtöbben. Az MLSZ TV riportot készített Szoboszlai Dominikról.

Link másolása

Több liverpooli csapattársát is megszólaltató riportot készített az MLSZ Tv Szoboszlai Dominikról, aki arról beszélt, hogy csapatukat a meccsek előtt olyan felfokozott hangulat fogadja a stadionban, hogy már az öltözőben olyan érzése van, mintha elkezdődött volna a mérkőzés.

Ibrahima Konaté, a Liverpool hátvédje is megszólal, szerinte

Szoboszlai még el sem érte a legjobb formáját, és nem kamatoztatta eléggé a vezetői kvalitásait.

Egy sportújságíró is nyilatkozik az adásban, aki egyetért Konatéval abban, hogy Szoboszlai akár képes lehet arra, hogy szezononként 15 gólt is rúgjon.

A riport második felében Szoboszlait a magyar válogatottról kérdezte az MLSZ TV munkatársa. A futballista őszintén beszélt az elmúlt meccseikről, és kiemelte, hogy az, hogy a 14 veretlen meccses szériájuk után becsúszott egy vereség is, teljesen természetes, ilyenkor pedig azt várnák a szurkolóktól, hogy ne a „szarok vagytok, bénák vagytok” hozzáállást vegyék elő újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: