KÉK HÍREK
A Rovatból

„Voltak olyanok, akik a wellness részről szaladtak ki” – elmondta egy vendég, hogyan élték meg visegrádi szállodatüzet

Anna és családja születésnapot ünnepeltek a Silvanus Hotelben, de nem várt fordulatot vettek az események. Szerinte mind a hotel személyzete, mind a tűzoltók kiváló munkát végeztek, hálás azoknak, akik vigyáztak rájuk.
F. P. - szmo.hu
2024. március 10.


Link másolása

Ahogy már írtunk róla, jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz. A 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt, 143 szobát adtak ki, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak. A személyzetet és a vendégeket evakuálták, az oltás nagy erőkkel zajlott. A negyedik emelet és az ottani lift, illetve a tetőszerkezet egy része megsemmisült.

A szálloda vendégei arról számoltak be, hogy minden gyorsan történt és amikor beütött a baj, szakszerű és emberséges segítséget kaptak. Egy család az édesapa születésnapját szerette volna megünnepelni a hétvégén Visegrádon, de nem várt fordulatot vett a szombat délelőtti program.

„Pillanatok alatt kiürítették a szállodát, vizet, pokrócokat hoztak, ugyanis voltak olyan vendégek, akik a wellness részről szaladtak ki.

Rövid idő múlva leküldtek mindenkit egy lejjebb lévő parkolóba, az ottani lángosozó hamar megtelt. Akkor jött arra egy hölgy és mondta, hogy menjünk 2 kanyarral feljebb a Nagyvillám étterembe, amit hamarabb nyitottak ki, hogy be tudjunk menni. Ahogy mentünk felfelé, sorra érkeztek a tűzoltó autók szinte az ország minden szegletéből, mentőhelikopterek, rendőrök. Az étteremben azonnal hőlégbefúvokat kapcsoltak be, teát, vizet hoztak, mindenkit nyugtattak, mindenkihez volt egy kedves szavuk. Ebédet készítettek nekünk, nagyon megható volt ez a gesztus részükről” – írta Facebook-bejegyzésében Tanczerné Körmendi Anna.

Nem sokkal később átment az az étterembe egy tűzoltó és azt mondta, hogy levisznek mindenkit a visegrádi sportcsarnokba, ott várakozik majd mindenki egy helyen, amíg tartanak a mentési munkálatok.

„Belépve kedves emberek fogadtak bennünket, étel, ásványvíz, tea, kávé, pokrócok, ruhák, padok, asztalok, ágyak mind odakészítve. Polgármester úr végig fáradhatalanul szervezte a dolgokat, tájékoztatott minket. Gyógyszereket is beszereztek, pedig nem volt a gyógyszertár ügyeletes. Folyamatos tájékoztatást kaptunk, folyamatosan gondoskodtak rólunk, magánszemélyek is jöttek, ruhát, pokrócot, süteményt hoztak. Közben a tűzoltók próbálták a lángokat megfékezni” – folytatta történetét Anna.

Négy-öt óra elteltével a statikus végigment a szállodán és szintenként felvittek szobánként egy szálló vendéget, hogy a holmijukat összeszedjék, minden emberre tűzálló kabátot, sisakot adtak, rendőrrel és tűzoltóval mentek be a szobákba, akik segítettek pakolni. A Tanczer családnak szerencséje volt: mindenük épségben maradt.

„Az összes ma segítő ember kiváló munkát végzett, hála és köszönet. Összeszedett, jól irányított Csapat volt! Nagyon nagy hála és köszönet mindenkinek, aki ma bármilyen formában vigyázott ránk, gondoskodott rólunk. Köszönjük!”

– zárul a bejegyzés.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két méregdrága Bentley is összetört egy balesetben az M0-son
Csak az egyik Bentley érhetett 150-200 millió forintot. De tört még ott más is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

Négy kocsiban és egy kisteherautóban is kár keletkezett, amikor péntek délután baleset történt az M0-son. Ebből kettő is több tízmillió forintos Bentley, írja a Vezess.hu. A videó alá érkezett komment szerint a Ford Fiestát vezető autós szaladhatott bele a sorba, mások szerint a Transit okozta a balesetet.

A Bentley Bentayga felszaladt a szalagkorlátra, míg a Fiesta az út közepén állt meg, a Ford Transit alól kiszakadt futómű és a Bentley Flying Spur jobb hátsó kereke is kiszakadhatott a helyéről.

A V8-as, 550 lóerős Bentley Bentayga használtan 60-70 millió forint környékére tehető, az új ára megközelíti a 100 milliót, felszereltségtől függően. A 449 lóerős V6-os hibrid változata is hasonló árban kapható. A Flying Spur még használtan is közel 100 millió.

@fakivagas

♬ 原聲 - xiaoxue

Ahogy a Vezess.hu írja:

„Ha valóban a fiestás okozta a balesetet, akkor a bonus-malus besorolása ezek után tuti visszarepül az időben.”

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az alábbi közleményt adta ki:

„Ráfutásos balesetet szenvedett négy személygépkocsi és egy kisteherautó az M0-s autóút 26-os kilométerénél, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Budapesten. A főváros hivatásos tűzoltói áramtalanítják a járműveket. A baleset miatt két sávon forgalmi akadály alakult ki az érintett útszakaszon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Közmunkára ítélték a DK politikusát, mert a pedofilbotrányról kérdezte a kormányt
A politikust azért ítélte közmunkára a bíróság, mert többek között arról kérdezte Orbán Viktor embereit, hogy legközelebb melyik pedofil bűnözőt akarják szabadon engedni, vagy milyen gyermekbántalmazási ügyeket tussoltak még el a bicskei pedofilbotrányon kívül.

Link másolása

A Demokratikus Koalíció (DK) szombat délután közölte, hogy a bíróság közmunkára ítélte a párt politikusát, Mészáros Dávidot, amiért az Orbán-kormány tagjait kérdezte pedofilbotrányról.

A közlemény szerint a soproni rendőrkapitány feljelentése nyomán a bíróság első fokon „gyülekezési törvénnyel való visszaélés” miatt hozott ítéletet Mészáros Dávid, a DK politikusa ellen, amiért a kegyelmi botrány kirobbanása után a kormányülés soproni helyszínének közelében kérdéseket próbált feltenni az Orbán-kormány tagjainak.

A politikust azért ítélte közmunkára a bíróság, mert többek között arról kérdezte Orbán Viktor embereit, hogy legközelebb melyik pedofil bűnözőt akarják szabadon engedni, vagy milyen gyermekbántalmazási ügyeket tussoltak még el a bicskei pedofilbotrányon kívül.

A DK politikusa fellebbez az ügyben.

"Nem nyugszom bele, hogy Magyarországon a pedofilsegítőknek elnöki kegyelem jár, a bíróságok pedig azokat ítélik el, akik felemelik szavukat az orbáni pedofilhálózat ellen"

- reagált az ítéletre az ellenzéki politikus.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
„A gyermekek meg vannak mérgezve!” – Maradandó agykárosodása lehet a három gyereknek, akiknek vegyszerrel mosták meg a haját
Mindhárom gyermek életveszélyes állapotban került a nyíregyházi kórház intenzív osztályára, ám szerencsére sikerült az életüket megmenteni. Az édesanya ellen eljárás indult.

Link másolása

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy tetűirtásra akarta használni azt vegyszert egy Ópályiban élő édesanya, aki három gyermeke haját a szomszédtól kapott vegyszerrel mosta meg. Az eset során mindhárom gyermek kórházba került.

"Itten is Ópályiban, majdnem vagy 20-30 család, aki eztet használja!"

– mondta el annak a nőnek az ismerőse, aki idegméreggel mosta meg gyermekei fejét. Az anya tetűírtásra használta a szert, ám nem sokkal később rosszul lettek a gyerekek, a 2 és fél éves kislánya hányt és elájult. Pár órával később a 8 és 12 éves kislányok állapota is hirtelen romlani kezdett.

"Az anyukája kimosta a haját, próbált vele lemenni a boltba, már visszafele hozta, rosszul volt a gyermek. Már hívtuk a mentősöket, rendesek voltak, jöttek egyből"

– jegyezte meg a szomszéd, aki hozzátette:

"Két óra múlva jöttek a két nagyért. A nagy is hányt ugyanúgy, de már a mentősök mondták, hogy hozzák a szert, mert probléma van, a gyermekek meg vannak mérgezve!"

A gyerekeket a nyíregyházi kórház intenzív osztályára szállították, ahol kiderült, hogy egy diazinon nevű rovarirtó szert tartalmazó anyagból az anya fél liternyit önthetett a gyerekek hajmosó vizébe. A Tények információi szerint az egyik szomszéd ajánlotta a vegyszert, akinek birkái vannak.

Nagyon sokan használják ezt a szert, deviszont ez az anyuka nem tudta, hogy ez a szer ilyen, mert nagyon sokan használják, csodákra képes ez a szer

– magyarázta az egyik helyi.

A lap információi szerint szerint a kórházban eleinte nem tudták, mi baj történhetett a gyerekekkel, mert az anya nem közölt részleteket, csak annyit mondott, hogy tetűírtót használt. A legsúlyosabb állapotban lévő 2 és fél éves kislány meghalhatott volna, ha nem derítik ki időben az orvosok, milyen szert használt valójában az édesanya, ugyanis az idegrendszerre ható méreg a gyerekeknek végzetes lehet.

A gyerekek életét sikerült megmenteni, de akár maradandó agykárosodásuk is lehet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő anya ellen eljárás indult életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testisértés vétsége miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Idegméreggel akarta irtani a tetveket az édesanya, mindhárom gyermeke kórházba került
A három gyereket kórházban ápolják. Az idegméreg pillanatokon belül megtámadta a szervezetüket: a gyerekek hánytak, a legfiatalabb kislány el is ájult.

Link másolása

Tetűirtásra akarta használni a vegyszert az édesanya Ópályon, három gyermeke haját a szomszédtól kapott vegyszerrel mosta meg, de mindhárom gyermek kórházba került - tudta meg a Tények.

A három gyereket kórházban ápolják. Az idegméreg pillanatokon belül megtámadta a szervezetüket: a gyerekek hánytak, a legfiatalabb kislány el is ájult.

A mentők először a legkisebb, majd a két idősebb lányt életveszélyes állapotban szállították kórházba, Nyíregyházára.

A Tények információi szerint az anyának a szomszéd adta a vegyszert, akinek birkái vannak, és fogalma sem volt róla, hogy a hatóanyag halálos is lehet.

Az anya ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával eljárás indult.

Link másolása
KÖVESS MINKET: